Kt.
Mel Gibson filmjében – A Passió – elgondolkodtató jelenet az, amikor Jézus megkapja a keresztet, és feltűnő módon simogatja, ölelgeti azt. A meglepő gesztust azzal is kiemeli a rendező, hogy az egyik lator szájába adja a néző fejében is felötlő kérdést: mit ölelgeted a keresztet, hiszen erre fognak felfeszíteni?! Jogosnak tűnik a kérdés – lehet szeretni a keresztet? –, különösen a most hallott jézusi megállapítás kapcsán: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen” (Lk 9,23). Ha a Krisztus-követés kereszthordozást jelent, akkor milyen lelkülettel kell viselni? Szeretettel vagy panaszkodva?
Kt. A mai evangéliumi részlet azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy a szenvedés, a kereszt vállalása üdvösségünk egyik feltétele. E fájdalmas tanítás megértéséhez mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy a bibliai értelemben vett szenvedés két elemet foglal magában.
A szenvedés egyik eleme negatív előjelű. Ezt az elemet kilátástalanságként, testi-lelki gyötrelemként, magányként vagy félelemként éljük meg. Mindez az ember akaratából van a világban, amennyiben a szenvedés az ember bűnének logikus következménye. Amikor ugyanis a teremtmény bűnt követ el, létének értelmét utasítja el, boldogságának végső forrásától, Istentől szakad el, és ezt az elszakadást csak fájdalmas eseményként, csak szenvedésként élheti meg.
Amikor Jézus a kereszt vállalására buzdít, azt akarja mondani, számoljunk a realitásokkal, a szürkehétköznapok valóságával: fogadjuk el a szenvedés kínzó valóságát, mint bűneink logikus következményét.
Igen, a szenvedés a legegyetemesebb jelenség az ember életében. Csecsemő korától halálba való szenderüléséig elkíséri az embert. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan szenvedünk, de szükségszerűen életében mindenki találkozik a fizikai és lelki fájdalmakkal, attól függetlenül, hogy milyen társadalomban vagy milyen anyagi körülmények között él, milyen világnézettel rendelkezik vagy milyen vallás követője.
A szenvedés másik eleme pozitív előjelű, és ez az elem nem más, mint Isten befogadása, "elszenvedése". Ezt az elemet Jézus tette lehetővé, aki megszentelte az ember szenvedését, és aki e világ értékeitől való fájdalmas elszakadást üdvösségünk forrásává tette. Aki Jézus útmutatása alapján szenved, annak szenvedése értelmet nyer, mert a véges értékektől, evilági dolgoktól való elszakadás mértékében Istent fogadhatja be életébe. Az ilyen Istent befogadó, Istent elszenvedő magatartás már nem értelmetlen kínlódás, hanem út a boldogság felé.
Igen, az evangéliumból, a kereszt eseményéből és a szentek életéből, a leghitelesebb keresztény tapasztalatból az látszik, hogy a szenvedés: út. A legközvetlenebb út Istenhez. Nem elválaszt, hanem összekapcsol, egyesít és boldogit. Csak nem olyan módon, ahogy mi elképzeltük az Istenhez vezető utat, a vele való egységet.
S minthogy az Istenből eredő boldogság ajándékozni kíván, a krisztusi módon szenvedő ember örömet sugároz a természet és embertársai felé.
Ezért írja Szent Josemaría Escrivá: „Igen, Krisztus követése valóban azt jelenti, hogy hordozni kell a keresztet… Ő maga mondta. Ennek ellenére, mégsem hallom szívesen, ha olyan emberek, akik szeretik az Urat, túl sokat beszélnek a keresztről és lemondásról: mert aki szeret, az örömmel hoz áldozatot akkor is, ha nehezére esik…” (Barázda 249).
Úgy is mondhatnánk, hogy aki szeret, az nem fogja tehernek érezni az áldozatot és a kereszthordozást. Vegyük például a házasság kötelékét. Lemondást és önkorlátozást jelent a házasság? Igen. De aki igazán szereti a családját, a házastársát, az nem fogja felemlegetni, hogy mennyi terhet jelent ez neki és milyen rabságot szenved a családban. Nem panaszkodik, mert szeret. Ha pedig panaszkodik, akkor baj van a szeretettel. A szeretet ugyanis arra való, hogy betakarja a mindenkiben meglévő hibákat, hiányosságokat. Ha a házasságban előtérbe kerülnek és felfeslenek a hibák és hiányosságok, az csak azért lehetséges, mert megcsappant a szeretet. A hiányos és fogyatékos szeretet pedig már nem tudja betakarni a hibákat.
„Aki szeret, az örömmel hoz áldozatot akkor is, ha nehezére esik” – mondja Szent Escrivá. Jézus is szeretettel hordozta keresztjét. Fontos azonban megjegyezni, hogy Jézus nem a szenvedést szerette, hanem a megváltás ügyét szerette. A szenvedés gondolatába ő is beleremegett. Az emberiség megváltásának ügyét azonban szerette. Mel Gibson filmjében nem annyira a bitófát ölelte magához, mint inkább a megváltás ügyét. A kívülálló lator persze ezt nem érthette, és bolondnak tartotta Jézust a kereszt simogatásáért, de a Jézussal együtt gondolkodó hozzátartozók – Mária, János és a hívő ember – tudatában van annak, hogy ez a szerető simogatás és ölelés nekünk szól, az emberiségnek. Jézus a megváltás ügyét ölelte magához, és ehhez mindvégig hűséges maradt. „Engedelmes volt mindhalálig, éspedig a kereszthalálig” (Fil 2,8).
Kt. Mit jelent a kereszt naponkénti felvétele? - Amikor Jézus a tudatos kereszthordozásra buzdít, a kereszt mindennapi vállalására, akkor arra figyelmeztet, hogy szenvedésünk ne a véges értékek siratásában álljon, hanem Isten befogadásában. Tehát itt nem valamiféle önkínzásról van szó, még kevésbé arról, hogy nekünk kellene kitalálnunk valamilyen szenvedést. Nem!
Itt az élet elkerülhetetlen helyzeteinek vállalásáról van szó. Arról van szó, hogy „vállalom-e” a történelemben bontakozó isteni terv rám eső részét? Arról van szó, hogy Jézushoz hasonlóan hűséges maradok-e az isteni tervhez? Ha igen, akkor az istenszeretetem jele. Ha pedig nem, akkor az önszeretetem jele. Jézus mindhalálig vállalta a megváltás ügyét, s erről kereszthalálával tanúskodott. Az ember nem attól lesz Jézus-követő, hogy ismeri az ő tanítását, hanem attól lesz „Krisztus-követő” – azaz keresztény –, hogy szeretettel vállalja azokat a helyzeteket, melyekkel az élet mindennap terheli őt.
Mert, a megboldogult II. János Pál pápával vallja: „hogy a szenvedésben sajátos erő lakozik, sajátos kegyelem, amely belsőleg Krisztushoz közelíti az embert. (…) Krisztus önnön üdvözítő szenvedésével ott lakik, semmihez sem foghatóan, minden emberi szenvedés mélyén. S ott Vigasztaló Szentlelke, az Igazság Lelke erejében cselekedhetik.” (Salv. Doloris 26)
Az öntudatos keresztény tudatában van annak, hogy Krisztus szűk utat kínál fel az őt követőnek, amely áldozatot, tökéletes önátadást követel. Ezen az úton megismerjük a megpróbáltatások és az üldöztetések töviseit. Olyan út ez, amely Krisztus szavának tanúivá tesz. Krisztus követése tehát nem egy elegyengetett, rózsaszirmokkal behintet úton történő kényelmes utazás. Olykor csüggedést vált ki, olyannyira, hogy Jézus több tanítványa visszahúzódását látva megkérdezte a tizenkettőt: "Csak nem akartok ti is elmenni?" Egy másik alkalommal Jézus magát Pétert korholja, aki fellázad a kereszt gondolatára: "Takarodj előlem, Sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol."
Kt. Az evangélium fölfedezteti velünk, hogy a szenvedés érték! Elsősorban azért, mert Krisztus szenvedésével váltott meg minket, szerezte meg nekünk a Mennyet. De a mi szenvedésünk, az én személyes szenvedésem is érték, isteni értékre tesz szert, ha hittel elfogadom, ha Krisztus szenvedésével egyesítem. A szenvedés nemcsak az örök élet távlatában érték, hanem már itt a földön is. Személyiségünket megtisztítja, lelkünket kinyitja Isten és a felebarátok felé.
A kereszt vállalása annyit jelent, mint meghalni a véges, földi értékeknek, és megnyílni a végtelen Érték, Isten felé. A mai szentmisén arra kérjük Istent, segítsen bennünket a szenvedés misztériumának elfogadásában. Segítsen bennünket a meghalás folyamatában, és adjon nyitott szívet, hogy a szenvedés pillanataiban is készséggel tudjuk befogadni az Ő boldogító valóságát. Mert Krisztus követésének végső célja a dicsőség. Az út azt jelenti, hogy hasonlóvá válunk Krisztushoz, aki szeretetben élt és szeretetből halt meg a kereszten.
Ezért szükséges, hogy elfogadjuk a szenvedés mélyén Isten hívását, és az alázat magatartásával mondjuk ki igenünket.
A kereszt hűséges. Mindennap érkezik. Jézus pedig nap mint nap bátorít bennünket: „bátorság, ne féljetek”!
Őrá hallgassunk! Ne féljünk a mindennapi élet sokszor embert próbáló terheitől; szorongató, kilátástalannak tűnő problémáitól. Ne féljünk, mert a helyünkön vagyunk! S főleg azért ne féljünk, mert velünk van az, Aki az erőnk és fényünk. - Ahogy a zsoltárban énekeljük: „Veled ó, Uram sötét éjünk nem sötét, mert mint a nappal, fénylik az éjjel. (Zsoltár 139,12). /Taizéi ének/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése