Készüljünk fel a hidegre

Kedves Kollégák!

Gyermekeink nevelését felelősen vállaló testvéreim!


Érdemes elolvasni a fenti írást. A Román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökből élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália... De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment nagyra nőtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban, félő, hogy mint minden előbb - utóbb hozzánk is begyűrűzik. Elgondolkodtató!!

Fel kell készülni arra az időre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta a világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldről felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem, lassan de biztosan itt nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog adni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból kifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy részét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak látja. Ez ilyen egyszerű! Lehet, hogy ezt a kanyart lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de lehet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egyszerre csak nagyon csípős hideg ősz lesz. Persze a nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre kell tudatosan felkészülni!

Mi, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akarjuk készíteni a holnapra, - ezt jelentené a nevelés, - ismernünk kell a holnapot, és arra kell felkészítenünk őket, hogy akkor is jókedvű, Istenben, önmagukban bízó, a jéghátán is megélő, az életet vállaló emberek legyenek. Tudjátok, nem véletlenül szerveztük meg a "pusztai vándorlás hete" elnevezésű tábort Szovátán! És az "Ábel a rengetegben" nevű tábort is nagyon tudatosan terveztük meg Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot mi, a Szent József-i értelemben vett szülők, becsülettel fel kell vállalnunk és jó végre kell vinnünk.

E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot:

1. Minden napközi otthont, minden családot kértem, hogy a konyhakert művelését vegye komolyan. Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekből télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befőzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind - mind elsőrendű oktatási célunk. Az állam nem kéri ezt tőlünk számon, de az élet majd számon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeményezés van a házainkban, de ennek ellenére azt mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabban kellene mennünk. Őseink a földből, az erdőből éltek, és fizették az adókat, tartották el az államot is! Előrelátó bölcs gondolkodás, kemény kétkezi munka tarthatja fent a jövő családjait itt Erdélyben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeinket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az iskolák végtelen elméleti oktatása.

2. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani az önfenntartásra. Csíksomlyóról Zsókáék elmentek ősszel krumplit szedni másoknak, és napszámként egy - egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedtünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Mindenik ház szervezze meg az őszi munkákat. Nemcsak azért kell szépen a családok elmenjenek dolgozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lehet, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adása mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek fenntartási költségeit? És főleg azt kérdezzétek meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élhetetlen, naplopó fiatalokat? Vagy mint Angliában, százasával fogják majd őket bezárni?

3. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt főzni, mind - mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.

4. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekről le kell válni. A fűtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdőket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekről, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erőm szakadtáig, hogy a téli fűtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, őseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a kevés pénzünket népünk egyszerű fogatosainak, erdőmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak.

5. Vízszámláink hihetetlenül magasak. Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentől van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bőséges esőt csorgat, fel kell azt fogni a vizet locsolásra, kocsi mosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerű, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott ahol nem vagyunk, a fűtés, szelőztetés kérdéseiről sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át. Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Rég, hogy kérem a házak vezetőit, hogy ebben az irányban tett lépésekről is be kell számolni irásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert működtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni.


Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgő fagyos időtől, de fel kell készülni rá. A közelgő gazdasági összeroppanástól sem kell pánikolni, - senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap, - de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.

Az Isten adta holnapban bízva, Csaba t.
--

BöjteCsaba: Ma is ugyanazt mondja: Ne féljetek!

A názáreti ház kövei Lorettóban

És akkor a nagy Isten elkezdett gyermekként játszani, szófogadó fiatalként növekedni kedvességben, bölcsességben élni, építeni egy kis názáreti otthont, családjával.
Mint egy orvos, ki a betegségre gyógyírt keres és elmegy messzire, hogy segíthessen a szenvedő testvérein, én is elzarándokoltam Lorettóba, mert úgy érzem, hogy népünk családjait gyötrő megannyi bajra, sebre ott gyógyírt találok.

Most itt ülök a kapucinus testvérek által őrzött, egyszerűen csak " Santa Casa" -nak nevezett kis kápolnában, és fejemet nekihajtom a kopott köveknek, tégláknak, melyek hitünk szerint a mi
Urunk Jézus Krisztus názáreti otthonából vannak. Nagyon is valószínűnek látom, hogy a kilátástalan harcot vívó keresztesek, érezve hogy nem képesek őrizni ott a Szentföldön a számukra is drága ereklyéket, lebontották a Szentcsalád názáreti kis otthonát is, és annak tégláit, köveit elhozták magukkal. A hagyomány szerint az akkori Magyar királysághoz tartozó

Dalmát tengerparton tették le, majd, - mivel ott nem részesült méltó tiszteletben - elhozták Lorettóba, hogy itt egy kis kápolnává összerakják. És így, itt Olaszországban, a lorettói názáreti ház, a vén Európa egyik legfontosabb nemzetközi zarándokhelye lett.

Csodálatos belépni a hatalmas bazilikába, melynek égbetörő kupolája alatt ott van ez a kis názáreti otthon. A szentélyt kívülről szép, értékesmárványszobrok, domborművek díszítik. A kápolna belsejének három fala az ősinázáreti kis ház falaiból kikerült kövek, téglákból épült, a negyedik
fal Názáretben egy barlang volt, ott állt Mária, itt a negyedik fal az maga az oltár, melyen egy csodálatosan szép ébenfából faragott fekete Mária szobor trónol. Mária karján ott ül a kis Jézus, kezében tartja a világmindenséget szimbolizáló gömbbel együtt a mi életünket, sorsunkat is.

Szememmel simogatom ezeket a drága, kopott köveket, téglákat, melyeket a 30 éves názáreti csendes élete során, már maga a világmindenség ura kezdett el koptatni. Ó ha ezek a kövek, téglák beszélni tudnának és elmesélnék azt a végtelenül gyöngéd, vidám időszakot, mikor Egyiptomból hazatérő Szent József, az ő drága jegyesével, Máriával, a föld sarából, verejtékes munkával elkezdték otthonuk számára a "téglavetést". Biztos, hogy azokban a napokban is ott játszadozott körülöttük a világmindenség Ura, a mi elő Istenünk. Nézem a téglákat, simogatom újaimmal, és találgatom, vajon melyik bemélyedés őrzi Istenem kis kacsójának a lenyomatát. Megérintem! Kis mélyedés van a kopott téglában, talán a születése pillanatában a teremtőm kezének játékos kis
újacskája belenyomódtak a puha, formálható agyagba, s ennek a lenyomata van most itt előttem! Nem tudom biztosan, hogy ez így van-e? Csak azt tudom, hogy számomra végtelenül jó itt lenni az egyszerű kopott, ősrégi falak között.

Jó lenne, ha az ősi falak megszólalnának, és elmesélnék e kis család mindennapjait. Jó lenne hallani a názáreti szent családot, ahogyan nyugodtan, a gondviselő Isten szeretetében bízva szépen terveznek, választ keresve a mindennapi kihívásokra, a földi léttel együtt járó gondokra. Olyan jó lenne hallani azt is, ahogyan tanítják az emberek az Istent a jóra, a szépre, mindarra mit egy szerető szülő bölcsen tovább ad gyermekének. Nekihajtom fejemet az ősi falaknak, és szinte hallom ahogyan csendes, őszinte szeretettel megszólalnak a Szentcsalád tagjai, ahogyan méltósággal, bizalommal, napról - napra hálát adnak a Mindenhatónak, a mindennapiért. Jó látni, ahogyan az egymást követő egyszerű hétköznapokon átragyog a boldog, szorgalmas, nyugodt élet. Ahogy e kövek, téglák között, a kis dolgokban felfakadt a végtelen, az a természethez közeli, szorgalmas munkában virágzó, családos élet, mit Isten mindnyájunk számára bölcs ajándékozó szeretettel készített.

Nézem az egyszerű, kopott lorettói köveket, téglákat, és eltölt egy hihetetlen vágyódás a csendes, egyszerű, természethez közeli,szorgalmas kétkezi munkában lassan pergő hétköznapok után. A világ megváltójának, Jézus Krisztusnak leghangosabb prédikációja ez a názáreti csendes, munkával eltöltött harminc év, melyet egy kis szent család körében élt meg. Számomra ezek a kopott kövek az életet adó Evangélium legszebb lapjai, szó nélkül is arról beszélnek, hogy Isten a földi életének 30 évével, hogyan mutatta meg az emberi kiteljesedés, a boldogságra vezető, mindenki számára járható utat. Jó csendben megvilágosodni! Egy drága kis családban, becsületes, szorgalmas munkában, az egyszerű természethez közeli hétköznapokban vár ránk a béke és a boldogság, a mennyországba vezető út. Nézem a köveket és biztos vagyok benne, hogy mindannyian meg tudjuk találni a magunk kis Názáretét. Azt a családot mely befogad, elfogad, hol az ember egyetlen, pótolhatatlan drágaság, melynek léte, fennmaradása, a keze közül sárból született tégla, gerendából verejtékes munkával létrejövő asztal, szék vagy bölcső, és ha kell koporsó, de alkotás, mely nem csak kenyeret, létet ad, de a teremtő Istenünk társaivá is tesz.

Verejtékes munkából születő egyszerű lét, a csendes názáreti természetbe belesimuló élete, az Evangéliumnak az első és legfontosabb tanítása. Az egyszerű gyermeki játék, majd később az alkotó, otthont, létet teremtő munka, Jézusnak a hódolata a Mennyei Atya iránt. A bomló virág, az égben felröppenő daloló madárka léte a teremtő dicsérete, Jézus egyszerű, csendes názáreti léte számunkra példa a tökéletes Istentiszteletre, arra a szent liturgiára, melyet mindannyian megtanulhatunk.

Mennyi baj, háború, gonoszság volt a világban Jézus Krisztus születésekor? Hogy várták évezredeken keresztül az emberek, az angyalok, hogy megszólaljon az Isten, és kiutat, orvosságot mutasson bajainkra. És akkor a nagy Isten elkezdett gyermekként játszani, szófogadó fiatalként növekedni kedvességben, bölcsességben élni, építeni egy kis názáreti otthont, családjával. Minden kérdésre a közénk jövő végtelen, a maga egyszerű, csendes, fizikai munkát vállaló,
természethez közeli názáreti életével válaszolt. Ma is ugyanazt mondja! "Ne féljetek, a boldogság és az emberhez méltó élet mindannyiatok számára elérhető, ti is felépíthetitek a magatok egyszerű, szép, a természetbe bele simuló Názáretét, szorgalmas kis családotokat, és boldogok lehettek!"

Köszönöm Uram, létemnek alapvető kérdéseire, názáreti léteddel adott végtelenül egyszerű válaszodat. Tudom, hogy mindannyiunk számára járható ez az út, elérhető a kiteljesedés, a család, a természethez közeli, munkás hétköznapok által való találkozás az emberhez méltó élettel. Köszönöm a örökérvényű tanításodat, és én ezzel a bölcs egyszerű válasszal megyek haza népemhez, a Kárpát-medencébe.



Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t.
Forrás: mindennapi.hu

Böjte Csaba: Levél a támogatóknak

Istened előtt, ki minden szeretetből adott pohár vizet számon tart, egy-egy megvigasztalt, megmentett élet, reméljük sokkal, többet fog jelenteni, mint emberi botlásaid, vagy akár bűnös tévedéseid.
Jézus Krisztus, élete során újból és újból szeretettel mondta, tanácsolta, sőt parancsba adta, hogy „ne féljetek!” A XX. század nagy prófétája, II. János Pál pápa életének központi üzenete, sok-sok írása, beszéde, mondanivalója, ugyancsak e csodálatos Jézusi parancs: „Ne féljetek!”

Kedves Támogatók, fájó szívvel írom le, hogy sajnos Erdélyben nagyon sok gyermek szomorú, magányos és fél. Fél, mert egyedül van, mert éhezik, mert fázik, mert kilátástalan az élete, és hihetetlenül szép dolog Jézus Krisztus nevében lehajolni hozzájuk és kedves támogatóink a ti nevetekben mondani:

– „Aranyos kis gyermek, ne félj, gyere, szépen fürödj meg, megigazítjuk a hajadat, levágjuk körmödet és keresünk neked szép ruhát, felöltözöl és csinos leszel, jó illatú, ápolt. Nincs, ahol lakjál? Szüleid nem tudnak gondoskodni rólad? Ne búsulj, ne félj, mert nézd, van itt egy kis ház, hol neked is otthonod lehet, egy jó kis meleg ágyikóval, egy szép világos kis sarokkal, hol te is ügyesen leírhatod a leckédet, másnapra megtanulhatod a házi feladatodat. Ne búsulj, ha nem megy a tanulás, a drága jó nevelő néni majd szépen mindent megmagyaráz. Te olyan ügyes vagy, hogy egy kis segítséggel ezt a feladatot is meg tudod oldani. Látod, nem kell félned, mert sokan, sok jó ember összefogott érted, igen érted is, hogy ne bénítson meg téged a félelem!”




Kedves támogatók!

A jó Isten nevében köszönöm nektek a mindennapi segítségeteket! Hihetetlen jó dolog megfogni nevetekben, azt a félelemtől remegő pihe-puha gyermekkezet, mint egy megriadt kis madarat, és jó szóval, szelíd bizalommal megértetni a gyermekkel, hogy e világban nem kell félnie, mert bölcs felnőttek szépen összefogva meg tudják, és meg is akarják oldani az ő gondjait, problémáit. Jó dolog a feltámadt Krisztus képére és hasonlatosságára átalakulva, szeretettel mondani: "ne féljetek"! És csodálatos dolog látni, hogy a kis a meggyötört gyermekarcokon szinte pillanatok alatt kivirágzik szavunkra a béke és a nyugalom, a jó meleg fürdőben vagy a finom ebéd mellett.

„Ne félj!” – és érzed, hogy a gyermek issza a szavaidat – mert minden gond megoldható! Te nem egy értelmetlen zsákutcában vergődsz! Bízhatsz, mert téged sokan szeretnek, és nem hagynak elveszni!" A gyermek szívében a jó szó és a szeretet nyugalmat, tetterőt szül, és hálásan elkezd tanulni, serényen elindul a kibontakozás, az emberré válás útján. A mindennapi kis sikerélmények szárnyakat adnak neki, és szemed előtt napról-napra elkezd szépen növekedni. Előtted, mondhatni a kezedben születik, és mégis úgy érzed, hogy magától, bontakozik, a nyugodt mindennapokban ölti magára lassan, évek alatt a bölcs felnőttek értelmes vonásait.

A megmentett gyermekben nem csak az érett, okos, ügyes felnőtt bontakozik, hanem a te vigasztalód is, mert a kölcsön kenyér visszajár. Eljön az idő, mikor maréknyi porból született létedet, életed végén a Teremtőd kezébe kell helyezned. Akkor és ott, Istened előtt, ki minden szeretetből adott pohár vizet számon tart, egy-egy megvigasztalt, megmentett élet, reméljük sokkal, többet fog jelenteni, mint emberi botlásaid, vagy akár bűnös tévedéseid. Hiszem, hogy a jóságos adományoddal kimondott „ne féljetek!”, sokszorosan fog megtérülni, és akit megvigasztaltál, az hálás szeretettel lesz a végső ítéleten a te szószolód, irgalmas vigasztalód!



Hálás szeretettel, Csaba t.

Csíkszereda, 2011. május 15.
Forrás: mindennapi.hu

Böjte Csaba: Térden állva a gyermekek előtt

Ki gyermekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje...

Van olyan tanév, mikor a mumpsz, máskor a gripa környékezi meg a nagycsaládot, és biza akkor "elindult a gyűrű vándorútra egyik kézből a másikba", és nehéz megfékezni a járványt. Persze nemcsak járványos betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek szintén nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, mikor főleg a fiaink elkezdtek cikizni a tanárokkal, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud rálicitálni csínytevésben a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy - egy tanár biza a felmondását fontolgatta. Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket és néha szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útján tovább terelgetni.

Tavasz fele, már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva, behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogassuk, akkor próbáljuk meg a lábukat is megmosni. Nagycsütörtökön a szentmisén szépen minden osztályból a legcsintalanabb gyereket kiültettük az első padba, és az evangélium után úgy papi ruhában, prédikáció helyett letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől, Jézus Krisztustól tanultam, megmostam a "tanítványaim" lábát.

Döbbenetes élmény volt a zsúfoltságig telt templom előtt szerre, nyugodtan letérdelni, megmosni, megtörölni, majd megpuszilni a gyermekek lábait... Hihetetlen csend volt a templomban, én nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor úr közben énekelt egy nagyon szép, szomorú éneket.

A történetet én a gyerekeknek szántam, pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított a szertartás. Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva, az én lábamat is megmosta a Mester... Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt és az ő lábát is megmosta.. Aztán belém nyilalt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a fiai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! "Vajon én megtudnék halni ezekért a "rosszcsont" gyerekekért?" A lábmosás szertartását befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat és annyira szépeknek láttam őket, mint addig soha sem!

Végtelen csendben folyt le a nagycsütörtöki szertartás, a megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenik " tanítványom" odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt: "Csaba testvér, én többet rossz nem leszek!" Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást. Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat. Egy biztos, ha találkozunk, akkor ugyanazzal a szeretettel tudjuk egymást átölelni.

Jézus Krisztus útján járva, de különösen ott térden állva a gyermekek előtt, örökre megértettem, hogy szeretetre, csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani a testvéreinket. Csak akkor van jogom szeretetet kérni és elfogadni, ha kész vagyok a másikért vállalni akár a halált is. Ezen a szinten már nem az a fontos, hogy a másik mit csinált, mondott, hogy a zsebében csörög a harminc ezüstpénz vagy nem, hanem egyszerűen csak az, hogy van, s te alázattal, boldog örömben érette vagy. Csodálatos dolog érettetek lenni! Megérteni azt, hogy létünk értelme maga a szeretet!

Kisebb testvéri szeretettel, kívánok kegyelemmel telt húsvéti ünnepeket,

Csaba t.

Debrecen, 2011. április 19.
Forrás: magnificat.ro

Böjte Csaba: Egy új világrend után vágyik az emberiség

Jézus Krisztus csodálatos küldetése, -a megváltás-, nem más mind meghirdetni, közkinccsé tenni az építő szeretet parancsát. A maréknyi porból született, torzsalkodó, háborúzó, anyagiakra, hatalomra vágyódó emberrel megtapasztaltatni, hogy milyen jó és gyönyörűséges szeretetben, békében élni és alkotni már itt ezen a földön. Jó dolog a testvérek egysége, együtt álmodni és verejtékes munkával építeni azt az országot, melynek eljöveteléért nap mind nap imádkozunk a Miatyánkban.



Én mind katolikus szerzetes pap, húsvétra, a mi Urunk Jézus Krisztus keresztáldozatának megünneplésére készülve, meghajtom fejemet az arab világban most zajló forradalom mártírjai előtt. Tuniszban, egy fiatal ember ki tanult, családról, munkáról álmodott, de szembe találta magát az arrogáns, bürokrácia törvényei mögé bújt kizsákmányoló rendszerrel, tehetetlenségében felgyújtotta magát. Szörnyű tettével hangosan kimondta, hogy az ember életénél fontosabb az ő szívében írt tiszta vágy, egy testvéri, egyenlő, szabad élet után. Döbbenetes, mert néma kiáltására futótűz gyorsasággal, hihetetlenül sokan kérdőjelezték meg hazug világunk hazug törvényeit. Rengetegen mentek ki bátran énekelve, váll a váll mellett egy jobb jövő reményében, a diktatúrák fegyverei elé. A hírcsatornákon keresztül láthattuk, hogy sem a mesés vagyonok szétosztogatása, sem a kegyetlen sortüzek, a mártírok kiomló vére, nem képes kioltani az emberek szívében egy testvéribb, igazabb, emberhez méltóbb világ utáni vágyat.


Egy új világrend után vágyik az emberiség! Igen, biztos, hogy megérett a világ arra, hogy alázattal egy lépéssel előrébb lépjünk azon az úton, mely Istenünk által megálmodott országba vezet. Biztos, hogy tovább kell lépnünk, mert nem jól van az, hogy az emberiség egy százaléka birtokolja az anyagi javak döbbenetes nagy hányadát, és számukra a többi ember csak munkájáért tartott vágómarha. Nekik sem jó, az önzés, a bűn lehuzza öket. Fel kellene őket is szabadítani a testvéri szeretet csodálatos szép világára.

Jézus Krisztus által meghirdetett Isten országa, a testvéri szeretet és az önzetlen jóság világa, melyért vállalta a kereszthalált, és melynek eljöveteléért mi keresztények nap mind nap imádkozunk a Miatyánkban, hiszem, hogy ha más néven is, de ott van ezeknek a lánglelkű mohamedán mártiroknak a szívében.


Nagyon távolról indulunk és az útjaink sem közösek, de szemükbe nézve mégis érzem, hogy összetartozunk, és hogy majd előbb-utóbb, a szeretet és jóság, a testvériség és az irgalom országának építésében mi keresztények, mohamedánok, egy asztalhoz ülhetünk. A leglényegesebb, a szabadságra, az emberhez méltó tiszta életre vezető vágy, ugyanúgy ott van az ők szívükben is, akárcsak a nagypénteken keresztjét hordozó Krisztus követők szívében.


Isten a maga gyermekeit ugyanabból az anyagból teremtette, mindannyiunk szívében, talán egyeseknél nagyon mélyen a sok-sok lim-lom alatt, de ugyanaz a tiszta vágy lobog. Vágyunk az egyszerű, tiszta, becsületes alkotó munkában kiteljesedő szabad élet után, arra, hogy testvéreinkkel békében, jókedvben, örömben, édenkertté tegyük Istenünk segítségével ezt a szép földet.


Ezekkel a gondolatokkal emlékezem meg Krisztus Urunk kereszthaláláról, Cs.t.


Déva, 2011 április 23. Nagyszombat.
Forrás: magnificat.ro

Böjte Csaba: A Szentháromság végtelen szeretete

Kedves Testvéreim!


Egyszer egy gyerek megkérdezte tőlem, miért vetünk keresztet? Atya, Fiú, Szentlélek. Azt mondta, ő ezt nem érti. Aztán bevallottam őszintén, én sem. De tudjuk, hogy Jézus sokszor beszélt az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. És azt gondolom, ha Jézus jónak látta kinyilvánítani, elmondani ezeket nekünk, akkor biztos, hogy ez fontos tanítás.

Szeretem szemlélni azt a nagy szeretetet, amivel a Szentháromság tagjai egymás iránt vannak. Milyen szép, amikor Jézus megkeresztelkedik, megnyílik az ég, és azt hallani, „Íme az én szeretet Fiam, akiben kedvem telik.” És a Szentlélek leszáll rá, erőt ad neki.

Félt, de kimondta

Vagy az a szép jelenet, amikor Jézus arról beszél, hogy az ő eledele nem más, mint annak akaratát teljesítse, aki őt küldte.

Azt gondolom, a Szentháromság egymás iránti szeretete talán nagycsütörtökön, nagypénteken látható leginkább. Mert a Mennyei Atya annyira szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda értünk.

Döbbenetes, nem? Vagy amikor nagycsütörtök este Jézus fent van az Olajfák hegyén, és azt mondja, ne az Ő akarata teljesedjen be, hanem az Atyáé.

Biztos, hogy Ő is, mint ember, irtózott, félt, vérrel verejtékezett mindattól, ami rá várt. És mégis, annyira bízik a Mennyei Atyába, hogy ki meri mondani, ki tudja mondani, „Legyen nékem a Te igéd szerint. Legyen a Te akaratod szerint.”

A Mennyei Atya vezette, végig kísérte az életét, ott van a kereszten, s utolsó leheletével azt mondja: Atyám, kezedbe ajánlom a lelkem. Ez a hatalmas bizalom, egymás iránti szeretet, a másik elfogadása, a másik akaratának végtelen nagy tiszteletbe tartása.

Mi mindannyian Isten képére és hasonlóságára lettünk teremtve, milyen jó lenne, ha meg lenne bennünk ez a szentháromságos egyistenben lévő végtelen szeretet.

Jó lenne, ha a gyermek azt tudnák mondani, hogy az eledele, az ő mindennapi betevő falata nem más, mint a szüleinek, a tanárainak akaratát teljesíteni.

Milyen jó lenne, ha minden nap ki tudnánk mondani, ez az én feleségem, férjem, gyermekem, szülőm, akiben kedvem telik.

Jó lenne, ha az életünk nehéz perceiben is le tudnánk mondani egymás iránti szeretetből a saját akaratunkról!

Jó lenne, ha ugyan a másik embertársam fájdalmat okoz nekem, akkor is Istennél keressek megnyugvást, vigaszt.

A legerősebb szeretet

Úgy hiszem, a Szentháromság Egyistenen belüli szeretet a legerősebb. Nem fordítja egymás ellen a Személyeket. A nehézségek, a gondok, a bajok, amik voltak, amik a Golgotából fakadtak, nem törték szét a Szentháromságot.

Milyen szép lenne, ha családjainkat a mindennapi nehézségek nem törnék darabokra, nem fordítanának egymással szembe bennünket.

Barátoddal való viszonyod meddig él? Amíg minden jól megy és nagyszerű? És amikor gondok vannak és bajok, akkor mit tudsz te mondani? Menj Isten hírével? Vagy azt, hogy igen, én bízom benned! Kezedbe ajánlom a becsületemet, a tisztességemet.

Merem-e a másik kezébe oda helyezni nem csak az életemet, hanem annál sokkal kisebb dolgokat is: 1-1 órát az időmből, a türelmemet, a fáradságomat.

Azt hiszem, mindannyiunk számára modell - és példaértékű a Szentháromságos Isten és Személyek egymás iránti szeretete és elfogadása.

Húsvétkor válik igen láthatóvá a Szentháromság közötti szeretet. Mint ahogy húsvétkor Jézus feltámadása után mondja, hogy jobb lesz a tanítványoknak, ha ő elmegy, mert akkor a Mennyei Atya elküldi a Szentlelket, az új Vigasztalót nekik.

A Szentírásban Jézus sehol sem mutatkozik be, nem mondja, hogy kicsoda Ő. Az emberek nevezik meg Krisztusnak, Dávid Fiának, Ember Fiának, Jézusnak. Ő csak egyetlen egy helyen nevezi meg magát úgy, hogy a Vigasztaló.

Feltámadása után azt mondja, hogy Ő a Vigasztaló és a Mennyei Atya elküld majd helyette egy új vigasztalót.

Ne azt nézd, hogy a másik hogyan él, mit tesz!

Kicsik, gyengék vagyunk, érezzük a magunk hibáit, esendőségünket, de azt gondolom, olyan jó dolog tudni azt, hogy felettünk egy csodálatos Szentháromság van és kinyújthatjuk feléje a kezünket szeretettel, jósággal. És nap, mint nap vihetjük a keresztet, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében induljon az életünk, a napunk, és este, mikor megfáradtan ágyba bújunk, akkor is a Szentháromság nevében fejezzük be a napunkat, életünket.

Nézzük ezt a végtelen szeretetet, melyet nem tudott kikezdeni se a Nagycsütörtök, se a Nagypéntek, se a Golgota, se a kereszthalál, hanem kiteljesedett, és azt gondolom, hogy ezen az úton kellene nekünk is mennünk, elindulnunk.

Ez legyen számunkra az a modell, az az eszménykép, amit földi életünk során meg kellene valósítanunk. Ne azt nézzük, hogy a másik hogyan él, mit tesz, mit mond, hanem azt kellene néznünk, ahogy Jézus is mondta, „Legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyám.”

Jézus nagyon magasra emelte a mércét. Hát, fussunk neki. Nem igaz? Szép ez az élet!

És az a szép, hogy évről évre, újból visszatér a szent háromnap, és persze mindig neki indulunk, szaladunk, ugrunk és vagy sikerül, vagy nem. De az idén újból, nagycsütörtök, nagypéntek lesz és húsvét hajnala felvirrad ránk!

Újból kezdhetünk mindent, ne adjuk fel a reményt! Igen is, ha Jézus tudta szeretni a Mennyei Atyát, akkor nekünk is tudnunk kell szeretni egymást!

Hordozzuk egymás terhét!

Ha Jézus le tudott mondani a saját akaratáról azért, hogy a Mennyei Atya akaratát teljesítse, akkor azt gondolom, hogy nekünk is szeretetből egymás terheit kell hordoznunk. És ha élete nehéz pillanataiban Jézus a Mennyei Atyához menekült, az Ő kezébe ajánlotta lelkét, akkor azt gondolom, hogy mi is, ha nehéz is, még ha gondok is vannak, akkor is egymás kezébe kell helyeznünk életünket, anyagi javainkat, szellemi, lelki kincseinket.

Ez a bizalom, ami előbbre viheti a világunkat, ami megmenthet bennünket, amely elvezethet bennünket a Mennyek Országába.

Ámen
Forrás: Laudetur.hu

Böjte Csaba: Őrizzük meg lelkünk nyugalmát!

Sok szerencsétlenség, nehézség zúdult ránk az utóbbi időben! A saját mindennapi gondjaink mellett, a médiákon keresztül mondhatni élő egyenesben, mindannyian tanúi lehetünk a világunkat rázó szörnyű eseményeknek.





Az arab világban elszabaduló indulatok, erőszak előtt, úgy gondolom, hogy mindannyian csak némán állunk. Hogy képesek egyes államférfiak, hosszú kormányzás után, mérhetetlen magánvagyonuk ellenére nekiállni és mesterlövészekkel, nehéztüzérséggel lövetni, repülővel bombázni a saját népüket?

Ugyancsak bénultan vettük tudomásul a Japán szigeteken történteket. Március 11-én egy 9 fokozatú földrengés és nyomában járó hullámverés, felfoghatatlan pusztítást végzett. A baj nem jár magában és most valóban, a katasztrófát egy atomerőmű meghibásodása, részbeni felrobbanása tette egészen apokaliptikussá.

Nézzük az eseményeket, a megrázó képkockákat, filmeket, és kicsinységünk tudata marékra szorítja a szívünket, félelemmel tölt el. Hihetetlenül sebezhető a világunk. Természetesen felmerül a kérdés: Miért kell ilyen eseményeknek történnie? Vajon mi vár ránk? Megannyi kérdés, mikre a választ az egyház részben a tudósokra, a szakemberekre bízza. Mi ebben az elmélkedésben egyetlen kérdésre keressük a választ: Mi legyen a magatartásunk ilyen eseményekben? Hogy viselkedjünk a bennünket érő nehézségek, gondok közepette?

Nagyon fontos kérdés, mert ha ilyen szörnyű események nem is történnek felénk - szívből reméljük -, de azért egészen biztos, hogy mindannyiunk kisebb -nagyobb konfliktusai, katasztrófái még lesznek. Ezért alázattal forduljunk szembe ezekkel a mardosó kérdésekkel, és keressünk rá választ a nagyböjti szentidőben.

Mi keresztények, válaszért, vigaszért, mesterünkhöz, szerető Krisztusunkhoz fordulunk. Az Ő élete megannyi fájdalom, tragédia. Születésétől kezdve, Heródes kegyetlenkedésén keresztül a nagypénteki kereszthaláláig folyamatosan jelen van a gond, a probléma az életében.

A jóságos Jézust egy szép beszéde után, az elvakult tömeg le akarja taszítani egy szikláról, de Ő nyugodtan keresztülmegy a tömegen és mintha mi sem történt volna, megy tovább, végzi a dolgát... Nem dühöng nem pánikól, nem veszekszik lázadozva az emberekkel, nem osztja ki őket bűneik szerint. De nem is ül le magába roskadva itt sem, de Keresztelő Szent János kivégzése után sem. Nyugalmát megőrzi és megy tovább, azon az úton melyre a Mennyei Atya öt állította.

Csodálom a szörnyű nagypénteki események forgatagában Jézust. Egy pillanatra sem tér le a szeretet útjáról! Döbbenetes, hogy feltámadása után sem akarja apostolaival bölcs szigorral kielemezni a történteket. Nem süllyed el a végtelen válaszokat kereső miértek hínárjába, hanem nyugodtan, derűvel végzi a dolgát. Tudja jól, hogy mi lakik az emberek fiaiban, a marék porból született emberkékben. Nyugodtan tudomásul veszi a tényeket és megy tovább a szeretet útján. Csodálom azt a végtelen nyugalmat és derűt, mellyel a szomorú, rezignált emmauszi tanítványaival szembemegy. Nyugodtan meghallgatja gondjaikat, és szeretettel megszólal, nem panaszkodik, hanem vigasztal, bátorit. A beszélgetés után ezek a férfiak lángoló szívvel, éjnek ideje alatt képesek útra kelni és visszamenni a távoli Jeruzsálembe, hogy elmondják: él az Isten, és szeret!

A világ csodálja a Japán nép önuralmát. A szörnyű földrengés másnapján, fehér ingben és nyakkendővel álltak a buszmegállóban, és mentek, hogy végezzék a dolgukat. Biztos vagyok, hogy a természeti pusztítást csak fokozta volna, ha az emberek szívében is a nyugtalanság és a pánik cunámia felforgatott volna mindent.

Nyugalom, önuralom! Csodálatos kincsek ezek, melyeket Krisztus mindannyiunknak felkínál. Van amikor nem lehet megoldani, elhárítani a gondokat, bajokat, van amikor csak imádkozva, Istenben bízó lélekkel lehet vinni a keresztet, tűrni a nehézségeket, megaláztatásokat, a szenvedést. Lehet, hogy mások vagy a magunk hibájából kerültünk nehéz, talán végzetes helyzetbe, de ha mesterünktől megtanultuk a nyugalmunk, a lelki békénk megőrzését, akkor biztos, hogy csodálattal ráfogunk jönni, hogy a szeretet, a remény útján járó embernek mindig van tovább. Ez a remény, nyugalom adott bátorságot az őskeresztényeknek az üldöztetések közepette. Számunkra is csak ez lehet az egyetlen méltó ruha melyet ilyen alkalmakkor, a nehézségek közepette magunkra ölthetünk.

Szováta, 2011. március 29.