Már nem akarunk olyan Istent, akit imádunk. Olyan Istent akarunk, aki erőt ad nekünk. Azon a helyen akarunk lenni, ahol az Ég megérinti a földet.
Szentélyünkben egy üzenet fogalmazódott meg, a Szűzanya azt mondja: „Ajándékozzál nekem a kegyelmi tőkéhez hozzájárulásokat!” Akar valamit tőlünk! Ez az ember már nem az, aki hagyja magát Isten által elkényeztetni, hanem az az ember, aki tesz valamit. Ez azt jelenti, hogy kimegyünk a szentélyünkből és azt mondjuk: újra nekilátunk! A Szűzanya megérint minket és azt mondja: Akarok tőled valamit! Vannak emberek, akiknek szüksége van rád!
Ez a szellemek megkülönböztetése, s aki ezt nem akarja, az járja a saját útját. Schönstattban csak azoknak van helye, akik tenni akarnak valamit. Természetesen gondoskodunk a betegekről is, de a mi „városunkban” fontosabb a sportpálya, mint a kórház. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy azoknak, akik éppen „gyengélkednek”, nincs köztünk helye, és nem adunk nekik segítséget, de olyan korban élünk, melyben sokan játszanak a betegségükkel és szívesen betegek.
Schönstatt az erősek mozgalma, az általános légkör nálunk nem a panaszkodásé, hanem a munkáé. Akarunk valamit, és nálunk a sírás és panaszkodás nem helyettesíti a munkát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése