2010. november 30., kedd

Kárász Izabella: Megérkezett


Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
Az égi fény jelzi: megérkezett,
Piros szívek arany húrján majd felkacag
A Hozsánna, Dicséret és Hódolat.
Az én szívem' is megérinti az öröm,
És hirdetem mindenkinek, hogy íme, jön!
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Ó, szent, nagy Éj, te békességnek éjjele,
A Boldogság és Üdvösség szent fényjele,
Mikor viszály, békétlenség kudarcba fúl
És hatalmas máglyafényként a hit kigyúl!
S a szeretet úr lesz a nagy világ felett,
S jóakarat simítja meg a szíveket,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Advent alatt ti földön élő emberek
Kongassátok az elhallgatott szíveket,
Legyen csengés-bongás a föld terén át,
Úgy várjátok az örök Isten szent Fiát!
Mert jön, mert jön, mert nemsokára itt leszen,
Az ég fénylő csillagképében megjelen,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Karácsony jön, hatalmas és titokzatos,
Kigyulladnak szívek, tüzek és csillagok,
Megtalálják Jézus Krisztust az emberek
S a békesség zászlója leng a föld felett,
Béke, öröm, szeretet és jóakarat
Játsszák el a karácsonyi himnuszokat,
S velük zengi a boldog föld az éneket:
Urunk, Szabadítónk, megérkezett!

Téli képek - James Last - Biscaya

Angyali mese


Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
„Azt beszélik, holnap leküldesz a földre. De hogyan fogok
ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
„A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog
téged, és vigyázni fog rád. "
„De” - mondta a gyermek - „itt a Mennyországban nem csinálok
mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy
boldog lehessek!”
Isten így szólt:
„Az angyalod minden nap fog énekelni neked. És érezni fogod
az angyalod szeretetét, és boldog leszel. "
„És" - mondta a gyermek - ”hogyan fogom megérteni az
embereket, ha nem értem a nyelvüket?"
”Az könnyű" - mondta Isten - “Az angyalod meg fogja tanítani
neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is
hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg
fog tanítani beszélni. "
A gyermek felnézett Istenre, és így szólt:
”És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?"
Isten rámosolygott a gyermekre, és azt mondta:
„Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít
imádkozni. "
A gyermek azt mondta:
„Úgy hallottam, a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem
megvédeni?"
Az Isten megölelte a gyermeket, és azt mondta:
„Az angyalod óvni fog téged, akkor is, ha ez az élete
kockáztatásával jár!"
A gyermek szomorúan nézett, és így szólt:
„De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged. "
Isten megölelte a gyermeket
„Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja
mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig
melletted leszek. "
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett
a földi hangokat. A gyermek sietve megkérdezte:
„Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az
angyalom nevét!"
Isten így válaszolt:
„Az angyalod neve nem fontos. . . Egyszerűen csak így fogod
hívni: “ANYUCI!"

Adventi koszorú


Adventkor a 19-20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila, mert a katolikus hagyományok szerint az advent színe a lila, a bűnbánat és a megtérés jelképe, a koszorú négy gyertyája közül - a meggyújtás sorrendjében - az első, a második és a negyedik lila, míg a harmadik, a közelgő ünnepet szimbolizálva: rózsaszín. A negyedik színe a bűnbánatot kifejező lila.

Manapság sokan már különböző színű gyertyákkal díszítik az adventi koszorút, zöld, sárga, kék, fehér, arany, ezüst, narancssárga, szinte bármilyen színű lehet. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Kraddy - Android Porn

Együttes | Android

Együttes | Android

Jót tenni jó!


A korondi templomban van felfüggesztve:
"Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket.
Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeted, mégis tégy jót.
Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt.
Ha jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót.
A becsületesség, az őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt.
Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs.
Az embereknek szükségük van a segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts.
A legjobbat add a világnak, amid csak van és ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van."
------------

2010. november 29., hétfő

A pápa imája


A pápa imája a születendő életért Advent első vasárnapjának vigíliáján
november 29. 10:46


XVI. Benedek pápa az új liturgikus év kezdetének vigíliáján, november 27-én szombaton este 6 órai kezdettel a Szent Péter-bazilikában vesperást vezetett, amelyen a születendő életért imádkoztak. A szertartáshoz kapcsolódott ugyanis az az imavirrasztás, amelyet a Család Pápai Tanácsa kezdeményezett az egész katolikus egyház számára.

A vesperást megelőzően fél 6-kor kezdődött imavirrasztáson részleteket olvastak fel II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikájából, valamint az ima, a csöndes elmélkedés pillanatai és adventi énekek váltották egymást.

XVI. Benedek pápa 6 órakor körmenetben vonult be a bazilikába, miközben felcsendültek a Tu es Petrus pápai himnusz hangjai. Ekkor került sor az Oltáriszentség kitételére. Néhány perces csöndes adoráció után kezdetét vette a vesperás, amelynek során a pápa homíliát mondott.

A vesperás végén a Szentatya a Confessio oltár előtt a következő imát mondta el a születendő életért:

„Urunk Jézus, Te, aki hűségesen meglátogatod és jelenléteddel elárasztod az egyházat és az emberi történelmet, aki Tested és Véred csodálatos Szentsége által részesítesz bennünket isteni életedben és megízlelteted velünk az örök élet örömét, imádunk és áldunk Téged.

Leborulva előtted, aki a közöttünk valóban jelenlévő élet forrása vagy, könyörgünk hozzád: Ébreszd fel bennünk újra a tiszteletet minden születendő emberi élet iránt, tégy képessé minket arra, hogy az anya méhének gyümölcsében megpillantsuk a Teremtő csodálatos művét, tedd készségessé szívünket, hogy nagylelkűen befogadjunk minden gyermeket, aki kopogtat az élet ajtaján.

Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket. Kísérd el Szentlelked világosságával a törvényhozó testületek döntéseit, hogy a népek és nemzetek elismerjék és tiszteljék az élet, minden emberi élet szent mivoltát.

Vezesd a tudósok és orvosok munkáját, hogy a haladás járuljon hozzá a személy átfogó fejlődéséhez és senki ne szenvedjen elnyomást, igazságtalanságot.

Adj találékony szeretetet a köztisztviselőknek és gazdasági szakértőknek, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket a fiatal családok számára az új élet örömteli befogadására. Vigasztald meg azokat a házaspárokat, amelyek azért szenvednek, mert nem lehet gyermekük. Gondoskodj róluk jóságoddal.

Nevelj mindenkit arra: viseljék gondját az árva és sorsukra hagyott gyermekeknek, hogy megtapasztalhassák szereteted melegségét, isteni szíved vigaszát.

Mélyen hívő Édesanyáddal, Máriával együtt, akinek ölében magadra vetted emberi természetünket, Tőled, egyetlen igaz Jónktól és Üdvözítőnktől várjuk az erőt, hogy szeressük és szolgáljuk az életet, miközben várjuk, hogy mindig Benned és a Boldogságos Szentháromság szeretetközösségében élhessünk. Amen.

A vesperás a pápa szentségi áldásával zárult. Az esemény egy kedves jelenetét itt láthatják.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Puszta Sándor: Betlehemi éj


A hold beszűrt a kunyhórepedésen,
Ezüst almot hintett szerte szépen.
A glória már fényes-messze zengett.
Elaludtak. Szendergett a Gyermek.
Mária édesen a bölcsôre hajolva,
József, az ács, s fejénél a szalma.
Aludt a csacsi és a hű ökör,
Ez éjjel nem riadt egy kutya sem föl.
Bogrács alatt a tűz. Csuporban a tej.
A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.
Aludt a jószág. A tágas gádorok.
A mindig virrasztó csordapásztorok.
Egy kis bari, tán álmán, bégetett,
Sóhaja gyapjak tavába veszett.

Aludt a ház. A csend. A kispatak.
Háztetôn a nád. S a házelôtti pad.
Aludt a szerszám, a szíjj. Ostoron a nyél...
A gyalogúton állva, elaludt a szél.
Gyöngytollú szárnnyal, mind, a madarak.
Aludt az éj is, egy nagy fa alatt...

A glória már csak szinte zümmögött,
Mint a hold zenéje, alvó fű között.

A Hűség virrasztott
Léptét hallani,
Hogy ébren legyen itt
Mindig valaki...

Balkan Fanatik - Repülj madár, repülj

Mindennapi.hu - a közéleti portál

Mindennapi.hu - a közéleti portál

2010. november 26., péntek

Halász Gizka: Szögesdrót testem


Hangszálam alatt,
mint szárnyatlan éji madarak,
hegedűk vijjognak.
Torkomban a néma üvöltés
a hidegen kúszó Holdat
álmából felrázza.

Sötétéj elmém üsse lelkemet
testem szögesdrót falának!
Szemem tükre vájjon rést
sebhelyes létemen!
Ó, Uram, mért hagytál itt...
testembe bezárva?!

2010. november 25., csütörtök

Az árvízkárosultakért


Kedves Testvérek!

Kocsis Fülöp görög katolikus püspök atyával megkonzultálva a dolgot, a következő imakéréssel fordulok, fordulunk Hozzátok.

Mint tudjátok május- június táján Borsod- Abaúj- Zemplén megyében hatalmas károkat okozott a hosszas esőzés. Emiatt számos településen komoly árvizek voltak. Nagyon sok ember egész élete munkája ment tönkre. Különösen a Bódva és a Sajó folyó újbóli áradása miatt a vízállás megint megközelíti a kritikus szintet. Az időjárás- előrejelzés szerint e hét végére és a jövő hét elejére további esőzések várhatók. Kérlek Benneteket, hogy imádkozzunk azért, hogy a meggyengült gátak bírják a nagy terhelést, és azért, hogy az érintett emberek lelkileg bírják a nagy lelki nyomást. Több ezer embert érint az újabb veszély, ezért folyamodunk imakérésért.

Segítségeteket köszönjük az érintettek nevében!

Kerekes Csaba

Meghívó Csaba Testvér adventi elmélkedésére


Kedves Barátaink!

2010. november 29-én hétfőn 15 órakor Böjte Csaba ferences szerzetes tart adventi elmélkedést a „ A szenvedés és kudarc szerepe a keresztény ember életében” címmel.

Díszvendég: Mádl Dalma asszony

Szeretettel fogadunk egy cipős dobozba gondosan becsomagolt karácsonyi ajándékot, melyet rászoruló gyermekeknek fogunk eljuttatni.

Helyszín: Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának tanterme (VIII.kerület, Bókay utca 54. A Klinikák metró megállónál)

Szeretettel várjuk,
Dr. Pászthy Bea

Tea party


Kevesebbet költő kormány, kisebb állam, kisebb adók, egyéni felelősségvállalás, a bevándorlás szigorítása, a középosztály békén hagyása, abortuszellenesség. Összeegyeztethetőek-e a széles körben népszerű, Barack Obama kormányzatát élesen elutasító amerikai libertárius-konzervatív Tea Party mozgalom célkitűzései a katolikus társadalmi tanítással?

A Tea Party elnevezés az 1773-as bostoni teadélutánra utal, amikor indiánnak öltözött hazafiak a tengerbe szórták a Boston kikötőjében horgonyzó angol hajók tearakományát. A gyarmatok lázadó lakossága így adott hangot annak, hogy nem kíván tovább adózni parlamenti képviselet nélkül. A Tea Party mozgalom az internetes közösségi portálok segítségével hólabdaként növekedett. Elfogadott vezetője és egységes szervezete azóta sincs, de erejét a leglátványosabban talán 2010. augusztus 28-án mutatta meg, amikor Glenn Beck, a jobboldali Fox News tévécsatorna műsorvezetője több százezer embert csábított fel Washingtonba, hogy az Obama-féle „szocializmus” ellen tiltakozzanak. A mozgalom nem hivatalos elnökjelöltje Sarah Palin alaszkai kormányzó, aki a Republikánus Párt alelnök-jelöltje volt azon a választáson, amit végül a Demokrata párti Barack Obama nyert meg.

A mozgalom követelései közt szerepel, hogy az amerikai szövetségi kormány minél kevésbé avatkozzon be a helyi tagállami kormányok és az emberek dolgába, az adók legyenek minél kisebbek, csökkentsék a központi újraelosztást, és mindenki vállalja magáért a felelősséget, álljon meg a maga lábán. Így szép számmal vannak a mozgalomban libertáriusok is. Ez a speciális fogalom azokra a „klasszikus liberálisokra” utal, akik az egyéni felelősségvállalást hangsúlyozzák, és a mai liberálisokkal ellentétben nem támogatják azt, hogy az állam minél több pénzt osszon újra szociális célkitűzések miatt.

A CNA Steven Schnecket, az Amerikai Katolikus Egyetem katolikus társadalmi tanítással foglalkozó intézetének igazgatóját és Robert Sirico atyát, az Acton Intézet michigani intézetének, a Grand Rapidsnak az igazgatóját kérdezte arról, hogy a Tea Party célkitűzései mennyiben egyeztethetőek össze a katolikus társadalmi tanítással.

Sirico atya úgy fogalmazott, hogy a Tea Party mozgalom eléggé formátlan, amorf jelenség, nagyon változatos, mint spontán, populista mozgalom. A mozgalom összefoglalva kisebb államot szeretne és azt, hogy az politikusoknak kisebb hatalma legyen az emberek élete felett. A mozgalom számos tagja, szimpatizánsa „fejlett katolikus érzékenységről” tesz tanúságot, míg mások „már-már anarchista” nézeteket vallanak. És az is figyelemre méltó, mondja Sirico, hogy a mozgalom rengeteg apolitikus embert vett rá arra, hogy mégis foglalkozzon a politikával.

Hozzáteszi: az egyháznak a szubszidiaritásról szóló tanítása, tehát hogy a dolgokat amennyire lehet, helyben kell elintézni, egybecseng a Tea Party számos követelésével. Sirico azonban óv a Tea Party fanatikusabb szárnyától. A szubszidiaritás azt jelenti, fejti ki az atya, hogy a társadalom magasabb szintjéről nem szabad beavatkozni az alsóbba, csak ha az nyilvánvalóan szükséges, de akkor is csak időlegesen. A helyi problémákat és igényeket ugyanis leginkább helyben tudják kezelni, a kormányhoz való fordulás csak az utolsó megoldás lehet.

Steven Schneck arra figyekmeztet, hogy a katolikusoknak négy alapvető szempontot kell figyelembe venniük, amikor politizálnak: az emberi személy méltóságát, azt, hogy a közjó előrébb való a személyes érdekeknél, a szolidaritás a közösség más tagjaival, az állampolgárokkal, és végül az említett szubszidiaritás, ami az állam és a civil társadalom szerepének megfelelő felfogását jelenti. Ugyancsak különösen tekintettel kell lennie egy katolikusnak a szegények helyzetére, a bevándorlókra, a család és a közösség alapvető fontosságára, és különösen tisztelnie kell a teremtést és a magántulajdont.

Schneck rámutat, hogy a Tea Party leginkább a szolidaritás és a közjó kérdésében van feszültségben a katolikus tanítással, de mutatkozik némi feszültség a bevándorlás és a szegények helyzete kezelésének felfogásában is.

A szabadságot nem csupán a mások iránti felelősségünk határozza meg, ahogy az öngondoskodásra és a felelősségvállalásra buzdító libertárius individualizmus tartja, hanem az, hogy mit teszünk másokért, és ez ki is terjeszti a szabadságot. Schneck figyelmeztet, hogy az az individualizmus, ami az igazságosságot a szolidaritás nélkül képzeli el, könnyen ellentétbe kerül a keresztényi szeretettel.

A kapitalizmust támogató és kutató katolikus Acton Intézet helyi vezetője arra is emlékeztetett, hogy a Tea Party mozgalom és a konzervatív Republikánus Párt ellenzi Obama egészségügyi reformját, amivel a biztosítással nem rendelkező amerikaiaknak állami biztosítást adnak. A reform ellenzői mindezt szocializmusnak tartják. (Amerikában az egészségügy „fizetős”, azaz mindenki magánbiztosítóknál köt biztosítást, és ennek függvényében kap ellátást, de sokan ezt nem tudták kifizetni, őket akarta bevonni az egészségügybe az állami biztosítással Barack Obama.) Azonban XVI. Benedek az egészségügyi ellátáshoz való jogot elidegeníthetetlen jognak tartja, amit a kormányoknak biztosítaniuk kell állampolgáraik számára, függetlenül attól, hogy ki tud fizetni érte.

Sirico azzal kritizálja a Tea Party mozgalmat, hogy semmilyen szerepet nem szánnak a szegénység kezelésében a kormánynak. De ő is és Schneck is leszögezik, hogy ettől függetlenül alapvetően szimpatizálnak a mozgalommal. Schneck hozzáteszi: örvendetes, hogy a Tea Party vezetői határozottan abortuszellenesek, annak ellenére is, hogy a mozgalomban erősen jelen lévő libertárius áramlat nem szereti, ha a kormány erkölcsi vagy vallási értékeket támogat.

Magyar Kurír (szg)

2010. november 24., szerda

Ferences lelkiség


Ferences lelkiség a pápa szándékára imavirrasztás a meg nem született életekért



A Szentatya a november 14-én bejelentette, hogy advent első vasárnapjának vigiliáján vesperást és éjszakai virrasztást vezet a magzati életért. Erre hívta fel az egész egyházat, szerte a világon.
Különösen ajánlotta, hogy a szerzetes közösségek, plébániák, és egyházi mozgalmak vegyenek részt ebben.“A karácsonyra való felkészülés ideje alkalmas arra, hogy Isten oltalmát kérjük minden létbe hívott emberi lényre, és hálát adjunk Istennek az élet ajándékáért, amit szüleinktől kaptunk.

Magyar Kurír

Ima meghallgatás hitével személyes tapasztalatok felbuzdulva egy kis ifjúsági imacsoporttal Pestszentlőrinci Mária Szeplőtlen Szíve Római Katolikus Főplébánián november 27 én szombat este virrasztást szervezünk.

A virrasztás része 21:30tól ráhangolódásként a közeli művelődési házban témát érintő rövid film megtekintésére lesz lehetőség és ezt követően folytatni a templomban az imavirrasztást.

Erősebb át akarja érezni ennek szükségességét az hallgassa meg ferences lelkületű Morzsányi László megható tanulságtételét http://mariaradio.xanga.com/audio/1a3cb3915697/



Templom megközelíthetősége 1181 Budapest, Batthyány u. 87/B. http://hexa.hcbc.hu/pestszentlorinc/
Testvéreim ha tudtok országszerte más helyszínről is osszátok meg testvéreitekkel!



Szolgáló szeretetnek különböző formája van, mindenki életállapotának megfelelően megtalálhatja módját. Akár otthon és egyedül a szenvedést Istennek felajánlva hatalmas kegyelmeket lehet kiesdekelni.
Erősítsétek egymást Jézus értelmet adott minden felajánlott szenvedésnek!



egy kis szolgáló testvéretek:

Herman

2010. november 23., kedd

Far Beyond The Sun - Yngwie Malmsteen

Meghívó


Igen Tisztelt Hölgyem, Igen Tisztelt Uram!

Tisztelettel hívjuk és szeretettel várjuk Önt, családját, barátait, ismerőseit a Bolyki Brothers együttes karácsonyi hálaadó és jótékonysági nagykoncertjére 2010. december 21-én kedden este 19 órától a Millenáris Teátrumában.

A mintegy kétórás nagykoncert védnöke Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök és Juliusz Janusz apostoli nuncius.

Jegyek 3.500, 4.000 és 5.000 Ft-os áron kaphatók, a teljes bevételt a Ferences Rend fenntartásában működő Autista Segítő Központ kis ellátottai javára, valamint a látókörünkben lévő leginkább rászorulók megsegítésére fordítjuk.

A jegyek november 23. kedd reggeltől korlátozott számban elérhetők a következő helyszíneken:
Budapest-Belvárosi (Pesti) Ferences Templom sekrestye (Ferenciek tere 9., naponta 8-12 és 16-18 óra között),
Budapest-Országúti Ferences Plébánia porta (Margit krt. 23., naponta 8-20 óra között),
Budapest-Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia porta (Pasaréti u. 137., naponta 8-19 óra között),
Budapest-Rózsadombi Kapisztrán Szent János Templomigazgatóság sekrestye (Tövis u. 1/a., hivatali időben vagy szentmisék előtt illetve után),
Millenáris Teátrum jegypénztár (Kis Rókus u. 16-20., nyitvatartási időben).

Kérjük, amennyiben a környezetében ismer olyat, akinek az érdeklődésére a rendezvény számot tarthat, szíveskedjen a lehetőséget számára is eljuttatni. Köszönjük!

Önnek és szeretteinek szép ünnepi készületet kívánunk!

--
Tisztelettel/Yours truly:
Sass Gyula Levente
forrásszervezési és fejlesztési igazgató
Head of Fundraising and Development
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Magna Domina Hungarorum Province of Franciscan Friars
Szociális Szolgálatok
Social Services
H-1024 Budapest, Margit körút 23.
mobil/mobile: +36-20/775-3309
telefon/phone: +36-1/336-1689
fax: +36-1/212-5150

--

Egy gyógyszerész különös megtérése


Istennel bizony nem sokat törődő gyógyszerészsegéd voltam egy kis faluban. Gazdám nem nagyon szeretett éjjel ügyeletet tartani. Ez rendszerint rám hárult.
Egyik éjjel már harmadszor keltem fel kimerülten, idegesen, ingerülten. Mikor kinyitottam az ajtót, egy copfos kis parasztlányka állt előttem recepttel a kezében. Dühömben majd hozzávágtam a kulcsot. "Ne haragudjon patikus bácsi, nagyon beteg az édesanyám." De én csak dühösen, álmosan dolgoztam tovább, és elkészítettem az orvosságot. A kislány fizetett, és "Isten fizesse meg"-et is mondott. Én eltettem a pénzt, a receptet is el akartam tenni, amikor véletlenül ismét a receptre néztem. Egy pillanat alatt átfutott az agyamban egy rettenetes felismerés: Jaj, mit tettem?! Sokszoros adagot adtam az egyik alapanyagból, ami már méreg, és az az édesanya reggelre halott lehet. Mint a bolond rohantam az ajtóhoz, ki az utcára és hangosan, kiabálva mondtam: Kislány, kislány! De nem jött vissza. Már messze járt.

Betámolyogtam a hátsó kisszobába, térdre estem, kezemet összekulcsoltam, és imádkozni kezdtem ahhoz, akihez gyermekkorom óta nem imádkoztam: "Hát áldj meg és segíts, ha tudsz, Isten, ha vagy az Égben." Valami effélét mondhattam, és azt sem tudom, hogy meddig tartott. Ha rövid volt is, ezer esztendőnek tűnt.
És ekkor megint belehasított a csöndbe a csengő. Rohantam az ajtóhoz. Megdermedten álltam, nem akartam hinni a szememnek. Megint a copfos kislány lépett be, sírástól maszatos arccal. Néztünk egymásra. Tán már meg is halt az anyja?
Akkor a kis copfos hebegve megszólalt: "Patikus bácsi, ne haragudjon rám. Részeg emberektől megijedtem, elejtettem az üveget és eltörött... de nincs több pénzem." Lelkendezve újból elkészítettem az orvosságot... megsimogattam a ki copfost. És azóta hiszek és imádkozom.

Bognár Cecil bencés egyetemi tanár jegyzete alapján Sárosi Gizellától átvéve

2010. november 22., hétfő

Ferencesek Szent Erzsébetről

Árpád-házi Szent Erzsébet II. András (Endre) magyar király és Merániai Gertrúd gyermekeként látta meg a napvilágot 1207-ben. Kicsi korától szívesen adakozott a rászorulóknak, elvonulásra hajlamos természete miatt néha játék közben is be-beugrott a templomba picit imádkozni. Szívesen ajándékozta dolgait szegényebb társainak. Korán idegen országba került ahol sok megvetésben volt része ő az égiekbe helyezte minden reményét. Szent János apostol a „szeretett tanítvány” volt Árpád-házi Szent Erzsébet védőszentje. Ezt a felebaráti szeretett lelkületét gyakorolta életében. Jótéteményeiről számos feljegyzés maradt. Ilyen például a leprás beteg esete, akit Erzsébet saját férjének ágyába fektetett, hogy éjjel-nappal ápolhassa, mivel a betegben magát Jézus Krisztust látta. A vár alatt nagy házat építtetett, ahová a zarándokokat és koldusokat befogadta, a betegeket ápolta. Olyan kedves és gondoskodó volt hozzájuk, hogy anyjuknak érezték és szólították őt. Számos feljegyzés marad, hogy szülőágyon lévő asszonyoknak segített.
Sokat imával és szerető kedvességgel a világias szilaj és harcias Lajos férjét mélyebb hitre terelte. Erzsébet segítette férje emberi értékeit magasabb, természetfölötti szintre emelni, aki feleségét mindig megvédte a szegényekért folytatott tevékenységében. Kapcsolatuk csodálatos példa arra, hogy a hit, az Isten és a felebarát iránti szeretet megerősíti a családi élet kötelékeit és még mélyebbé varázsolja a házasság egységét – hangsúlyozta Benedek pápa. A fiatal pár lelki támaszt talált a ferences szerzeteseknél; s Erzsébet Rüdiger testvért kérte lelki vezetőjéül. Lelki vezetőjük ismerte meg Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét, amely még inkább megerősítette Erzsébetben azt, hogy kövesse a keresztre feszített Krisztust, akit a szegényekben ismert fel. Erzsébetnek gyermekei születése után sem hagyott fel a rászorulók és a ferences testvérek támogatásával. Lajos jótékonykodásában is együtt érzett feleségével és támogatta őt. Az 1225-ös éhínség idején az férje jóváhagyásával "fosztotta ki" Erzsébet a várat, hogy segíthessen az éhezőkön. De bölcsen válogatott a munkaképes embereknek munkát adott.
1227-ben férje egy keresztes hadjáratba indulva kitört járványban elhunyt. Erzsébetet olyannyira megviselte szeretett férje eltávozása, hogy soha többé ünnepi ruhában nem mutatkozott. Elzavarták az udvarból, sőt a városból is. Koldulni kényszerült árva gyermekeivel együtt. Rövid időre kolostorba fogadták be, ahol ismét betegeket ápolt. Mikor megtudták álnok rokonai, hogy Német Római Császár feleségül akarja venni Erzsébetet visszafogadták és ő alázatosan ennyit mondott „Az Isten bocsásson meg mindnyájunknak! Lajos férjéhez az élete végéig hűséges volt.
1228 nagypéntekén Erzsébet néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról. Kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. E tette Assisi Szent Ferencéhez hasonló misztikus tapasztalatot tükröz – magyarázta a Szentatya. Ő is arról beszélt, hogy a betegeket, leprásokat szolgálva „az, ami korábban keserű volt a léleknek, édessé változik”. Erzsébet rövid életének utolsó éveiben legelső „kórház látogatóként” szeretettel és alázattal ápolta a szegényeket és betegeket. A világban élt megszentelt életet, társnőivel szürke, hosszú ruhát öltött – így lett a ferences harmadrend, a Ferences Világi Rend védőszentjévé. „Élek én, de nem is én élek már, hanem Krisztus él bennem!”
Már életében szentként tisztelték, életét számos csoda kísérte. Egy süket-néma szerencsétlen gyermeknek rászólt „A mi Uruk Jézus Krisztus hatalmával parancsolom neked, szakítsd meg a hallgatást, s mondd meg, ki vagy és honnét jössz!” Szentlélek általi gyógyulás a gyermek szájából első szó – „Ó, Istenem”! Pénzt adott majd Erzsébet: „Isten meggyógyított, hogy megháláld irgalmát, mindig kerüld a bűnt! Gondolj arra, mennyit szenvedtél eddig. És imádkozzál értem is!” Életéből a rózsa-csoda a legismertebb. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában. Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon.
„Örökösöm Krisztus!” Mindenét szétosztotta, hűséges ferences harmadrendűnek ajándékozta azt kopott köpenyt, melyet Assisi Szent Ferenc küldött neki. Feljegyezték: utolsó napjaiban egy bíbortollú kismadár vigasztalta csicsergésével. 1231. november 17-én „édesen elszunnyadt az Úrban” fogalmazott XVI. Benedek. Akik sírját hittel felkeresték gyógyulást -, akik közbenjárását kérték: meghallgatásra találtak. Temetése napján a hideg novemberben a háztetők tele voltak soha nem látott énekesmadarakkal, melyek harsogták bűbájos éneküket.
Temetése idején Kegyelem kiáradt a földre - mint ferences Páduai Szent Antalnál - több ember meggyógyult. 1235-ben megtörtént szentté avatása, hiszen még életében elhíresült szentsége. A szentté avatás felajánlása részében II. Frigyes Császár – Boldog Erzsébet – fiával. Hermannal az oltár elé ment, s egy drágakövektől szikrázó koronát tett Erzsébet fejére "Megkoronázom őt, mit az ég halhatatlan királynőjét". Tisztelete és kultuszhelye a világ minden részén hamar elterjedt. Árpád-házi Szent Erzsébet a feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend, a ciszterciek, az Erzsébet-apácák, a pékek, a koldusok, az özvegyek, az árvák, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők és a fátyolkészítők védőszentje.
Szent Erzsébet példája arra tanít bennünket, hogy a Krisztussal való barátság, a hit kialakítja bennünk a helyes igazságérzetet, és egyenlővé tesz bennünket; szeretetet és jóságot szül, amelyből remény születik: bizonyosság abban, hogy Krisztus szeret bennünket. Így válunk képessé arra, hogy meglássuk embertársainkban Krisztust. Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket, arra, hogy mi is szeressük Őt, arra, hogy higgyünk, s e hit által rátalálhatunk a szeretetre, a boldogságra, az igazságosságra. Mindez remény arra, hogy egy nap mi is az örökkévalóság örömében élhetünk Istennel – hangzott el XVI. Benedek pápa katekézisében.
Szeretettel
Ferences Harmad Rendi szolgáló testvéretek:
Herman

SOHA NEM ADJUK FEL (írta: Kiss Barna)

Depresszió ellen


Ma bolondozni van kedvem, hogy ellensúlyozzam az időjárás okozta kellemetlen hatást.
Barátom panaszolta depressziója feltámadását.
Elővettem hát ezt a képet.
Emlékszem, amikor először láttam, napokig csuklottam a nevetéstől.
A legváratlanabb helyeken, helyzetekben kellett felröhögnöm.
Miért tartanám meg magamnak a gyönyört?
Megosztom Veletek.
A napokban bukkantam egy tudósásra, miszerint élelmes debreceni vállalkozók újragyártani készülnek a legendás „kacsingatós” pénztárcát.
Terveik szerint Kiszel Tünde fog rákacsintani a retró darab tulajdonosaira.
Én ezt a képet javasolom.
Ha valaki a pénztárnál előveszi, bármilyen lapos is, jobb kedvre derül.
Ha magunkénak tudjuk, sosem veszítenénk el.
Mosolyra, vidámságra, üres zsebbel is szükségünk van.
Különösen az év végi ünnepek, vásárlások időszakában.

A meg nem született életért


A Szentatya a november 14-én bejelentette, hogy advent első vasárnapjának vigiliáján vesperást és éjszakai virrasztást vezet a magzati életért. Erre hívta fel az egész egyházat, szerte a világon.


Különösen ajánlotta, hogy a szerzetes közösségek, plébániák, és egyházi mozgalmak vegyenek részt ebben.“A karácsonyra való felkészülés ideje alkalmas arra, hogy Isten oltalmát kérjük minden létbe hívott emberi lényre, és hálát adjunk Istennek az élet ajándékáért, amit szüleinktől kaptunk.

Magyar Kurír

2010. november 21., vasárnap

Juditnak szeretettel!


Gondolhattam volna, hogy darázsfészekbe nyúlok, amikor közzéteszem a Magyar Kurír kineziológiáról írott cikkét.
Amióta érzem, hogy testem, érzékeim és tagjaim kezdenek cserben hagyni, nyitott vagyok minden alternatív gyógymódra, ami megkönnyítheti életem.
Jártam Budapesten, Vologyánál, az orosz természetgyógyásznál, aki az interperszonális pszichológia eszközét alkalmazta.
Nyíregyházán, Tánya doktornő, a keleti orvoslás, az akupunktúra eszközeivel segített.
Érdekes, hatásos volt, amíg hittem benne.
Öntudatlanul, a klinikai halál állapotában igénybe vettem Iván, a nyíregyházi látó segítségét.
Máig egy személy maradt, akiben feltétel nélkül megbízom.
Ő Jézus Krisztus.
Nem lettem ájtatos manó.
Nem az egyháznak, a papságnak fogadtam örök hűséget.
Bár többen is vannak papok, szerzetesek, akik fontosak nekem.
Ma, Krisztus Király Ünnepén, a helyemen ültem, a debreceni Szent Család Templomban.
Tekintetem középpontjában nem az éppen miséző pap volt, hanem Jézus, kezét széttáró alakjának domborműve, amely alak, a klinikai halál óta szemem előtt lebeg.
Örülök, ha a blogom visszhangot vált ki.
Nem félek attól, ha valaki ellentétes véleményt fogalmaz meg.
Nem törekszem megfellebbezhetetlen igazságokat keresni, közölni.
Legyen blogom továbbra is a Gondolatébresztés Lapja!

Reményik Sándor: Tündérfok


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

Könyv-e.hu - "Könyv-ben az első !"

Könyv-e.hu - "Könyv-ben az első !"

2010. november 20., szombat

Mikulás 2010 a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál


A Mikulás ez évben december 1. és 7. között ismét Erdélybe látogat. Találkozni fog az alapítványnál lévő összes, több mint 2000 gyerekkel, 19 bentlakásos otthonban és 37 napköziben. Kérjük, ha tudnak, segítsenek minket élelmiszerrel, édeségekkel, valamint tisztító- és tisztálkodási szerekkel! A Mikulás ez évben is felvállalja a gyereknek névszerint küldött csomagok kézbesítését, melyeket november 26. (péntek) 12:00-ig lehet leadni Budapest, III. ker. Seregély u. 17. szám alatt vagy az alapítvány irodájában. A küldeményeket jól lezárt dobozokban várjuk, feltűntetve rajtuk NAGY BETŰKKEL a település és a gyermek nevét, valamint a küldő nevét és valamilyen elérhetőségét (cím, e-mail cím, stb), hogy a gyerekek meg tudják köszönni az ajándékot. Mivel a Mikulás az utolsó csomagokat csak december 7-én tudja átadni a gyerekeknek, kérjük, hogy romlandó élelmiszert és gyümölcsöt ne tegyenek a csomagokba! További információ Jendrolovits Gábornál a 30 / 99 08 268 -as telefonszámon vagy a birt@birt.t-online.hu e-mail címen kapható. A Mikulás nevében, Jendrolovits Gábor

Kineziológia keresztény szemmel


Sorozatunk a társadalomban egyre szélesebb körben terjedő ezoterikus jelenségekről ad keresztény szempontú ismertetést. A témák között szerepel az ezotéria, a radiesztézia, az alternatív gyógyászat, a Hellinger-féle családállítás, a homeopátia, a reiki, a fengsui, a Bach-virágterápia stb. Tizedik összefoglalónk az alkalmazott kineziológiáról szól.

Az utóbbi években sokféle hangzatos nevű eljárás és gyógymód terjedt el, amelyek ugyanazon tőről fakadnak: gyógyító érintés (Touch for health), agytorna (Brain Gym), alkalmazott kineziológia, energia gyógyító képzés (Energy Training), viselkedési kineziológia stb. Többnyire egyszerű mozgásról és lazító gyakorlatokról van szó, amelyek mögött – az ezoterikus áramlatnak megfelelően – megkérdőjelezhető ideológiák állnak. Elég egy kritikus pillantást vetnünk a kineziológia kínálatára és áttekintenünk a hozzá tartozó tanítást, hogy világossá váljék: a terápiás álarc mögött – mint manapság oly gyakran – itt is vallási eszmék állnak.
Mi az alkalmazott kineziológia?

Az alkalmazott kineziológia „különleges izomtesztelésen” alapuló diagnosztikus és gyógyító eljárásnak tekinti magát. A kifejezés eleinte csupán mozgástanítást jelentett; ma az elnevezés úgynevezett alternatív gyógyászati eljárást fed, amelyben a hagyományos kínai orvoslás eszméi keverednek a hatvanas évek nyugati neurológiájának idejétmúlt fogalmaival. Az alkalmazott kineziológiát egy amerikai orvos, George Goodheart fejlesztette ki. Mivel az angolban a kineziológia kifejezés a hagyományos fizikoterápiában is használatos, Goodheart az általa alkalmazott terápiás és diagnosztikus gyakorlatot alkalmazott kineziológiának nevezte. Az alkalmazott kineziológia a kínai gyógyászathoz hasonlóan az „életerőnek” tekintett csi-erő létezésének taoista eszméjén alapul. Ez az energia anatómiailag ki nem mutatható, úgynevezett „meridián” csatornákban áramlik; áramlása felelős az egészségért és a testi-lelki jó közérzetért. Ha blokkolódik vagy akadályba ütközik, az negatívan hat a test és a lélek általános állapotára.

Diagnózis és terápia

A diagnózist „izomteszteléssel" állapítják meg. Mint mondják, a betegség, az ételallergia, a különféle stressztényezők „károsítják az energiaáramlást" az izmokban. Az izomtesztelés során az izom ellenállását mérik. Például miközben a páciens egy bizonyos ételféleséget tart az egyik kezében, a kineziológus nyomást gyakorol a másik, kinyújtott karjára, majd a tapasztalt ellenállás (erős tartás) vagy elgyengülés alapján határozza meg a diagnózist és a terápiát. Gyógyszereket is ugyanígy vizsgálnak. A kineziológusok tanítása szerint e módszerrel minden szervi károsodás, pszichoszomatikus betegség, feszültség, mozgásbeszűkülés, de még a nyomelemek hiánya is kimutatható.

Edukinesztézia és agytorna

Az edukinesztézia a kineziológia egyik válfaja, amelyet Paul Dennison fejlesztett ki az 1980-as években. Véleménye szerint a gyermekek tanulási nehézségeit és viselkedési problémáit „energiazavar" és az energiaáramlás legátlódása okozza. Dennison azt állította, hogy bizonyos testgyakorlatok aktívabb működésre serkentik az agyat és fejlesztik az agycsatornákat. Ezért az edukinesztéziát tanulási vagy megértési nehézségek, illetve mozgásgyengeség esetén alkalmazzák.

Kritika

• Az alkalmazott kineziológia nem a fizika, az anatómia vagy a manuálterápiák jól megalapozott ismeretén, hanem a taoizmus és a hagyományos kínai orvoslás eszméin alapszik. A csi-erő feltételezése tisztán spekulatív, vallási hátterű.
• Az izomtesztelés mint diagnosztikus eljárás megbízhatatlan, számtalan tévedési lehetőséget rejt magában. A feltételezett izomenergia és a betegség között nincs összefüggés.
• Az edukinesztézia állítása, hogy az agyféltekéket terápiásan harmonizálni kell, orvosilag nem igazolható, ideologikus megállapítás.
• Az ezotériára jellemző reduktív szemlélet a kineziológiában elfedi a gyermekek viselkedési zavarainak valódi okát, ami általában a gyermek és környezete közötti megromlott kapcsolatban rejlik.
• A német pszichológusok szakmai testülete, a BDP már 1988-ban figyelmeztetést adott ki a kineziológiával szemben. Kifejtették, hogy a terápia nemcsak hatástalan és drága, de káros hatásai is lehetnek, amennyiben a módszerben bízók elvesztegetik az értékes időt, amikor igazi segítséget kaphatnának.
Keresztény szempontú kritika

• Tanítása és gyakorlata alapján az alkalmazott kineziológia – a csi-mozgalom többi gyógymódjához és eljárásához hasonlóan – a taoizmus világnézetéhez és emberszemléletéhez áll közel, s így a New Age-ben rejlő ezoterikus gondolkodás alapvető felfogását erősíti.
• A személytelen életerőként értelmezett csi-fogalom ellentétes a keresztény hit alapjaival. A keresztény hit szerint a világegyetemet nem valamiféle kozmikus erő, hanem Isten felfoghatatlan, teremtő szava tartja fenn.
• Az izomtesztelés nem áll távol a jósló eljárásoktól, ezért sokakat indít arra, hogy ilyen praktikák segítségével kutassák a jövőt.
• Az edukinesztézia összeegyeztethetetlen a keresztény emberképpel, mert szemlélete alapvetően reduktív és individualista. Háttérbe szorul benne az ember alapvető magatartása és párbeszédképessége; a gyermekek viselkedési problémáit leegyszerűsítve „energiazavarral" magyarázza.

Forrás: az osztrák Nazaret katolikus közösség honlapján megjelent összefoglaló, amelyhez irodalomjegyzék is kapcsolódik.

További irodalom: a Katolikus Egyház New Age-ről vallott álláspontját ismerteti a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanács által kiadott Jézus Krisztus az élő víz hordozója című dokumentum, illetve Danneels bíboros Krisztus vagy a Vízöntő című pásztorlevele.

A New Age jelenségeivel kapcsolatban részletesebb tájékozódásra nyújt lehetőséget Gál Péter: A New Age keresztény szemmel című (internetről letölthető) könyve, illetve Kovács Gábor: Mágia és hit című (internetről letölthető) könyve.
Sorozatunk korábbi cikkeiben az ezotéria, a New Age, a radiesztézia, az alternatív gyógyászat, a Hellinger-féle családállítás, a homeopátia, a reiki, a fengsui és a Bach-virágterápia jelenségeit ismertettük.

Magyar Kurír

Wass Albert: A bujdosó imája


Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz vissza vet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer
mit maga alkotott.



Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Gőgből és gyűlöletből
mindent, mit föltalált:
vedd ki Uram kezéből
a keserű pohárt.

Rémségek éjszakáját
váltsad föl virradatra.
Az emberi világot
szebbre és igazabbra.

Hogy törvények közt az első
a szeretet legyen.
Üljön jóindulat
a kormányszékeken.

Az igazság előtt
hajoljon meg a fegyver
s élhessen szabadon
e földön minden ember.

És legyen egy akol.
És egy legyen a pásztor.
Növelj pásztorbotot
virágzó rózsafából.

S ha mindeneket szépen
elrendeztél ekképpen:
a népek közt, Uram
nekem is van egy népem.

Ha érdemét kegyednek
a szenvedéssel méred,
úgy egynek sincsen annyi
szent jussa, mint e népnek.

Mások bűnéért is
őt verte ostorod.
Sok súlyos nagy keresztet
szó nélkül hordozott.

Legjobb fiait vitte
mindég a Golgotára
s jótettének soha,
csak bűnének volt ára.

Uram, adj békességet
a Kárpátok között!
Sehol még földet annyi
könny s vér nem öntözött.

Sehol még annyi színes
nagy álom nem fakadt
s árvábbak prófétáid
sehol sem voltanak.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Bár megtagadta tőlem
a békét s kenyeret:
engem sújtasz, Uram,
amikor őt vered.

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Adj békés aratást
sok vérvetés nyomán.
Nyugodjék meg kezed
gondverte otthonán.

S ha áldásod e földön
elért kicsinyt, nagyot:
jussak eszedbe én is,
ki bujdosó vagyok.

A Kárpátok alatt,
ahol apáim éltek,
rendelj ki nekem is
egy csöndes menedéket.

Csak akkora legyen, hogy
elférjek én s a béke.
Nézzen az ablakom
patakra, fára, rétre.

Kenyér mellé naponta
jusson egy szál virág
s láthassam, amint Téged
dicsér egy új világ...

Uram, ki fönt az égben
lakozol fényességben,
hallgasd meg kegyesen,
hallgasd meg könyörgésem.

(Bajorerdő, 1947)

2010. november 19., péntek

Egy ferences életút


Kedves Testvérek!

A múlt héten költözött át az örök hazába a nagykátai, s talán az egész magyar FVR-közösség legidősebb tagja, Czakó Erzsébet nővérünk. 99 évvel ezelőtt, 1911-ben született, 1948-ban tett örökfogadalmat a ferences harmadrendben a híres hitszónok, a ferences Réz Marián nagykátai misszióján. Átélte a két világháborút (férjét a másodikban veszítette el), hősiesen helytállt családanyaként, dacolt az őt vallásossága miatt rendszeresen zaklató nagykátai rendőrökkel. Az egyházüldöző Rákosi-rendszer idején titokban, gyalogosan zarándokoltak a jászberényi Porciunkula búcsúkra, s ferences összejöveteleiket is titokban tovább tartották. Nagy imádkozó volt, Istennel folyamatosan beszélt, bizalmas gyermeki kapcsolatban volt Vele.
A mennyei Atya hosszú életet adott neki, Erzsike néni ott volt 2007-ben a templomban a nagykátai ferences világi rendi közösség újjáalapításán is.
Néhány hónap híján száz évet fogott át anyagiakban szerény, ám hitben, imádságban és szeretetben nagyon gazdag élete.
Éppen ma, Erzsébet napon temettük.
Atyánk, köszönjük Neked Erzsi nénit!

Váradi Szabolcs
a nagykátai közösség minisztere

Körlevél


Az MKPK körlevele a Szent Erzsébet-napi perselygyűjtésről
november 19. 15:31


Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve, az ő életének példájára tekintünk. A „szolgáló szeretet szentje” mindössze 24 földi évet élt, de ez az idő elég volt számára ahhoz, hogy halála után négy évvel az Egyház hivatalosan is elismerje életszentségét és a szentek közé emelje. Életét a szegénység és a nyomor miatt a társadalom peremére szorult szenvedőknek szentelte, keresve az utat, hogy segíthessen rajtuk. Így érte el a célt, amelyre Isten hív minket: a szolgáló szeretet által az örök életet.

A Katolikus Karitász Egyházunk hivatalos segélyszervezeteként az evangélium szellemében végzi, Szent Erzsébet példájára is, a szegények és rászorulók támogatását. E munkában országszerte 700 plébániai csoportban mintegy tízezer önkéntes vesz részt. A Karitász országos hálózatán keresztül hazánk minden tájegységén jelen van, környezetükben segítve a rászorulókat.

Az idei esztendő sajnos a katasztrófák évének is bizonyult. A tavaszi árvíz, a viharkárok és a néhány héttel ezelőtti vörösiszapár alkalmával azonban példanélküli összefogással segített az egész ország a bajba jutott családokon.

A templomi gyűjtések példás felebaráti szeretetről tanúskodnak az ország határain belül és azon túl is. A gyűjtések eredményeként a Karitász munkatársai a mai napig a katasztrófák helyszínein segítik az újjáépítést, a családok életének újrakezdését.

A váratlan tragédiák mellett azonban nem feledkezhetünk meg a társadalom peremére szorultakról sem. Az Európai Unió a 2010-es évet a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. Egyházunk segélyszervezete révén jelen van a rászorulók támogatásában is: a hajléktalanellátásban, az idősek, a szenvedélybetegek és fogyatékkal élők gondozásában, a drogmegelőzésben, a megváltozott munkaképességűek és a szegény családok folyamatos támogatásában.

A segítő szeretet megnyilvánulása segít felébreszteni a reményt a kétségbeesett, bajbajutott embertársainkban, megerősítve bennük a jövőben bízó hitet.

Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának.

Bizalommal kérjük híveinket, hogy november 21-én, vasárnap perselyadományaikkal is támogassák a szolgáló szeretet munkásait, ezzel is lehetőséget teremtve, hogy Szent Erzsébet nyomdokain járva Egyházunk biztos támasza lehessen a rászorulóknak.

Kelt: Budapesten, 2010. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Rick Wakeman - Catherine Parr (2009) from "The Six Wives Of Henry VIII"

Rick Wakeman - Catherine Aragon (2009) from "The Six Wives Of Henry VIII"

Roundabout

Smetana: Moldva - Liszt: Les Preludes | Magyar Schönstatti Fiúmozgalom

Smetana: Moldva - Liszt: Les Preludes | Magyar Schönstatti Fiúmozgalom

Sík Sándor: A hatvanévesek angyala


I. Nézni, nézni
Ülni, ablakban, hegyen, fák alatt,
Ülni és nézni az élő világot,
A nagyot és a kisvilágokat:
Az őszi nap bizsergő sugarát,
Elefántszín faóriásokat,
Göcsörtös ágak labirintusát,
Fűszálak, hangyák, szöcskék dzsungelét,
Csüngő vízcseppet, csillogó sarat,
Kutyák bozontját, tehénkék szemét,
Pillangó-lengést, felhők suhanását, -
És hallani a csendet, locska szellőt,
Fecsegő lombot, csörfös kis rigót,
A lankadatlan tücsök-tremolót,
S a békanép fegyelmes kórusát,
Embereket, az össze-vissza élet
Ágaskodó ezer színét-szagát,
Gyerekzsivajt, szekérzörgést az éjben,
Arcok titkait, gépek muzsikáját,
Csepp ablakokon alkony csillanását,
Öreg fiúk fontoskodó hadát
Nagy házak furcsa kőkockáiban:
Mindent ami él, mindent ami van,
Csak nézni, nézni, símogatni szemmel,
Semmit se váró, békés szerelemmel
Már nem azért, hogy dalba-versbe álljon,
Hogy engem mondjon, nekem muzsikáljon,
Még csak nem is ajaktalan imának,
Csak úgy magában mindent és magának,
Csak önmagáért, nem énmagamért,
Csak nézni, nézni, színről-színre látni,
(Testvér ez avval, ami odaáti,
Ahol lefoszlik Ádám fátyola;)
Szemoldó ujjad így illesse pillám,
Adeptusodnak így avass fel immár,
Hatvanas évek áldott angyala!
II. A csillagok tövében
Mondd, üldögélő, aki minden este
Kiülsz az egyre teljesebbre váló
Holdgömb alá s elnézed mozdulatlan
A csillagképek hűvös reszketését -
Nem hív a szomszéd házak békessége,
Ahol megfáradt emberek pihegnek
Erőt aludni a holnapi gondra,
Nem hív a kertek aljáról az ének,
A nevető, játékos fiatalság,
Csigaházad sem, kedves asztalod sem,
Melyen a villany meleg fénykörében
Könyveid meghitt bölcsessége virraszt;
Csak ülsz, csak ülsz a csillagok tövében,
Magadat is felejtve - üldögélő,
Mondd meg nekem: mit látsz az éjszakában?
Csillagokat? Bolygók, napóriások,
Izzó ködök, tejútak óceánját?
Sugárözönök zápor-zuhogását?
Fényesztendőknek megszámlálhatatlan
Eónjain keresztül erre tévedt
Törmelékeit sokszázezer éve
Kilobbant kozmikus tragédiáknak?
A világsíkok egymásba simúló,
Egymásból újuló dimenzióit?
Bújócskáit a hullámnak, a fénynek,
Csilló tükörén a Határtalannak?
Ezt látod?
Ezt, és többet, és nagyobbat.
Többet, nagyobbat? Szellemek suhantát?
Csillaggolyókkal tekéző Hatalmak
Három pár szárnyon lebegő csodáit,
Amint a Törvény zengő vesszejével
Vezényelik, - komolyan, mint a gyermek, -
A Játék ütemét és énekelnek?
Ezt látod?
Ezt, és többet, és nagyobbat.
Többet, nagyobbat? Hát van még azontúl?
Azontúl már az ember nem beszél.
A csillagok közt csillagként lebeg
És teljesül és hallgat, mint a Hold.
III. Barack
Barack a lomb közt, derekán a nyárnak.
Betelt ígéret, valósult remény.
Nincs benne semmi már, ami önös volt,
Ami fanyar volt és fás és kemény.
Mindene méz már, csorduló zamat,
Dús testében lélekké lényegült
A rost, a hús, még a csontos mag is.
Ül csendesen, békén: beteljesült.
A pillanatot várja vágytalan.
Mikor lehull, magától, boldogan,
S az anyaföld ünnepi asztalán
Testét átadja ételül.
Ne búsulj, kishitű:
Pár esztendőd még adatik talán.
IV. Most válik el
Küldetett minden tehozzád követként:
Lásd, mi lehetnél,
Ha egyszer amúgy Isten szíve kedvént
Megemberednél.
Elég a gubbasztás, öreg gubó
Bezárt magadban:
Kaland az élet most is, izgató,
Mint húszéves korodban.
Öregszünk? Éljünk! Még távol vagyunk a
Tőlünk telőtül.
Most hívja még csak mesterét a munka:
Kezdjünk, előlrül.
Most válik el, hogy mit érlelt a csend
A dús napokban.
Pihenni ráérsz, - majd, majd odalent,
Majd százéves korodban.
Azazhogy állni, nyugalomra térni
Még ott se számíts:
Mozogva kell a Mozgatót elérni.
Fény vagy? - Világíts 1
Most válik el, ha megfogantatott
A szikra benned:
Fellobban-e itt, fellobban-e ott:
A végtelennek!

2010. november 18., csütörtök

Kopp Mária: A boldogság gazdaggá tesz


Előfordul, hogy a nagy válságok kifejezetten pozitív hatással bírnak a társadalomra, és ez az egészségügy egyik legizgalmasabb paradoxona – véli Kopp Mária professzor, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese.
A német bombázásokat átélt angolok közül kevesebben lettek öngyilkosok, és a világháború után tíz évvel nőtt az élettartamuk. Természetesen ennek részben az is az oka, hogy egészségesebben táplálkozott a lakosság, hiszen nem volt hús, zsír, de ez a tény önmagában nem magyarázza a pozitív változást. A feltételezések szerint az összetartozás-élménynek volt komoly védőhatása. A válságnak tehát lehet haszna: megnőhet az emberek közötti összetartozás-érzés. Segíthet kilábalni a jelenlegi helyzetből, ha a pénztőke helyett a társadalmi tőke erősítése kerül előtérbe.
Elképzelhetőnek tartja, hogy az ország kihasználja a krízisben rejlő esélyt, és megerősödik a válság hatására?

– A vizsgálataink eredményei azt mutatják, hogy a magyar társadalom erősen individualista beállítottságú. Ebből a szempontból nézve az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Anglia és Hollandia után rögtön Magyarország következik a „ranglistán”. Ezzel szemben szomszédaink mind kollektivisták, azaz nagyon jól szervezhetők, ha kell, parancsszóra egyszerre tudnak lépni. Ám a sokszínű, individualista társadalomnak is van előnye: azáltal, hogy nálunk szinte minden körülmények között az egyéni célok és a vágyak elérése áll a középpontban, nagyon sok ötlet születik. De az individualizmusnak, kreativitásnak van hátránya is, így például az alkotó emberek művészek, tudósok között gyakoribb a bipoláris zavar előfordulása. Hozzánk képest a többi individualista országban azonban sokkal alacsonyabb az anómia, azaz a bizalmatlanság, az emberek elfogadnak közös értékeket, erős a nemzeti azonosságtudatuk, vannak olyan közös céljaik, amelyek összetartják őket, ránk viszont az a jellemző, hogy egymás ellen fordulunk. Ennek az lehet az oka, hogy az 56-os forradalom után a politika rádöbbent arra, az összetartozás-élmény, a társadalmi kohézió a legveszélyesebb a számára, ezért megpróbálta elnyomni a nemzeti azonosságtudatot és célzatosan kezdte terjeszteni a fogyasztói ideológiát. És a polgárok valóban „a kocsit választották a kicsi helyett”. A kereskedelmi tévék propagandája ma is meggyőzi őket, és nem a magyar, hanem az olcsóbb külföldi termékeket választják. Ugyanis nemcsak a diktatórikus hatalomnak, hanem a fogyasztói szemléletből hasznot húzó cégeknek is az az érdekük, hogy az egyének ne tartozzanak közösségbe, mert leginkább a magányosan szorongó ember manipulálható.

Azaz Magyarország a többi országhoz képest mélyebbről próbálja magát felverekedni?

– Hazánkban a társadalmi tőke és az anómia mutatói elképesztően rosszak. 2002-ben a megkérdezetteknek még „csak” a 40 százaléka vallotta, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, senki sem törődik azzal, mi történik a másikkal, nincsenek közös értékek és célok. Ez az arány mára 70 százalékra emelkedett. Ezzel szemben a svédek 30 százaléka vélekedik így. A hazai lakosság attitűdje jókora stresszforrás, amely jelentős mértékben befolyásolja az idő előtti halálozást. Holott a társadalmi tőke nagyon komoly gazdasági erőforrás. Az emberek közötti bizalom, az, hogy egy vállalkozóban, a munkatársaimban megbízhatok, alapvető lenne a gazdaság számára.

Mi jelenthetné a kiutat?

– Teljesen logikus lenne, ha most, amikor a pénztőke szerepe megingott, rádöbbennénk: a fogyasztói társadalom értékrendje, vagyis az, hogy valaki értékesebb, ha jobb kocsija, jobb farmerja, dekoratív barátnője van, egyáltalán nem teszi boldogabbá az embert. Magyarország ma nagyon boldogtalan ország. Vallom, hogy ez nem alapvető tulajdonságunk, de sajnos pillanatnyilag ez a helyzet. Intézetünk részt vesz egy uniós pályázatban, amelynek kapcsán a boldogság egészségvédő hatását vizsgáljuk. Daniel Kahneman, az első pszichológus, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott, szintén ezt kutatta, s kimutatta, hogy a boldog országok sokkal jobb helyzetben vannak anyagilag. Az erős fogyasztói értékrenddel jellemezhető országokban élők rosszkedvűbbek, a férfiak idő előtti halálozásában egyértelműen közrejátszik az a stressz, hogy attól rettegnek, lemaradnak a versenyben. Ehelyett újra fel kellene fedezni azt a régi bölcsességet, ami pár évtizede elfelejtődött, hogy a tartós bizalmon alapuló társas kapcsolatok az életmódtényezőknél is sokkal komolyabb egészségvédő hatásúak.

Mindenféle társas kapcsolat számít?

– Egy követéses vizsgálatunk során arra voltunk kíváncsiak, hogy 2002 és 2006 között a 40–69 éves korú férfiak közül hányan haltak meg, és korábban milyen életkörülmények között éltek. Azt tapasztaltuk, hogy a vizsgálatban részt vevő férfiak 8,8 százaléka – és a nők 3,5 százaléka – hunyt el. A férfiaknál, ha 2002- ben volt feleségük és jó házasságban éltek, ötször nagyobb volt a túlélés valószínűsége. Ha kontrolláltuk az adatokat dohányzás, kóros alkoholfogyasztás, iskolázottság, tehát a hagyományos rizikótényezők szerint, önmagában a feleséggel való szeretetteljes kapcsolat háromszoros túlélési esélyt jelentett. Ekkora hatása semmi más tényezőnek nincs. Mi írtuk le először, hogy ha egy férfinak jó a kapcsolata a gyerekével, az kétszeres túlélést jelent, és érdekes módon ebben a korosztályban a férfiak számára a gyerek fontosabb egészségvédő tényező, mint a nőknél. Hasonló jelenség az állatvilágban is megfigyelhető: azoknak az emberszabású majmoknak, amelyek egy dominancia-rangsorban állandóan harcolnak, ugyanúgy meszesednek az artériáik és infarktust kapnak, mint a fogyasztói versenyben részt vevő emberek, míg azoknak a majmoknak, amelyek rendszeresen játszanak a kicsinyeikkel, sokkal jobb az egészségi állapotuk.

Népegészségügyi szempontból az lenne a leghatékonyabb, ha az embereket megtanítanák arra, hogyan kell a kapcsolataikat jól működtetni?

– Pontosan! Kitűnően szemlélteti ezt a svéd példa: ott a népegészségügyi program legelső pontja foglalkozik a társadalmi tőke, a kölcsönösség, a civil szervezetek erősítésével. Ma Magyarországon annak a valószínűsége, hogy egy férfi megéri a 65. életévét, 64 százalék, Svédországban viszont 86 százalék; Európában a svájciakkal együtt ők élnek a legtovább. Igaz, hogy gazdaságilag jóval fejlettebbek, mint mi, de minden vizsgálat azt mutatja, hogy a társadalmi tőke alapvetően befolyásolja a gazdasági teljesítményt is. Továbbmenve, a svéd népegészségügyi program második pontja azzal foglalkozik, hogyan alakítható ki biztonságérzet az emberekben. Ebből a szempontból ma az uniós államok közül Magyarországon a legsúlyosabb a helyzet, itt a legmagasabb a bizonytalanság kerülése, tehát a mai magyar társadalomban a szorongás, amit ez a mutató leír, igen magas. A harmadik legfontosabb a svéd népegészségügyi programban a munkahelyi stressz csökkentése, a jó munkahelyi légkör kialakítása. Sokat küzdöttem azért, hogy ennek jelentőségét nálunk is felismerjék, hiszen hihetetlen nagy gazdasági veszteségeket okoz a tartós munkahelyi stresszel összefüggő egészségromlás. Nyolc évvel ezelőtt, 2001-ben megszületett az ezzel foglalkozó uniós direktíva, ami nálunk is érvényes. Minden egyes vezető munkaköri kötelessége a munkahelyi stressz megelőzése, a dolgozók mentális egészségének őrzése. A tartós stresszhelyzet létrejöttét, vagyis a rossz munkahelyi légkört, az önkényeskedés kialakulását kell megszüntetni. Angliában már sok per indult emiatt, és sok vezetőt küldtek készségfejlesztő tanfolyamra, ha bebizonyosodott, hogy a dolgozók munkaképesség-csökkenése a munkakörülményekkel függ össze. Vagyis a siker érdekében szemléletváltást kell(ene) szorgalmazni a népegészségügy területén.

Korábban említette, hogy a magyarok alapvetően nem boldogtalanok. Mire alapozza ezt az állítását, hiszen olyan magas nálunk a depresszió előfordulása, mint sehol máshol az unióban, és az öngyilkosok számában is csak a Baltikum előz meg minket?

– Szerintem nem igaz, hogy a magyar depressziós nép. Nálunk a bipoláris, ciklotím kórkép előfordulási aránya magas, ami azt jelenti, hogy a magyar nagyon tud lelkesedni, amikor vannak közös célok, így a romániai forradalom vagy a nagy árvizek idején is. Az ’56-os forradalom alatt jól látszott ez, az emberek össze tudtak fogni, de aztán jött az elkeseredés, megugrott az öngyilkosságok száma, majd elkezdődött az egészségi állapot romlása. A 60-as években még jobbak voltak a mutatóink, mint Ausztriának, Angliának. Vagyis időről-időre lényegesen változik a kép. A magyarok nem sérülékenyebbek, mint mások, csak a 70-es években kialakult folyamatok eredményeképp szorulna ma a felnőtt népesség 17 százaléka, azaz majdnem minden ötödik ember depresszió elleni kezelésre.

Azért akad példa az egészségi állapot javulására is?

– Finnországban a 60-as években a mi mai helyzetünkhöz hasonlóan rendkívül rosszak voltak az egészségi mutatók, de a finn nők összefogtak a közös cél, a férfiak megmentése érdekében. „Nem akarunk özvegyek lenni!” feliratú transzparensekkel vonultak az utcára, a falvak, városok lakói egyesült erővel segíteni kezdték a lecsúszófélben lévőket, a munkanélkülieket, az alkoholistákat. A társadalmi tőke erősödésével jelentősen javultak az egészségi mutatók. A svédeknél szintén működik ez a módszer, a közösség erősítése és az összefogás. Mi is részt veszünk a tapasztalataik alapján indított Európai Szövetség a Depresszió Ellen munkájában. Szolnokon két év alatt beindítottunk egy programot, amelyben először feltérképeztük a segítő foglalkozásúakat, majd kapcsolathálót építettünk ki közöttük és információval láttuk el őket, hogy miként előzhető meg a depresszió, hogyan lehet segítséget kérni. Egészen hihetetlen eredmények születtek: 2005–2006-ban, amikor a program folyt, 30-ról 13 százezrelékre zuhant vissza az öngyilkosságok száma, és a csökkenés a következő évben is folytatódott. A közeljövőben ugyanilyen programot indítunk Miskolcon. Országos munkahelyi stresszmegelőző programunkra (www.selye.hu) már több egészségügyi intézet is jelentkezett.

Ronthat az emberek állapotán, hogy ma mindenhonnan, tévéből, rádióból az dől, hogy válság van?

– A válságkommunikációban azt kellene szuggerálni, hogy itt az ideje változtatni! Szorosabbra kell szőni a társadalmi hálót, például az idősebbek és a fiatalok összefogásával, hogy ne maradjanak magukra a fiatal párok, amikor nagy nehézségek között gyereket vállalnak, és viszont: a fiatalok is segítsenek az öregeknek. Sajnos a civil szervezetek az elmúlt években alig kaptak támogatást, így nagyon meggyengültek. De azért nálunk is előfordul, hogy egy-egy közösség tagjai összefognak, például az országos hatókörű, Nagy-Britanniából indult „Otthon segítünk” mozgalom önkéntesei egy-egy család védnökei lesznek, teljesen ingyen segítenek a mindennapi problémák megoldásában. Kistérségi kutatásunkból az derült ki, hogy a társadalmi tőke erősítésében rettentő sok múlik egy-egy polgármesteren, családorvoson, körzeti védőnőn, hiszen bár az észak-kelet magyarországi régió idő előtti halálozási mutatói a legrosszabbak az országban, ott is akad egy-egy kistérség, amely megközelíti a legjobb, nyugat-magyarországi eredményeket. Ez is mutatja, hogy ahol a közösség erős, jó a vezetés, bizalom van az emberek között, ott a rossz gazdasági helyzet ellenére is egészségesebbek az emberek.
Dr. Kazai Anita

Hozzászólások (2)
Válaz
kopp cikk 2009. november 06. péntek, 12:56
kár hogy nem a 'reflektor'ban, vagy az átlag blikkre lesülyedt csatornákon vetitették - vagy vetitenek ilyen programokat.

Évekig az egyetemi diákaimnak azt mondogattam hogy ami itt folyik az "érzelmi kanibalizmus" és ugy fogyasztják az emberek egymást mindt ha valami áru cikk lennének. Mindt ha emberekben létezne egy láthatattlan Richter skála - mi a 'haszon élvezet' ha én x vagy y al barátkozok, és mikor váltok karosszériát. Nincs se tartás, se gerinc. És ha ujjá épiteni akarjuk ezt a szerencsétlen országot, akkor ezek mellőzhetetlenek.
Válaz
nagyon átgondolandó!!! 2009. június 04. csütörtök, 20:12
Hiszek abban, h. minden gondolkozásbéli tengelyfordításhoz kellenek a morális mélypontok.
(lsd. Péter tagadása, a brittek kivonulása Indiából Gandhi erőszakmentességével, stb.)
Nekem is volt ilyenem, pokol volt bennem,az Élet pedig elsuhant melletem.
Most csak a hálát érzem,az Élet ajándékát nekem. Hogy reggelente hogy köszöntöm az Istent?
"Köszöntelek, és köszönöm, h. Vagy. Köszönöm, h.Benned lehetek, s hogy Te bennem vagy." (ez még a WC-n, a zuhanyzóban is Istenélmény)
Jó éjt!
Hozzászólás

Név:
Tárgy:
Hozzászólás:
Küldés Előnézet
yvComment v.1.19.3
< Előző Következő >
Módosítás dátuma: 2009. május 09. szombat, 19:45



a magyar civilek és civil szervezetek
videó- és hanganyag-megosztója
NÉZD MEG, REGISZTRÁLJ, TÖLTS FEL!
ismertesd meg szervezetedet, tevékenységeteket
Copyright © 2010 Dorogi Környezetvédelmi Egyesület & a Zöld Sorok. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

Az ateizmus ésszerűtlen


Ezt állítja egy interjúkötetben Walter Brandmüller, a Történelemtudományok Pápai Bizottságának nyugalmazott elnöke, akit XVI. Benedek november 20-án kreál bíborossá.

A könyvet a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) adta ki Ateizmus? Köszönöm, nem! Hinni ésszerű címmel, amelyben élénk és eredeti párbeszéd olvasható Walter Brandmüller és Ingo Langer publicista újságíró és filmszakember között az egyik legvitatottabb, örök kérdésről: létezik Isten? Hit vagy ateizmus? Tudomány vagy vallás? Isten vagy nem Isten?

A párbeszéd egyszerűen és könnyedén halad végig a felvilágosodástól a „big bang” fizikai elméleteiig; nagy tudósok és filozófusok – mint Darwin, Nietsche, Laplace vagy a kortárs Dawkins – gondolataitól a Szentírásig; Jézus életétől a Katolikus Egyház alapelveiig.

Az interjú a Richard Dawkinstól idézett kérdéssel indul: „miért higgyünk még?” – melyre Brandmüller így reflektál: „Ez nem újdonság. Fridrich Nitzsche tudatja őrült emberével, hogy Isten halott; Jurij Gagarin pedig, az első orosz űrhajós 1962. április 12-i űrutazása során azt mondta, hogy sehol sem látott olyasvalamit, ami Istenre hasonlítana. Dawkins hipotézisként sem ismeri el Istent. Számára Isten halucináció, aki csak néhány elmaradott elméjében létezik.”

„Valójában azonban – állítja Brandmüller – az ateisták célpontja nem annyira Isten, hanem az egyház, a pápa és a Vatikán.” Az egyházat a kereszténység kezdetétől támadják, a pápát 2000 éve, a Vatikánt fennállása, vagyis 140 éve – olvasható a Zeniten.

Az egyház elleni támadásokra Brandmüller irónikusan felel. Dawkins állításával kapcsolatban, aki szerint „a vallás 150 év múlva biztosan nem létezik már”, emlékeztet, hogy amikor Bonaparte Napóleon elhagyta Rómát a fogva tartott VI. Pius pápával, azt mondta Consalvi bíboros államtitkárnak: „20 éven belül lerombolom az egyházatokat”, mire Consalvi nyugodtan ezt felelte: „Felség! Nekünk, papoknak 17 évszázad alatt nem sikerült. Önnek sem fog sikerülni!”. 20 év múlva a pápa ismét Rómában volt, Napóleon pedig néhány év múlva meghalt Szent Ilona szigetén.

A csodákkal kapcsolatban, amelyek néhányak szerint csak szuggesztió, Brandmüller emlékeztet egy esetre, amely Calandában, a spanyolországi Zaragozához közeli kisvárosban történt: ott élt egy Miguele Pellicer nevű fiatalember, akinek amputálták az egyik lábát. Két év múlva, a járási nehézségek ellenére, a fiatal elindult a Pilari Szűzanya kegyhelye felé Zaragózába. Amikor odaért, nagyon mélyen imádkozott, és kérte Máriát, hogy segítsen neki. És éjjel hihetetlen dolog történt: reggel, mire felébredt, a lába kinőtt teljesen egészségesen.

A könyv bevezetőjében Giovanni Gennari elmondja azt a tavaly januári eseményt, ami a 68 éves Erminia Panéval történt. Az asszony születése óta vak volt, mert nem volt retinája. Elment Lourdesba, és meggyógyult szemmel tért haza.

A csodák magyarázatára Brandmüller Shakespeare-t idézi, aki azt mondta a felvilágosodás híveinek: „Több dolog van az ég és a föld között, mint amennyit iskolai műveltségetekkel el tudnátok képzelni.”

A kötetben a történész kifejti: „A mai ember az önmegvalósításon keresztül akar eljutni saját magához, de nem jut el, ha eltávolodik Istentől. Csak akkor jut el, ha Isten felé fordul, ha elindul felé. A mai ember számára ez a tékozló fiú, aki visszatér az Atyához, azaz Istenhez. Csak ekkor valósítja meg önmagát, és amikor felismeri, hogy ki ő, és milyen céllal teremtette őt Isten.” Majd ezzel zárja gondolatát: „az ember meghal, ha nem Istenben lélegzik”.

Magyar Kurír

Pillangók | Női Portál

Pillangók | Női Portál

Rólad álmodom Kedvesem..

MEGHÍVÓ - ujmagikusterapia.lapunk.hu

MEGHÍVÓ - ujmagikusterapia.lapunk.hu

Irodalmi pályázat

Antológiasorozat pályázati kiírás


Tisztelt írók és költők.
Az antológiasorozat, amit most a napokban életre hívunk egy olyan kulturális értéket teremt majd, úgy a jelen, mint a következő generáció számára is, amiből vétek lenne kimaradni.
A pályázati feltételek egyszerűek. A klasszikus értelem vett pályázati kiírás helyett helyett inkább az egyszerű és tiszta beszédre törekednék.
A pályázás egyszerű. Nem kell mást tennie, csak elküldi nekünk 3 versét vagy egy fél oldalas prózáját, egy arckép fotót, és egy három mondatos ismertetőt önmagáról. Az ismertetőnek csak azt kell tartalmaznia, hogy hol született, mikor - valamint, hogy hol jár(t) iskolában. Mi a foglalkozása, illetve, hogy részesült-e valamilyen irodalmi kitüntetésben.
A pályázati nyilatkozatot innen letöltheti. LETÖLTÉS! Ezt külön is csatolhatja az írások mellé. De akár egy, a verseket tartalmazó dokumentumba átmásolva is elfogadjuk.
A pályázati díjba 3.000 forintot kell kifizetnie, előre. A másik 3.000 forintos részletet akkor, amikor kézbe veszi a 10 darab, 16.000 forint forint értékű könyvet.
A könyvek mellé most AJÁNDÉKBA megkapja a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy Irodalmi folyóiratának első számát.
A megjelenés időpontja a beérkező pályázatok számától függ. Amint készen vagy egy kötetre való anyag, a sorozat első számát azonnal kiküldjük a szerzőknek. A pályázat beérkezésekor, a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy vezetősége azonnali felelősségnyilatkozatot küld Önöknek.
A pályázat fődíja 500.000 forint, amit 2011 novemberében adunk át az arra érdemes alkotónak. Addig is a pályázók számíthatnak a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy által alapított díjak átvételére. A díjakkal kapcsolatosan bővebb információt kapnak a közeljövőben itt a blogon.

Az alkotásokat az irodalmi.paholy@gmail.com e-mail címre kell küldeni.

A pályázati díj előlegét (3000 forint) a következő bankszámlára várjuk:
Bencze Attila, CIB Bank
10700141-65990988-51100005

A pályázatban résztvevők indulhatnak a 2011-ben kiosztásra kerülő „Culture Activity” díjért. Ezt a díjat az a személy kapja, aki a legtöbbet tesz a pályázat sikerességéért. Minél több embernek hívja fel figyelmét a pályázatra, valamint minél több internetes portálon népszerűsíti azt. A „Culture Activity” díjjal kapcsolatos információk a napokban kerülnek fel a blogra.
A pályázatunk eddigi kommunikációs támogatói az Iwiw-et működtető Origó, a Google Magyarország, a Vodafone Magyarország zrt. valamint a Magyar Posta.
A pályázattal kapcsolatos bővebb információ a 0036/30-406-81-69-es telefonszámon kérhető, valamint az irodalmi.paholy@gmail.com e-mail címen.

Tisztelettel:
Bencze Attila
a Neo-transzilvanista Irodalmi Páholy elnöke

Sankó M Sándor: Hozzád



Sanko M Sandor 2010. november 18. 12:57
Hozzád !

Mindíg Veled egy úton
Mindíg Hozzád indulok
Mindíg Érted szól a dal
Mindíg Neked írom a dalt

Szeress gyengéden
Ahogy kell szeretned
És szeress utoljára
Mint senki más soha !

Nincs háború
Nincs fájdalom
Nincs árnyék
Csak Csillagok

Mindíg várnak az álmok
Várnak Rád hű barátok
Igaz szeretők s Teremtők
Igaz-Ige mely nem temethető

Nincs háború
Nincs fájdalom
Nincs árnyék
Csak Csillagok

2009. november 2.

Villanások


Húgom, Aranka közelgő kerek születésnapjára készülve írom a következő gondolatsort.
Amolyan verbális szlájdsónak szánom.
Ha valaki életutumlat szemléli, azt látja, hogy egész életünkben kerülgettük egymást.
A pontosabb megfogalmazás: egymás mellett álltunk.
Ötven éve, egy napsütéses napon, egy ötéves forma kisfiú, izgatottan várakozott a pásztói kórház udvarán álló Pobjeda vezetőülésén.
Édesapja és hatvani rendőr nagybátyja ígérte, hogy kishúgot kap, ha jól viselkedik.
Azután édesanyja jelent meg, egy pólyába bebugyolált fekete hajú babával.
Nagy volt az öröm a családban.
A következő felvillanó képen a riadalmat látom tükröződni kishúgom szemében, a hatvani kórház hűvös kórtermében.
Anyából mindenféle csövek lógnak.
Már nem válaszol, hideg a keze.
Mi történt?
Apa vigasztalanul zokog, mi vele sírunk.
Nagymama záhonyi kis háza udvarán, egy koporsó körül, temérdek szomorú ember.
Az egész világ egy nagy szomorúság.
Ugyanezt látom kishúgom szemében Petőfibányán, a ruhaüzletben, ahol fekete blúzt keresünk egy újabb temetésre.
Azután örömtől csillogó szemeket látok a Lórántffy Kollégium társalgójában tükröződni ezekben a szemekben, amikor megpillantjuk, megpusziljuk egymást.
A következő képen Selypen vagyunk.
Aranka bejelentette házasságkötését Lacival és a baba érkezését.
Sem munkahely, sem lakás.
Nekem már van lakásom Sárbogárdon.
Nekünk már van közös otthonunk Sárbogárdon!
A dunaújvárosi kórház szülészetén, Aranka boldogan, büszkén szorítja magához Dávid gyermekét.
Irígykedem.
Boldog vagyok.
A következő képen, Miskolcon, az albérlet szobájában Ágnes és én igyekszünk a kis csöppség kegyeibe férkőzni.
Valamit elronthattunk, mert gügyögve totyog hozzánk, pelusát böködve ujjaival.
Ott a bibi!
Azután Tiszadobon vagyunk, a futrinka utcában.
Aranka a piciny gyermekszobában csücsül a szőnyegen.
Körötte a négy gyönyörű gyermek.
Magam is ott ülök közöttük, elkerekedett szemekkel hallgatom az esti mesét.
A következő képen Tiszadobon, saját kertes házunkban látom Aranka szemében az aggodalmat.
Valamit elrontottam.
Félt, de nemítél el, nem haragszik.
Azután szikrázó szemeit látom, a nyíregyházi kórházban.
Kétségbeesést, de nem tehetetlenséget.
Azután Tiszadobon látom a gyerekek körében, akik saját édesanyjukként tekintenek Rá.
Ma, azért imádkozom, hogy még sokáig töltögethessem verbális képkeretemet.

Kormorán - Add a kezed -

2010. november 17., szerda

ISTEN RECEPTJE A JÓ EGÉSZSÉGRE: BIZALOM - tuzenek.lapunk.hu

ISTEN RECEPTJE A JÓ EGÉSZSÉGRE: BIZALOM - tuzenek.lapunk.hu

Online adventi lelkigyakorlat


A Laudetur.hu immár harmadik alkalommal hirdet lelkigyakorlatot a november 28. és december 19. közötti négy adventi vasárnapon.


A jelentkezők a négy adventi vasárnapon egy-egy verset, imát, egy tanulságos történet és három-három lelkipásztori elmélkedés kapnak. Az online lelkigyakorlatban közreműködő lelkipásztorok: Nagy Károly, Juhász Imre, Juhász Zoltán, Finta József, Szaniszló Tibor, Somogyi Imre, Bacsmai László, Veréb László, Mayer László, Gyürki László, Varga Péter és Szécsi Ferenc.

Az érdeklődők november 25-éig jelentkezhetnek a lelkigyakorlatra a laudetur.hu weboldalon.

Magyar Kurír

Erdélyben Otthon

Add a kezed segélykoncert az Opten támogatásával a vörösiszap károsultak megsegítésére - Jégpalota - Jegy.hu

Add a kezed segélykoncert az Opten támogatásával a vörösiszap károsultak megsegítésére - Jégpalota - Jegy.hu

Új központot nyitott a Karitász Devecserben - tuzenek.lapunk.hu

Új központot nyitott a Karitász Devecserben - tuzenek.lapunk.hu

Presser Gábor : Te majd kézenfogsz és hazavezetsz. [ Low Qality] -bullstar

Amikor Debrecenben libát libára halmozunk


Márton nap tiszteletére Debrecenben libalakomára várták a város cíviseit.
A tavaszt is megszégyenítő idő engem is a Kossuth térre csalogatott.
Finomabbnál finomabb liba ételeket ettem a Kossuth szobor alatt.
A ludaskását egri borcsillagokkal koronázhattam.
Közben szólt a zene.
Mindenütt csillogó szempárok tekintettek vissza rám.
A teljes hétvégét a szabadban töltöttem.
Erőt, energiát gyűjtöttem, a közelgő, szürke téli napokra.
Amióta jártam a halál előszobájában, tudom, hogy van élet a halál előtt.
Carpe Diem!

Barotai György Urbán ofm: Temetés


Temetni hívtak Istenem

de világiasan álltam

hozzá De szégyenteljesen

Mondtam a sztereotip

szavakat Rá se figyeltem

hogy TÉGED TEMETNI hívtak

Téged Kit a Szűzanya

az angyalok királynéja

kísért utolsó útjára
Téged Ki magad is elkísérted

elhunytjaidat Szent Józsefet

és rokonaidat azzal az áhítattal

amellyel még ma is kíséri

Izrael az elhunytjait
Rá se merek emlékezni a közönyös szolgálatokra, káplánkoromra

mikor a liturgikus menetben

a kántort viccekkel szórakoztattam
Most már másképp látom

Uram a több, mint negyven

éves szolgálatom

Kezd kirajzolódni az igazi

arcom

Ez a másképp látás Ez is

ajándék Pazarlón ajándékozó

Istenem

Felkínált ajándék Ó ne hagyd

hogy ez is hiába legyen

Köszönöm a Világosságod

amit beleárasztasz irgalmasan

szívembe Ó ne hagyd hogy

készületlen kerüljek Elédbe
Te aggódó szeretettel nézel

rám És csak az az igazi

látás, ahogy Te látsz ahogy

Te nézel

Még üldögélek a bírói és

felmentő székben mikor

még a bűnös testvéreket

szolgálod általam Ó Istenem

holott egyedül Te tudod

mekkora bűnös vagyok Talán

egyszerű jámbor nagymamám

és még sokan szóltak és szólnak

Nálad érettem Meg édes szüleim

Ne hagyd hogy elvesszen a te műved

a Te szerszámod Ne dobd el mikor

már nem használod

Temetni megyek de Ó add hogy

más szívvel Téged szolgáljalak

az elhunyt testvérben és

özvegyében meg gyermekeiben

Kalandnak néztem az életet

Ó teremts újjá Istenem Mert

nem kaland az hanem komoly

út vándorút Tőled Hozzád Fiadban

Lelkeddel Megtört Fény görbeségeimen

a Te Világosságod Azért olyan visszataszító

azért rémisztgető Téríts meg Uram és

Hozzád térek, nem egyedül