2010. június 10., csütörtök

Hatvan éve történt


Azt hitték, Szibéria a végállomás

A Rákosi-rendszer egyik legsúlyosabb bűne, hogy 1950-ben
feloszlatta a szerzetesrendeket. Vagonkérdést csinált
azokból, akik szegénységet fogadva az ország népét
szolgálták papként, tanárként, hitoktatóként, kórházi
nővérként, szociális munkásként szerte az országban.
Most hatvan éve, 1950. június 9-ről 10-ére virradóra
kezdődött a kolostorok felszámolása. Ezen az éjszakán
elsősorban a jugoszláv határ menti területekről kétezer
férfi és női szerzetest hurcoltak el rajtaütésszerűen,
titokban, leponyvázott teherautókon. Az internálás a nyár
folyamán az egész országra kiterjedt. Az érintettek joggal
tartottak attól, hogy akár Szibéria is lehet a végállomás. A
belügyminiszter ekkor Kádár János volt.
A feloszlatás előtt 23 férfi szerzetesrend működött az
országban, 2582 taggal és 40 női rend 8956 taggal, vagyis
összesen 63 rend 11 538 Istennek szentelt élettel. A 63
szerzetesrendnek 636 kisebb-nagyobb rendháza volt országszerte.
Hazánk legnépesebb férfi szerzetesi közössége a ferenceseké
volt akkor, ahogy manapság is. 1950 nyaráig két
rendtartományukban (kapisztrán, mariánus) összesen 636
ferences barát imádkozott és tevékenykedett 43 rendházan.
(Akkori elterjedtségüket mutatja a mellékelt térkép.) A
ferences rendnek ma 114 tagja és 90 papja van. A ferencesek
átlag életkora 48 év, jelenleg 14 rendházban élnek, 18
templomban, hat oktatási, három szociális és négy kulturális
intézményben teljesítenek szolgálatot.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések: