2010. április 29., csütörtök

A csend és a hallgatás szeretete


1. A hallgatás erénye nagy segítség a tökéletesség kialakításában
a szerzetesnek. Sok beszéd nem marad hiba nélkül'' (Péld 10,19), tehát
aki ritkán beszél, ôrizkedik a bűntôl. A túlságos fecsegésnek a vége
Isten, vagy felebarátunk sérelme szokott lenni. Ezért származik a
hallgatásból az igazság, ami pedig a béke gyümölcse. De mert a
kolostorban égetôen fontos a béke, ezért oly szükséges a hallgatás.
Ebbôl születik majd a szív békessége. Ezért beszél Izaiás Próféta a
csendrôl így:

,,És az igazságosság békét hoz,
S az igazság szeretete hallgatás...'' (Iz 32,17)

Ez pedig azt jelenti: oly nagyszerű erény a csend szeretete, hogy
az emberben megtartja Isten szeretetét, felebarátai között pedig
megôrzi és táplálja a békét. Mert ha csak kemény fegyelemmel nem
vigyáz az ember ajkára, kegyelemkincseit szétszórja egy-kettôre és
igen sok bűnbe esik bele. ,,A nyelv kicsiny tag ugyan, de nagy
dolgokat visz végbe. A nyelv tűz, a gonoszságnak egész világa'' --
mondja Szent Jakab (3,5 és 6). Mert a nyelv okoz majd minden bűnt,
vagy pedig a nyelv követi el azokat -- mondják a Szentírás magyarázói.
Akarod-e hallani, kedves Nôvér, mennyi rossz származik a
nyelvbôl, hacsak szorgalmasan nem vigyázunk rá?
A nyelv káromkodik, zúgolódik, bűneit szépíti. A nyelv hamis
esküt mond, hazug, megszóló, hízelgô. Átkozódik, rossz akaratú
másokkal szemben. Minden veszekedés tôle ered. A jó igyekezetet
lemosolyogja, ellenben rossz tanácsot ad. Rágalmaz, dicsekszik, nem
ôrzi meg a titkot. Fenyegetôzik s komolytalan ígéreteket tesz. Végül
végnélkül tud mindenféle ostobaságot összefecsegni.
Valóban nagy baj lenne és bizony nem Istennek szentelt
személyekhez illô, ha nem ôriznék ajkukat, ha nem fegyelmeznék
nyelvüket. Hiszen mennyi baj származik a nyelv nyughatatlanságából!
Ezért merem oly biztosan mondani: hiába dicsekszik, hiába van
nagyra vele a szerzetes, hogy szíve erényekkel telített, ha közben
megszegi a csendet fékezhetetlen fecsegésével. ,,Ha pedig valaki
szerzetesnek tartja magát, nem fékezvén nyelvét, hanem megcsalva
önszívét, annak hiábavaló a vallásossága'' -- mondja Szent Jakab
(1,26).

2. Ó Jézusnak kedves jegyesei, tekintsetek Úrnônkre, az erények
tárházára, Máriára és tanuljátok meg tôle a csendszeretet tudományát!
Mily hallgatag volt a Boldogságos Szűz, mindenki tudja. Ha
végigszaladunk az Evangéliumon, azt látjuk, alig beszélt. Csak négy
személlyel beszélt és csak hét szót. Két szót az Angyallal, kettôt
Fiával, kettôt Erzsébettel s a mennyegzô szolgáival csupán egyet. Hogy
meg kell szégyenülnie a mi fecsegésünknek erre. Hiszen mi oly könnyen
hajlunk a szószaporításra. Pedig mily értékes a csend szeretete.

3. Értékes a csend, mert töredelemre indít. Mikor az ember
hallgat, életére gondol és alkalma van elgondolkodni, mennyi a hibája,
mily kevéssel jutott elôbbre s akkor töredelemre indul. Ezért mondja a
zsoltáros:

,,Elnémultam, megalázkodtam;
A boldogságról hallgattam;
De fájdalmam megújult.'' (Zsolt 38,3)

Értékes azért is a csend, mert az embert égi hazájába irányítja.
Megcáfolhatatlan bizonyítéka: ha valaki olasz földön jár és nem beszél
olaszul, ez azt bizonyítja, hogy nem olasz. Így aki ezen a világon nem
evilági dolgokról beszél, nyilvánvalóan máshol él gondolatvilága.
,,Aki a földrôl való, a földrôl beszél'' -- mondja Szent János
Evangélista (Jn 3,31).
Semmi sem oly hasznos a csend megtartására a szerzetesnek, mint
ha kerüli az emberek társaságát és éli az egyedülvalók életét. Mert
aki fölülemelkedett mindazon, ami emberi, nem lehet más vigasza és
társa, csak egyedül Isten. Ezért kell egyedül lennie és magába
mélyednie. És mihelyt Isten a társa, ne törôdjék az emberi
fecsegésekkel. Ezért mondja Jeremiás próféta:

,,Üljön magában és hallgasson
Mert önmagán fölülemelkedett...'' (Siral 3,28)

Egyedül van, tehát kerüli az emberi szószaporítást és hallgat,
mert az égiek töltik el szívét s azért önmagán fölülemelkedett, mert
megérezte az égiek édességét.

4. Minden szerzetesnek szükséges a tökéletességre a csend
szeretete. De még sokkal inkább Krisztus aráinak. Mert így lesz
beszédük értékes (vö. 1Kir 3,1). Ajkukat szerényen kell ôrízniök.
Ezért csak nagy szükségben beszéljenek. Azért mondja Szent Jeromos
Egyháztanító: ,,Legyen a szerzetesnô beszéde szerény és szűkszavú. Ne
legyen ékesszóló, hanem inkább szemérmes.'' Ezt mondja egy régi bölcs
is: ,,Ha igen tökéletes akarsz lenni, légy rövidbeszédű, ritkabeszédű
és halkbeszédű.
Hallgasd csak meg, fecsegô nôvér, hallgasd csak meg, zajos és
nagyszájú szerzetes, mit kell tenned, hogy megszokd te is a csend
szeretetét. A szentek életében olvashatjuk, hogy Agathon Apát három
évig kavicsot hordott a szájában, míg a csend szeretetét meg nem
tanulta. Te is tégy kavicsot a nyelved alá, szorítsd nyelved az
ínyedhez, ,,tedd ajkadra ujjadat'' (Bir 18,19), és így tanuld meg a
csend szeretetét. Nagy szégyen Krisztus jegyesére, ha inkább akar
mással, mint jegyesével, Jézus Krisztussal beszélni.

5. Ritkán beszélj tehát. Akkor is keveset és röviden. Félelemmel
és szerénységgel. A magad ügyében alig szólj valamit (Sir 32,10). Född
be arcod a szerénység fátyolával. Varrd be ajkaid a fegyelem
szálaival. Legyen beszéded rövid, értékes és hasznos, legyen
összeszedett és alázatos. Beszélj ritkán, Isten kedveltje, akkor is
keveset, mert a ,,sok beszéd nem marad hiba nélkül'' (Péld 10,19).
Hiábavalóságot ne beszélj, mert ,,minden hiábavaló szóról, melyet
szólnak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.'' (Mt 12,36).
,,Hiábavaló az a szó, melyet szükségtelenül, vagy a hallgató
szórakoztatására mondanak'' -- mondják a Szentírás tudósai. Hallgatni
arany, mert mindig jobb hallgatni, mint beszélni. ,,Néha megbántam,
hogy beszéltem, de azt, hogy hallgattam, soha'' -- mondja egy görög
bölcs.

A tökéletes szegénység


1. A tökéletesség nem lehet meg a szegénység erénye nélkül. Mert
az Úr mondja: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindened, amid
vagyon és oszd ki a szegények között.'' (Mt 19,21) Az evangéliumi
tökéletesség tehát a szegénység fönségében rejlik. Aki az evangéliumi
szegénységnek még nem lett tökéletes követôje, nem érezheti önmagát
egészen tökéletesnek. ,,Ha még oly tökéletes is a szerzetes, de nincs
meg benne a befejezettség a szegénység szeretete nélkül'' -- mondja
Hugó apát.

2. Kettôs buzdító erô hív a szegénység szeretetére minden
szerzetest, sôt minden embert. Az egyik az isteni példa, ennél nagyobb
nincsen. A másik az isteni ígéret. Ennél drágább nincsen!
Elsô buzdító erôd a szegénység szeretetére, kedves nôvérem,
Urunk, Jézus Krisztusunk példája. Szegényen született, szegényen élt
és szegényen halt meg.

3. Nézd csak a szegénység példáját: Urunk Jézusunk szegényen
született. Nem szállóban született: istállóban. Ócska rongyain
átsüvített a hideg szél. Eledele gyenge tej volt csak. Ezt a fönséges
szegénységet szemlélve Pál Apostol, megrendülve kiált föl: ,,Ismeritek
a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár
gazdag volt, hogy az ô szegénysége által ti gazdagok legyetek!'' (2Kor
8,9). ,,Minden jó örök forráskincse a mennyország, csak szegénység
nincs benne. A földön azonban mindenütt megvan. Az ember nem ismerte
ezt a hallatlan értéket. Ezt kívánta meg Isten Fia. Kiválasztotta
önmagának s ezzel elôttünk hallatlan értékét mutatta meg'' -- mondja
Szent Bernát Apát.

4. A szegénység példáját adta az Úr Jézus szegényes életével.
Halljátok csak, fogadalmat tett szerzetesek, mily szegény Isten Fia,
az Angyalok Királya! Nagy, kiáltó szegénységében hányszor kellett
Apostolaival együtt a városokon és falvakon kívül aludnia.
,,Körülnézett, mivel már estére járt az idô, kiméne Betániába a
tizenkettôvel.'' (Mk 11,11). ,,Körülnézett -- mondják a Szentírás
magyarázói --, talán vendégül látná ôket valaki. De mert szegény volt
és nem könyörgött senkinek, nem talált sehol a városban menedéket.''
Máté Apostol is ezt mondja: ,,A rókáknak oduik vannak és az ég
madarainak fészkeik: az Emberfiának pedig nincsen, hová fejét
lehajtsa.'' (Mt 8,20).

5. Az Angyalok Ura nemcsak születésében, nemcsak életében, de
halálában is a szegénység legfönségesebb példája. ,,Ó ti mindnyájan,
kik szegénységet fogadtatok, vigyázzatok és figyeljetek'' (Siral
1,12), mily szegény lett értünk az Ég Királya halála idején.
Kifosztották és elvették mindenét.
Kifosztották ruháiból:

,,Szétosztották egymás között ruhámat,
És köntösömre sorsot vetettek.'' (Zsolt 21,19)

Megfosztották testétôl, lelkétôl. Keserű halálának gyötrelmei
lelkét testétôl elválasztották.
Megfosztották isteni dicsôségétôl, mikor ,,nem dicsôítették ôt,
mint Istent'' (Róm 1,21), hanem úgy bántak vele, mint valami
gonosztevôvel. Ô volt a második Jób: ,,Megfosztottak dicsôségemtôl
engem'' (Jób 19,9).
,,Nézzétek a szegény Krisztust! Szállása nem volt, mikor
született. Ökör és szamár közt feküdt a jászolyban. Szegényes
rongyokba göngyölték! Egyiptomba kellett menekülnie. Szamárháton
tartotta diadalmenetét s ruhátlanul függ a kereszten!...'' (Szent
Bernát 3. húsvéti beszéde, u. 1.).

6. Akadhat-e még oly szerencsétlen keresztény, sôt olyan kôszívű,
elfajult szerzetes, aki még a gazdaságot szeretné s visszaborzadna a
szegénységtôl?! Látja és hallja a világ Urát, az Ég Királyát, Isten
Egyszülöttét ily nagy szegénységben! ,,Nagy, hallatlan nagy
vakmerôség, hogy a silány földi féreg gazdag akar lenni, akiért a
Seregek Ura és Istene szegénnyé akart lenni!'' -- mondja Szent Bernát.
,,Keresse a pogány a gazdagságot, hisz Isten nélkül él. Gazdagodjék a
zsidó, hiszen a földért kapott ígéretet'' -- (Szent Bernát) -- azonban
te, Krisztus arája, az Úr szolgálóleánya, milyen meggondolással akarsz
gazdaggá lenni? Hiszen szegénységet fogadtál, a szegény Ferenc Atya
leánya akarsz lenni s megígérted, hogy a szegény Klára Anya követôje
leszel!
Ezzel szégyenbe kerül a mi fösvénységünk. Szegénységet fogadtunk
s a szegénységet fösvény sóvárgással cseréltük föl. Tilos dolgok után
sóvárgunk, olyanok után, amiket megtilt Szent Szabályunk, pedig Isten
Fia értünk lett szegénnyé! (2Kor 8,9).

7. Életetekben az az érdekes, minél forróbb szerelmesei lettetek
a megfogadott szegénységnek, minél hűbb követôi voltatok az
evangéliumos szegénységnek, annál gazdagabbak lesztek ideiglenes és
szellemi kincsekben. Ha ellenben elfordultok tôle, ha megvetitek a
megfogadott szegénységet, mindenben szűkölködtök majd. A szegény Jézus
szegény Anyja, Mária mondja: ,,Az éhezôket jóllakatta s a gazdagokat
üresen bocsátotta el'' (Lk 1, 53). Mondta ezt már a dalos Dávid
próféta:

,,Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek,
De akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.'' (Zsolt
33,11).

Hát hiába olvastátok, hallottátok, mit mondott az Úr Jézus
Apostolainak Szent Máté Evangéliumában: ,,Ne aggódjatok tehát mondván:
Mit eszünk, vagy mit iszunk, vagy mivel ruházkodunk? Hiszen tudja a ti
Atyátok, hogy mindezekre szükségtek vagyon!'' (5,31).
Szent Lukácsnál meg így beszél: ,,Mikor erszény, táska és saru
nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e valamiben hiányt? Azok pedig
felelék: Semmiben!'' (Lk 22,35--36).
Ha az Úr a kemény és hitetlen zsidók között gondoskodott
tanítványairól minden nehézség nélkül, mi van azon csodálnivaló, hogy
a Kisebb Testvérekrôl gondoskodik, mert ôk is a szegénység
fogadalmasai. Miért csodálod, hogy jól tartja a Szegény Nôvéreket,
akik az evangéliumos szegénység követôi. Hiszen mindezt hívô
keresztény népek közt cselekszi.
,,Minden aggodalmatokat bízzátok tehát ôreá, mert neki gondja van
rátok.'' (1Pét 5,7).

8. Ha tehát oly nagy Isten-Atyánk féltô gondoskodása velünk
szemben, oly nagy gonddal ôrködik fölöttünk, csodálatos és
érthetetlen, miért aggódunk oly nagy mértékben a különös, a földi, a
mulandó dolgok fölött!...
Csak egy lehet az oka s ez minden kárhozat és megtévesztés anyja:
a fösvénység. Nem lehet más oka, csak egy: érzelmeink messze
távolodtak Istentôl, szabadítónktól (MTörv 32,15). Nem lehet más oka
csak ez: az isteni szeretet parazsa kialudt és megfagyott bennünk.
Persze, ha igazán lángolna buzgóságunk, mezítelen követnénk a
mezítelen Krisztust! Mert, ha nagy a hôség, az emberek igyekszenek a
ruháktól szabadulni. Nagy hidegség jele, ha annyira igyekszünk
magunkra ölteni a mulandóságot!...
Ó Istenem, hogy lehet oly kôkemény a szívünk Krisztussal szemben,
aki ,,földjérôl eltávozott'' -- azaz az égbôl, aki otthagyta
rokonságát -- azaz az Angyalokat s otthagyta Atyja házát, azaz Atyja
ölérôl szállt alá (vö. Ter 12,1) és szegény, kitaszított s megvetett
lett értünk! És mi? Mi nem tudunk egyetlen nyomorult és rothadó
világról lemondani? Külsôleg ugyan lemondunk! De jaj, egész szívünk,
egész lelkünk, minden vágyunk lefoglalja és fölemészti a világ!...

9. Ó Istennek boldog kis cselédje, gondolj a te szegény
Krisztusod szegénységére, vésd mélyen szívedbe szegény Atyád,
Ferencnek szegénységét, emlékezzél gyakran Klára Anya szegénységére és
egész lelkesedéssel, teljes erôddel ragaszkodj a szegénységhez. Öleld
magadhoz a Szegénység Úrnôt! Ne akarj az Úr nevéért mást szeretni ezen
a földön! Se megtiszteltetést, se múló földi javakat, se gazdagságot,
hanem az áldott szegénységet! Ezt fogadtad, legfôbb törekvésed legyen
ennek szigorú megtartása! A gazdagság szeretete és birtoklása
haszontalan, csak a szeretete veszedelmes, birtoklása és gyűlölete
fáradalmas... Hasznos tehát, ha sem nem birtoklod, sem nem szereted a
gazdagságot. Nemcsak hasznos, de biztos, de fönséges s a tökéletes
erény jele. Ezért akár az Úr tanácsa a szegénységrôl, akár példája,
minden keresztényt a szegénység szeretetére gyújt és buzdít!
Ó áldott szegénység!... Az Úr kedveltje vagy! Mily nyugodttá
teszed azokat, kik szeretnek téged! ,,Mert ha semmid sincs a világon,
amit szeretnél, semmid sincs, amitôl félned kellene!'' -- mondja Nagy
Szent Gergely.
A Szentek Életében olvasunk egy szegény testvérrôl. Volt neki egy
takarója. Felével takarózott, felét meg maga alá rakta éjszakánkint.
Egyszer, csikorgó tél idején künn látta a kolostor Apátura a
szabadban. Imádkozott: ,,Köszönöm, Uram, hogy király vagyok. Mert a
gazdagok börtönben élnek, vas szorítja kezüket, mint a bilincs s lábuk
is odakötve ágyukhoz. Én azonban mehetek, amerre akarok. Kitárhatom
kezem!'' íme, ez a szegénység példája!

10. Másodszor a szegénység szeretetére gyújt az isteni ígéret.
Ennél drágább nincsen.
Ó mindenkivel bôkezű, jóságos Úr Jézus, ki tudja szavakban
helyesen kifejezni, szívében megérezni, kezével leírni azt a mennyei
dicsôséget, amit Te szegényeidnek szándékozol adni? Mert az önkéntes
szegénység teszi ôket a Teremtô dicsôségének részesévé. Ôk lépnek be
majd az Úr hatalmas örökébe: az örök hazába, a tündöklô fény honába.
Ôk lesznek majd annak a birodalomnak polgárai, melynek teremtôje az
Úr. Hiszen áldott ajkad ígérte így: ,,Boldogok a lelki szegények, mert
övék a mennyek országa.'' (Mt 5,3). Te vagy, Urunk Jézus, magad a
mennyország, te, királyok Királya s uralkodók Ura (1Tim 6,15). Önmagad
adod szegényednek jutalmul, ajándékul, boldogságul. Belôled élnek,
belôled örülnek, belôled töltekeznek!

,,Jóllakásig esznek majd a szegények,
Kik keresik az Urat, dicsérik majd ôt,
Szívük feléled örökkön-örökre.''
Amen! (Zsolt 21,17).

A valódi alázat


1. A befelé nézôk hibáikat szemlélve Isten hatalmas kezére kell
alázódniok (1Pt 5,6). Azért intelek, Isten szolgálóleánya, mélyen
alázódj meg lelkedben és semmiséggé kicsinyülj önmagad elôtt bűneid
biztos fölismerése után. ,,Az alázatosság erényével -- mondja Szent
Bernát (Az alázatosság fokairól, 1. fej., u. 2.) -- az ember tökéletes
önismerete révén önmaga elôtt megsemmisül.'' Ezzel az alázatossággal
semmisült meg önszemében Szent Ferenc Atyánk. Ezt szerette és kereste
szerzetesi életének elsô pillanatától az utolsóig. Ezért hagyta el a
világot. Ezért vonszoltatta magát végig a városon. Ezért szolgált a
poklosoknak, ezért vallotta meg a szószéken bűneit és ezért kívánta
bűneinek emlegetését.
Ezt az erényt legjobban Isten Fiától kell eltanulnod, kedves
Anya, mert Ô mondta: ,,Tanuljatok tôlem, mert szelíd és alázatosszívű
vagyok.'' (Mt 11,29). ,,Mert aki az alázatosság nélkül törekszik a
többi erényre, széllel szemben hányja a port'' -- mondja Szent Gergely
(7. homilia in Ev., u. 4.). Ahogy minden bűn gyökere a kevélység,
éppen úgy minden erény alapja az alázat. Az igazi, ne a fölszínes,
hitvány, képmutató alázatot tanuld meg. Akkor nem vonatkozik rád majd
az Írás szava: ,,Van olyan, ki rútul megalázkodik, És belseje telve
van csellel.'' (Sir 19,23). ,,Az igazán alázatos azt akarja, hogy
rossznak ismerjék, nem pedig azt, hogy alázatosnak hirdessék'' --
mondja Szent Bernát (16. Beszéd, u. 10.).

2. Ha tehát a tökéletes alázatot el akarod érni, Tisztelendô
Anya, hármas úton érheted el.
Az elsô út Isten szemlélése. Szemléld Istent, minden jó Alkotóját
és mondd neki: ,,Minden dolgunkat javunkra végezted, Uram.'' (Iz
26,12). És mert ilyen, ezért minden jót Neki kell adnod, és semmit
önmagadnak. Mert jól tudod, nem hatalmad s nem kezed ereje cselekedte
a jót (MTörv 8,17). Az Úr teremtett minket s nem mi magunkat (Zsolt
99,3). Ez a mély betekintés romba dönti azok kevélységét, kik így
beszélnek: ,,Diadalmas kezünk s nem az Úr cselekedte mindezt!'' (MTörv
32,27). Ez a kevélység zárta ki Lucifert az égi dicsôségbôl. Nem
gondolta meg, hogy semmibôl teremtette az Úr, hanem ragyogó szépségét
szemlélte. Csupa drágakô volt ruházata (Ez 28,13) és ezért szívének
kevélysége elkápráztatta. Mivel a kevélységet megalázódás követi (Péld
29,23), elôkelô trónjáról szánalmasan silány helyre zuhant. Itt lett a
fejedelmi Angyal a legnyomorúságosabb ördög.

3. Ó még ma is mennyi a luciferi lélek! Mennyien vannak Lucifer
követôi: a kevélység fiai és leányai s hogyan eltűri ôket az Úr! Mivel
azonban a kevélység elviselhetôbb a gazdagban, mint a szegényben,
Krisztus szolgálóleányának mindig mélyen alázatosnak kell lennie. Csak
így juthat a kárhozott angyal helyére. Mert csak az alázat tetszik
Istennek angyalban is, emberben is. Ne hidd azt, talán alázat nélkül
tetszik Istennek a szüzesség. Egészen bizonyos, Mária sem lett volna
Isten Anyja, ha kevély lett volna. Ezért mondja Szent Bernát (1.
Homil. Luk. 2, 3 fölött n. 5.): ,,Alázat nélkül, merem mondani, nem
tetszett volna Istennek Mária szüzessége.'' Ezért oly nagy erény az
alázat. Nélküle annyira nincs erény, hogy minden erény alázat nélkül
kevélységgé torzul.

4. A második út a Krisztusra-gondolás. Meg kell fontolnod
Krisztusnak a legszégyenletesebb halálig való megalázódását. Oly
alázatossá lett, hogy poklosnak tekintették, -- Izaiás próféta
szerint: ,,És mi ôt szinte leprásnak tekintettük'' (Iz 53,4).
Alázatosságában annyira ment, hogy senkit nem gondoltak hitványabbnak
kortársai. Azért mondja ismét a Próféta: ,,Alázatosságában vettek róla
ítéletet.'' Mintha csak azt mondaná: nagy alázata, nagy megsemmisülése
miatt nem ítéltek felôle helyesen, nem hitte senki, hogy ô Isten.
Ha tehát maga a mi Urunk és Mesterünk mondja: ,,Nem nagyobb a
szolga uránál és a tanítvány mesterénél'' -- és te Krisztus
szolgálóleánya vagy, mennyire meg kell alázódnod, mennyire meg kell
vetned önmagad s mennyire meg kell semmisülnöd.
Mily gyűlöletes Isten elôtt az a szerzetes, akinek alázatos
ruhája alatt kevély szív dobog!
Mily üreslelkű keresztény az, aki látja alázatos és megvetett
Urát, ô pedig ,,fölfuvalkodik szívében s erejét meghaladó csodák és
nagy dolgok után'' (Zsolt 130,1) jár!
Van-e még kivetnivalóbb Krisztus jegyesében? Van-e súlyosabb bűn
Krisztus szolgálójában? A fölséges utolsó lett, a végtelen kicsiny
gyermekké s a féreg és a rothadás elbizakodottá lesz! Ilyenekrôl
mondja Szent Ágoston: ,,Halálraszánt bôr, mire fuvalkodsz föl, bűzlô
végesség, hova pöffeszkedsz? Alázd meg fejed és kemény nyakad!''
Mintha csak azt mondaná: ez illik Neked!

5. Alázatosságod elérésének harmadik útja az alapos önvizsgálat.
Gondold csak meg, kedves Anya, honnan jöttél és hová mégy?
Mélyedj csak el ebben a gondolatban, honnan jöttél?
Az elmúlásból... a föld porából és sarából.
Most a bűn hálójában a Paradicsom boldogságának kitaszított
vándora.
Ez az elmélyülés fölfakasztja lelked sebét.
S fölszakad belôled Dániel három ifjának kiáltása:
,,Meg vagyunk ma alázva bűneinkért az egész földön!'' (3,37).
Mélyedj bele abba a gondolatba is: hova tartasz?
Az elmúlás, az elporlás felé, mert ,,por vagy és a porba fogsz
visszatérni...'' (Ter 3,19).
Akkor hát miért fuvalkodsz föl, por és hamu? (Sir 10,9).
Ma vagy, holnap nem leszel.
Ma szétcsattansz az egészségtôl, holnap elsápaszt a betegség.
Ma bölcs vagy, holnap együgyű lehetsz.
Ma erényeidben tündökölsz, holnap koldus és nyomorú lehetsz.
Hogyan mert tehát fölfuvalkodni a szerencsétlen keresztény ennyi
nyomor és szerencsétlenség láttán?!

6. Legyetek tehát alázatosak, Istennek szentelt nôvérek,
lélekben, de kifelé is; érzéseitekben, de viselkedésben is. Csak ez az
egyetlen alázatosság engeszteli Isten haragját, csak ez talál
kegyelmet Istennél.

,,Minél nagyobb vagy, annál inkább alázkodjál mindenben.
Akkor kegyet találsz Istennél.'' (Sir 3,20)

Ezért talált kegyelmet az Úrnál Mária. Mint ô maga mondja:
,,Megtekintette szolgálójának alázatosságát.'' És valóban. Hiszen az
alázat készít helyet a szeretetnek s a lelket megtisztítja a
hiábavalóságtól. Ezért mondja Szent Ágoston: ,,Minél kisebb a
kevélység fekélye bennünk, annál jobban megtelik a lelkünk
szeretettel.'' És amint a patak a völgybe zuhog alá, a Szentlélek is
az alázatosakra ereszkedik. S a patak is annál erôsebben zúdul, minél
mélyebbre tör, az egészen alázatos szívű közelebb jut az Úrhoz és
kegyelmet talál. Ezért mondja az Írás:

,,A megalázkodó imádsága áthatol a felhôkön,
És meg nem nyugszik, míg oda nem jut,
És nem tágít, míg a Magasságbeli rá nem tekint.'' (Sir 35,21).
,,Mert az Úr teljesíti akaratát azoknak, akik ôt félik,
És meghallgatja könyörgésüket.'' (Zsolt 144,19)

7. Legyetek tehát alázatosak, Krisztus mennyasszonyai. Sohse
engedjétek, hogy uralomra jusson a gôg szívetekben (Tób 4,14). Mert
két alázatos mesteretek van: az Úr Jézus és mindennek Királynôje, Szűz
Mária. Legyetek alázatosak, mint Szent Ferenc Atyánk. Legyetek
alázatosak, mint az alázatosság példaképe, Szent Klára.
Úgy törekedjetek az alázatosságra, hogy alázatotok tanúja a
türelem legyen. Mert az alázat türelem által lesz tökéletessé. Nem is
igazi alázat az, ahol nincsen türelem. Ezt mondja Szent Ágoston is
(Ep. 19): ,,Könnyű dolog fátyolt hordani, rossz és silány ruhákban
járni, lehajtott fejjel megjelenni, de az igazi alázatosat a türelem
igazolja.'' Ezt mondja az Írás is: ,,Alázatodban türelem legyen (Sir
2,4)!''
De jaj, sajgó szívvel mondom, fölfuvalkodtunk a kolostorban, s
talán a világban alázatosak lettünk volna. Azért mondja Szent Bernát:
,,Milyen fájdalommal kell látnom az alázat iskolájában a világ
megvetése után a fölfuvalkodott gôgöt. A szelíd Mester alattvalói
kevélyebbek és türelmetlenebbek a kolostorban, mint lettek volna künn
a világban. Ez annál szomorúbb, mert Isten házában csak alázatosak
lehettek volna!''

8. Azt tanácsolom tehát, tisztelendô Anya, intsd leányaidat, hogy
a szüzességet az alázattal s az alázatot a szüzességgel ôrizzék meg.
Mert a szüzesség az alázattal maradhat csak meg, mint az aranyba zárt
drágakô. Ezért mondja Szent Bernát: ,,Gyönyörű a szüzesség az
alázattal karöltve. Nem kis mértékben találja kedvét Isten abban a
lélekben, akinek alázatát szüzessége dicséri s a szüzesség alázatát
díszíti.''
Halld végül testvéred szíved szerinti tanácsát. Menekülj a kevély
nôvérektôl, mint a viperáktól. Vesd meg ôket, mint az ördögöket.
Kerüld a gôgösök társaságát, mint valami halálos mérget. És miért?
Hallgasd meg. Egy életismerô ezt írja a kevélyrôl: ,,Tűrhetetlen a
kevély ember. Viselkedése fölényes, ruhája túlzottan válogatott,
mindig emelt fôvel jár. Arca merev, szeme fölényesen tekint alá. Azt
hiszi, jobb a jobbaknál. Véleménye, egyéni ítéletei és cselekedetei
vannak, tiszteletadásra képtelen.'' Ezért kerüld, Isten választottja,
Krisztus jegyese, a kevélyek társaságát, nehogy te is hozzájuk
hasonulj. Mert az Írás mondja (Sir 13,1):
,,Ki dölyfössel társul, kevélységet ölt magára.''

Az igazi önismeret


1. A tökéletes élet teljességét Krisztus menyasszonyának
önmagában kell elkezdenie. Megfeledkezve mindenrôl, ami külsô világ,
lépjen be lelkiismeretének rejtelmeibe. Szorgalmas betekintéssel
gyúrja át, vizsgálja ki és fontolja meg hibáit, cselekedeteit, jelen
és elmúlt bűneit. Ha aztán kevésbé helyeset találna önmagában,
szívének keserűségében sirassa meg azokat. Könnyebben jutsz erre a
megismerésre. Tisztelendô Anya, ha tudod, hogy minden bűnünk és hibánk
oka vagy a nemtörôdömség, vagy a rosszakarat. Nemtörôdömség, vágy,
rosszakarat összes bűneid hármas gyökere. Ezeket vizsgáld, különben
soha nem jutsz el önmagad helyes megismeréséig.

2. Ha tehát önmagad akarod megismerni, majd megismert
gyöngeségeid megsiratni: azt kell elôször meggondolnod, volt-e benned
valaha közömbös nemtörôdömség. Gondold csak el: mily hanyag voltál
szíved fékentartásában! Mily hanyagul fecsérelted el idôdet! Mily önzô
és rossz volt cselekvéseid célja! Ezt a hármat nagy elmélyedéssel kell
szemlélned. Szíved fékentartása, idôd kihasználása s a köteles és
helyes cél lebegjen minden munkádban.
Gondold csak el, mily hanyag voltál az imádságban, mily hanyag
olvasmányaidban és milyen ímmel-ámmal végezted munkádat. Ebben a
háromban vizsgáld meg magad és mélyülj el egészen, ha majd aratásod
idején (vö. Zsolt 1,3) jó gyümölcsöt akarsz teremni. Ez a hármas út
egymásba fonódik. Egyiket nem érheted el a másik nélkül.
Emlékezz csak lanyha bűnbánatodra! Könnyelmű viselkedéseidre a
kísértés idején! És elôhaladásod csekélységére! Mert elkövetett bűneid
nem sirattad meg egészen bensôségesen. Az ördög kísértéseit nem verted
vissza minden erôddel és nem törted magad elôre erényrôl erényre
(Zsolt 83,8), hogy eljuthass az Ígéret Földjére. Íme, így elmélkedj,
ezekrôl gondoskodj hanyagságod számbavételénél.

3. Ha mélyebbre akarsz hatolni önismeretedben, gondold el, megvan-
e, vagy megvolt-e benned az élvezet, a kíváncsiság vagy a hiúság utáni
vágy.
A szerzetesben biztosan megvan az élvezet utáni vágy, ha
mindenben a kellemeset várja: ízletes ételeket.
Ég benned az élvezet vágya, ha megkívánod a lágy elpuhultságot:
különbözô, divatos ruhákat.
Ég benned a vágy, ha a testi után sóvárogsz, ami vad
gyönyörködésben áll eléd.
A kíváncsiság megvan Isten szolgálójában, ha mindazt látni
akarja, ami titokzatos, szép és ritkaság.
Krisztus jegyesében megtalálható a hiúság, ha emberek kegyét
kívánja, emberi dicséretet vár és emberi megtiszteltetés után
óhajtozik.
Mindezeket kerülje az Úr szolgálóleánya, mint a mérget, mert ezek
minden rossznak a gyökerei.

4. Ha önmagad egészen meg akarod ismerni, gondold csak el: él-e
benned, vagy élt-e benned a hitvány harag, irigység vagy semmittevés.
Hallgasd meg csak, mit mondok most Neked.
A benned élô haragod elárulja hangulatod, szíved vonzalmát. Csak
egy jel, arcrándulás, elejtett szó, hangos megjegyzés megmutatja
legcsekélyebb méltatlankodásod, idegenkedésed is felebarátoddal
szemben.
Irigy vagy, ha testvéred bajának örülsz, s elkedvetlenít
testvéred sikere. Az irigység örül benned testvéred szerencsétlensége
idején s az irigység sorvaszt el, ha testvéred jó sorsban van.
A szerzetest néha elfogja az üres semmittevés. Ilyenkor lanyha,
unott, lusta. Késlekedik, máskor meg hanyag. Munkájával visszamarad,
szétszórttá lesz. Imáiban rendetlen, sokszor szomorú és lassankint
ellaposodik.
Krisztus jegyese ha ezt észreveszi, úgy menekül elôle, mint a
halálos méregtôl, mert ezek testét-lelkét tönkreteszik.

5. Ha tehát, Isten kedveltje, el akarsz jutni önmagad tökéletes
megismerésére, ,,nézz önmagadba, tekints bensôdbe, tanuld meg lelked
megbecsülését. Gondold meg, mi vagy most, mivé kell lenned, mivé
lehetsz. Gondold meg, mi voltál természeted szerint, mi vagy
bűneidben, mivé kell lenned tökéletesebb életeddel és mivé lehetsz a
kegyelem segítségével.'' (Szent Bernát: A belsô lakás, 36. f. n. 76).
Hallgasd csak meg, Tisztelendô Anya, Dávid prófétát, hallgasd meg
példáját (Zsolt 76,7):

,,Elmélkedem éjszaka szívemben
Gondolkodom, és töprengek lelkemben.''

Elmélkedj tehát te is szívedben. Dávid lelkében töprengett. Te is
azt tedd. Műveld meg azt a földet, figyeld meg önmagad. Ha gyakorlod
magad, kétségtelenül te is meg fogod találni a te szántófölded
elrejtett kincsét (Mt 13,44). Mert ezáltal kincsed növekszik,
tudományod megsokszorozódik, bölcsességed mély lesz. Megnyílik majd
lelki szemed, értelmed éles lesz, eszed megtisztul. Nem helyesen
értékel az, aki önmagát nem ismeri, aki mélységeibe bele nem
tekintett. Nem tudhatja, mit kell gondolnia az angyali szellemrôl és
Istenrôl, aki nem gondolkodik elôbb a magáéról. Ha képtelen vagy
önmagadba tekinteni, hogy érheted majd el, ami fölötted van? Ha az
elsô szentélybe nem vagy méltó belépni, milyen észjárással akarsz
mindjárt a másodikba lépni (vö. A lélek útjai Istenhez 5. fej. 4.
pont)?

6. Ha az a vágyad, hogy a második és harmadik égbe ragadtass
Szent Pállal (2Kor 12,2), akkor át kell menned az elsôn; ez pedig a te
szíved. És ennek a módját s lehetôségét már elôbb vázoltam Neked. De
Szent Bernát is igen bölcsen kioktat: ,,Töretlen lelkiséged gondos
figyelôje, szívós kitartással vizsgáld életedet. Mélyedj el bensôdben
és tartsd szem elôtt haladásod és visszaesésed. Erkölcseid, szokásaid,
érzelmeid hasonlítanak-e Istenhez, vagy sem? Távol állsz-e tôle, vagy
közel?'' (Medit. 6. 5. u. 14.).
Mily óriási veszedelmet rejt a szerzetesben az, ha sokat akar
tudni, de önmagát nem akarja megismerni! Mennyire a veszély szakadékán
áll az a szerzetes, aki kíváncsian hajhássza a dolgok megismerését,
gondosan ítéli meg mások lelkiismeretét, önmagáét azonban nem ismeri!
Istenem, mekkora elvakultság egy szerzetesben! íme, azonnal
megtalálhatod ennek a miértjét: mert az embert szétszórja a
kicsinyeskedés s nem jut el az elmélyülésig. Néha meg elfogja a meg
nem engedett szabadosság és nem tud önmagába térni. Nem fogja el a
vágy emiatt a belsô öröm és lelki édesség után. Szóval érzékiekbe
merül. Ezért nem képes belsô önmagába, mint Isten képmásába behatolni.
S így nyomorultul tudatlan és kis látókörű marad. Elfelejtve tehát
mindent, csak magadról elmélkedj, magadról gondolkodj! Ezért
imádkozott Szent Bernát is: ,,Ne adjon más tudományt Isten nekem, csak
önmagam megismerését!'' (Sermo 2, de diversis).

2010. április 28., szerda

A lelki élet iskolája


Ma visszanyúltam a ferences forrásokhoz.
Oly sokat kell még tanulnom, hogy úgy éljek, mint ferences testvéreim.
Talán csalódásaimat elkerülhetem, bölcsebbé leszek:
A csend és a hallgatás szeretete

1. A hallgatás erénye nagy segítség a tökéletesség kialakításában
a szerzetesnek. Sok beszéd nem marad hiba nélkül'' (Péld 10,19), tehát
aki ritkán beszél, ôrizkedik a bűntôl. A túlságos fecsegésnek a vége
Isten, vagy felebarátunk sérelme szokott lenni. Ezért származik a
hallgatásból az igazság, ami pedig a béke gyümölcse. De mert a
kolostorban égetôen fontos a béke, ezért oly szükséges a hallgatás.
Ebbôl születik majd a szív békessége. Ezért beszél Izaiás Próféta a
csendrôl így:

,,És az igazságosság békét hoz,
S az igazság szeretete hallgatás...'' (Iz 32,17)

Ez pedig azt jelenti: oly nagyszerű erény a csend szeretete, hogy
az emberben megtartja Isten szeretetét, felebarátai között pedig
megôrzi és táplálja a békét. Mert ha csak kemény fegyelemmel nem
vigyáz az ember ajkára, kegyelemkincseit szétszórja egy-kettôre és
igen sok bűnbe esik bele. ,,A nyelv kicsiny tag ugyan, de nagy
dolgokat visz végbe. A nyelv tűz, a gonoszságnak egész világa'' --
mondja Szent Jakab (3,5 és 6). Mert a nyelv okoz majd minden bűnt,
vagy pedig a nyelv követi el azokat -- mondják a Szentírás magyarázói.
Akarod-e hallani, kedves Nôvér, mennyi rossz származik a
nyelvbôl, hacsak szorgalmasan nem vigyázunk rá?
A nyelv káromkodik, zúgolódik, bűneit szépíti. A nyelv hamis
esküt mond, hazug, megszóló, hízelgô. Átkozódik, rossz akaratú
másokkal szemben. Minden veszekedés tôle ered. A jó igyekezetet
lemosolyogja, ellenben rossz tanácsot ad. Rágalmaz, dicsekszik, nem
ôrzi meg a titkot. Fenyegetôzik s komolytalan ígéreteket tesz. Végül
végnélkül tud mindenféle ostobaságot összefecsegni.
Valóban nagy baj lenne és bizony nem Istennek szentelt
személyekhez illô, ha nem ôriznék ajkukat, ha nem fegyelmeznék
nyelvüket. Hiszen mennyi baj származik a nyelv nyughatatlanságából!
Ezért merem oly biztosan mondani: hiába dicsekszik, hiába van
nagyra vele a szerzetes, hogy szíve erényekkel telített, ha közben
megszegi a csendet fékezhetetlen fecsegésével. ,,Ha pedig valaki
szerzetesnek tartja magát, nem fékezvén nyelvét, hanem megcsalva
önszívét, annak hiábavaló a vallásossága'' -- mondja Szent Jakab
(1,26).

2. Ó Jézusnak kedves jegyesei, tekintsetek Úrnônkre, az erények
tárházára, Máriára és tanuljátok meg tôle a csendszeretet tudományát!
Mily hallgatag volt a Boldogságos Szűz, mindenki tudja. Ha
végigszaladunk az Evangéliumon, azt látjuk, alig beszélt. Csak négy
személlyel beszélt és csak hét szót. Két szót az Angyallal, kettôt
Fiával, kettôt Erzsébettel s a mennyegzô szolgáival csupán egyet. Hogy
meg kell szégyenülnie a mi fecsegésünknek erre. Hiszen mi oly könnyen
hajlunk a szószaporításra. Pedig mily értékes a csend szeretete.

3. Értékes a csend, mert töredelemre indít. Mikor az ember
hallgat, életére gondol és alkalma van elgondolkodni, mennyi a hibája,
mily kevéssel jutott elôbbre s akkor töredelemre indul. Ezért mondja a
zsoltáros:

,,Elnémultam, megalázkodtam;
A boldogságról hallgattam;
De fájdalmam megújult.'' (Zsolt 38,3)

Értékes azért is a csend, mert az embert égi hazájába irányítja.
Megcáfolhatatlan bizonyítéka: ha valaki olasz földön jár és nem beszél
olaszul, ez azt bizonyítja, hogy nem olasz. Így aki ezen a világon nem
evilági dolgokról beszél, nyilvánvalóan máshol él gondolatvilága.
,,Aki a földrôl való, a földrôl beszél'' -- mondja Szent János
Evangélista (Jn 3,31).
Semmi sem oly hasznos a csend megtartására a szerzetesnek, mint
ha kerüli az emberek társaságát és éli az egyedülvalók életét. Mert
aki fölülemelkedett mindazon, ami emberi, nem lehet más vigasza és
társa, csak egyedül Isten. Ezért kell egyedül lennie és magába
mélyednie. És mihelyt Isten a társa, ne törôdjék az emberi
fecsegésekkel. Ezért mondja Jeremiás próféta:

,,Üljön magában és hallgasson
Mert önmagán fölülemelkedett...'' (Siral 3,28)

Egyedül van, tehát kerüli az emberi szószaporítást és hallgat,
mert az égiek töltik el szívét s azért önmagán fölülemelkedett, mert
megérezte az égiek édességét.

4. Minden szerzetesnek szükséges a tökéletességre a csend
szeretete. De még sokkal inkább Krisztus aráinak. Mert így lesz
beszédük értékes (vö. 1Kir 3,1). Ajkukat szerényen kell ôrízniök.
Ezért csak nagy szükségben beszéljenek. Azért mondja Szent Jeromos
Egyháztanító: ,,Legyen a szerzetesnô beszéde szerény és szűkszavú. Ne
legyen ékesszóló, hanem inkább szemérmes.'' Ezt mondja egy régi bölcs
is: ,,Ha igen tökéletes akarsz lenni, légy rövidbeszédű, ritkabeszédű
és halkbeszédű.
Hallgasd csak meg, fecsegô nôvér, hallgasd csak meg, zajos és
nagyszájú szerzetes, mit kell tenned, hogy megszokd te is a csend
szeretetét. A szentek életében olvashatjuk, hogy Agathon Apát három
évig kavicsot hordott a szájában, míg a csend szeretetét meg nem
tanulta. Te is tégy kavicsot a nyelved alá, szorítsd nyelved az
ínyedhez, ,,tedd ajkadra ujjadat'' (Bir 18,19), és így tanuld meg a
csend szeretetét. Nagy szégyen Krisztus jegyesére, ha inkább akar
mással, mint jegyesével, Jézus Krisztussal beszélni.

5. Ritkán beszélj tehát. Akkor is keveset és röviden. Félelemmel
és szerénységgel. A magad ügyében alig szólj valamit (Sir 32,10). Född
be arcod a szerénység fátyolával. Varrd be ajkaid a fegyelem
szálaival. Legyen beszéded rövid, értékes és hasznos, legyen
összeszedett és alázatos. Beszélj ritkán, Isten kedveltje, akkor is
keveset, mert a ,,sok beszéd nem marad hiba nélkül'' (Péld 10,19).
Hiábavalóságot ne beszélj, mert ,,minden hiábavaló szóról, melyet
szólnak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.'' (Mt 12,36).
,,Hiábavaló az a szó, melyet szükségtelenül, vagy a hallgató
szórakoztatására mondanak'' -- mondják a Szentírás tudósai. Hallgatni
arany, mert mindig jobb hallgatni, mint beszélni. ,,Néha megbántam,
hogy beszéltem, de azt, hogy hallgattam, soha'' -- mondja egy görög
bölcs.

2010 Pünkösd


Csaba testvér lesz a csíksomlyói búcsú szónoka
2010-04-28 06:37

A pünkösdi zarándoklat mottója:
Most segíts meg, Mária!
Pünkösd szombatján, május 22-én mindenkit egyforma szeretettel várnak a két Somlyó-hegy közötti Hármashalom oltár köré. Hagyomány: az ünnepi szentmise szónokát személyesen hívják meg. Idén P. Böjte Csaba dévai ferences szerzetes hirdeti a pünkösdi Örömhírt. A zarándoklat mottója: Most segíts meg, Mária!
Május 21-én, pénteken a 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a 443. pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik. Május 22-én, szombaton 7, 8, és 19 órakor kezdődnek a szentmisék a kegytemplomban. Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődik a két Somlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál. A szentmisét – amelyen részt vesz Francisco-Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius és a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója, Fr. José Rodríguez Carballo minister generalis is – a Duna Televízió élőben közvetíti. Szombat éjszaka a kegytemplomban virrasztás lesz. A csíksomlyói Szent Péter templomban 18 órakor kerül sor a csángómisére.
Fr. Péter Arthur csíksomlyói ferences rendházfőnök gondolatait tolmácsoljuk a Székelyhon.ro olvasóinak:
"Akárcsak eddig, minden esztendőben, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúra is mindenkit egyforma szeretettel hívunk és várunk: a kedves híveket, a papokat, a szerzeteseket és a lovagrendek képviselőit, a politikusokat és a különböző közéleti szereplőket, de senkit nem társadalmi rangja és beosztása szerint, hanem mint Istent kereső zarándokot, mint a Szűzanya gyermekét.
Ahogyan azt minden alkalommal megfogalmazzuk, most is hangsúlyozzuk: a csíksomlyói pünkösdi búcsú zarándoklat, és szeretnénk, ha megmaradna – történelmi múltjához hűen – vallási cselekménynek. Legfontosabb tehát az, hogy a pünkösdi szent napokon a Csíksomlyóra zarándokolók az Isten imádását, a boldogságos Szűz Mária tiszteletét tartsák szem előtt, és legyenek tudatában annak, hogy a bűnbánati gyakorlatok, a gyónás, az áldozás és a szentmisén való részvétel mellett a zarándoklatnak a kellemetlenségek és egymás elviselése, az áldozatvállalás is részei.
Évről évre megtapasztalhatjuk azonban, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsúsok közül sokan nem a fentiekben felvázolt lelki-vallásos tartalmat és lelkületet keresik, hanem annak alkalmaként használják fel ezt az évszázados hagyományokkal rendelkező vallási eseményt, hogy politikai hovatartozásukat, a keresztény értékrendtől merőben eltérő csoportidentitásukat mutogassák. Ennek a több éve megfigyelhető jelenségnek a megemlítésével nem szeretnénk senkit bántani, de mint a kegyhely őrei úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások nem találkoznak a búcsús zarándoklat alapvető értelmével, szerepével. Éppen ezért hangsúlyozzuk: a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat igazi értéke a bűnbánatban, az Istennel való közös találkozásban, a Mária-tiszteletben rejlik. Törekedjünk tehát a búcsújárás szerepének megőrzésére úgy egyénileg, mint közösségi szinten, hogy keresztényekként megfelelő magatartásunkkal méltó örökösei, folytatói lehessünk és maradhassunk őseink hitének, a csíksomlyói búcsújárás hagyományainak. Meggyőződésünk, hogy a közös imádkozásban és a közös Szűzanya-tiszteletben megnyilvánuló tiszta hit az Istenre való rátalálás mellett minden magyar egymásra találásának a kegyelmévé is válik."
További pünkösdi liturgiák Csíksomlyón
Május 23-án, vasárnap, pünkösd ünnepén, szentmisék a kegytemplomban: 7, 8, 10.30 és 19 órakor.
Május 24-én, hétfőn, pünkösd másodnapján szentmisék a kegytemplomban: 8, 10.30 és 19 órakor.
Molnár Melinda

Tanulni


Neked ezt is egyedül kellett megtanulnod, mert te nagyon sok mindent egyedül végzel. Ez is olyan feladat, amit egyedül kellett elsajátítanod, mert ez is része a feladatodnak. Tanulni, tanulni és tanulni ez a lényege a földi életnek, mert e nélkül nagyon nehéz a sorsa annak, aki nem a tanulásra teszi a hangsúlyt, hanem egyéb célokat tűz ki maga elé.

Tudniillik az emberek nagyon kicsi hányada az, aki képes arra tenni a hangsúlyt, hogy a földi feladatait háttérbe helyezze az Istentől kapott személyes feladatok miatt. Te egyáltalán nem gondolkoztál azon, hogy most miért kell neked megtanulni számítógépen írni, mert a lelked az inspirált arra, hogy te ezt mielőbb cselekedd meg.

Nagyon örülünk annak hogy ez neked is örömet okoz, mert így sokkal könnyebb lesz a te számodra is a munka. A tanulás az mindig megkönnyíti a földi ember életét, ha ő ezt tiszta szívből csinálja. Legyetek egymással nagyon őszinte emberek, hogy a feladatodat azt betudjad fejezni. Az lenne a jó ha mindig csak akkor ülnél le a géphez, ha a lelkedben mindig csak jó érzések járnak át mert ez kihat a későbbiek folyamán az írás tisztaságára.

Nem lehet a lelkedet kétfelé szakítani, hogy most a Jézusé most pedig az enyém. A lélek az csak úgy tud tisztán élni az emberben ha az ember engedelmeskedik az Isten akaratának. Mindig a lélek érdekeit kell az embernek előtérbe helyezni, mert ha nem ezt cselekszi, akkor csak az emberi akarat fog győzedelmeskedni. A lélekben gazdag emberek nem azért gazdagok mert nagyon nagy a vagyonuk, hanem a lelkükben él az Isten és ők boldogok az életük pedig örömteli, mert az Isteni erő járja át az ő lelküket.

Nem azt kell előtérbe helyezni a földi embernek, ami az ő számára fontos, hanem azt, ami az Isten számára fontos!

e-Szó: Az éberség jelképe

e-Szó: Az éberség jelképe

Életünk, mint ajándék


Életünk, mint ajándék és feladat
Életünk ajándék, nem mi teremtettük önmagunkat, hanem Isten adta létünket. Ezért nem csinálhatunk vele azt, amit akarunk. Ha úgy akarjuk birtokolni létünket, hogy elfelejtjük az adományozót, súlyos következményekkel számolhatunk.
A mai ember nem Istenből, hanem Isten helyett akar élni. Mintha Isten útban lenne neki. Csak akkor veszi észre, hogy valami baj van, amikor személytelennek és gépiesnek érzi az életet. Nem véletlen, mert ha Istent kizárjuk, akkor vele együtt a személyes jelleget is kizárjuk. Mi pedig önerőből nem tudunk igazán személyessé válni, mert bűneink miatt nem vagyunk kellően hajlékonyak. Isten személyei teljesen önmagukat adják, és így lesznek önmaguk. Sőt ez az önajándékozás még kifelé is sugárzik. Ebből lesz a teremtett világ.
Mi viszont csak részben tudjuk adni önmagunkat, s nem biztos, hogy eljutunk arra a szintre, hogy kifelé sugározzunk is. Pedig mindenki erre kapott meghívást. A leghitelesebb embereknél láthatjuk ezt az életminőséget, akiket haláluk után szentekként tisztelünk. S milyen érdekes, hogy a nem hívők sem tartják őket bolondnak, legfeljebb azt mondják; nem tudnánk követni őket.
Életünk ajándék és feladat. Akkor élünk igazán, ha életünket nem befejezettnek, hanem megkezdettnek tekintjük, hogy Isten országába fejlődhessünk.
Sánta János

2010. április 27., kedd

Adj időt!


Naponta így imádkozom egy teljesebb életért.
Azért nem írtam: teljes életért, mert az már lehetetlen.
Nem nyafogok.
Naponta megvívom harcomat minden lélegzetért, minden lépésért, minden szóért.
Minden kedvességért, minden simogatásért.
Minden percért, melyet nem egyedül kell töltenem.
Harcolok minden ismeretért, tapasztalásért, ami nem volt birtokomban.
Keresem az élet minden szépségét, gyönyörűségét, melyben nem volt részem.
Életem ettől olyanná vált, mintha gyorsjáratra ültem volna.
Sokan furcsállják, kevesen értik.
Követni még kevesebben akarják.
Azért én imádkozom: Uram, adj időt, erőt, hogy szolgálhassalak!
Páduai Szent Antalhoz, védőszentemhez így imádkozom:
Ima kérésünk meghallgatásáért
Alázatos lélekkel járulok hozzád, hatalmas pártfogóm, Szent Antal. Nincs nap életünkben, amelyen valami kellemetlenség ne érne bennünket. Testi és lelki javainkat állandó kár éri. El kellene menekülnünk a világból, hogy megszabaduljunk az eredeti bűn szomorú következményeitől, a csapásoktól. Bár lelkem tele van keserűséggel, mégsem veszítem el bizalmamat. Nincs okom a csüggedésre, amíg akkora pártfogóm van, mint Te, dicsőséges Védőszentem. Tebenned még senki sem csalatkozott. Ha kellett, csodával segítettél nyomorúságunkon és tehetetlenségünkön. Könnytől fátyolos a szemem, de bizalommal tekintek Reád, hatalmas Szószólóm. Hallgasd meg panaszomat, és segíts meg reám szakadt bajomban... (Itt mondd el saját szavaiddal, miben szorulsz Szt. Antal segítségére.) Bízom Benned, hogy meghallgatod bajba jutott híved kérését. Ígérem, hogy kérésem teljesítéséig is megjavítom életemet, és elkerülök minden bűnt. Ha meghallgattad kérésemet, egész életemet egyetlen háladallá teszem Isten dicsőségére és a Te tiszteletedre. Mindenkinek hirdetni fogom az Úr jóságát, s a Te hatalmas pártfogásodat. Kedveltjeidet, a szegény embertestvéreket különösen fogom szeretni, és alamizsnámmal támogatni. Egész életemben követni foglak Téged, hogy mindenki meglássa rajtam, mennyire tisztellek, s mily hálás vagyok a kapott jókért. Halálom után ékköve akarok lenni annak a koszorúnak, amely a Te közbenjárásod és hatalmad dicsőségét hirdeti az örökkévalóságban. Ámen.

Papjainkért


Aláírásgyűjtés papjainkért

papjaink ellen indult támadások miatt kezdeményeztek hívő testvéreink. Az alábbiakban közöljük a levelet az aláírásgyűjtő ívvel, de letölthető formában is iderakjuk. Kérlek benneteket, Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe ezt a szolidaritási aláírásgyűjtést, ami a hazai médiában terjesszétek!
Római Katolikus Testvéreink!
Az utóbbi hónapokban világszerte összehangolt támadás indult a Római Katolikus Egyház papjai és nemegyszer világi tisztségviselői ellen.
Egyes bulvár rádió- televíziós állomások, újságok internetes hírportálok ontják a jórészt bizonyíthatatlan szennyes rágalmaikat, aminek célja kikezdeni a 2000 éves egyházi intézményeinket, amit ajándékul Istentől kaptunk.
Hazánkban, az utóbbi időkben egyes magukat „hiteles” hírforrásnak mondott sajtótermékekben hazug, minden valóságot mellőző cikkek jelennek meg egyes püspökeink papjaink úgymond viselt tetteiről, ez nem más mint suttogó propaganda ellenünk.
Hazugságaikkal a Magyar Római Katolikus Egyházat támadják. A ferdítéseik, csúsztatásaik koncepció, amit népünk, keresztény testvérink jól ismerhetnek a XX. századi történelmünkből.
Kötelességünknek érezzük írásban nevünket adva tiltakozni, mint Egyházunk hívei a fenti jelenségek ellen.

Kelt: Törökbálinton 2010. április 25. napján

2010. április 26., hétfő

Pio Atya imája


Pio atya imája szentáldozás után

Maradj velem, Uram, hogy el ne feledjelek. Tudod, hogy milyen könnyen elfordulok tőled.

Maradj velem, Uram, mert gyenge vagyok, szükségem van erődre, hogy annyiszor el ne essek .

Maradj velem, Uram, mert Te vagy az én életem: nélküled lankad buzgóságom.

Maradj velem, Uram, mert Te vagy az én világosságom - nélküled sötétségben járok.

Maradj velem, Uram, hogy megmutasd nekem akaratodat.

Maradj velem, Uram, hogy halljam hangodat és kövesselek.

Maradj velem, Uram, mert nagyon akarlak szeretni és mindig veled akarok lenni.

Maradj velem, Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.

Maradj velem, Jézus, mert bármilyen szegény is lelkem, azt kívánom számodra a vigasz helye és a szeretet fészke legyen.

Maradj velem, Jézus, mert már késő van és a nap lenyugvóban: múlik az élet, közeledik a halál és szükséges megkettőzni az erőmet, hogy útközben el ne hagyjon.

Nyugtalanítanak a kísértések, a sötétség, a szomorúság, a keresztek, a szenvedések: mennyire szükségem van Rád a számkivetésnek ezen az éjszakáján.

Maradj velem, Jézus, mert az élet és veszedelmek éjszakájában szükségem van Rád. Add, hogy úgy felismerjelek, mint a tanítványok a kenyértöréskor: az eucharisztikus egyesülés legyen világosság, mely megtart engem; legyen egyetlen boldogsága szívemnek.

Maradj velem, Uram, mert amikor jön a halál, akkor is veled egyesülve akarok lenni, ha nem is a szentáldozás által, legalább a kegyelem, a szeretet által.

Maradj velem Jézus, nem kérem isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, de igenis kérem a Te szentséges jelenlétedet.

Maradj velem, Uram, Téged kereslek, a Te lelkedet, a Te szereteted, a Te irgalmadat, a Te szívedet, mert szeretlek Téged és nem kérek más jutalmat, mint a szeretet gyarapodását. Szeresselek Téged egész szívemmel itt a földön, hogy tökéletesebben tovább szerethesselek az örökkévalóságban. Ámen.

Szalézi Szent Ferenc: A te kereszted


Isten örök bölcsessége

ősidőktől fogva

neked szemelte ki

a te keresztedet:

szívéből szakította édes ajándékul.


Mielőtt válladra

bocsátott volna,

szemügyre vette mindent látó fénnyel:

átgondolta isteni értelemmel,

vizsgálta bölcs igazságossággal;

átmelengette szerető karjával,

mindkét kezével

mérte tapintotta,

nehogy milligrammnyival

akár nehezebb,

milliméternyivel

netán nagyobb legyen.


Aztán megáldotta legszentebb

nevével

és felkente szívének szent

kegyelmével:

átitatta vigasznak olajával –

Majd rád nézett

s mérte bátorságodat.


Jajongna a fa a művész keze alatt,

ha beszélni tudna:

a végső éle azonban nem okozhat fájdalmat

annak, ami élettelen.

A te szíved él,

nem csoda, ha belesajog a fájdalomba.

Fogadd el!


Az égből való hát

ez a kereszt és a tied!

Isten különös bizalmának jele

és az Ő mindig könyörülő

szeretetének

alamizsnája: az égbe vezető út jegye.

Sziklára épített ház


A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum 1994-ben indult egy teológiai profilú líceumi osztállyal, majd folyamatosan bővült. Az első osztály 1998-ban ballagott. 2001-ben az iskolahálózat átszervezésével tovább bővült óvodai, elemi és gimnáziumi tagozattal. A teológiai profillal párhuzamosan elindult egy természettudományos profilú képzés. 2005-ben először ballagott két XII. osztály.
Iskolánk névadója Árpádházi Szent Erzsébet, aki hivatásának tekintette a szegények megsegítését és a gyermekek nevelését. Példaértékű iskolánk számára, mivel azonos célokat tűztünk ki: a szegény sorból származó, tovább tanulni vágyó gyermekek megsegítését és nevelését. E célok elérése érdekében két alapítvány is létesült: Fundaţia Sfânta Elisabeta – Szent Erzsébet Alapítvány Gyimesfelsőlokon, és a Gyimesi Szent Erzsébet Gimnáziumi Alapítvány Budapesten. Támogatási lehetőségekről bővebben itt.
A 2005/2006-os tanévben három óvoda és három elemi iskola működött az iskolánkhoz tartozó három falurészben, a központban pedig V.-XII. osztályig vannak osztályaink. Az alkalmazottak száma 46, amelyből 25 pedagógus.
Iskolánk tanulói különböző iskolán kívüli tevékenységekben vesznek részt. Híres az iskola kórusa, több rendezvényen is fellépett, határon innen és határon túl. Fejlett informatika laborral is rendlekezünk. Testvérkapcsolatot tartunk több magyarországi iskolával Debrecenben, Egerben, Tiszakécskén. Ezek a kapcsolatok kölcsönös látogatásokban (csereprogramokban) nyilvánulnak meg.
Intézményünk minden alkalmazottja a tantervi követelmények megvalósítása mellett a cselekvő keresztény jellem példaképét állítja a tanulók elé. Ugyanakkor tanulóink iskolánk hírnevének köszönhetően számos külföldi kiránduláson, tanulmányi úton vehetnek részt. A külföldi kapcsolatok révén több rászoruló tanuló részesül anyagi támogatásban.

Bölcsesség


Csak az tud élni, ki mindig nevet, kinek szívéből nem fogy el soha a szeretet, kinek lelke élettől vidám, a világ szépségén ámulva csodál.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt, ki minden sziklából virágot szakaszt, ki élete gondjain könnyedén átrobog...
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!
(ismeretlen)

2010. április 25., vasárnap

Isten műhelyében


Olyan jó élni Isten műhelyében,
ott formáltatni hűséges kezében
kemény vésővel, döngő kalapáccsal,
szerető, szelíd, szent simogatással.

Látni, hogy íme szobrok száza készül,
néhány vonással naponta egészül.
A Mester keze percre sem pihen meg.
Eszközei munkálnak, nem pihennek.

Tudni, hogy kemény, ormótlan kő voltam,
akaratjára soha nem hajoltam,
dacos énemről lepattant a véső.
És hálát adni, hogy még most sem késő.

Csodálni Őt, amint szeretve fárad,
amint nem sajnál drága életárat
odaadni, értem és odaadni másért:
egy megtörésért, hozzáfordulásért.

Csodálni Őt, ki annyi büszke lelket
szeretetével örök rabul ejtett.
Sziklatömböket döntött le a porba,
hogy átformálja szépséges szoborba.

Igen, csodálom Őt. Csak Őt csodálom.
Túrmezei Erzsébet
(Templomablak c. kötetből, első kiadás, 104 old.)

Zarándoklat


Médiazarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Médiazarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Tisztelt Tagtársunk!
Kedves Érdeklődő!

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) országos médiazarándoklatot tart 2010. május 26-án, szerdán Mátraverebély-Szentkútra.
A zarándoklat programja délelőtt 10-kor kezdődik a helyszínen. A 11 órakor kezdődő nagymisét Ternyák Csaba érsek celebrálja, délután P. Lukovits Milán ofm tart előadást Európai ifjú misszionáriusai – Az Európai Parlament Modell címmel, majd Szikora Józseffel, a MAKÚSZ elnökével Erhardt Ágoston, a Duna Televízió szerkesztője beszélget. A programok mellett lesz idő a csendre, az elmélyülésre.

A másod ízben szervezett zarándoklatra egyénileg érkezhet, de külön buszt is indítunk, melyre 2000,- Ft befizetése mellett várjuk jelentkezésüket május 7., péntekig.
Jelentkezni e-mailen a makusz@makusz.hu, vagy az info@makusz.hu címeken lehet.
(A befizetéseket a MAKÚSZ 11711034-20812700 számlaszámára kérjük, a közleményben „médiazarándoklat” megjelöléssel.)
A busz a Déli pályaudvar mellől 8:30 órakor indul és ide érkezik 18 órára.

Jelentkezésüket várva üdvözlettel:

Gebauer Szabolcs

2010. április 22., csütörtök

Aktuális elmélkedés a Magyar Kurírból


A hamufelhő más szemszögből

Számos ország légiforgalmát lebénító hamufelhő és az ebből adódó gazdasági veszteségek és kellemetlenségek – a média figyelmét az elmúlt napokban leginkább ez foglalta le.
Kevésbé került előtérbe azonban a hírekben az ember és a természet kapcsolata, és főleg az, hogy szinte tehetetlenül állunk olyan jelenségekkel szemben, mint például az izlandi vulkán kitörése. A témáról Claudio Maria Celli érseket, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnökét kérdezte a Radio Vaticana munkatársa.
„Korunkban az egyik probléma az, hogy amikor az embert értelmezzük, akkor ezt legtöbbször a gazdaság vagy a globalizáció szempontjából tesszük. Elfelejtünk azonban mélyére hatolni annak, hogy valójában ki is az ember a teremtett világban a mai körülmények között. Úgy vélem, ezek a jelenségek a tudatunkat, a gondolkodásunkat szólítják meg, vagyis hogy kik vagyunk voltaképpen, és segítenek újra ráébredni, hogy az ember megnyílhat az egész világra. Az ember ismét felfedezi teremtett mivoltát, hogy ki is ő valójában. Ez még inkább felhívhatná a figyelmünket, hogy ne csak életünk igazi, emberi oldalait emeljük ki, hanem alázatosabb magatartással álljunk a dolgokhoz. Nem azért, hogy az ember kisebbnek érezze magát, hanem azért, hogy a mai világ összefüggéseiben a teremtményi mivoltának megfelelő dimenzióban érezze magát. Időnként elfelejtjük: újra és újra fel kell fedezünk, mit jelent összhangban lenni a Teremtővel.”
Arra vonatkozóan, hogy a média miért szorítja háttérbe az ember „véges” voltának kiemelését egy kontrollálhatatlan természeti jelenséggel szemben, és miért tiltakozik, a bíboros így fogalmazott:
„Nem hiszem, hogy rossz szándék húzódik emögött. A baj az, hogy az élet gyakran rákényszerít a felületességre, hogy a témák mélyebb ismerete nélkül haladjunk előre, anélkül, hogy belépnénk az ember szívébe, legmélyebb, legigazabb érzéseibe. Így az a veszély áll fenn, hogy a hír csak a jelenségre korlátozódik, és nem fordítunk figyelmet benne azokra a vonatkozásokra, dimenziókra, amelyeket az ember még ha talán olykor nem is tudatosan, de érzékel. Azt hiszem, hogy az ilyen események láttán az ember – óriási ismeretei és technikai vívmányai ellenére – ismét felfedezi véges voltát, azt, hogy ő teremtmény. Úgy vélem, hogy a természet a maga összetettségével, a belőle fakadó nehézségekkel együtt egyrészt segít újra felfedezni, hogy egy teremtett világban élünk, másrészt azt, hogy végesek vagyunk, de azt is, hogy Isten kezében vagyunk, aki szeret, kísér minket, és mindig mellettünk van, amikor akár olyan nehézségekkel is szembe kell néznünk, amelyek heves, kiszámíthatatlan formában nyilvánulnak meg a teremtett világban."

2010. április 21., szerda

Európai hamvazószerda


Európai "hamvazószerda"?Az izlandi vulkánkitörés hamufelhővel borította be Európát. Egyik fórumozó társunk azt írta - Európa hamvazkodik. És valóban, ez lehet jelképerejű, és ki tagadhatná, hogy kontinensünknek sem ártana egy "Nagyböjt", főleg, ha ez felkészíti a "Feltámadásra"... Ráadásul ez a "hamvazkodás" akkor történt, amikor a lengyel államelnök halála miatt, az oda igyekvő, és útjukat megszakítani kénytelen európai és amerikai politikai elit szembesülhetett - ha akart -, ezzel: "emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel!" Azt hiszem, mi nyugodtan láthatjuk ezt az eseményt jelképszerűnek. Hihetjük, hogy Isten ezen a természeti eseményen keresztül is felszólítja Európát a bűnbánat tartásra és a megújulásra. bárcsak megtörténne! Bárcsak ez a sok támadás az egyház ellen, a jogos és jogtalan indulatok, bárcsak a kapzsiság és gyűlölet hullámai, az istentelenség és pogányság megerősödése, bárcsak a bűn tengere végre arra késztetné ezt a fuldokiló emberiséget, hogy Istenhez kiáltson! Akkor Jézus Krisztus közeledése valóban húsvézi ünnep és "Feltámadás" lenne ennek a vén kontinensnek. Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, árszd ki ránk Szentlelkedet, a Bűnbánat Lelkét, a Megújulás Llekét, az Igazság és Szeretet Lelkét, hogy az emberek egész Európában megszabaduljanak, meggyógyuljanak, Hozzád térjenek és éljenek! Ajándékozz meg minket a Nagyböjt és a Húsvét lelkületével és Pünkösd örömével! Mindenkor segítő Szűzanya, könyörögj érettünk! (Sipos Gyula, www.zarandok.hu)

Szegedi Kélmán Jézus szívében


Nyizsnyánszky Lajos atya, a Jézus Szíve plébánosa, negyvenöt évi hűséges szolgálat után nyugdíjba vonult. Kérjük Istentől, jutalmazza meg őt jobb egészségben megélt derűs évekkel. Érezze magát továbbra is Jézus Szívében! Ugyanezzel a jókívánsággal köszöntjük Szegedi Kálmán atyát, aki az alábbi gondolatokkal lép az Úr új szőlőjébe:
"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, örökre enyém vagy!"
Ezzel az énekverssel köszöntem el Demecsertől, és ezzel érkeztem Debrecenbe. Egy új hely, új kezdet mindig félelmet kelt, de ha Isten velünk, nem kell aggódnunk. Én is ilyen lelkülettel és bizalommal kezdtem meg munkámat a Jézus Szíve plébánián. Papi életem során megtapasztaltam azt, hogy Isten irányítja az életemet. Többször tanúsítottam jónási magatartást, de végül mindig az ő akarata valósult meg, és el kellett mennem "Ninivébe". A legfontosabb feladatomnak tekintem hirdetni az Úr üzenetét, az evangéliumot. Tudatában vagyok annak, hogy én csak vetek és öntözök, de a növekedést Isten adja.
Az most a célom, hogy megismerjem az egyházközséget, felmérjem a teendőket, lehetőségeket. Az utóbbi idők gyakorlati tapasztalata az, hogy csak ott van élet az egyházközségben, ahol közösségek működnek, és így lesz a plébánia közösségek közössége. Ez a legtágabb csoportokat, társulatokat is felöleli, de nem zárja ki a mai idők újszerű közösségeit sem. Szükség van olyan munkatársakra, akik képesek áldozatot vállalni egy-egy csoport szervezésében, vezetésében.
A mai idők a szentpáli evangelizációt idézik: Pál megalapított egy-egy közösséget, majd megfelelő vezetőre bízta. Ő ment tovább, hogy teljesítse az Úrtól kapott küldetést, de a távolból is buzdított, irányított, s a közösség élt és növekedett, mert tudott önálló lenni. Az ilyen típusú egyházközség lesz valószínűleg életképes, de ebben nyilvánvalóan megvan a maga helye a hagyományos közösségek működésének is.
Nem úgy jöttem ide, hogy most itt ilyen és ilyen közösséget szervezek. Először szeretném megismerni az embereket és a lehetőségeket. Legtöbbször önmagukat kínálják az alkalmak, csak fel kell ismerni, támogatni, s a mag csírázásnak indul.
Kérem Istent, segítsen kegyelmével, s akkor nem kell félnem, aggódnom. Szeretném teljesíteni a küldetést, amit ő bízott rám.

2010. április 20., kedd

Juhász Gyula: Ave


Üdvözlégy, Alkonyat! Árnyak processziója
Mélységes némaság, mely kérdez és felel,
Üdvözlégy, titkokat megoldó boldog óra,
Melyben fáradt szívem pihenni réved el.
Ó áldott pillanat, mely föllobbantja bennem
Az elhunyt tüzeket, kiégett napokat,
Máglyává lesz szívem, hol elhamvad szerelmem
S fönixként ragyogón, fiatalon fogad.
Szent perc, köszöntelek. Most félre a világtól,
Mely zaklat és zajong; enyém az a világ,
Hol minden béke, csönd. A szürke Mája-fátyol
Egy percre fölszakad és közel ér a távol,
Hol élnek, amik itt csupán - melódiák!

Mondjatok áldást!


A máriapócsi és a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely közös összefogásra hív minden jóakaratú embert és vallásos közösséget a Szentatyáért, Benedek pápáért.
Arra kérjük a kezdeményezésünkhöz csatlakozókat, hogy a 2010. május elsejével kezdődő negyven nap mindegyikén gyakorolják a keresztény áldozatvállalás valamelyikét: a böjtöt, az imádságot vagy az alamizsnát. Az ezzel járó önmegtagadásokat pedig ajánljuk fel együtt Szentatyánkért és támadóiért, teljesítve az apostol buzdítását: Ne viszonozzátok a szidalmat szidalommal, inkább mondjatok áldást (1Pét 3,9).
VI. Pál pápa negyven éve nyilvánította basilica minorrá a mátraverebély–szentkúti kegytemplomot. A kommunizmus idején a magyar búcsújárás számára a Szentszék megerősítő gesztusa volt ez a rendelkezés. Most, amikor Szentatyánkat sokan el akarják szigetelni, e negyvenéves évforduló kapcsán negyvennapos áldozatvállalásunkkal mi azért könyörgünk, hogy XVI. Benedek pápa szolgálata által Isten vándorló népe megtapasztalja az Úr erős kezét (vö. MTörv 26,9).
Kérjük, az itt található űrlap kitöltésével vagy a megadott címekre küldött levelében fejezze ki, hogy támogatja a Szentatya apostoli munkáját. A beérkező írott és elektronikus levelek összesítését szolidaritásunk jeleként eljuttatjuk Rómába.
Nemzeti Kegyhely 4326 Máriapócs, Kossuth tér 25. 42/385-142 pocskegyhely@gmail.com
Nemzeti Kegyhely, 3077 Mátraverebély, Szentkút 14. 32/471-559 szentkut@ferencesek.hu

Kapin István fr. Kálmán Peregrin ofm
a máriapócsi nemzeti a mátraverebély-szentkúti
kegyhely igazgatója nemzeti kegyhely igazgatója

Kálmán Peregrin felhívása


Szerintem nagyon fontos, fogadjátok szeretettel! Elnézést azoktól, akik több listán is megkapják (akár tőlem)!
Szeretettel: Mária (ill. egyeseknek Mama -:))


A pápa ellen irányuló támadásokat nem tartjuk véletlennek, hiszen ellenáll a családot, s így a társadalmat is szétzilálni szándékozó gonosz ideológiáknak, a liberalizmus hamis szabadság eszményének.
Pax et Bonum!



Feladó: Kálmán Peregrin



Dátum: 2010. április 18., 22:22:14

Tárgy: szolidaritas



<============Eredeti levél szövege================

Főtisztelendő atyák!

Tisztelt Címzettek!

Figyelmükbe ajánlom a két nemzeti kegyhely szolidaritási mozgalmához

való csatlakozás lehetőségét. Kezdeményezésünkkel XVI. Benedek pápa

szolgálatát szeretnénk segíteni és támogatni.

Részletek: a http://www.szentkut.hu/mondjatok_aldast oldalon.

Kérem, kapcsolódjon be a hűség közösségébe, és terjessze ennek

lehetőségét a különféle levelező listákon és imaközösségekben.

Köszönettel,

fr. Peregrin

kegyhelyigazgató

<===========Eredeti levélszöveg vége==============

Terített asztal Böjte Csabával


Böjte Csaba ferences szerzetes 1992-ben alakította ki az első árvaházat egy elhagyott dévai kolostorból, ma pedig már közel ötven gyerekotthont működtet Erdélyben. A nehéz sorsú lakóknak azonban szellemi táplálékra is égetően szükségük van. Csaba testvér ezért a netre megy. Erről és másról is mesélt, amikor fotóriporterünk elkísérte munka közben.
<### ArticleZoom ImageID="ac90c8d6-5bdf-4883-9969-bc6187fd5345" AltText="" Description="Kora reggel van, Csíkszeredán a Dévai Szent Ferenc Alapítvány új kollégiumának kápolnájába tart egy bentlakó lány. – Nálunk a beléptidíj a szegénységi bizonyítvány – mondja munkatársunknak a házat vezető nevelőnő, Zsóka. A kollégiumban lakó diákok rendszerint Böjte Csaba valamelyik otthonából érkeznek Csíkszeredára továbbtanulni, de sok környéken lakó elszegényedett család kéri gyereke felvételét a líceumhoz tartozó kollégiumba." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Kora reggel van, Csíkszeredán a Dévai Szent Ferenc Alapítvány új kollégiumának kápolnájába tart egy bentlakó lány. – Nálunk a beléptidíj a szegénységi bizonyítvány – mondja munkatársunknak a házat vezető nevelőnő, Zsóka. A kollégiumban lakó diákok rendszerint Böjte Csaba valamelyik otthonából érkeznek Csíkszeredára továbbtanulni, de sok környéken lakó elszegényedett család kéri gyereke felvételét a líceumhoz tartozó kollégiumba.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="022fd594-1b24-4fc2-b2da-34d2b78bfeeb" AltText="" Description="Olyan nagy fákat kell ültetni, ahova az ég madarai leszállhatnak, megpihenhetnek, és amikor akarnak, továbbmehetnek; vagy prózaibban fogalmazva olyan csomagmegőrzőket működtetünk, ahova a szülő, amikor bajban van, nem este, az ajtó elé letéve, hanem fényes nappal írásban kérve beadhatja gyerekét – meséli Böjte Csaba. A ferences szerzetes fának dús lombjai között már közel kétezer lakó talált védelemre és otthonra." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Olyan nagy fákat kell ültetni, ahova az ég madarai leszállhatnak, megpihenhetnek, és amikor akarnak, továbbmehetnek; vagy prózaibban fogalmazva olyan csomagmegőrzőket működtetünk, ahova a szülő, amikor bajban van, nem este, az ajtó elé letéve, hanem fényes nappal írásban kérve beadhatja gyerekét – meséli Böjte Csaba. A ferences szerzetes fának dús lombjai között már közel kétezer lakó talált védelemre és otthonra.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="5f3fbe9e-a989-47c1-9c8a-34cf830e54d2" AltText="" Description="Közös imádság Csíkszeredán. – Amikor egy szülő segítséget kér tőlünk, akkor megnézzük, hogy milyen szinten sérült a család: lehet, hogy anyagi juttatással vagy jó tanáccsal sikerül a krízisen túllendíteni őket. De ha meghalt valaki, akkor prédikálni már nem elég, akkor többet kell tenni – fejtegeti a mindenki által Csaba testvérnek szólított szerzetes. – Ilyenkor, teszi hozzá, napközi otthonban, bentlakásos otthonban vagy kollégiumunkban helyezzük el a gyereket. " Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Közös imádság Csíkszeredán. – Amikor egy szülő segítséget kér tőlünk, akkor megnézzük, hogy milyen szinten sérült a család: lehet, hogy anyagi juttatással vagy jó tanáccsal sikerül a krízisen túllendíteni őket. De ha meghalt valaki, akkor prédikálni már nem elég, akkor többet kell tenni – fejtegeti a mindenki által Csaba testvérnek szólított szerzetes. – Ilyenkor, teszi hozzá, napközi otthonban, bentlakásos otthonban vagy kollégiumunkban helyezzük el a gyereket. ) (Stiller Ákos) ]]" CMSCaption="[[ Nagyítás ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="94e5011d-c104-48e9-afa9-9f9eda722049" AltText="" Description="– Ha a virágot megöntözik és a napfényre teszik, fejlődik. Akár a gyerekek, akik szépen talpra tudnak állni bármilyen nehézség után - meséli a dévai szerzetes. Sok olyan gyerekünk van, mondja, aki az óvodát nálunk kezdte, és idén végzi az egyetemet. – Azért hoztuk létre a csíkszeredai-csíksomlyói kollégiumot, hogy ide jöhessenek azok a gyerekek, akik a nyolcadik osztály elvégzése után folytatják a tanulmányaikat - magyarázza. A legtöbb faluban erre nincs lehetőségük. Csíkszeredán sokféle iskola közül választhatnak, így nekik is van rá esélyük, hogy felnőve értékes tagjai legyenek a közösségnek. Képünkön egy leendő kollégista, a gyerekotthon egyik lakója látható." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (– Ha a virágot megöntözik és a napfényre teszik, fejlődik. Akár a gyerekek, akik szépen talpra tudnak állni bármilyen nehézség után - meséli a dévai szerzetes. Sok olyan gyerekünk van, mondja, aki az óvodát nálunk kezdte, és idén végzi az egyetemet. – Azért hoztuk létre a csíkszeredai-csíksomlyói kollégiumot, hogy ide jöhessenek azok a gyerekek, akik a nyolcadik osztály elvégzése után folytatják a tanulmányaikat - magyarázza. A legtöbb faluban erre nincs lehetőségük. Csíkszeredán sokféle iskola közül választhatnak, így nekik is van rá esélyük, hogy felnőve értékes tagjai legyenek a közösségnek. Képünkön egy leendő kollégista, a gyerekotthon egyik lakója látható.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="b619d950-58aa-4994-a46a-04b77850cd69" AltText="" Description="Csaba testvér betér egy csíkszeredai élelmiszer-áruházba, ahonnan a tulajdonos felajánlásait, gyümölcsöt, háztartási szereket és csokoládét viszik tovább egy otthonba. – Nem vagyok finnyás, aki akar támogatni, azt elfogadom – meséli Böjte. – A román állammal is próbálunk együttműködni, s a településeken a polgármester beleegyezését kérjük a működéshez. Az egyház, az állam és a civil szféra egymást partnernek kell, hogy tekintsék. Vannak erők, amiket az állam tud megmozgatni, de egy öreg néni egy zsák krumplival nem fog bekopogtatni egy állami intézmény kapuján, ő szívesebben adakozik egy nem állami intézménynek. Így - érvel Böjte Csaba - a költségvetésnek is könnyebb, mivel egy magánintézménynek csak az állami intézményeknek adott fejkvóta tizede jár egy gyerek után. Az alapítvány otthonait viszont a helyiek jobban magukénak érzik, s ez erős integráló erő az ott lakó gyerekeknek." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Csaba testvér betér egy csíkszeredai élelmiszer-áruházba, ahonnan a tulajdonos felajánlásait, gyümölcsöt, háztartási szereket és csokoládét viszik tovább egy otthonba. – Nem vagyok finnyás, aki akar támogatni, azt elfogadom – meséli Böjte. – A román állammal is próbálunk együttműködni, s a településeken a polgármester beleegyezését kérjük a működéshez. Az egyház, az állam és a civil szféra egymást partnernek kell, hogy tekintsék. Vannak erők, amiket az állam tud megmozgatni, de egy öreg néni egy zsák krumplival nem fog bekopogtatni egy állami intézmény kapuján, ő szívesebben adakozik egy nem állami intézménynek. Így - érvel Böjte Csaba - a költségvetésnek is könnyebb, mivel egy magánintézménynek csak az állami intézményeknek adott fejkvóta tizede jár egy gyerek után. Az alapítvány otthonait viszont a helyiek jobban magukénak érzik, s ez erős integráló erő az ott lakó gyerekeknek.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="07a99d05-e4b6-4b8c-a7af-a11ceb4f0a09" AltText="" Description="– Nagyon hiányzik a tudatos népnevelés a Kárpát-medencében – vélekedik Böjte Csaba. – A társadalom úgy gondolja, hogy aki kijött az iskolából, az már csiszolt gyémánt, rajta már nem lehet alakítani, pedig erre nagy szükségük lenne nekik is. Böjte Csabáék ezért indították el a főleg szegényeknek praktikus tanácsokat nyújtó weboldalukat, a teritettasztal.ro-t. A terített Asztalt az idehaza ugyancsak jól ismert Nyírő András alapítványával közösen terjesztik, például azokban a falvakban, ahol a Wifi-falu nevü közösségi internetszolgáltatás beindult. " Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (– Nagyon hiányzik a tudatos népnevelés a Kárpát-medencében – vélekedik Böjte Csaba. – A társadalom úgy gondolja, hogy aki kijött az iskolából, az már csiszolt gyémánt, rajta már nem lehet alakítani, pedig erre nagy szükségük lenne nekik is. Böjte Csabáék ezért indították el a főleg szegényeknek praktikus tanácsokat nyújtó weboldalukat, a teritettasztal.ro-t. A terített Asztalt az idehaza ugyancsak jól ismert Nyírő András alapítványával közösen terjesztik, például azokban a falvakban, ahol a Wifi-falu nevü közösségi internetszolgáltatás beindult. ) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="d3d55a3c-cc7a-4071-8f90-151071fdc4dc" AltText="" Description="Napközi otthont látunk Esztelneken. Különös jelenség ez Romániában, ahol ezt a foglalkozást az állam nem tart fent. Mi úgynevezett kotlómamát alkalmazunk, aki az iskolában bukdácsoló, sérült családok gyerekeivel foglalkozik - vázolja a szerzetes. Van, ahol a napközi foglalkozás a helyi iskolában zajlik, s van, ahol a plébánián, van, ahol az alapítvány vásárolt ingatlant, meg olyan is, ahol a polgármester adott házat. Ezek éppen olyanok, mint a többi falusi ház, kis konyhával, ebédlővel." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Napközi otthont látunk Esztelneken. Különös jelenség ez Romániában, ahol ezt a foglalkozást az állam nem tart fent. Mi úgynevezett kotlómamát alkalmazunk, aki az iskolában bukdácsoló, sérült családok gyerekeivel foglalkozik - vázolja a szerzetes. Van, ahol a napközi foglalkozás a helyi iskolában zajlik, s van, ahol a plébánián, van, ahol az alapítvány vásárolt ingatlant, meg olyan is, ahol a polgármester adott házat. Ezek éppen olyanok, mint a többi falusi ház, kis konyhával, ebédlővel.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="bfc623c7-4806-40dd-8cd4-083b5803c33f" AltText="" Description="– Az az elképzelésünk, hogy a kotlómama a maga tizennyolc-húsz kis porontyával próbálja megvalósítani azt, amit minden családban nyújtani kellene a gyerekeinek: hogy puszit kapjanak, amikor hazajönnek az iskolából, hogy együtt főzöcskézzenek, hogy finomat egyenek együtt – mondja Böjte Csaba. – A fontos az, hogy ezt közösen, együtt tegyék, mint egy család, ne pedig intézményes kereteken belül, m ugyanis nem a délelőtti iskolát akarjuk délutánra kitolni, hanem a családmodellt szeretnénk megadni - teszi hozzá. Kettőtől négyig a gyerekek megtanulják a leckét, de ezt utána közös program követi: készülődés az anyák napjára vagy pásztorjátékra, egy jó kirándulás, majd közös szilveszter, közös nyári együttlét." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (– Az az elképzelésünk, hogy a kotlómama a maga tizennyolc-húsz kis porontyával próbálja megvalósítani azt, amit minden családban nyújtani kellene a gyerekeinek: hogy puszit kapjanak, amikor hazajönnek az iskolából, hogy együtt főzöcskézzenek, hogy finomat egyenek együtt – mondja Böjte Csaba. – A fontos az, hogy ezt közösen, együtt tegyék, mint egy család, ne pedig intézményes kereteken belül, m ugyanis nem a délelőtti iskolát akarjuk délutánra kitolni, hanem a családmodellt szeretnénk megadni - teszi hozzá. Kettőtől négyig a gyerekek megtanulják a leckét, de ezt utána közös program követi: készülődés az anyák napjára vagy pásztorjátékra, egy jó kirándulás, majd közös szilveszter, közös nyári együttlét.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="18f2f1f0-0d99-4563-b448-bdd609d35e52" AltText="" Description="Teli spájz az esztelneki napközi otthonban – a nevelők és a gyerekek közösen tesznek el télire befőttet és savanyúságot." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Teli spájz az esztelneki napközi otthonban – a nevelők és a gyerekek közösen tesznek el télire befőttet és savanyúságot.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="50157e30-d375-4c22-a716-0e6a4cea48bd" AltText="" Description="Folyik a felújítás a tusnádfürdői bentlakásos otthon homlokzatán." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Folyik a felújítás a tusnádfürdői bentlakásos otthon homlokzatán.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="0899d532-9da8-4c0a-afed-f45a9241ea20" AltText="" Description="Gyereklakók az alapítvány tusnádfürdői otthonában. – Míg a magyar jogalkotó egy nevelő számára előírja a maximálisan egy huzamban elvégezhető munkamennyiséget, addig a romániai a szabadság mennyiségét írja elő – tesz összehasonlítást Böjte Csaba. Romániában megoldható, hogy a nevelő állandóan a gyerek mellett legyen, ami elengedhetetlen: fontos, hogy a gyerekkel keljen, hallja, amikor szuszognak mellette este. Meleg teát hoz a gyereknek, amikor beteg, vagy fordítva, amikor a nevelő az. Ezek teszik a családot családdá, nem az, hogy valaki nyolc órában foglalkozik vele - vélekedik a ferences szerzetes. Szerintem emiatt van, hogy a mi gyerekeink nyugodtabbak, békésebbek és jobban teljesítenek – fűzi hozzá. " Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Gyereklakók az alapítvány tusnádfürdői otthonában. – Míg a magyar jogalkotó egy nevelő számára előírja a maximálisan egy huzamban elvégezhető munkamennyiséget, addig a romániai a szabadság mennyiségét írja elő – tesz összehasonlítást Böjte Csaba. Romániában megoldható, hogy a nevelő állandóan a gyerek mellett legyen, ami elengedhetetlen: fontos, hogy a gyerekkel keljen, hallja, amikor szuszognak mellette este. Meleg teát hoz a gyereknek, amikor beteg, vagy fordítva, amikor a nevelő az. Ezek teszik a családot családdá, nem az, hogy valaki nyolc órában foglalkozik vele - vélekedik a ferences szerzetes. Szerintem emiatt van, hogy a mi gyerekeink nyugodtabbak, békésebbek és jobban teljesítenek – fűzi hozzá. ) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="8b0aab72-dcef-43d6-8e98-e65ddc63dd2a" AltText="" Description="Megszáradt ruhát szednek le a kertben a tusnádfürdői otthon nevelői. A ruhaszárító kötél mögött már gyenge áram van a kifeszített madzagban, hogy a télen gyakran felbukkanó medvéket elijessze." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Megszáradt ruhát szednek le a kertben a tusnádfürdői otthon nevelői. A ruhaszárító kötél mögött már gyenge áram van a kifeszített madzagban, hogy a télen gyakran felbukkanó medvéket elijessze.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="0d76e29f-e8fc-4a27-9aec-d6c0dcea2b0c" AltText="" Description="Böjte Csaba ritkán ül egy helyben, naponta több száz kilométert utazik, hogy bejárja az alapítvány által működtetett otthonokat és beszéljen a nevelőkkel. – Mi így dolgozunk, ilyenkor megbeszéljük a problémáinkat és bátorítjuk egymást; ez nagyon sok energiát ad mindegyikünknek – meséli." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Böjte Csaba ritkán ül egy helyben, naponta több száz kilométert utazik, hogy bejárja az alapítvány által működtetett otthonokat és beszéljen a nevelőkkel. – Mi így dolgozunk, ilyenkor megbeszéljük a problémáinkat és bátorítjuk egymást; ez nagyon sok energiát ad mindegyikünknek – meséli.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="59f20c64-a691-45ad-8f8e-ab1b2b6c10e4" AltText="" Description="Míg fel nem épül az új kollégium, a kolostor felújított szárnyát használják a gyerekek Gyergyószentmiklós mellett. Alighogy elkészül a legfrissebb térkép az alapítvány által működtetett otthonokról, rendszerint már újra is kell rajzolni, mert máris nyílik egy újabb valahol." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Míg fel nem épül az új kollégium, a kolostor felújított szárnyát használják a gyerekek Gyergyószentmiklós mellett. Alighogy elkészül a legfrissebb térkép az alapítvány által működtetett otthonokról, rendszerint már újra is kell rajzolni, mert máris nyílik egy újabb valahol.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="33706998-054a-4794-833f-1f0d5041b61d" AltText="" Description="Böjte Csaba gyerekekkel a kovásznai bentlakásos otthonban. – Ha a kezemet levágják, nem konyhaajtót kell a helyére rakni, hanem protézist. Ha tehát valakinek a családja veszett el, akkor valami hasonlóra van szüksége – mondja hitvallását a szerzetes." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Böjte Csaba gyerekekkel a kovásznai bentlakásos otthonban. – Ha a kezemet levágják, nem konyhaajtót kell a helyére rakni, hanem protézist. Ha tehát valakinek a családja veszett el, akkor valami hasonlóra van szüksége – mondja hitvallását a szerzetes.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="8a4bc100-00bc-4aed-80bb-15cee9fb11da" AltText="" Description="" Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás () (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="b340fb15-4087-4334-bad2-bbd3bda7f389" AltText="" Description="Tanuló gyerek az alapítvány bentlakásos kovásznai otthonában." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Tanuló gyerek az alapítvány bentlakásos kovásznai otthonában.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="055f0eb9-9ab7-4fdd-b1b7-aee54189f486" AltText="" Description="József és Erzsébet négy gyerek nevelésére vállalkozott, miután saját fiuk elkezdte az egyetemet. – Nagyon üres volt a ház, és megbeszéltük a fiammal, hogy szeretnénk mi is segíteni. Az első pár napban még tartózkodóbbak voltak a gyerekek, de ahogy megszokták a biztonságot és a környezetet, nagyon megszerettek itt lenni – meséli Erzsébet." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (József és Erzsébet négy gyerek nevelésére vállalkozott, miután saját fiuk elkezdte az egyetemet. – Nagyon üres volt a ház, és megbeszéltük a fiammal, hogy szeretnénk mi is segíteni. Az első pár napban még tartózkodóbbak voltak a gyerekek, de ahogy megszokták a biztonságot és a környezetet, nagyon megszerettek itt lenni – meséli Erzsébet.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="cf3bb7f8-7fc4-4267-be6e-32c66863dcb6" AltText="" Description="Böjte Csaba misét tart Sepsiszentgyörgyön. – EU-pályázatokon nem indulunk, viszont az is pályázat, amikor vasárnap prédikálok a templomban – mondja. – Ha jó a prédikáció, az meglátszik a perselyen is, az emberek jönnek és adakoznak. 98-ig állami monopólium volt a gyereknevelés, mi ezt addig fű alatt csináltuk, és hozzászoktunk, hogy csendben dolgozunk. Mi kisebbség vagyunk itt, úgy gondolom, hogy nem kell feleslegesen irritálnunk senkit." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Böjte Csaba misét tart Sepsiszentgyörgyön. – EU-pályázatokon nem indulunk, viszont az is pályázat, amikor vasárnap prédikálok a templomban – mondja. – Ha jó a prédikáció, az meglátszik a perselyen is, az emberek jönnek és adakoznak. 98-ig állami monopólium volt a gyereknevelés, mi ezt addig fű alatt csináltuk, és hozzászoktunk, hogy csendben dolgozunk. Mi kisebbség vagyunk itt, úgy gondolom, hogy nem kell feleslegesen irritálnunk senkit.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###> <### ArticleZoom ImageID="ff57e447-2705-492a-bc95-e1da62e4b3d7" AltText="" Description="Böjte Csaba könyvét dedikálja egy templomban Sepsiszentgyörgyön. – Az itteni és a Magyarországi 1 százalékokból nagyon sokat kapunk, és ez hatalmas segítség nekünk, ebből minden évben rendbeszedünk egy épületet, idén a csíksomlyóit – meséli. – Ha ezt EU-s pályázatból tennénk, az olyan sokáig tartana, hogy örülnénk, ha már a tervek készen lennének – ez nekem kicsit lassú." Source="Stiller Ákos" CMSCaption="[[ Nagyítás (Böjte Csaba könyvét dedikálja egy templomban Sepsiszentgyörgyön. – Az itteni és a Magyarországi 1 százalékokból nagyon sokat kapunk, és ez hatalmas segítség nekünk, ebből minden évben rendbeszedünk egy épületet, idén a csíksomlyóit – meséli. – Ha ezt EU-s pályázatból tennénk, az olyan sokáig tartana, hogy örülnénk, ha már a tervek készen lennének – ez nekem kicsit lassú.) (Stiller Ákos) ]]" ###><### /ArticleZoom ###>
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett weboldal elérhető a http://www.teritettasztal.ro/ címen.