2011. június 30., csütörtök

Az egyedülállók öt szeretetnyelve

  Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen, és hogy viszontszeressék. Mégis sokan vannak, akik soha nem tanultak meg igazán szeretni, és szenvednek a magánytól. De mint Gary Chapman könyvéből ( Szólóban Az egyedülállók öt szeretetnyelve) kiderül sohasem késő, hogy megtanuljunk kommunikálni a szeretet nyelvén.
Te mikor fejezted ki utoljára valaki felé a szereteted? Ez a kérdés valóban elgondolkodtató. Természetünkből adódóan hajlamosak vagyunk arra, hogy azon a nyelven fejezzük ki szeretetünket mások iránt, ami számunkra a legkifejezőbb. De ez nem feltétlenül a leghatékonyabb módszer, hiszen nem biztos, hogy társunk is ezen a csatornán keresztül „veszi az adást”.
A könyv szerzője öt szeretetnyelvet különböztet meg. Kifejti, hogy minden emberben megtalálható mind az ötféle nyelv, de nem mindegy hogy melyik, milyen súllyal szerepel. Ennek megfelelően minden személynél más sorrend alakul ki arról, hogy kinek melyik a legkifejezőbb.
 Az első, az elismerő szavak. Szóban többféle képpen fejezhetjük ki magunkat. Kimutathatjuk megbecsülésünket, bátorításunkat, dicséretünket, kedvességünket. Minden ember számára jól esnek a pozitív csengésű szavak, azokról nem is beszélve, akiknek ez a nyelv az elsődleges szeretetnyelvük. Az ilyen embernek pár jó szavunkkal csodálatos pillanatokat tudunk szerezni, és mély fájdalmat okozhatunk hallgatásunkkal, vagy negatív véleményünkkel.
 A második, az ajándékozás. A leggyakoribb kifejezési formája a szeretetnek. Minden kultúrában megtalálható. Némelyik ajándék nem tart sokáig, mégis felbecsülhetetlen értéket képvisel. Gondoljunk csak az édesanyákra, akik egy szál virágot kapnak gyermeküktől. A virág gyorsan elhervad, de az emléke sokáig megmarad. A valódi ajándék mindig a szeretetről szól, hiszen annak a személynek, akinek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelve, közömbös, hogy milyen ajándékot kap. A legkisebb és saját kezűleg készített ajándéknak is egyformán tud örülni, hiszen számára legjobban ez fejezi ki a szeretetet.
 A harmadik, a szívességek. Szolgálatkészség a szeretet egyik legközvetlenebb kifejezése és talán a legegyszerűbb, hiszen elkísérhetjük édesanyánkat vásárolni, vagy egy idős beteg ismerősünket az orvoshoz, és meglátjuk mennyire sokat jelent számukra segítségünk. Érezni fogják, hogy fontosak a számunkra.
 A negyedik, a minőségi idő. Az ilyen ember számára felbecsülhetetlen értéket képvisel minden perc vele töltött idő. Minden egyes pillanat, amit együtt töltünk, emlékké válik, az emlékek pedig a szeretetről szólnak, és különösen fontosak azok számára, akiknek a minőségi idő a szeretetnyelve. Sokszor nem is muszáj, hogy beszéljünk, elég csupán, ha figyelmesen végighallgatjuk.
 Az ötödik, a testi érintés. Elindíthat, de ketté is törhet egy kapcsolatot, és vannak, akik számára az érintés a szavaknál is kifejezőbb. A gyengéd érintés megvonása kétségessé teszi a szeretetet, míg egy bátorító ölelés erősíti. Aki elhúzódik tőlünk, az érzelmileg is távol tart magától. A szeretet érintése sokféle lehet, de ne felejtsük el, hogy az érintések nem ugyan azt jelentik mindenki számára.
Minden emberben található egy úgynevezett „szeretet tank”, ami olykor bizony kiürül, de a szeretetnyelvek segítségével a „tank” feltölthető, hogyha a megfelelő nyelvet alkalmazzunk.
Véleményem szerint ezek a dolgok nagyon fontosak ahhoz, hogy valaki lélekben egészséges életet tudjon élni. Kíváncsi lettem, és elvégeztem a könyv végén található szeretettesztet, hogy kiderüljön, melyek az én elsődleges szeretetnyelveim, és mi az én sorrendem. Az eredményen nem lepődtem meg, hiszen jól ismerem magam, csak az volt a meglepő számomra, hogy még nem hallottam a szeretetnyelvekről, pedig nap, mint nap alkalmazom őket, és örülök, hogy ennyivel gazdagabb ismereteket mondhatok a magaménak.
Forrás: Zalaegerszegi ferencesek

Vatikáni kiállítás nyílik Makovecz Imre részvételével | Magyar Kurír

Vatikáni kiállítás nyílik Makovecz Imre részvételével | Magyar Kurír

2011. június 28., kedd

Hazánkba kerül a Częstochowai Fekete Madonna másolata | Magyar Kurír

Hazánkba kerül a Częstochowai Fekete Madonna másolata | Magyar Kurír

Honvéd Bajtársi Egyesület Sárbogárd

Honvéd Bajtársi Egyesület Sárbogárd

Magyar Világtalálkozó | Balatonlelle - 2011. június 30 - július 3.

Magyar Világtalálkozó | Balatonlelle - 2011. június 30 - július 3.

Magyar Világtalálkozó

12+1 érv,
amiért érdemes Önnek, Családjának és Barátainak is ellátogatnia  a Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatára 

(Balatonlelle, június 30-július 3.  (csütörtök-vasárnap)

Mert  minden  korosztály bőséggel talál kedvének megfelelő programot: a gyermekműsoroktól a koncerteken át a konferenciákig.
  Mert a Találka Téren felállított nagysátorban  bárki egész nap találkozhat  a világ számos országából érkezett személyekkel, neves hazai és külhoni személyiségekkel.
  Mert a zenei élet legjobbjai adnak koncerteket: Demjén, Pataki, Tamás Gábor,a Kormorán együttes, Szikora Robi és az R-GO Gidák, Poór Péter, Komáromi, Kefir, Király    
  Viktor, Iván, Galambos Lajos –és még sokan mások.
  Mert  a Folklórfesztiválon a legjobb néptáncegyüttesek, énekesek, zenekarok mutatkoznak be , s fergeteges táncházzal zárul minden nap. Csárdáskirálynő  előadás.
Mert végig kóstolhatja a Kárpát-medence konyháit: erdélyi ízek, hun ételek, ökörsütés, grillek, halételek, bográcsok…Bor és Pálinkafalu. Magyar Ízek Utcája.
  Mert Magyar-Lengyel Barátság Nappal indul a rendezvénysorozat –ünnepségek, koncertek, beszédek a két nép barátsága kapcsán.
Mert,  akik párjukkal szívesen átélnék az esküvői ceremónia és a hozzátartozó  népszokások élményeit,  most pazar külsőségek mellett megerősíthetik kapcsolatukat is, sétahajózhatnak is.
Mert kiderül, hogy ki a legjobb lovag az országban? - a lovagi torna küzdelmei kelnek életre a  Nemzeti Lovagi Torna Bajnokságon. 
Mert megtudhatja a Magyarok Szépe versenyen, hogy ki a legszebb magyar származású lány?
Mert láthatjuk a futball pályán arégi idők nagy focistáit: Magyar Öregfiúk Válogatott a Balaton Öregfiúk válogatottal méri össze tudását.
Mert jurta sátrak világábanmindig történik valami érdekesség, s megelevenedik a régi magyar élet, lesz  zene, tánc, mesterségek bemutatói.
Mert ott lesz Lelle puliés társai -  A Világtalálkozó szerencsét hozó kabalakutyája. Lehet simogatni, fotózni, sétáltatni.
+1 érv
A tombolán kaliforniai, új-zélandi, venezuelai  egyhetes vendéglátás, wellness hotel hétvégék, puli kutyusok,háromszázezer forintos Szász szőnyeg, a Klapka ház 50 ezer forintos ajándékcsomagja  - és még sok mértékes nyereményt sorsolnak ki.
Érdemes hát a hét végén ellátogatni Balatonlellére, a Magyar Világtalálkozóra.
Várjuk szeretettel Önt, Barátait, Ismerőseit !
Tisztelettel,

2011. június 19., vasárnap

Keresztény segítség

Árvákon és betegeken segítenek a fiatal keresztények

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyár végéig tartó gyűjtést szervez a csíksomlyói Csibész Alapítvány lakói számára, a szervezet elsősorban taneszközöket, ruhaneműket, könyveket és játékokat vár. Stágel Bence az IKSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Csibész Alapítvány gyökerei 1987-re nyúlnak vissza, amikor Gergely István atyát Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök Csíksomlyóra helyezte a plébániára. Gergely István miután szembesült az ott lévő szegénységgel és kihívásokkal, eleinte saját lakását osztotta meg a gyerekekkel, majd később a támogatóknak köszönhetően már lakóházakat is tudtak vásárolni.

Az alapítvány mára több száz árva gyermek és fiatal számára biztosítja a napi megélhetéshez szükséges feltételeket, betegek ápolásáról, moldvai csángókról, és veszélyeztetett terhességű édesanyákról is gondoskodnak.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség most úgy döntött, nagyszabású gyűjtést szervez alapítvány számára - mondta a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. A KDNP ifjúsági szervezete június 20-tól augusztus 31-ig várja a felajánlásokat a XI. kerületi KDNP-irodában. Mint jelezte főleg taneszközökre (füzetek, tollak, radír, iskolatáska, hegyező, írószerek,), ruhaneműkre, főleg melegebb cipőkre, könyvekre, játékokra lenne szükségük az egészen kicsi kortól egyetemista korosztályig terjedő fiataloknak. Az IKSZ tagjai szeptemberben viszik le személyesen Székelyföldre az adományokat.



mti

ERIKANET.HU - Hírek - Debreceni Nyár 2011

ERIKANET.HU - Hírek - Debreceni Nyár 2011

„Háromságban egy Isten” | Magyar Kurír

„Háromságban egy Isten” | Magyar Kurír

2011. június 18., szombat

American Hungarian Panorama

American Hungarian Panorama

Megalakult a Panoráma Világklub Debrecenben


Debrecen - Brazília után, tizenhatodik társklubként megalakult a Panoráma Világklub Hajdú-Bihar megyei szervezete. A civil egyesület, amely 2003 óta ápolja az emigrációban élő vagy onnan hazatelepült magyarokkal, valamint a Kárpát-medencei nemzettársakkal a kapcsolatot, teret ad annak, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok közelebb kerüljenek egymáshoz. A Hajdú-Bihar megyei társklub a Debrecen Televízió, a Debreceni Nyári Egyetem és a Debreceni Művelődési Központ közös szervezésében jött létre.

„Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó.” Wass Albert Üzenet haza című verse ma már a magyar irodalom egyik legtöbbet idézett alkotása. Mégis szívek szorultak össze, könnyek csillantak a szemekben, amikor Miske László, erdélyi születésű, debreceni színművész ajkain elevenedtek meg a sorok a Panoráma Világklub Hajdú-Bihar megyei társklubjának nyitórendezvényén.

A közönséget Somogyi Béla alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte: Debrecen városa azért állt a világklub mellé, mert ebben a városban hagyományai vannak az elszármazottakkal való kapcsolattartásnak. Ez a tevékenység tovább bővülhet a civil kezdeményezésű Panoráma Világklub kiterjedt hálózatának köszönhetően.

Tanka László alapító elnök, egykori debreceniként örömét fejezte ki, hogy létrejött a Világklub Hajdú-Bihar megyei társklubja. Ugyanakkor kifejtette: a tízmilliós Magyarország határain túl mintegy ötmillió magyar él a Kárpát-medencében és szétszéledve a nagyvilágban. Számukra, valamint az irántuk érdeklődőknek kínálja a kapcsolatteremtés lehetőségét – egyfajta szellemi hídként – a 2003 óta működő, és ma már nemzetközi hálózattal rendelkező Panoráma Világklub. A szervezetnek megalapítása óta az a legfontosabb célkitűzése, hogy népszerűsítse a határon túl élő magyarság értékeit, és eljutassa hozzájuk az anyaországi, köztük a Hajdú-Bihar megyei értékeket.

A társklub célkitűzései a Debreceni Nyári Egyetem is fontosak, ezért vállalt szerepet az intézmény az alapításban. Szaffkó Péter ügyvezető szerint: a nyári egyetem és a világklub közös tevékenysége mindkét szervezet programpalettáját színesíteni fogja.

Az alakuló ülés közönsége megismerhette a Debrecen Televízió új, ötrészes „Üzenem az otthoni hegyeknek…” című dokumentumfilm sorozatát. Az alkotás azt mutatja be, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarok miként, milyen szervezeti formában próbálják meg tovább adni őseik örökségét: a magyar nyelvet és kultúrát az újabb generációk tagjainak. A bemutató után Széles Tamás, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója kifejtette: a filmsorozattal olyan világ tárul a nézők elé, amely példaértékű lehet az itthoni közösségek számára is. Abban, hogy milyen kitartással, szeretettel őrzi az anyanyelv szépségeit a létszámában fogyatkozó amerikai magyar közösség.

Vojtkó Ferenc, a megyei társklub elnöke hangsúlyozta: a Világklub tagjai sorába vár minden magyarországi és a világ bármely részén élő Hajdú-Bihar megyei kötődéssel rendelkező magyart, aki az együttműködést, az értékek továbbadását tartja fontos szempontnak. A társklubnak célja, hogy teret adjon a civil szervezetek közös munkájának, rendezvényeiknek, hogy a magyarság érdekében végzett önkéntes munka sikeres legyen.

A Debreceni Művelődési Központban az alakuló ülés után a közönség megismerhette a debreceni kézművesek alkotásait, így ízelítőt kaphattak az érdeklődők a Hajdú-Bihar megyei népi örökségéből, gazdagságából.
Forrás: dehir.hu

Egy átlagos nyári este Debrecenben


Imádtam Tiszadobon élni, mert üdülőben éreztem magam, a nap 24 órájában.
A természet csodái vettek körül, szinte kiismerhetetlenül.
Az emberek szeretete pótolhatatlan.
Debrecenben imádok élni, mert bennszülött turista lehetek egy gyönyörű városban.
Itt mindig történik valami.
A napom, a Hungarikum Gasztronómiai Fesztiválon töltöttem.
Megcsodáltam kézműves mestereink munkáit, kovácsolt vas díszeket, kecsketejből készült szappant, kézműves meggysört, kályhán sütött lepényt.
Közben szólt a zene, jöttek- mentek a családok.
A színpadon cigányzeneszólt.
De a zenészek, ugyanolyan magabiztossággal, profizmussal játszottak balkáni zenét, klezmert, vagy éppen a Moszkva parti estét.
Tóth Vera gépzenére adott hakni produkciója feledhető volt.
Sültek a különleges grill ételek, kóstolhattam volna borvidékeink borait.
Mindenek előtt, csodásan éreztem magam.
A nyári programkínálat olyan gazdag, hogy hálótervet kell készítenem, ha ott akarok lenni.
Este jóleső fáradtsággal mondhattam:
Ó, édes Istenem!
Hálát mond a lelkem,
Hogy egész napon át
Úgy szerettél engem.
Bánom sok vétkemet,
Szent fiadnak vére
Mossa meg kegyesen
Szívemet fehérre!
Virrasszon felettem
Gondviselő szemed,
Kérlek, óvd ez éjjel
Testemet, lelkemet.
Szűzanyám, s Őrangyal,
Legyetek énvelem,
Ha Ti rám vigyáztok,
Nyugodt lesz éjjelem.

2011. június 17., péntek

Hatvan emlékezik


Hatvan emlékezik a hatvanegy éve történtekre
2011. 06. 17. 14:19 -
Az 1944 és 1954 között mártíromságot szenvedett hét magyar ferences szerzetes boldoggá avatásáért áprilisban imasorozat indult, melynek egyes állomásai a vértanúk életéhez kötődő települések. Gyékényes és Gyöngyös után a harmadik állomás június 19-én az új-hatvani templom lesz, ahol a kilenc órai szentmise keretében emlékeznek meg Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael egykori itteni házfőnökökről, akik mindketten vértanúk lettek.
A hatvani eseményt azért tartják e napon – tájékoztatta a Ferences Sajtóközpontot Szekeres Mihály plébános –, mert hatvanegy éve június 19-én fojtotta vérbe az ÁVÓ a szerzetesek elhurcolását megakadályozni szándékozó spontán tömegmegmozdulást, és százakat internáltak a Hortobágyra; a ferences szerzeteseket pedig, miután agyba-főbe verték, az Andrássy út 60-ba szállították. Kriszten Rafaelt életfogytiglanra ítélték, aki egy évvel később a börtönben halt meg. Lukács Perbált, akit 1946-ban tartóztattak le, szovjet lágerben halt meg 1948-ban. Hatvan számon tartja szeretett és hős lelkipásztorait. Mindkettejüknek emléktáblája van a templomban, az elmúlt évben pedig a templom előtti tér felvette a Szent Ferenc nevet.

Az imakilenced következő állomása a budai ferences templom lesz szeptember 15-én. Szeptember 18-án Nagyatádon tartanak megemlékezést, ahol Hajnal Zénó ferences gvárdián sokakat bújtatott az ostrom alatt. Többek között a később a ferences rendbe lépő, majd esztergomi érseki rangra emelkedő Paskai Lászlót és testvérét is, akik leventék voltak, s az SS-be sorozás elől menekültek. A ferences házfőnöknél húzták meg magukat a legnehezebb napokban. Ő gyékényesen lett vértanú.

A hatodik és hetedik állomás főszereplői Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf újvidéki vértanúk. November 4-én 18 órakor az újvidéki ferences templomban, november 27-én 13 órakor pedig a budapesti Szent István-bazilikában mondanak szentmisét a boldoggáavatásukért.

Az kilenced nyolcadik állomása december 10-én 14 órakor a sopronkőhidai börtön, ugyanis 1946-ban itt és e napon végezték ki a Gyöngyösön letartóztatott Kiss Szalézt.

A ferences vértanúk boldoggáavatásáért meghirdetett sorozat utolsó állomása a pasaréti ferences templom lesz, ahol letartóztatása előtt házfőnök volt Károlyi Bernát, a híres kínai misszionárius, aki az ostrom idején és a háború utáni időszakban kecskeméti házfőnökként az üldözöttek és a menekülők őrangyala volt. Az esemény időpontját akkor határozzák meg, amikor a boldoggáavatási per egyházmegyei szintű megindításához megérkezik a szentszéki engedély.

A boldoggá avatás hivatalosan jóváhagyott imádsága: Erős és Igaz Istenünk! Te Bernát szolgád és társai életében csodálatosan kibontakoztattad a kereszt misztériumát, amikor áldozatvállalásuk által a diktatúrák sötétségében is felragyogtattad a hit világosságát. Kérünk, dicsőítsd meg szolgáidat szent egyházadban, hogy hitvalló életük és vértanúságuk példája ma is bátorító erőforrásunk legyen a szegény és alázatos Krisztus követésében. Aki él és uralkodik, mindörökkön örökké.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Részlet, NagyLajos Képtelen természetrajzából


A LÉGY
A légy a legszemtelenebb állat, amit, mivel a természetben, vagy legalábbis a természetrajzban mindennek megvan a magyarázata, bizonyára szerénységből tesz, tudván, hogy szemesnek áll a világ. A légy előfordul a nagyobb városokban is, de leginkább mégis falun található, ahol is előszeretettel üt tanyát a békés lakosok orrahegyén. Amikor a légy valamely békés lakos orrahegyén tanyát üt, egy másik békés lakos ököllel rá szokott ütni az illető békés lakos orrára; a légy az ütés előtt kényelmesen elszáll ugyan, de a békés lakos orra vére megered, amire illik azt mondani neki, szegénynek, hogy:
- Pardon, egy légy volt!
A légy egész télen át megdögölve heverészik a deszkák és falak repedéseiben, de tavasszal újra kikel a kis sárgásfehér légytojásból, és vígan zümmög. A zümmögést illetőleg a legyeket négy csoportra oszthatjuk, úgymint szoprán, tenor, bariton és basszus legyekre. Vannak azonban olyan legyek is, amelyek nem zümmögnek, hanem csípnek - ezekre szokták mondogatni az okos emberek, hogy aszongya: amelyik kutya ugat, az nem harap.
A lónak négy lába van, mégis botlik, de a légynek hat lába van, ami oly sok, hogy a légynél a botlás ki van zárva. A légynek azonfölül még szárnya is van, amivel részint repülni, részint járni, részint aludni szokott, mivelhogy, miként a kutya nem ugathat a farka nélkül, a légy sem alhatik a szárnya nélkül.
A légy tápláléka a tej, cukor és kenyérmorzsa, de legjobban szereti az úgynevezett légyfogót, ez a fő tápláléka. Ahol légyfogót nem raknak ki a békés lakosok az asztalra, ott a legyek csakhamar kipusztulnak a táplálék hiánya miatt.
Némely természetbúvár állítása szerint vannak árdrágító és uzsoraüzlettel foglalkozó legyek is. Azon természetbúvárok, akik ezt állítják, nem látták ugyan, hogy a légy valamit árult volna, vagy valamely más léggyel kölcsönüzletet kötött volna, de igenis látták, amint a légy a két első lábát, ami megfelel az öreg kereskedők kezeinek, kinyújtotta és megelégedetten dörzsölte, ami csakis úgy lehetséges, hogy valamit igen drágán eladott, vagy nagy kamatra pénzt kölcsönzött.
Vannak szerelmes természetű legyek, amelyek szép asszonyok körül legyeskednek.
A légy élete igen viszontagságos és veszélyes. Ritkán is ér meg a légy magas életkort. Küzdenie kell a hideggel, meleggel és légycsapóval. Néha, gonosz emberek, egy csapásra hetet is agyonütnek belőlük. Amelyik légy azonban ügyes, és elkerüli a veszedelmeket, az egy egész évig is elél, és végül is aggkori levesbe hullással végzi be tartalmas életét.
1920

Benedek pápa a papokhoz: Olvadjatok bele a szeretet és a szentség örvényébe | Magyar Kurír

Benedek pápa a papokhoz: Olvadjatok bele a szeretet és a szentség örvényébe | Magyar Kurír

2011. június 16., csütörtök

Szent Kunigunda szűz | Magyar Kurír

Szent Kunigunda szűz | Magyar Kurír

Torda - Jósika Miklós Elméleti Líceum

Torda - Jósika Miklós Elméleti Líceum

Simionról


Családkutatásomban, tegnap találkoztam Ancsán Simion nevével.
Utánanéztem, e ritka keresztnévnek:
A görög Szimon alakváltozása.
Jelentése: meghallgatás.
Magyaralakváltozatai: Simon, Semjén, Simeon.
Román alakja: Simion.
Egyik legnevesebb viselője Hollósy Simon, erdélyi örményszármazású festőnk.
Máramarossziget, 1857- 1918
Iskolateremtő festő Nagybányán.
Tanítványa például Csontváry Kosztka Tivadar.
Egyik legjelentősebb műve, a Tengerihántás.

Hála XVI. Benedek Pápa hatvan éves szolgálatáért


A Debreceni Szent Család Plébánia közössége szentségimádással, közös imával adott hálát XVI. Benedek Pápa hatvan éves szolgálatáért.
Közös imával erősítettük a Szentatyát:
Mindenható Istenünk, aki örök pásztorként folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, add, hogy XVI. Benedek pápa, akit Szent Péter utódává rendeltél, legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka.
Add, hogy az új pápa minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket.
Ajándékozd meg XVI. Benedek pápát bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy a rábízottakat az örök élet felé vezesse szavával és példájával!

2011. június 15., szerda

Vatikáni kiállítás a Szentatya tiszteletére | Magyar Kurír

Vatikáni kiállítás a Szentatya tiszteletére | Magyar Kurír

Múzeumok éjszakája a Medgyessy Múzeumban


Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum
4026 Debrecen, Péterfia u. 28.
Telefon: +36 52 413-572 | Web: www.derimuzeum.hu
A múzeum a Debrecen Pláza mögött található.
Múzeum a térképen
E-mail a múzeumnak
Múzeum értékelése
Múzeumok Éjszakája 2011
2011. június 18. szombat
18:00-02:00

Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvara
20:00-21:00 Dumaszínház Orosz Györggyel, Orosz Andrással és Rostás Tiborral
21:00-21:10 Cseh gasztronómiai tízperc
21:10-21:30 Cseh zene és tánc – A mrákovi Chodského népi együttes műsora
21:30-22:00 Svejkfigurák - Android koncert
22:00-22:10 Cseh turisztikai tízperc
22:10-22:30 Cseh zene és tánc – A mrákovi Chodského népi együttes műsora
22:30-22:40 Cseh népművészeti tízperc

Kortárs Művészeti Galéria
A Hrabal-galaxis pillanatképei c. kiállítás
Cseh sörtörténeti kiállítás
18:30 -19:30 Megnyitó, köszöntőt mond: Lakner Lajos megyei múzeumigazgató, Somogyi Béla kulturális, szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármester és Helena Bambasová, a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete
19:30-20:30 Sörtörténeti tárlatvezetést tart Mgr. Daniel Bechný a Západočeské Muzeum Plzeň igazgatója
20:30-21:30 A Fekete Ökör Baráti Kör tagjainak rendhagyó tárlatvezetése
21:30-22:30 Varga Attila újságíró rendhagyó tárlatvezetése
22:30-23:30 Szabó Sándor, a Vencel Söröző vezetőjének rendhagyó tárlatvezetése
23:30-00:30 Hrabaliáda – Vranyecz Artúr színművész és az Ady Endre Gimnázium diákjainak előadása

Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás
19:00-20:00 Ismerje meg Medgyessy Ferenc szobrászművész életét és munkásságát! Tárlatvezetés ifj. Horváth Péterrel
21:00-22:00 Ismerje meg Medgyessy Ferenc szobrászművész életét és munkásságát! Tárlatvezetés ifj. Horváth Péterrel
23:00-00:00 Ismerje meg Medgyessy Ferenc szobrászművész életét és munkásságát! Tárlatvezetés ifj. Horváth Péterrel

Látványraktár
16:00-21:00 Múzeumpedagógiai foglalkozás
21:30-23:00 Filmvetítés: Sörgyári capriccio (Jirí Menzel, 1980)

A Múzeumok Éjszakájának vendéglátásáról a Vencel Söröző gondoskodik,
a hazavihető szellemi táplálékot a Janus Antikvárium biztosítja.
Forrás: Medgyessy Emlékmúzeum

Újra az Ancsánokról


Családnevünk kutatásakor felmerült egy erdélyi településnév, amit Szundoknak olvastam.
Újfehértói Druszám segítségével megtudtam, hogy létezik az erdélyi Szilágy Megyében egy Szurduk nevű kis falu.
Kádár József: Szolnok- Doboka Vármegye Monographiájában ezt találtam a községek leírásában:
{515.} Szurduk.
Nevének változatai: 1554-ben* Naghzwrdok. 1630-ban* Nagy-Szurduk. 1750-ben* Szurduk.
Neve szláv szó, jelentése szurdék, szeglet. A Szamos balpartján sík téren terül el, keresztül foly rajta a kristólczi patakkal egyesült szalonnai patak. Vármegyénk nyugati végpontján fekszik Deéstől 55.4 kilométernyire a csákigorbói járásban. Magyar és Erdélyország közt itt volt egyik határkő az egyesülés előtt s itt találkozott össze 4 törvényhatóság, u. m. a hajdani Belső-, Közép-Szolnok-, Dobokavármegye és Kővár vidéke.
Kezdettől fogva Csáki-Gorbóhoz s ezzel együtt a kolozsmegyei Almás várához tartozott.*
Az 1731 nov. 9-iki összeirás szerint a nagyalmási uradalomnak, midőn nagy része már idegen kézre volt jutva, a következő javai voltak:
Nagyalmási Csákigorbói Búzai Együtt












1554-ben* Somi Anna Balassa Imre özvegye e birtok negyedrészét férjének Patócsi Boldizsárnak hagyományozza.
1557-ben* Pelsőczi Bebek Ferencz itteni részét nejének Somi Ilonának adományozza.
1560-ban* II. János király e birtok felét néh. Bebek Ferencztől elkobozván, azt Báthory Kristófnak adományozta. A birtok másik fele Balassa Zsófiáé.
1564-ben* II. János király néh. Somi Annától a gyermekeire Balassa András és Katalinra Matuznay Péternére szállott itteni részt hűtlenségük miatt elkobozván, Némethi Ferencznek, tokaji várnagynak s nejének Balassa Zsófiának s testvérének Balassa Margit hajadonnak adományozza oda.
1572-ben* Miksa császár Balassa Andrást, Somi Borbálát, Balassa Zsófiát és Margitot ennek birtokában megerősiti.
{516.} 1574-ben* Balassa András, Somi Borbála lindvai Bánffy Lászlóné, Balassa Zsófi Csáki Lászlóné és Margit özv. Bornemissza Benedekné most Kendy Gáborné az almási és búzai uradalomba s így e birtokba is beigtattatnak.
1577-ben* egyrésze a fejedelemre szállott, másik részében pedig Csáky László Balassa Zsófia férje* birt; első férje Némethi Ferencz.
1585-ben* Balassa Zsófia Csáky László özvegye magát első férjétől Némethi Ferencztől való fiának néh. Zsigmondnak itteni részébe beigtatja, de ugyanekkor Némethi Ilona özv. Csáky Dénesné és fia Csáky Mihály annak ellentmondanak.
1586-ban* néh. Csáky László fia István viszont Némethi Ilonát tiltja ki.
1590-ben* néhai Balassa Margitnak első férjétől néhai Bornemissza Benedektől való gyermekei Zsigmond, Anna és Zsófia Saffarith Györgyné, másfelől pedig második férje Kendy Gábor s attól való fiai Kendy István és Gábor itteni részüket maguk közt felosztották és őket 1591-ben* Báthory Zsigmond abban meg is erősitette.
A Kendyek közti 1590. évi* osztály szerint, csupán ifj. Kendy Gábornak jutott itt 2 jobbágy.
1593-ban* Bornemissza Benedek leánya Zsófia özvegy Saffarith Györgyné itteni részét Kendy Gábornak veti zálogba.
1595-ben* itteni birtokos Bellő máskép Balassi György.
1603-ban* idevaló nemes Onaczi vagy Onács, máskép Steph család.
1611-ben* egy rész birtokosa Gyulafi Samu.
1620-ban* Zakariás Borbála itteni részét férjére Dobokai Szentimrey Istvánra hagyja.
1630-ban* Brandenburgi Kata fejedelem Borsai Zachariás István özvegyét Basti Annát, Zachariás Borbálát Kakucsi Imrénét, Juditot bagosi Károlyi Jánosnét, Zsuzsát Nága Andrásnét és Zachariás Zsigmondot itteni részükben megerősiti.
1630-ben Csáki Istvánt, mivel az országgyülésben meg nem jelent,* a fejedelem nótáztatta. Wesselényi Anna Csáky Istvánné fia nótáztatásának s a javai elfoglalásának Toldalagi János fisc. direktor által ellene mond.*
{517.} 1632-ben* a hűtlenségbe esett néhai Csáky István* itteni részének egy harmadát a fejedelem I. Rákóczi György elfoglalta, a másik két rész azonban gyermekeire Csáky Ferencz és Annára s id. Csáky István leányára Krisztinára maradt.
1633-ban* Ugyanezek ellene mondanak, hogy Zólyomi Dávid részére a többek közt az itteni, tótszállási, muncseli, kis- és nagy-krisztolczi, szalonnai, salamoni, veczki, oszvaji és csurányi részeket elfoglalták.
1637 ben* özvegy Kakucsi Imréné Zakariás Borbála a maga és rokonsága nevében óvást tesz az ellen, hogy itteni részük a fiscusnak itéltettek oda.
1641-ben* Csáky István birja.*
1641. szept. 29-én* Csáky Istvánt Mindszenti Gáborné Péchy Erzsébet és Mindszenti Krisztina megintetik, hogy e birtokhoz igényt ne tartson s a rajta levő pénzét vegye fel. Ugyanez évben Erdélyi Istvánné Mindszenti Krisztina a birtokot zálogösszeg lefizetésével Csáky Lászlónak visszabocsátja.
1644-ben* a fiscus Csáky István és László 36 itteni telkét elfoglalta, de 1645-ben* ismét visszaadta, Almás, Egeres, Gorbó birtokaival együtt.
1649-ben* Nagy-Szurduk birtokosa Keresztszegi Csáky István, kinek tisztje Kethe János.
1651-ben* az országgyülés elrendeli a fejedelem jóváhagyásával, hogy itt hajó ne tartassék.
1652-ben* Csáky István és fiai Ferencz, István és László itteni részüket a kuriával együtt Kemény Zsigmondnak vetik zálogba.
1653-ban* dobokai Boros János óvást tett az ellen, hogy itteni részét, mely az előtt Básti Jánosé, mint szintén azt is, mely Tasnádi Károlyi Jánosné Zakariás Julié volt: Kemény János elfoglalta.
1658-ban* Kemény Jánosnak itt 12, boros Jánosnak 2 adófizető jobbágya volt.
{518.} 1694-ben* birtokosa Csáky László, ki 9000 frtért váltotta ki a Keményektől.*
1696-ban* Szurduk török hódoltság alatt levő falu.
1698-ban* Csáky László itteni fekvőségeit neje Jósika Juditnak hagyományozza, de fia ifj. László ennek ellene mond, s ugyanazon évben egyezségre lépnek s ugy látszik, hogy a Lászlóé maradt, mert 1700-ban* I. Lipót császár gr. Csáky Istvánt az itteni kastély birtokában, melyet Csáky Lászlótól vett, megerősiti.
1702-ben* birtokosa gr. Csáky László.
1724-ben* birtokosa gr. Csáky Imre.
1743-ban* gr. Csáky Imre e birtokát, magvaszakadtával gr. Csáky Borbála; B. Bornemissza Jánosné, Katalin: B. Haller Györgyné, Lázár Druzsánna: Henter Dávidné és Lázár Ádám, Gábor és Antal birják.

Keresszegi Csáky család czímere.*
1770–73-ban* gr. Bethlen Miklós itteni udvarbirája Szárhegyi Bartalics János adózó armális nemes.
1810-ben* birtokosa b. Jósika Miklós, van 52 jobbágytelke.

Branyicskai Jósika család czímere.*
1820-ban* birtokosa br. Jósika Miklós; van 54 telke.
1863-ban* br. Jósika Miklós, Leo, Gyula és Géza úrbéri kárpótlásban részesülnek.
1866-ban* nemesi jogu birtokosai: báró Jósika Leó gazdatisztje Gámán Ferencz; Ancsán Simion
Azután rátaláltam Egoissimo blogjára, akinek családi kötődése van a községhez, a Jósika kastélyhoz.
Egy újabb lendület!

Böjte Csaba: Szent Antal, a gyermekek védőszentje oltalmazza drága hazánk minden gyermekét, családját


Gondolom, hogy a csatolt képek által egy picit érezhető az a csoda, melynek tegnap a csíksomlyói kegytemplomban tanúi voltunk. A gyermekvállalás, nevelés a legnagyobb öröm és büszkeség számunkra. Éppen ezért Szent Antal ünnepe alkalmából nagyon sok szülő, édesanya elhozta gyermekét a templomban, ahol a drága jó Antal atya 7o papi évének jubileumi szentmiséjében imádkozott a székely családokért. A szentmise végén megáldottuk a gyermekeket, a családokat, és a liliomokat!!

Szívem minden melegével kérlek, és biztatlak a család évében, hogy minden vidéken szeretettel gyűjtsétek össze a családokat és alázattal, Isten jóságát kérve áldjátok meg a gyerekeket!

Szent Antal, a gyermekek védőszentje oltalmazza és védje drága népünk minden gyermekét, családját!


Szeretettel, cs.t.

Böjte Csaba: Szent Antal, a gyermekek védőszentje oltalmazza szeretett hazánk minden gyermekét , családját , családját


Gondolom, hogy a csatolt képek által egy picit érezhető az a csoda, melynek tegnap a csíksomlyói kegytemplomban tanúi voltunk. A gyermekvállalás, nevelés a legnagyobb öröm és büszkeség számunkra. Éppen ezért Szent Antal ünnepe alkalmából nagyon sok szülő, édesanya elhozta gyermekét a templomban, ahol a drága jó Antal atya 7o papi évének jubileumi szentmiséjében imádkozott a székely családokért. A szentmise végén megáldottuk a gyermekeket, a családokat, és a liliomokat!!

Szívem minden melegével kérlek, és biztatlak a család évében, hogy minden vidéken szeretettel gyűjtsétek össze a családokat és alázattal, Isten jóságát kérve áldjátok meg a gyerekeket!

Szent Antal, a gyermekek védőszentje oltalmazza és védje drága népünk minden gyermekét, családját!


Szeretettel, cs.t.

2011. június 14., kedd

Dúl Géza: a pápa felhívást intézett Európához a cigányokért | Magyar Kurír

Dúl Géza: a pápa felhívást intézett Európához a cigányokért | Magyar Kurír

Múzeumok éjszakája a Modemben


Múzeumok éjszakája 2011

Ez az éjszaka tényleg más
2011. június 18-án 16-tól 19-én hajnal 3 óráig
Kiállítások, rendhagyó tárlatvezetések, koncertek, performanszok, látványrestaurálás, múzeumi nyomozás, katalógusbemutató és múzeumpedagógiai programok várnak mindenkit az idei múzeumok éjszakáján a MODEM-ben. A legizgalmasabb éjszaka idei időpontja június 18.


Programok:




Kiállítások

Máshol nem látható tárlatok több mint háromezer négyzetméteren
Magyar fürdőélet – Válogatás a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből
Kísérlet és közösség – a nagyváradi 35-ös Műhely
Nehezen feltehető kérdések – Koronczi Endre munkái
Szoborpark a megújult kertben: Tilless Béla, Fehér László és El-Hassan Róza művei
Az éjszaka műtárgya – a MODEM gyűjteményéből
Nyílt lapokkal – kiállítás a Firka Kör tagjainak alkotásaiból

Tárlatvezetések



17 óra, földszint: Zenés tárlatvezetés családoknak a Magyar fürdőélet című kiállításon
18 óra, III. emelet: Spitzer Gyöngyi „Soma Mamagésa” rendhagyó tárlatvezetése a Nehezen feltehető kérdések című kiállításon
19 óra, II. emelet: Veiszer Alinda televíziós műsorvezető rendhagyó tárlatvezetése a Kísérlet és közösség című kiállításon
21 óra, földszint: Szabó Noémi művészettörténész tárlatvezetése a Magyar fürdőélet című kiállításon
23 óra, III. emelet: Grecsó Krisztián író, költő rendhagyó tárlatvezetése a Nehezen feltehető kérdések című kiállításon

Performanszok, (attr)akciók, látványosságok

16 óra, II. emelet – látványrestaurátorok. Somogyi Márton és Korényi János nyilvános, interaktív műhelybemutatója hajnalig a restaurátori szakma sosem látott titkaiból
19 óra: Kirakat Art Attack. A Neue Debrecenische Kunst csoport által debreceni üzletek kirakataira szervezett, fiatal képzőművészeket bemutató tárlatát Burai Árpád rádiós műsorvezető, performer vezetésével nézhetjük végig. A túra a MODEM bejárata előtti hirdetőoszloptól indul.
20 és 23 óra között több alkalommal a földszinti fogadótérben: A Modern Tánc-Játék Stúdió etűdjei
20 óra, belső kert: Boldog Jóga Koronczi Endrével és a Ganga baráti körrel
20.30 óra, Baltazár Dezső tér: Szent Iván-éji máglya – az immáron hagyományosnak mondható tűzrakás a téren

Családi programok



16 óra, Baltazár Dezső tér – múzeumi játszótér. Játékok a téren: színező, szivacsékszer-készítés, szívószálas építőjáték, aszfaltrajz
17 óra, földszinti fogadótér – folyamatos játékok. MODEM-totó, ügyességi és memóriajátékok. Endre a szeretetről beszél – üzenőfal
18 óra, Baltazár Dezső tér – a Kaláka együttes koncertje. Gryllus Dániel és csapata 5 év után visszatér a leghosszabb éjszaka legkisebb látogatóinak örömére
19 óra, kiállítóterek – éjszaka a múzeumban. Feladatok mindhárom emeleten

Koncertek, zene
Forrás: modemart.hu

Legyünk hálásak az élet ajándékaiért | Magyar Kurír

Legyünk hálásak az élet ajándékaiért | Magyar Kurír

Árpádházi Boldog Jolán napjára


Június 15.
* 1235. v. 1239. + Gnieznó, 1298. június 11.
Árpádházi Boldog Jolán királyi és szent család sarja. Apja IV. Béla, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Boldog Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.
A szülői házban mindössze öt évet tölthetett, amely öt évbe beleesik a tatárjárás is. Szülei ekkor Krakkóba vitték, és nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. Szent életű nővérében Jolán megtalálta példaképét és a keresztény nő eszményét.
1256-ban felesége lett a kaliszi és gnieznói hercegnek, Boleszlávnak, akit a nép a Jámbor névvel illetett. A krakkói székesegyházban tartott esküvői szertartás után a fiatal pár a férj hazájába, Nyugat-Lengyelországba költözött.
Jolán 23 évet élt példás keresztény házasságban. Nemcsak származása, hanem erényei szerint is királyi lélek volt, ezért nem esett nehezére, hogy úgy engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, tudván, hogy ,,a férfi éppúgy feje az asszonynak, mint Krisztus az Egyháznak'' (Ef 5,22). Véleményét, akaratát soha nem akarta ráerőszakolni urára. Nem vitatkozott és nem védekezett akkor sem, amikor a rossz tanácsadók férjét ellene és az Egyház ellen hangolták. Imádkozott, tűrt és várt. Isten pedig -- aki csak azért engedte meg egy időre férje elhidegülését, hogy próbára tegye és megtisztítsa szeretetét -- amikor a hamis tanácsadók gonoszságára fény derült, kétszeresen visszaadott neki mindent: ura szeretetét, tiszteletét, elismerését.
Jolán napjai a három gyermek (Hedvig, Anna, Erzsébet) nevelése mellett állandó imádságban, vezeklésben és jó cselekedetekben teltek. Segített a templomokban, kórházakban, saját kezűleg gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket nagynénje, Árpádházi Szent Erzsébet példája szerint.
Abban a nyughatatlan korban a lengyel fejedelem sokszor volt kénytelen harcba indulni hol a németek, hol a litvánok ellen. Jolán ilyenkor megsokszorozta imádságait; férje-ura testi és lelki épségéért egyaránt könyörgött. Nemcsak azt kérte Istentől, hogy hozza haza hitvesét és gyermekei atyját, hanem azt is, hogy a csatában is őrizze meg férje szívét a kegyetlenkedés és a bosszú indulatától, hogy csak hazája java vezesse. S amikor Boleszláv az egyik csatából halálos sebbel tért vissza, Jolán -- éjjel és nappal el nem távozva a betegágytól -- egyszerre tartotta önmagában is, és férjében is a reményt, s készítette hitvesét az elköltözésre, arra ,,a kis időre'' amíg nem látják egymást (Jn 16,16).
1279-ben halt meg Boleszláv. Jolán ekkor fölosztotta vagyonát az Egyház és a rokonai között, s visszatért a krakkói udvarba, Kingához. Hamarosan azonban Kinga is özvegy lett, s ekkor a két nővér az ószandeci klarissza kolostorba vonult, ahol 12 évet töltöttek egészen Istennek szentelt életben. Kinga halála után, 1292-ben Jolán átment a gnieznói kolostorba, melyet férje alapított. Apátnővé választották, de úgy élt, mint mindenki szolgálója. Alázata, rejtetten viselt szenvedései tökéletesen egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette. Így halála napját is előre megmondta.
Árpádházi Boldog Jolánt a gnieznói klarissza kolostor kápolnájában temették el. Tisztelete a halála után azonnal megindult, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket. Boldoggá avatását 1631-ben indították el. XII. Leó 1827. szeptember 22- én engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára. XIII. Leó kiterjesztette egész Lengyelországra.

Mindenható, örök Isten, ki Boldog Jolánt irgalmasan megóvtad attól, hogy foglyul ejtse a világ és a gazdagság, és megszerettetted vele Fiad keresztjét és az önmegtagadást, kérünk, érdemeiért és közbenjárására add meg, hogy merjük elveszíteni a földieket, és őszinte szívvel keressük a mennyek országát!

Hotel Kovács

Hotel Kovács

Európai örömünnep Debrecenben


2011, az Európai Unióban az Önkéntesség Éve.
Június 13.- án, Pünkösd hétfőn, az ünnep szelleméhez jól illeszkedett a Viva Európa rendezvénye.
Napok óta egyre nehezebben emelem a lábaim.
Van bennem egy kisfélsz, mi lesz velem, hanem tudok járni.
Úgy igyekszem elkerülni a pánikot, hogy örökké úton vagyok.
Annyi mindent nem fedeztem még fel!
Kimentem a Koppány Völgye Kalandparkba, Felkerestem a domonkosok Szent László Templomát.
Megálltam Boldog János Pál emlékműve előtt, elmondtam egy imát, segítségül hívtam.
Azután: Irány a Baltazár Dezső tér.
A meghirdetett, Tosca előadás előtt, a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvós Zenekara kápráztatta el, a debrecenieket.
Csupa Ö betűvel szólhatok érzéseimről, a rendezvény mondanivalójáról:
Önkéntesség, Összefogás, Összetartozás, Öröm.
Még az sem tette tönkre érzéseimet, hogy a műholdas kapcsolat hiánya miatt, az operaelőadást nem láthattam.
Európában, azért mi magyarok vagyunk!
De én már láttam egy szebb jövőt!

2011. június 13., hétfő

ToscaDebrecenben


Puccini Tosca című operája révén – virtuálisan – pünkösd hétfőjén. A Viva Europa 2011 nevű kezdeményezés keretében ezen a napon több tízezer ember láthatja és hallgathatja egy időben, élőben az olasz operahagyomány legjellegzetesebbnek tartott darabját.



A Viva Europa – amelyet 2009-ben rendeztek meg először – az Önkéntesség Európai Évének egyik kiemelt eseménye. A kulturális programok közül minden évben ez az esemény kapja a legnagyobb publicitást, az Európai Unió kulturális biztosának kiemelt támogatásával. A program célja a közösségi érzés, az összetartozás erősítése az Unión belül egy lényeges, és európai gyökerekkel rendelkező kulturális tradíció, az opera műfajának segítségével. A közvetítés központja az elmúlt években Valencia volt, s az előadásokat minden alkalommal mindenütt köztereken, nagyméretű kivetítők segítségével követhették az érdeklődők.
2010-ben 43 város csatlakozott a programhoz. Idén ez a szám megduplázódott, így 2011. június 13-án, hétfőn 20 órától több tízezer ember láthatja Európa-szerte élőben a Toscát az indiai származású, világhírű Zubin Mehta vezényletével. Az operát a valenciai Zsófia Királynő Művészeti Palotából közvetítik. A főbb szerepekben: Oksana Dyka (Tosca), Jorge de León (Cavaradossi), Bryn Terfel (Scarpia), Mika Kares (Angelotti), Fabio Previati (Il sagrestano), Emilio Sánchez (Spoletta).
A debreceni közvetítés a város önkormányzata, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, valamint két kulturális intézmény, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a MODEM együttműködésében valósul meg. A vetítés technikai hátterét a MODEM biztosítja, a kiegészítő infrastruktúráról és a kiegészítő programokról a Főnix Kft. gondoskodik.
Az élő operaközvetítés előtt – 18.30 órától – a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekara zenél a téren, utána pedig a ledfalon levetítik valamennyi részt vevő város 20 másodperces videospotját is. A Debrecenről készült rövid reklámfilmet így több tízezer ember láthatja több mint 80 európai nagyvárosban.
Forrás: modemart.hu

2011. június 12., vasárnap

erdély ma - A pápa a társadalmi falak lebontásáról beszélt pünkösdkor

erdély ma - A pápa a társadalmi falak lebontásáról beszélt pünkösdkor

Összefogni érdemes


Az érdi Környezetvédő Egyesület elindítja saját kezdeményezését a Szent István-terv keretében:
Jelszavunk: Végtelen a tér, mely munkára hív! (Madách)
Pünkösd van. Amikor Jézus szétküldte a tanítványokat a világba, hogy tanítsanak, kereszteljenek, szolgálják az embereket, egyikük sem kérdezte, hogy mennyi pénzt fog ezért kapni.
Csaba testvér azt mondja, hogy az élet olyan mint egy kirakós játék: ha valahol van egy árva gyermek, biztos van máshol egy házaspár, aki gyermekre vágyik. Csak össze kell őket hozni. A gondolatot folytatva biztos van Érden olyan idős ember, akinek nincs gyermeke, unokája és vannak olyan családok, akiknek gond elmenni munkába vagy moziba, mert nincs kire hagyni a csöppséget. Biztos van olyan ház Érden, ahol nem tudják megjavítani a kerítést vagy a nyílászárót, mert nincs rá pénzük, de hissszük van olyan mesterember, aki szívesen, önzetlenül segítene. Hátha van valaki, aki szeretne megtanulni kötni, főzni, énekelni, táncolni vagy számítógépezni és akad valaki aki szívesen megtanítaná. Lehet, hogy valahol kidobják az élelmet, máshol pedig éheznek. Hozzuk össze őket!
Kérjük az érdi civil szervezeteket, vállalkozókat, iskolákat és egyéb intézményeket, nyugdíjasokat, hajléktalanokat, mozgássérülteket, cigányokat, munkanélkülieket, háziasszonyokat, diákokat, egyszóval mindenkit, aki vállalna önkéntes munkát, hogy jelentkezzen adatbázisunkba - névvel, elérhetőséggel, felajánlással - mi az amit tudna adni, vállalni, mi a szakmája? Vagy mi az amit kér? Mi összehozzuk őket!
Senkitől nem kérünk - el sem fogadunk - pénzt, kizárólag saját munkát, időt vagy terméket. A nehéz gazdasági helyzetre, a fásuló, sárdobáló, közönyös világra legyen válaszunk az összefogás, az önzetlen segíteni akarás. Mutassunk példát a városnak, az országnak önkéntes felajánlásokkal!
Jelentkezni lehet folyamatosan emailben az avarosvedo@freemail.hu, vagy postán a 2030 Érd, Bölömbika u 6. címen. Az Egyesület honlapján figyelemmel kísérhetik a történéseket: www.avarosvedo.hu



VIRÁGOS ÉRD, VIRÁGZÓ KERTEK, UTCÁK
Az érdi Környezetvédő Egyesület 2011-ben meghirdeti a Virágos Érd, virágzó kertek, utcák mozgalmat a Szent István-terv keretében.
Az előző években létrejött Virágos Érd ötletét felkarolva és kicsit tovább gondolva indítjuk útjára a felhívásunkat, arra gondolva, hogy ne csak a kertünket ápoljuk, hanem az utcát, teret, lakóhelyünk környezetét is.
Kérjük jelentkezzenek olyan lakóközösségek, utcák, magánszemélyek 2011. szeptember 15-ig az avarosvedo@freemail.hu emailcímen, akik vállalják, hogy rendben tartják a hozzájuk közel álló teret, utcát, kertet. Szeptember 15-től október 15-ig a Környezetvédő Egyesület tagjai és az általunk felkért szakemberek zsűrizni fogják a pályázók által gondozott területeket és október 21-én a Földünkért Világnap alkalmából eredményt hirdetünk, a legszebb kertekről, utcákról, terekről készült képekből kiállítást szervezünk.
A legszebb, legrendezetebb területek gondozóit jutalmazzuk, hogy mivel az még meglepetés, hiszen várjuk gazdaboltok, virágkertészetek és más vállalkozók felajánlásait is.
Mienk itt a tér, varázsoljuk virágossá, élhetővé.

üdvözlettel:
Bartos Kornélia Csilla
+36-30-328-2750
www.avarosvedo.hu

Több százezer résztvevő a csíksomlyói búcsún | Magyar Kurír

Több százezer résztvevő a csíksomlyói búcsún | Magyar Kurír

BöjteCsaba: Ma is ugyanazt mondja: Ne féljetek!


A názáreti ház kövei Lorettóban

És akkor a nagy Isten elkezdett gyermekként játszani, szófogadó fiatalként növekedni kedvességben, bölcsességben élni, építeni egy kis názáreti otthont, családjával.
Mint egy orvos, ki a betegségre gyógyírt keres és elmegy messzire, hogy segíthessen a szenvedő testvérein, én is elzarándokoltam Lorettóba, mert úgy érzem, hogy népünk családjait gyötrő megannyi bajra, sebre ott gyógyírt találok.

Most itt ülök a kapucinus testvérek által őrzött, egyszerűen csak " Santa Casa" -nak nevezett kis kápolnában, és fejemet nekihajtom a kopott köveknek, tégláknak, melyek hitünk szerint a mi
Urunk Jézus Krisztus názáreti otthonából vannak. Nagyon is valószínűnek látom, hogy a kilátástalan harcot vívó keresztesek, érezve hogy nem képesek őrizni ott a Szentföldön a számukra is drága ereklyéket, lebontották a Szentcsalád názáreti kis otthonát is, és annak tégláit, köveit elhozták magukkal. A hagyomány szerint az akkori Magyar királysághoz tartozó

Dalmát tengerparton tették le, majd, - mivel ott nem részesült méltó tiszteletben - elhozták Lorettóba, hogy itt egy kis kápolnává összerakják. És így, itt Olaszországban, a lorettói názáreti ház, a vén Európa egyik legfontosabb nemzetközi zarándokhelye lett.

Csodálatos belépni a hatalmas bazilikába, melynek égbetörő kupolája alatt ott van ez a kis názáreti otthon. A szentélyt kívülről szép, értékesmárványszobrok, domborművek díszítik. A kápolna belsejének három fala az ősinázáreti kis ház falaiból kikerült kövek, téglákból épült, a negyedik
fal Názáretben egy barlang volt, ott állt Mária, itt a negyedik fal az maga az oltár, melyen egy csodálatosan szép ébenfából faragott fekete Mária szobor trónol. Mária karján ott ül a kis Jézus, kezében tartja a világmindenséget szimbolizáló gömbbel együtt a mi életünket, sorsunkat is.

Szememmel simogatom ezeket a drága, kopott köveket, téglákat, melyeket a 30 éves názáreti csendes élete során, már maga a világmindenség ura kezdett el koptatni. Ó ha ezek a kövek, téglák beszélni tudnának és elmesélnék azt a végtelenül gyöngéd, vidám időszakot, mikor Egyiptomból hazatérő Szent József, az ő drága jegyesével, Máriával, a föld sarából, verejtékes munkával elkezdték otthonuk számára a "téglavetést". Biztos, hogy azokban a napokban is ott játszadozott körülöttük a világmindenség Ura, a mi elő Istenünk. Nézem a téglákat, simogatom újaimmal, és találgatom, vajon melyik bemélyedés őrzi Istenem kis kacsójának a lenyomatát. Megérintem! Kis mélyedés van a kopott téglában, talán a születése pillanatában a teremtőm kezének játékos kis
újacskája belenyomódtak a puha, formálható agyagba, s ennek a lenyomata van most itt előttem! Nem tudom biztosan, hogy ez így van-e? Csak azt tudom, hogy számomra végtelenül jó itt lenni az egyszerű kopott, ősrégi falak között.

Jó lenne, ha az ősi falak megszólalnának, és elmesélnék e kis család mindennapjait. Jó lenne hallani a názáreti szent családot, ahogyan nyugodtan, a gondviselő Isten szeretetében bízva szépen terveznek, választ keresve a mindennapi kihívásokra, a földi léttel együtt járó gondokra. Olyan jó lenne hallani azt is, ahogyan tanítják az emberek az Istent a jóra, a szépre, mindarra mit egy szerető szülő bölcsen tovább ad gyermekének. Nekihajtom fejemet az ősi falaknak, és szinte hallom ahogyan csendes, őszinte szeretettel megszólalnak a Szentcsalád tagjai, ahogyan méltósággal, bizalommal, napról - napra hálát adnak a Mindenhatónak, a mindennapiért. Jó látni, ahogyan az egymást követő egyszerű hétköznapokon átragyog a boldog, szorgalmas, nyugodt élet. Ahogy e kövek, téglák között, a kis dolgokban felfakadt a végtelen, az a természethez közeli, szorgalmas munkában virágzó, családos élet, mit Isten mindnyájunk számára bölcs ajándékozó szeretettel készített.

Nézem az egyszerű, kopott lorettói köveket, téglákat, és eltölt egy hihetetlen vágyódás a csendes, egyszerű, természethez közeli,szorgalmas kétkezi munkában lassan pergő hétköznapok után. A világ megváltójának, Jézus Krisztusnak leghangosabb prédikációja ez a názáreti csendes, munkával eltöltött harminc év, melyet egy kis szent család körében élt meg. Számomra ezek a kopott kövek az életet adó Evangélium legszebb lapjai, szó nélkül is arról beszélnek, hogy Isten a földi életének 30 évével, hogyan mutatta meg az emberi kiteljesedés, a boldogságra vezető, mindenki számára járható utat. Jó csendben megvilágosodni! Egy drága kis családban, becsületes, szorgalmas munkában, az egyszerű természethez közeli hétköznapokban vár ránk a béke és a boldogság, a mennyországba vezető út. Nézem a köveket és biztos vagyok benne, hogy mindannyian meg tudjuk találni a magunk kis Názáretét. Azt a családot mely befogad, elfogad, hol az ember egyetlen, pótolhatatlan drágaság, melynek léte, fennmaradása, a keze közül sárból született tégla, gerendából verejtékes munkával létrejövő asztal, szék vagy bölcső, és ha kell koporsó, de alkotás, mely nem csak kenyeret, létet ad, de a teremtő Istenünk társaivá is tesz.

Verejtékes munkából születő egyszerű lét, a csendes názáreti természetbe belesimuló élete, az Evangéliumnak az első és legfontosabb tanítása. Az egyszerű gyermeki játék, majd később az alkotó, otthont, létet teremtő munka, Jézusnak a hódolata a Mennyei Atya iránt. A bomló virág, az égben felröppenő daloló madárka léte a teremtő dicsérete, Jézus egyszerű, csendes názáreti léte számunkra példa a tökéletes Istentiszteletre, arra a szent liturgiára, melyet mindannyian megtanulhatunk.

Mennyi baj, háború, gonoszság volt a világban Jézus Krisztus születésekor? Hogy várták évezredeken keresztül az emberek, az angyalok, hogy megszólaljon az Isten, és kiutat, orvosságot mutasson bajainkra. És akkor a nagy Isten elkezdett gyermekként játszani, szófogadó fiatalként növekedni kedvességben, bölcsességben élni, építeni egy kis názáreti otthont, családjával. Minden kérdésre a közénk jövő végtelen, a maga egyszerű, csendes, fizikai munkát vállaló,
természethez közeli názáreti életével válaszolt. Ma is ugyanazt mondja! "Ne féljetek, a boldogság és az emberhez méltó élet mindannyiatok számára elérhető, ti is felépíthetitek a magatok egyszerű, szép, a természetbe bele simuló Názáretét, szorgalmas kis családotokat, és boldogok lehettek!"

Köszönöm Uram, létemnek alapvető kérdéseire, názáreti léteddel adott végtelenül egyszerű válaszodat. Tudom, hogy mindannyiunk számára járható ez az út, elérhető a kiteljesedés, a család, a természethez közeli, munkás hétköznapok által való találkozás az emberhez méltó élettel. Köszönöm a örökérvényű tanításodat, és én ezzel a bölcs egyszerű válasszal megyek haza népemhez, a Kárpát-medencébe.



Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t.
Forrás: mindennapi.hu

Sillye Jenő: Pünkösd

A csíksomlyói kegyhely és búcsú története | Magyar Kurír

A csíksomlyói kegyhely és búcsú története | Magyar Kurír

Böjte Csaba: Vigasztalást üzen Pünkösd


A mai, kissé hitehagyott világban a bátorító, erősítő, vigasztaló, lelkesítő szónak és viselkedésformának nagyon fontos szerepe van – emeli ki Böjte Csaba. A ferences szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával az egyház születésnapjának ünnepéről, pünkösdről s annak mai vonatkozásairól beszélgetett a Magyar Nemzet munkatársa.

A szerzetes arra is felhívja a figyelmet, a Szentlélektől, a pünkösd hangulatától átjárt embernek fel kell vállalnia és meg kell oldania reális problémákat. Hozzátette azt is, ostorozhatunk bizonyos jelenségeket a közéletben, a közellátásban, a politikában, de a Kárpát-medencében szerinte soha nem voltak olyan jó lehetőségeink, mint ma.

– Pünkösdkor Jézus Krisztus mennybemenetelét (is) ünnepeljük. Mit üzen ez az ünnep a Kárpát-medencében élő magyaroknak?
– Vigasztalást, örömet és derűs jövőbelátást üzen a pünkösd ünnepe mindannyiunknak. A mi Jézus Krisztus urunk soha nem jött bemutatkozni, hogy ő kicsoda, általában az emberek mondják róla, hogy kinek tartják őt. Van azonban egy hely, ahol Jézus arról beszél, hogy nem baj, ha ő elmegy, mert Isten, a mennyei atya új vigasztalót küld helyette az emberiségnek. Jézus tehát gyakorlatilag önmagát és a Szentlelket is vigasztalónak nevezi. Azt gondolom, hogy a mai, kissé hitehagyott világban a bátorító, erősítő, vigasztaló, lelkesítő szónak és viselkedésformának nagyon fontos szerepe van. A Szentlélek Úristen és maga Jézus Krisztus a mi igazi vigasztalónk.




– Pünkösd valósága: az igazi Krisztus-vallás életté teljesedése. Húsvét a felajánlott élet, pünkösd pedig a megvalósult élet. Miként ültethető át ez a köztudatba?
– Szent Péter és a többi apostol a Szentlélek jelenlétében példaértékű lendülettel áll ki, hogy szolgáljanak neki, segítsenek, éljenek. A ma emberének is így kellene viselkednie. A kereszténységnek a lényege éppen ebben rejlik: nem csupán teológiai eszmefuttatás, hanem az élet maga. A megvalósult élet. Szent Péter a Szentlélektől megerősödve odamegy a béna emberhez, s azt mondja neki: „Kelj föl, és járj!” És a béna elindul. Azt gondolom, hogy a Szentlélektől, a pünkösd hangulatától átjárt, átitatott embernek fel kell vállalnia és meg kell oldania reális problémákat – a teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

Hír Tv

2011. június 11., szombat

Debreceni pünkösdi vigasságok


Az idei esztendőben nem adatott meg, hogy zarándok útra keljek.
Nyakamba vettem a várost, lássam, hogy ünnepelnek a cívisek pünkösd ünnepén.
Pénteken délután, a város főterén, zajos vigassággal választottak pünkösdi királyt.
Gólyalábas égimeszelők püfölték a dobot, fújták harsonáikat.
Este, a MODEM kertben fergeteges koncertet adott, a Magashegyi Underground.
Fiatalságomból kimaradt a táncházak hangulata, most ízelítőt kaptam belőle.
Jól szórakoztam a fiatalokkal.
Ma, azután kimentem az Ízek utcájába, megkóstolni, a hírneves debreceni pulykát.
A hatalmas sokadalomban sok érdekességet láttam.
Például ezt a szakács apukát, aki kötényében, mint egy zsebibaba, úgy hordozta gyermekét, és jóízűen fogyasztotta az ételt, amit főzött.
Kellemes élményekkel töltöttem Pünkösd ünnepét.

Szent Antal Napjára


A Szent Antal napi liliomszentelés és a gyermekek megáldásának eredete és üzenete





Páduai Szent Antal († 1231.06.13.) a 13. század szentje. Ez a század sok híres szentet adott: Szent Domokos, Aquinói Szent Tamás, Assisi Szent Ferenc, Szent Bonaventúra, Assisi Szent Klára, Szent Erzsébet, Árpádházi Szent Margit stb. Szent Antal talán a katolikus egyház legkedveltebb szentje. Aligha létezik templom neki szentelt oltár, ill. őt ábrázoló szobor vagy kép nélkül. Tisztelete igen közel áll a nem csupán a katolikus hívek szívéhez. Joggal nevezhetnénk őt „ökumenikus” szentnek is, hisz, habár a keleti egyházszakadás után élt, tehát szigorú értelemben véve nem közös szent, az ortodox hívők közül is sokan imádkoznak hozzá, kérik segítségét, pártfogását az élet legkülönbözőbb bajaiban, veszélyeiben és megpróbáltatásaiban.Amint a szombatot Szűz Máriának, a pénteket Jézus Szentséges Szívének, a csütörtököt az Oltáriszentségnek (ill. helyenként Casciai Szent Ritának), a szerdát Szent Józsefnek, úgy a keddet Szent Antal tiszteletére szokás szentelni. Ez a régi, tulajdonképpen Szent Antal tiszteletével egyidős szokás, amely onnan vette eredetét, hogy a szentet e napon temették el (halála napja, 1231. június 13-án, péntekre esett) és a hagyomány szerint e napon legtöbbször dicsőítette őt Isten különféle csodákkal.Több (főleg ferences) templomban évszázados szokás a Szent Antal napi (június 13) liliomszentelés és a gyermekek megáldása.


A liliomszentelés valójában páduai eredetű. A plébániák 13-13 elsőáldozó gyereket küldenek a Szent Antal bazilikába, ahol ünnepélyesen kiosztják közöttük a megáldott liliomokat, s így vesznek részt a körmeneten, melyen a neves szent ereklyéit viszik. A liliom, amelynek nemessége a rózsáéval vetekedik, a keresztény művészetben a tisztaság, az ártatlanság és a szüzesség jelképe; az Úr Jézus Krisztus pedig a mezők liliomára utalva hirdette meg nekünk a gondviselésbe vetett gyermeki bizalom evangéliumát (örömhírét). Az elmondottakat figyelembe véve tehát elmondhatjuk, hogy amikor az Egyház Szent Antal napján liliomokat szentel egyrészt Szent Antal érdemeit szem előtt tartva Isten kegyelmet osztogató erejét dicséri, másrészt felhívja a felnőtt hívek figyelmét a Teremtőbe vetett gyermeki bizalom fontosságára, a gyermekeket ugyanakkor pedig arra buzdítsa, hogy a fehér liliomokhoz híven őrizzék meg lelkük makula fehérségét, tündöklő tisztaságát. A liliomokon kívül természetesen (rendkívül drága virág) más fehér virágokat is szokás megáldani.


A gyermekek megáldása Szent Antal napján nagyon helyesen kapcsolódik a liliomok megáldásához. A liliom ugyanis – amint előbb említettem ‑ a (gyermeki) ártatlanság szimbólumai. Szent Antal nagyon közel áll a gyerekekhez. Erről a tényről tanúskodnak a közismert Szent Antal képek, ill. szobrok is, amelyeken közkedvelt szentünket állandó jelleggel a kisded Jézussal ábrázolnak. Szent Antal életét nagyban meghatározta a kisded Jézushoz fűződő mély szeretete. Egyik karácsonyi prédikációjában szentünk ezt a következőképen indokolta meg: „Isten értünk gyermek lett. Sok oka lehet annak, hogy Krisztus gyermeknek nevezzük, ezekből csak egyet akarok említeni. Tettetek-e már valaha is egy rosszat egy gyermeknek, ütöttetek-e már meg egyet is? Ha azonban ezek után egy virágot, egy rózsát, vagy egy számára kedves dolgot ajándékoztok neki, azonnal elfelejti a rosszat, amelyet vele tettetek; elmúlik haragja és nyakatokba ugrik. Ugyanígy Krisztus is: ha ugyan gyarlóságaitokkal meg is bántjátok őt, amint neki ajándékozzátok könnyeitekkel együtt a bűnbánat rózsáját, tüstént elfelejti, hogy megsértettétek őt, hozzátok fut, karjaiba vesz és megcsókol...” Szent Antal számára nagyon fontos volt kihangsúlyozni, hogy Krisztus földi életében felnőtté válása ellenére megőrizte szívében a gyerekekre jellemző alázatot, vagyis haláláig „Gyermek-Isten” maradt. Órákon át képes volt Jézussal imában és elmélkedésekben eltársalogni, sőt még a munka mellett is Vele foglalkoztak gondolatai. Érdekes az biográfiai vonatkozású adat is, hogy amikor 1231. június 13-án Szent Antal egy női kolostorban a Szűz Mária nevével ajkain csöndesen elszenderült és a zárdai nővérek, míg holttét ravatalra helyezhették és őrségről gondoskodhattak, halálát titokban akarták tartani; ártatlan, apró gyermekek, akik Szent Antalt alig ismerhették, futották be alkonyatkor Pádua utcáit és hirdették: „Meghalt a Szent! Nincs többé Antal!” A gyermeklélek tehát különösen közel állt Szent Antal lelkületéhez és Istenképéhez. Ezért szeretettel segít rajtuk, csodával is. Ajánljuk ezért bizalommal gyermekeink életét, jövőjét Szent Antal hathatós oltalmába, pártfogásába. Ennek legkézzelfoghatóbb módja, ha családjaik ifjú tagjait a hagyományos Szent Antal áldásban részesítjük.

Diósi Dávid

Megemlékeznek Boldog II. János Pálról az ENSZ-ben | Magyar Kurír

Megemlékeznek Boldog II. János Pálról az ENSZ-ben | Magyar Kurír

Megemlékeznek Boldog II. János Pálról az ENSZ-ben | Magyar Kurír

Megemlékeznek Boldog II. János Pálról az ENSZ-ben | Magyar Kurír

Kultúra - Napbaöltözött Mária tizenkét csillaggal: hit vagy babona? - Még mindig divat a búcsújárás

Kultúra - Napbaöltözött Mária tizenkét csillaggal: hit vagy babona? - Még mindig divat a búcsújárás

2011. június 10., péntek

Debreceni Pulykanapok 2011


2011. Június 11-12 én rendezik a 9. Debreceni Pulykanapokat.

Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne enni…
Debrecen belvárosában elsőként 2003-ban rendezték meg a Debreceni Pulykanapokat. A hétvégi program mára a cívisváros és egyben a régió legnagyobb gasztronómiai összejövetele lett. A Kossuth téren és a belvárosi sétálóutcákban évről-évre tízezrek vesznek részt a két nap színes programjain. A kulináris élvezetek mellett könnyű- és komolyzenei koncertek, cigányzene, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, kirakodó vásár, népművészeti és kézműves vásár is várja a látogatókat.

A hagyományokhoz híven a kétnapos rendezvény középpontjában a gasztronómiai és kulturális események állnak. A Kossuth téren felállított nagyszínpadon egész napos programokkal – ízek utcája, kirakodó vásár, utca színház, gyermek játszóház, komoly és könnyűzenei programok – kívánunk kellemes kikapcsolódást, szórakozást nyújtani. A rendezvény első napját minden alkalommal a Gál Sándor országos hidegkonyhai, cukrászati, terítési bemutató és verseny valamint a profi főzőverseny nyitja. A második napon az amatőr „szakácsok és a fakanál szerelmesei” mérhetik össze tudásukat.

Alkotásaikat nem csak a szakma, a nagyközönség is megcsodálhatja. A szakmai zsűri mellett a közönség sem marad le a finomságokról, kóstolójegyekkel eheti végig a sátrakat.

A Debreceni Pulykanapok üdítő színfoltja a Pincérfutó verseny, ahol tálcán söröskorsóval futó felszolgálók szállnak a ringbe, de nívós esemény a Borlovagok avatása is a Debreceni Református Nagytemplomban.
A Pulykanapok különleges rekordot is tudhat magának: 2010-ben ezer fős ebédet rendeztünk a város főterén, az étvággyal pedig nem volt gond: jó ebédhez szólt közben a nóta.
Forrás: utazzitthon.hu

Életünk új értelmet nyer, ha felfedezzük hivatásunkat | Magyar Kurír

Életünk új értelmet nyer, ha felfedezzük hivatásunkat | Magyar Kurír

2011. június 9., csütörtök

Szilágyi Domokos: Helyünk a világban


Kell, hogy a napnak sugara legyen,
sugaras legyen, mint az értelem,
kell, hogy húzzon a föld, a súly-szívű,
de súlyos szívvel hozzá lenni hű,
súlyos napokat egymás tetején
egyensúlyozni - szemünkön a fény -;
ez a harmónia, a keresett
s találni vágyott, csörgő vizeket
zengővé szelídítő, orvosa lelkünknek, hogy a béke otthona
lehessen -
Tűzben született a Föld,
s kínlódott, míg meglelte kijelölt
helyét a nyugodt gravitáció
törvénye szerint. - Egy élet s halál van,
s csak így jó élni - amíg meghalni jó -
megkeresni helyünket a világban.

(1960)

A Szent István Tervről a Keresztaljában


Esélyt kap a Böjte Csaba ferences szerzetes által kezdeményezett Szent István-terv, miután a magyar állam belefoglalná a kormányprogramba az abban vázolt elképzeléseket – írja a Keresztalja vasárnapi száma.

Lesz Tündérkert, lesz Szép Ház, még a népnevelési program iránt is mutatkozik érdeklődés. Az újság által megszólaltatott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szintén lát fantáziát a tervben.

A Keresztalja 12 oldala más témákban is bőven hoz olvasnivalót. Arra a kérdésre, hogy vajon tudás vagy hit bölcsője-e a teológia, nemcsak Nóda Mózes, az intézmény dékánja, hanem több diák is válaszol.


A lap többek között ír a hétvégén 100 éves jubileumot ünneplő cserkészekről, a csíksomlyói búcsúra üzembe helyezendő különvonatokról, és kiderül az is, milyen szolgálatot végez a Szentszéknél az egyetlen ott dolgozó székelyföldi pap.
Forrás: ErdélyMa

Ferences Világi Rend – Szentlélek plébánia – Szatmárnémeti

Ferences Világi Rend – Szentlélek plébánia – Szatmárnémeti

Böjte Csaba: Nem kaptok, mert nem kértek


Kedves Testvérek!

"Nem kaptok, mert nem kértek" - mondja a mi Urunk Jézus Krisztus.

Itt van ez a szép ünnep, és én azon gondolkodom, hogy a magam és a ti számotokra mit kérjek a Vigasztaló Szentlélektől, a csíksomlyói Mária közbejárásával?

Az embert a vágyai vezérlik, sajnos nagyon sokszor a vágyainkat idegen emberek ültetik reklámokkal, divat diktátumokkal a szívünkbe. Istentől én azt kérem, hogy tegyen bennünket szabaddá, hogy legmélyebb, legőszintébb vágyainkat fedezzük fel, tudatosítsuk magunkban és legyen erőnk azokat szabadon követni. Egyetlen életünk van, véges idővel, olyan jó lenne, ha szépen, tudatosan, azt amit legjobban szeretünk, azt váltanánk lépésről lépésre valóra. Persze, hogy lehet lötyögni, lehet kevésbé fontos, vagy egyenesen jelentéktelen dolgok miatt időt, energiát pazarolni, de az lenne a jó, ha minden erőddel, energiáddal azt amit fontosnak, értékesnek tartunk azt kitartó összeszedettséggel valóra váltanánk!!

Én az idei Pünkösd ünnepén ezt kérem magam és a kedves ismerőseim számára az Erőt, a Bátorság lelkétől!

Biztatlak, hogy te is fogalmazd meg a magad kérését az ajándékozó Isten előtt!!!


Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Foto:Thaler Tamás

Pünkösd Ünnepére


Amit az első emberpár vétkezett Krisztus jóvátette, hogy Isten végtelen igazságosságának eleget tegyen, s ezzel kiváltson minket a bűn rabságából. Az ember engedetlenségét az ő feltétlen engedelmességével, a gőgjét a teljes alázatával, kapzsiságát a teljes szegénységével váltotta meg /hiszen még ruháit is elvették tőle, s édesanyját is nekünk adta/.
Mi önzésünkben meg akarjuk menteni életünket, ő meg odaadta önként érettünk. Azt is tudta azonban, hogy nekünk még ez sem elég, önmagunkban gyengék vagyunk és esendők, ezért hát a legnagyobb kincsét is elküldte nekünk a Szentlelkét. „Jobb nektek, ha én elmegyek, mert, ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm hozzátok.”/ Jn.16.7-8/
Az Isten lelke azonban már a Teremtés kezdetén ott volt : ..” és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” A zsidó nép történelmében is jelen volt Isten lelke, hiszen a próféták ajkán Ő szólalt meg.
Ő vezette népét a pusztában, amikor éjszaka tűzoszlopként világított nekik, nappal pedig felhő alakjában. Ott volt a Szentlélek, amikor Máriát, a názáreti szűzet beárnyékolta, hogy megfoganja Isten egyszülött Fiát, s ott volt a lélek amikor Jézus megkeresztelkedett, s amikor a pusztába vitte őt. Akit a Szentség lelke vezetett, az - ahogy Dávid megjósolta - „nem marad az alvilágban”, mert nem engedtetik meg hogy a „Szent romlást lásson”. Az a Szent, aki Máriától született, nem embertől, hanem „Istentől való”, Ő az aki bűnt nem ismert, mentes volt a tiltott gyümölcs minden átkától, bűn nélküli és romolhatatlan. Ő volt „a holtak között is Élő” - írja John Henry Newman.
Istenségének lényege csak a feltámadása után nyilatkozhatott meg, burkolta be egész Emberségét, s így jutott be zárt ajtókon keresztül is összegyűlt tanítványaihoz. A tanítványok azonban csak a pünkösdi Szentlélek kiáradásában értik meg teljesen a velük történteket.

2011. június 8., szerda

Magyarkanizsai siker a VII. Göcseji Filmszemlén


Dokumentumfilm kategóriában Csubrilo Zoltán: Sok mindent ki kő bírni című filmje a második díjat nyerte el
Nagy sikerrel zárult a VII. Göcsej Filmszemle. A Zalaegerszegi Televízió által kezdeményezett Kárpát-medencei filmes találkozóra 60 alkotás érkezett, köztük Vajdaságból, Erdélyből, és Szlovákiából is. A sok tehetséges fiatal mellett az idősebb korosztály már szép sikereket elért alkotói is pályáztak filmjeikkel.
Forrás: Magyarkanizsa honlapja

BLESSED JOHN PAUL II - PRAY FOR US