2010. február 26., péntek

Szentem


Ma védőszentet választottam: Az”Angyali Doktort”, Páduai Szent Antalt, a szegények védőszentjét.
Benedek Pápa így szól Róla:
Pápai tanítás Páduai Szent Antalról
XVI. Benedek pápa a február 10-ei általános kihallgatáson, a VI. Pál teremben elhangzott tanítását az első ferences generáció egyik legismertebb személyének, Páduai Antal alakjának szentelte.
Szent Antalt, szülőhelye kapcsán, a lisszaboni jelzővel is szokták illetni; a Katolikus Egyház egyik legnépszerűbb szentje, akit az egész világon tisztelnek – mondta tanítása elején Benedek pápa. A hívek számára különösen kedvesek a Szent Antalt ábrázoló szentképek és szobrok, amelyek liliommal a kezében és a gyermek Jézussal a karján ábrázolják őt. Antal jelentős mértékben hozzájárult a ferences lelkiség kibontakozásához. Rendkívüli szellemi képességei, kiegyensúlyozott egyénisége, apostoli buzgósága és elsősorban misztikus adottságai által jutott el erre.
1195 körül született Portugáliában, nemesi rangú szülők gyermekeként; a keresztségben a Fernando nevet kapta. Egy a Coimbrában végzett tanulmányai során, 1220-ban megélt esemény egész életét megváltoztatta: szemtanúja volt, hogy 5 ferences vértanú ereklyéit közszemlére kihelyezték a városban. A Marokkóban mártírhalált szenvedett szerzetesek példáját követve elhatározta, hogy ő is Afrikába megy. Felmentését kérte az ágostonosok monasztikus rendjéből, és belépett a „kisebb testvérek” közé. Elindult Marokkóba, ám betegsége miatt irányt változtatva, Itáliában kötött ki. Így 1221-ben jelen volt a „gyékényes káptalanként” emlegetett ferences rendi megbeszélésen, melynek során személyesen is megismerte a rendalapító Assisi Ferencet. Ezt követően egy ideig teljes rejtettségben élt Itáliában. Egy papszentelés alkalmából olyan nagy szónoki tehetségről tett tanúbizonyságot, hogy elöljárói prédikátori szolgálatra kérték. Olaszországban és Franciaországban rendkívül hatásos népmissziókat tartott, majd Ferenc áldásával tanítani kezdett Bolognában, ahol megteremtette a ferences teológia alapjait, amely Szent Bonaventura és Dans Scotus munkásságában érte el csúcspontját. Antal halála előtt egy évvel visszatért Pádovába, ahol korábban is többször megfordult. A hívek már életében szentnek tartották. IX. Gergely pápa, aki egyszer hallotta őt prédikálni, alig egy évvel halála után, 1232-ben szentté avatta Antalt. Évszázadokkal később 1946-ban pedig XII. Piusz pápa egyházdoktorrá nyilvánította, és az „angyali doktor” címmel tisztelte meg – hangzott el XVI. Benedek katekézisében.
Szent Antal teológiai írásaiból a frissesség és az evangéliumi szépség sugárzik – fogalmazott a Szentatya. Műveiben úgy mutatja be az imádságot, mint szeretetkapcsolatot, amely az embert arra készteti, hogy bensőségesen társalogjon Jézussal. Az ima Szent Antalnál négy nélkülözhetetlen magatartást jelent, melyeket latinul így fogalmazott meg: obsecratio, oratio, postuláció, gratiarum actio – azaz: bizalommal teli megnyílás Istennek, bensőséges beszélgetés Jézussal, szükségleteink feltárása, végül dicséret és hálaadás. Szent Antal imádsággal kapcsolatos tanítása a ferences teológia egyik legsajátosabb jegye. Csak imádkozó lélekkel haladhatunk előre a spirituális életben – szerepel Szent Antal tanításában. Arra hívta a hívő embert, hogy igazi gazdagságra, jósággal és irgalommal telt szívre törekedjen. Mennyire időszerű ez a tanítás a mai világban is, amikor a pénzügyi válság és a súlyos gazdasági igazságtalanságok miatt oly sok ember elszegényedik és nyomorba jut – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa. Katekézise végén Szent Antal közbenjárását kérte az egész egyházért és az ő szavaival zárta a szerdai általános kihallgatást: „Ha Krisztusról prédikálsz, ő meglágyítja a kemény szíveket, ha rá gondolsz, akkor lelkedben kigyullad a fény, ha őt olvasod elméd betelik.”
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Tomka Ferenc: A gender ideológia


XVI. Benedek pápa az emberi természetet, a házasságot, a családot fenyegető, azok létét megkérdőjelező ideológiával szemben emelte fel hangját 2008. XII. 22-én egyik évzáró beszédében:

"Az egyháznak védelmeznie kell az embert az emberi természet leromolásával szemben.... Kötelessége, hogy az emberről, mint férfiről és nőről beszéljen, és megkövetelje a teremtés eme rendjének tiszteletben tartását... Amit napjainkban a "Gender" fogalma alatt sokfelé értenek, az lényegében az ember kiszakítását célozza a teremtés a Teremtő rendjéből. Az ember maga akarja megalkotni önmagát, és saját lényét maga kívánja meghatározni. De így az igazság ellen, a teremtés szelleme ellen fordul..."

A Mexikói Katolikus Családkongresszus (2009. február) több előadása ugyancsak felhívta a résztvevőknek, valamint a katolikus egyház vezetőinek figyelmét, hogy világszerte megjelenik a "gender" fogalom torzított használata, amely a humán és a keresztény ember-, család- és házasság-kép alapjait támadja meg. E támadással szemben az egyháznak is fel kell készítenie övéit.

1) Mit jelent a gender (vagy gender main-streaming) ideológia?

Vannak, akik pozitív, társadalomtudományi értelemben használják a gender fogalmat (pl. sok egyetemen). Mások fel sem figyeltek arra, hogy ez az új fogalom megjelent. De ha egyszer valaki felfigyel a kifejezésre, gyakran bele fog botlani, újságokban, web-oldalakon, könyvcímekben, a hazai és európai törvényhozás körüli vitákban.

A gender fogalom eredete

Az angol nyelv két rokon fogalmat használt a "nem" jelölésére. A "szex" kifejezetten a biológiai nemre vonatkozott, míg a "gender" "társadalmi nemet" jelent. A kifejezés utal az évtizedek óta megjelent szociológiai vagy antropologiai kutatásokra, amelyek rámutatnak, hogy a nemi szerepek (mint a férfiasság, a nőiesség) függenek a társadalmi körülményektől, illetve a gyermeki szocializációtól. Ilyen értelemben foglalkozik a gender-kérdéssel számos egyetem, tudományos intézmény.

A gender fogalom mögé sorakozik sok pozitív kezdeményezés, amelyek a nők egyenjogúságáért vagy a homoszexuális hajlamú emberek hátrányos megkülönböztetése ellen küzdenek. - Az ő alapvető célkitűzéseikkel minden humán és keresztény gondolkodású ember egyetérthet.

A gender fogalom eltorzítása

A radikális gender-feministák, a meleg szervezetek nagy része, illetve "gender mainstreaming" ideológusok azonban egy teljesen új ember- és társadalom-képet akarnak megvalósítani: Szerintük a "nem" (gender) teljességgel a társadalom terméke. Az ember nem férfinak és nőnek születik (még ha biológiailag rendelkezik is ilyen adottságokkal), hanem csupán a család és társadalom elvárásai nevelik őt férfivá és nővé.

A gender mainstreaming szerint az ember valamiféle semleges lénynek születik, és alapvető joga és képessége, hogy maga határozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját. (Az utódok létrehozatalának pedig, szerintük nem egyetlen útja a hagyományos házasság.) A gender-ideológia így eljut a nemek, sőt a család tagadásáig. Pontosabban: szerintük a nemek közötti egyenlőség elérésének feltétele a férfi és női nem, illetve a házasság és család megszüntetése.

Az ideológia terjedésének első lépései

A gender-ideológia képviselői tudatában vannak, hogy az imént idézett megfogalmazások a mai felnőtt generáció nagyobb részében ellenszenvet szülnének. Ezért - amint említettük - először a nők és a homoszexuálisok egyenjogúsításáról beszélnek, amellyel minden jóakaratú ember egyetért.

A nők egyenjogúsításának témájában azonban már halljuk a sarkítást is. Hazánkban is többször elhangzott már, hogy az anyaság rabszolgává teszi az asszonyt, megakadályozza szakmai és társadalmi kibontakozását. Biztosítani kell tehát, hogy az anya hamar megszabadulhasson a gyermek és a család okozta terhektől: ennek érdekében pl. meg kell rövidíteni a GYES-t, GYED-et, s a gyermekeket bölcsődében kell nevelni. - Vajon nem inkább a főállású, és megfelelően megfizetett anyaság választhatósága jelentené a nők egyenjogúságát - kérdezhetjük!

Ha a homoszexuális hajlamú személyekről szólunk, velük kapcsolatban először tisztázni kell egy alapvető félretájékoztatást. E hajlamra a pszichológusok jelentős szárnyával együtt úgy tekintünk, hogy ez nem genetikus adottság, hanem fejlődési, szocializációs rendellenesség. Ezt igazolja, hogy néhány évtizede eredményesen gyógyítják is ezt az állapotot számos országban, sőt hazánkban is (bár a gyógyítási rendszerek kiépítettsége nem elegendő). A másik gyakori félretájékoztatás, hogy a népességen belüli arányukat gyakran nagyobbnak adják meg, mint a valóság; néha még 10 % is jelent meg a sajtóban. Valóságos arányukat 2,5 %-ra teszik a kutatók.

A gender-ideológia fontos előkészítő lépése a homoszexualitásnak, mint önálló nemi valóságnak elfogadtatása, mert így beigazolódnék, hogy nemcsak két nem létezik, hanem legalább három. A távlati cél azonban ennél is több: a nemek teljes átstrukturálása. A pekingi konferencia ENSZ-jelentésének főszerkesztője, az ideológia képviselőivel egyetértésben kijelenti: hogy a férfi és női gender, "a társadalom konstrukciói", amelyeket meg kell szüntetni... "Nem két nem létezik, hanem öt: így nem férfiakról és nőkről kellene beszélnünk, hanem heteroszexuális nőkről és homoszexuális nőkről, heteroszexuális férfiakról, és homoszexuális férfiakról és biszexuálisokról" (és hatodikként a tranzvesztitákról, fűzik hozzá mások).

A gender egyik leggroteszkebb állítása: hogy a homoszexualitás genetikus adottság; ezt sokszor halljuk. De egyidejűleg azt is állítják, hogy férfi és nő viszont nem genetikus adottság alapján lesz azzá, hanem csak a társadalmi elvárás alapján.

Ilyen távlatban kell tehát megítélnünk, amikor felvonulásokkal, filmekkel, színdarabokkal, plakátokkal, iskolai rendezvényekkel, propagálják a homoszexualitást, illetve védelmükben világszerte feltűnő megmozdulásokat szerveznek.

2) A Gender mainstreaming ideológia (és kihívása)

Ha egy hagyományos vagy keresztény értékeken felnőtt ember, először hall e kérdésről, azt mondhatja: ez annyira abszurd, hogy nem lehet igaz. Sokak ilyen reakciója a gender sikerét is jelzi, amelynek - amint a tények mutatják - sikerült elérnie, hogy közel 15 év óta úgy sikerült előrehaladnia, hogy sokan tudomást sem szereztek róla. - Tudnunk kell azonban, hogy a gender ideológia világszerte egyre terjedő mértékben jelentkezik. Megjelent a filmekben, tv sorozatokban, a legkülönbözőbb újságokban és folyóiratokban, behatolt sok intézménybe, iskolába, egyetemre, és a legmagasabb törvényhozó testületekbe, és megjelent már törvények formájában is.

A pekingi világkonferencia

A gender új ideológiája, és annak követői különösen az ENSZ által rendezett 1995-ös pekingi női világkonferencián léptek a nyilvánosságra. A konferencia záródokumentumában vezették be hivatalosan a "gender mainstreaming" kifejezést; vagyis a "társadalmi nem" fő irányként való érvényesítését. A gender mainstreaming, mint a melegek, biszexuálisok, transzszexuálisok elismeréséért, egyenrangúságáért, és a kérdés hirdetéséért folytatott harc jelenik meg.

Ennek megfelelően (a hagyományos értékek képviselőinek tiltakozása ellenére) a csúcstalálkozó dokumentumából kiiktatták ezeket a kifejezéseket, hogy apa, anya, feleség, férj, mert ezek túlhaladott, konzervatív nézeteket sugallnak. A "nem" (sex) fogalmát (amely a természetes kétneműséget fejezi ki) pedig kicserélték a gender fogalomra, amely semmilyen nemhez nem kötődik, és tetszés szerint megváltoztatható.

A konferencián jelenlevők, és a gender-ideológiára szavazók önmagában is jelzik a kérdés súlyát: hiszen a világ számos országából voltak ott nőmozgalmak (és természetesen leszbikus nőmozgalmak) képviselői, köztük egyetemi tanárok és magas rangú politikusok.

A pekingi konferenciát követő évek

A Pekingi Cselekvési Platform elérte, hogy ajánlása már 1995-ben kötelezettséggé vált:

¡ 1995-ben az ENSZ - az emberi egyenlőség elve alapján - elkötelezte magát a gender mainstreaming elmélet mellett;

¡ 1996-ban követte őt az EU,

¡ 2000-ben a német szövetségi kormány, majd más országok.

2006. január 11-én az Európai Parlamentben elfogadásra került a homofóbiáról szóló határozat. Ez arra szólít fel, hogy Európa országaiban legyen büntetendő cselekmény, ha valaki félelemmel, "idegenkedéssel szól a homoszexualitásról, illetve a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekről, mert ez a rasszizmushoz, az idegengyűlölethez, az antiszemitizmushoz hasonló magatartás". - Azon személyek számára pedig, akik nem értenek egyet a nemek átstrukturálásával, meg is alkották a megbélyegző neveket: ők a homofóbok, a "homofóbia" képviselői, vagy "heteroszexisták". Az idézett EU javaslat sürgeti a tagállamokat, hogy tartsanak oktató jellegű tájékoztatásokat és a homofóbia elleni kampányokat az iskolákban, az egyetemeken és a médiában, továbbá közigazgatási, bírósági és jogalkotási eszközök révén erősítsék a homofóbia elleni harcot.

2008. február 13-án az EU útmutatót adott munkatársainak hogy ne használjanak nemekre utaló kifejezést (pl. nem mondják azt, hogy tanárnő vagy tanár, helyette mondják azt, hogy "tanerő", nehogy sértő legyen a kifejezés azokra, akik sem férfinak sem nőnek nem érzik magukat.)

2008. szeptember 3-án az Európai Parlament döntést hozott, hogy a tankönyvekből, számítógépes játékokból, marketingből, plakátokról száműzni kell a sztereotip férfi és női magatartásformák megjelenítését - Tehát ne a nő varrjon, vagy főzzön a képen, hanem a férfi, ne a férfi vezesse a motort, hanem nő. (A gender ideológia szerint lehetővé kell tenni, hogy mindenki maga válassza meg nemét. Ezért a gyermekeket nem szabad nővé vagy férfivá nevelni.)

2009-ben az Egyesült Államok írt alá egy ENSZ-nyilatkozatot, mely a (szabad) szexuális orientáció egész világra kiterjedő védelmére szólít fel.

A következőkben néhány kiragadott példával szemléltetjük a gender gyakorlati megvalósulását a hétköznapokban.

Több országban pl. az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban, Spanyolországban valamely kötelező iskolai tárgy (pl. etika) részévé tették a gender mainstreaming elméletet. - Spanyolországban a tananyagban az áll, hogy a házasság nem tételezi fel a nemek különbözőségét. Angliában egyes elemi iskolákban megtiltották, hogy használják az apa vagy anya szavakat, mert ez diszkriminatív.

Hasonló hírek sokaságáról olvashatunk, a világ különböző országaiból: mint az Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Anglia, Németország stb.

Anglia, Bécs és Bajorország egyes óvodáiban is megszüntették a lányos, illetve fiús játékokat, illetve bevezették, hogy a fiúkat lányos, a lányokat fiús játékokra tanítsák, hogy így "nemi identitásukat" kiegyensúlyozottá tegyék. - Világszerte egyre több formában (iskolai oktatásban, filmekben, írásokban, törvényekben) jelenik meg a homoszexualitás, mint normális alternatíva. Több országból érkeznek hírek, hogy a hagyományos vagy keresztény értékek védőit támadások, esetleg törvényes elmarasztalások érik.

Németországban kiemelkedő a folyamat. Berlin, München, Hamburg városokban pl. tanácsadó füzetet adtak ki középiskolás pedagógusok számára "leszbikus és meleg életformák" átadásának módjáról: hogy miként lehet ezeket vonzóvá tenni biológia, etika, történelem, társadalmi ismeretet vagy akár nyelvi órákon.

A Német Családügyi Minisztérium alá rendelt Egészségügyi Felvilágosító Központ kiadott egy brossúrát 1-3 és 4-6 éves gyermekek szülei számára 650.000 ingyenes példányban, országos terjesztés céljával. Az 1-3 éveseknek írott elemzi, milyen jelentős a kisgyermekek számára a simogatás, és felszólítja a szülőket, hogy rendszeresen simogassák, csókolgassák gyermekeik nemi szerveit. Nyúljanak bele a lányok hüvelyébe és simogassák azt, s így irányítsák őket a gyönyörszerzés ilyen formái felé. A nagyobbaknak íródott könyvecske sok egyéb hasonló ötlet között kijelenti, hogy jó, ha a gyermek már kisgyermekkorban megtanulja az önkielégítést, valamint ha megtanulja azt, hogy a szülők nem csak a heteroszexuális kapcsolatot tartják normálisnak. - A témával szinkronban jelentek meg játékos és énekes füzetek is gyermekek számára, amelyek segítséget nyújtanak, hogy a nemi testrészekről énekelhessenek a gyermekek.

A brit reklámetikai felügyelőség új tervezete főműsoridőben is engedélyezné abortuszklinikák és óvszergyárak hirdetéseit a rádióban és televízióban. Jelenleg egyetlen tévécsatorna kivételével este 9 óra előtt tilos az óvszerreklám. Azonban például az egészségtelen ételek reklámozása továbbra sem lesz engedélyezett a 16 éven aluliak részére.

Több országban megkezdték a nemi felvilágosítást, már 10 éves kortól - hiszen így lehet csak megakadályozni, hogy a serdülő gyermek teherbe ne essék. De a felvilágosítás egy témáról szól: hogyan kell védekezni a foganás ellen.

Nagy-Britanniában a gyermekek szexuális nevelését összehangoló brit szervezet (Sex Education Forum) erőteljesen szorgalmazza a 11 éven felüliek számára felállított iskolai szextanácsadó központok további terjesztését. Jelenleg a brit középiskolák harmadában már diszkrét abortusz-tanácsadás is elérhető a diákok számára. A Connexions nevű kormányzati ifjúsági tanácsadói szolgálat pedig olyan segélyvonalakat és szervezeteket reklámoz, ahol a tanácsadók a felnőtt paciensekre is vonatkozó titoktartás mellett dolgoznak, vagyis kiskorúak esetében a szülők tudta nélkül biztosítanak hozzáférést különböző terhességmegszakítási módszerekhez, köztük abortuszhoz is. - Az oktatási, gyermek- és családügyi minisztérium tavalyi jelentése szerint a szexuális nevelésnek "világos kapcsolatot kell teremtenie a fiatalok felvilágosítása és a nemi egészségügyi ellátás között, és meg kell tanítania a fiatalokat, hogyan vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat."

A korai gyermekkori felvilágosítást hazai cikk is igényelte már. Ezzel gyakorlatilag még korábbra tolják a szexuális érdeklődés felkeltését, és 10-12 éves gyermekek indítást kapnak a szexuális élvezetek kipróbálására.

3) Hogyan érinti a kérdés hazánkat?

Hazánkban, úgy tűnhet, még csak az első lépéseknél tartunk. Hallhatunk már a női egyenjogúságnak hirdetéséről, amely az anyaságot, a gyermeknevelést kényszernek, rabszolgaságnak mutatja be. És megszületett a törvény, amely a homoszexuális kapcsolatokat legalizálja.

De ha mélyebben belegondolunk, már régen nemcsak az első lépéseknél járunk. Ha áttekintjük a témával kapcsolatos törvényeket, illetve elemezzük, milyen szemléletet ad át ma egy gyermeknek, egy fiatalnak a média, az internet, esetenként az iskolai oktatás, látnunk kell, hogy a mi gyermekeink is az emberi és keresztény értékek alapvető tagadását szívhatják magukba, ha tudatosan nem védjük őket.

Az utóbbi éveknek a témával kapcsolatos törvényei...

A nemiség, illetve a társadalom liberalizálására már számos törvény született. Elhagyva az abortusszal és eutanáziával kapcsolatos törvényeket vagy javaslatokat, lássunk néhány egyéb témánkat érintő törvényt, amelyekről keletkezésük korában bizonyára tudtunk, de aztán elfeledtük őket. Közben pedig, új és új törvények születtek - egyre nagyobb számban.

2002-től hatályon kívül helyezték a BTK 199.§ és 200. § cikkét. Ettől kezdve nem számít bűncselekménynek a 14 évet betöltött azonos neművel való szexuális viszony. (Ez ideig az ilyen viszony 14 év felett csak különböző neműek esetén volt büntetlen, a 14-18 év közötti azonos neműek esetén büntetendő cselekmény volt.) S míg az ilyen cselekményt eddig "természet elleni fajtalanságnak" nevezték, ezt a fogalmat eltüntette a törvényhozás.

2003, illetve 2004-ben módosították a gyermekek, illetve diákok jogairól szóló 1993-as LXXIX. törvényt. S ez ugyancsak témánkhoz tartozik. Lényege, hogy a pedagógus nem közölhet a gyermekek szüleivel olyan adatot, amely "súlyosan sértené vagy veszélyeztetné a gyermek, tanuló érdekét". A megfogalmazás rugalmasnak is felfogható, de nyilvánvaló lépés a szülők nevelési jogainak és kötelességének korlátozása felé.

2003. március 1. óta jelentősen módosultak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények (terjesztés, fogyasztás, előállítás stb.) büntetési tételei, valamint különösen a büntethetőséget megszüntető okok szabályai. Aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez vagy tart, az nem büntethető, ha 6 hónapig gyógykezelteti magát. (Hogy mi számít csekély mennyiségnek, arról nem szól a paragrafus.)

2006-ban, számos országos tiltakozás ellenére jóváhagyták az 1997. évi CLIV. törvény 187. §-ának változtatását a sterilizációról, művi meddővé tételről. Korábban erre csak egészségügyi vagy családtervezési okból kerülhetett sor, a betöltött 35. év vagy három vér szerinti gyermek volt az előfeltétele. Most feltételek nélkül 18. évesen bárki kérheti a sterilizációt.

2007. VI. 1-től az Európai Unió 2004/68/IB határozatát átvették a büntető törvénykönyvbe: Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez, tart, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. - A kormány javasolta, hogy a 18-éves korhatárt szállítsák le 14 évre. Azaz ne legyen büntethető, ha valaki 14-18 év közötti személyről annak beleegyezésével, saját használatra készít vagy tart pornográf felvételt. (Ezt a javaslatot végül nem hagyták jóvá .)

2009. áprilisában jóváhagyták a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, ami már kiterjed a homoszexuálisokra is.

2008. őszén kezdődött meg az új polgári törvénykönyv parlamenti vitája, amely még tart. Míg a Rákosi-rendszerben született törvény előírta a házastársak egymás iránti hűségét, a mostani javaslat csak együttműködést kér a házastársaktól, hűségről nincs szó többé. A házasság megszűnésének okai között pedig, megjelenik a házastárs nemének megváltoztatása. (Ez azt sugallja, mintha a nem változtatása olyan gyakori lenne, mint a többi megszűnési ok - halál, bírósági vagy közjegyzői bontás.)

Itt említhetjük, hogy újsághírek szerint a magyar Szociális és Munkaügyi Minisztérium az uniós Progress program keretében pályázatot nyert, és szerződést kötött az Európai Bizottsággal a gender mainstreaming tananyagok kidolgozására. Nem világos, hogy ezzel is kapcsolatos-e vagy csupán a korábbi "szexuális forradalom" része, mindenképp több budapesti iskolában megjelentek az előadások a homoszexualitás és a szabad-szex propagálására (ezek lényeges elemei a gender forradalomnak).

Továbbá: Magyarországon 2009 januárjában a közép-kelet-európai hajdani szocialista országok közül elsőként alakult meg az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság. Az egyesület első konferenciáját a nők és férfiak esélyegyenlőségén alapuló költségvetés (gender budgeting) külföldi tapasztalatairól és magyarországi adaptációjának lehetőségeiről tartotta. A konferenciát Dobrev Klára, az egyesület elnöke nyitotta meg. Itt hangzott el, hogy Magyarországon elengedhetetlen a gender szakértelem fejlesztése és kiterjesztése az államigazgatásban, annak érdekében, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlősége megvalósuljon az élet valamennyi területén. (A női egyenjogúság olyan elv, amellyel egyet is értünk. A baj, hogy tudjuk: a nemzetközi gyakorlat tanúsága szerint a folyamatnak ez csak az első lépése.)

Egyéb helyek, amelyek a szexuális- illetve a gender-forradalom szemléletét közvetítik

Az internetnek és a tv-nek, egyes újságoknak a gyermekeket, a fiatalokat romboló hatásairól többször esik szó (s ma már hasonló eszköznek számít a mobiltelefon is). Az egész társadalom látásmódját kívánják és képesek alakítani a ruhátlanság különböző fokozataival az utcai plakátok. A plakátok közt Budapesten 2009-ben megjelent már a gender sok-neműség jogát hirdető plakát is.

E látványos jelzések mellettük fel kell figyelnünk a "tini" lapokra is. Szülők gyakran nem veszik észre, mit tartalmaznak a 10-12 éves gyermekeknek már járó "tini" folyóiratok (ilyen jól hangzó címekkel, mint pl. 100xSzép vagy Magyarország elsőszámú tinimagazinja – kiadja az EuromédiaBt). Ezek pedig elmagyarázzák a tizenévesnek, hogy ha egyszer megkapta hozzá a hormonokat, joga van a szexuális élvezetekhez, önmagával vagy mással (és azonos neművel). Elmondják, milyen módszerekkel szerezhet a tizenéves szexuális gyönyöröket magának vagy másnak, hogyan tud vény nélkül óvszert szerezni (úgy, hogy szülei ne tudják meg), vagy pl. hogyan tudja szüleit leszerelni, ha azok akadékoskodnak. (A házasság távlatáról, szépségéről nem olvashatunk e lapokban.) - A gyermekmeséknek ilyen irányú megváltoztatása is elkezdődött: megjelentek a homoszexuális irányultságú mesék pl. Csipkerózsikának Csipkejózsikára való átírása segítségével.

Számos magyar közép- és egyéb iskolában megkezdődtek a homoszexualitást "bemutató-védő" napok. Amint hangsúlyoztuk, szükségesnek tartjuk, hogy a homoszexuális hajlamú emberek tiszteletére, a velük való együttérzésre neveljünk. És látszólag erről is szól a legtöbb első találkozó. - De egyidejűleg fel kell hívnunk minden jóakaratú ember és szülő figyelmét, hogy a homoszexualitás érdekében folytatott kampányoknak súlyosan káros következményei lehetnek gyermekek, serdülők számára. Sok ember biszexuális hajlamú. Ha egy biszexuális hajlamú, illetve szexualitása érlelődésének elején tartó serdülő - a maga nagyon hullámzó érzelmi helyzeteiben - az egyoldalú propaganda hatására elkezdi kipróbálni a homoszexuális kapcsolatokat, kárára lesz emberi fejlődésének. Gyermekeinket pedig sok oldalról érik ma ingerek, biztatások, hogy próbálják ki a szexuális érdekességeket. A szélsőséges gender ideológia viszont meg lesz elégedve ezzel a fejleménnyel, hiszen számára az emberi szabadság lényegéhez tartozik, hogy ki-ki maga választhassa, esetenként változtathassa meg nemét. És ilyen módszerekkel mindenképp eléri – a külföldi adatok szerint is – hogy növekedni fog a homoszexuálisok aránya.

Megjelent már magyar tankönyv is a témában. Ebben szerepel az állítás: hogy "nem annyira biológiai meghatározottságunk miatt viselkedünk nőként vagy férfiként, mint inkább bizonyos társadalmi elvárások és régi hagyományok következtében". – A homoszexualitásról szólva pedig a könyv azt írja: hogy a "heteroszexizmus" (vagyis akik szerint csak a férfi és a nő közötti házas kapcsolat a normális!) hasonlítható a rasszizmushoz, amely alacsonyabb rendűnek nyilvánít egyes fajokat.

4) Elképzelhető az erkölcs, a család, az ember ilyen mértékű megtámadása?

Aki először hall a gender témáról, azt mondja: elképzelhetetlen, hogy ennyire alapjaiban meg lehessen támadni az embert, a családot, a társadalmat.

Az utóbbi évtizedekben az emberiség és a kereszténység sok olyan eseményt átélt már, amelyet néhány évtizeddel korábban alig tartott elképzelhetőnek. Idézzünk fel – válaszként a címben felvetett kérdésre is – egy témánkhoz szorosan kapcsolódó példát.

Mire volt képes az ún. "szexuális forradalom" 40-50 év alatt?

Az 1960-as években a szexuális forradalom az ember, a szerelem és a házasság felszabadulását hirdette meg a korábbi (vallási vagy humán) erkölcs béklyóival szemben. Néhány évtized alatt képes volt elvezetni a nyugati társadalmakat a "halál kultúrájának" útjára, a szakadék széléig. Napjainkban a nyugati társadalmak legsúlyosabb testi és lelki betegségei az önző gyönyör-keresésből, illetve a kiegyensúlyozatlan emberi és családi kapcsolatokból fakadnak. Miközben korunk egészséges fiataljai is álmodnak a szép párkapcsolatról, házasságról, családról (és hazánkra ez különösen is jellemző), társadalmaink jelentős része "bevette" a szabad szerelem hamis ígéreteit. Ennek eredményeképp a házasságok 50-60 %-a felbomlik; pontosabban, ha az összes párkapcsolatokat tekintjük (beleszámítva a próbaházasságokat vagy valamiféle tartósság reményében megkezdett kapcsolatokat), ezeknek mintegy 60-70 %-a bomlik fel. Mindennek a gyermekekre és szülőkre való gyilkos lélektani hatása közismert. Azt pedig valóban kevesen hitték el néhány évtizede, hogy az ún. katolikus országokban pl. Olaszországban is hasonló mértékű lesz a válások aránya, s hogy a gyermekvállalás mértéke a 40 év előttinek felére essék vissza.

Ezt tudta elérni a szexuális felszabadítás néhány évtized alatt. A gender-forradalom pedig a szabadság újabb fokozását ígéri...

5) Mit tegyen a keresztény?

A szeretet párbeszéde...

Egy ilyen súlyos helyzetben is tudnunk kell keresztény módon cselekedni, s törekedni a keresztény szellemű párbeszédre. - Amint Marx és Lenin, illetve a kommunizmus követői között is voltak jóindulatú emberek, akik az emberi egyenlőség ideálja miatt csatlakoztak a gyilkos diktatúrává vált rendszerhez, hasonlóan van ez ma is. Sok jóindulatú embertársunk csatlakozik ehhez a neo-marxista ideológiához, amelynek ugyancsak az egyenlőség a célja: a nők és a homoszexuális hajlamú emberek egyenlővé tételének vágyával. Személyes kapcsolatokban ezért is mindig a tisztelet hangján, embertársunk jóindulatának feltételezésével kell a témáról párbeszédet kezdenünk.

Cselekvés és a közösség megerősítése

Mivel azonban itt az emberi nem, a családok, a gyermekek megrontása a tét, a keresztény embernek meg kell ragadnia minden lehetőséget, hogy tiltakozzon, szembeszálljon ezzel a folyamattal, ahogyan egyházunk ma világszerte tiltakozásokat szervez.

Minden keresztény felelős a maga helyén: lelkipásztorok és hitoktatók, közösségvezetők és szülők.

Egyrészt le kell lepleznünk a lépésről lépésre belopódzó gender ideológiát a ránk bízottak – gyermekeink, plébániánk tagjai – előtt, és fel kell hívnunk erre minden jóindulatú ismerősünk figyelmét is.

Másrészt tiltakoznunk kell! Ha a szülők arról hallanak, hogy egy iskolában a gyermekeket félrevezető vagy megrontó előadásokat tartanak, kötelességük összefogni, és tiltakozni. Amikor azt tapasztalják, hogy a tv csatornáin a gyermekek által nézett időben, vagy egyenesen gyermek-műsorokban kiskorúak számára súlyosan káros műsorokat sugároznak, vagy amikor a gyermekeknek, tinédzsereknek szánt lapok telve vannak ilyen témákkal: össze kell fognunk, és tiltakoznunk kell.

Mindezen teendők mellett a legfontosabb: gondoljuk át, hogyan indult útjára az Egyház, s hogyan tudott megmaradni egy pogány világban; és szólni a halálos üldöztetések között is környezetéhez.

Az első keresztények életének vezér-elve volt: "szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról fognak megismerni titeket, hogy szeretitek egymást." Mert "ahol ketten vagy hárman összejöttök az én nevemben én ott vagyok közöttetek";. (Jn 13,34; Mt 18,20). Az egyház annyiban és ott tud továbbélni, amennyiben és ahol megéli a Krisztus akarta szeretet-közösséget. Ha a keresztény szülő meg szeretné védeni gyermekét a szexuális- vagy a gender forradalom rombolásától, tudnia kell: a keresztény közösség képes őt Jézus erejében megvédeni. Ugyanezt kell tudnia minden lelkipásztornak.

Végül a hívő ember bizonyossága, hogy Isten saját képe másának teremtette az embert. A személyes és társas élet szabályai oly mélyen az ember lelkébe vannak írva, hogy sem a keresztényüldözések, sem a múlt század kommunista vagy náci diktatúrái, sem a jelen liberalizáló áramlatai nem voltak képesek kiölni azokat. Az ember ma is keresi az örök értékeket. Egyházunk küldetése (minden értékeket védő és családot szerető embertársunkkal együtt), hogy megőrizze az örök emberi és isteni értékeket, és adja tovább azokat a következő nemzedékeknek.

Áprily Lajos: Mennék eléd


Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

A kommunizmus fekete könyvéből


Debreceni ferencesként vértanúnkra, Páter Kiss Szalézra emlékezem:
Az elfelejtett vértanú

Kiss Szaléz, az 1947-ben meggyilkolt ferences szerzetes életútja meglehetősen érdekes. Pécsett kezdte pályafutását, mint a ferences teológusok nevelője. Később a jászberényi hittudományi főiskola filozófia szakán bölcseletet tanított. Itt összeveszett a helyi nagypréposttal, mert nem látta kielégítőnek a tanyavilág lelki és szociális gondozását. a nagyprépost a ferences rend tartományfőnökéhez fordult panaszával. Páter Hermenegild Amerikába küldte a tudós szerzetest, mert kellemetlenné vált a rend számára a túlzottan szociális érzelmű pap. A „kiküldetés” 1937-ben kezdődött New Brunswick-i székhellyel. Itt az emigrációs magyarság lelki gondozását látta el. 1944-ben visszatért Magyarországra, Debrecenbe. Innen Gyöngyösre került, ahol a háború utolsó napjaiban mentette az üldözötteket, tanított és fiatalokat gyűjtött maga köré. A KEDIM – Kereszténydemokrata Ifjúsági Munkaközösség- megalapítójaként részt vett a város újjáépítésében.
1946 őszén Gyöngyösön orosz katonákat lőttek le, s Kiss Szaléz köréhez tartozó fiatalokat tartóztattak le az ügy kapcsán, akikkel a vallatás során aláíratták, hogy a ferences papnak meggyónták az oroszok elleni tettüket. A papot letartóztatták, s követelték, ismerje el a diákok vallomását. A pap a gyónási titok szigorú parancsának megtartására hivatkozva megtagadta a vallomást, mire az orosz hadbíróság halálra ítélte. Gyöngyösről Sopronkőhidára szállították.
A hírhedt börtön akkoriban úgy festett minket egy országos siralomház. Volt ott kommunista, csendőr, közhivatalnok, háborús bűnös, zsidó és keresztény egyaránt. Kiss Szalézt rabtársi szerették, segítették, hiszen sokan ismerték tevékenységét, segítőkészségét, az emberek iránt érzett elkötelezettségét.
Egy reggel két börtönőr kivezette a cellából, s már menet közben véresre verték. „Megdöglesz, te szemét csuhás. Az „egészségügyi” körzetbe vitték, ahol tovább tartott a kínzás. Amikor elájult, fellocsolták, és egy üres fecskendőbe tűt szúrtak bele. Lefektették egy priccsre, és krajába –vénájába- engedték a levegőt, amitől néhány másodperc alatt meghalt- mesélte egy el Kiss Szaléz ferences utolsó óráit s Sopronkőhidán szolgáló – akkor tizenéves- börtönőr, Halmos Endre nyugdíjas. – Ma már elmondhatom, hogyan történt. Nekem máig szörnyű emlék, amit ott tapasztaltam, amit ott tapasztaltam. Nemcsak a ferences atya halála, hanem az a sok száz gyilkosság. Sokszor ébredek fel ma is… borzasztó volt.
Kiss Szaléz egy volt azon vértanú között, akik CSAK hivatásukat teljesítették. Sokakat tartanak szentnek közülük, becsülnek meg, emlékeznek róluk tisztességgel. Olvasói kérésre mi is ezt tettük.
Stoffán György

(Megjelent a Kurír 1991/12. számában; „Egy rab (rend)társ” fényképével”.)

2010. február 25., csütörtök

Dsida Jenő: Erdélyi gyermek imája


Nagy kerek világon
van egy kicsi ország,
kicsi Erdélyország.
Parányi kerek folt
a kerek föld hátán,
De ha a világra
sötét este szállott
s kikönyökölsz fényes
csillag-ablakodon,
ugy-e, jó Istenkém,
mégis megtalálod,
ugy-e, megtalálod?

Kis Erdélyországban
van egy pici gyermek,
akinek ajkai
imákat rebegnek:
Parányi bogárka
nagy füves mezőben,
de ha már az este
harmat-könnyet ejtett,
jóságos szemedet,
ugy-e, én Istenkém,
mégis rámfelejted,
ugy-e, rámfelejted?

Így imádkozom én
minden este szépen:
Töröld le a könnyet
az anyám szemében.
Aztán imádkozom
küszködő apámért,
tanító bácsiért,
mindennapi jóért,
s imádkozom mindig
összetett kezekkel
Elek nagyaóért,
drága nagyapóért.

(Forrás: Cimbora, 1928. máj. 30.)

Segítségkérés


A Nyíregyházi Vakok Egyesülete szeretne segítséget kérni. Várják a megunt,
már nem használt magnókazettáinkat. Ők 2 havonta elkészítenek egy
hanganyagot azoknak a vakoknak, akik nem tudnak Braille írást olvasni.
Újságokat, magazinokat, könyveket, novellákat olvasnak fel kazettára. Sajnos
már nagyon elhasználódtak a saját kazettáik, ezért szeretnének újakat.
Szabolcsban még inkább hallgatnak kazettát, mint CD-t. Lehet műsoros is,
megoldják az "újrahasznosítást". Szóval bármilyet szívesen fogadnak.

Szerződésben állnak a Postával, ha valaki 7 kiló alatti csomagot küld nekik,
azt a Posta ingyen viszi el. (Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Egyesülete, 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 8. 2/215. a bélyeg
helyére kell írni: "Vakok írása") Még több információ: www.vakegy.hu

Köszönöm:

Andi



Bogdán Andrea
alprojekt-koordinátor
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet
ÚMFT Programiroda
H-1085 Budapest, Baross utca 52.

Tel.: (+36-1) 477-56-15
Mobil: (+36-20) 417-31-21
e-mail: bogdan.andrea@nive.hu
Honlap: www.tamop.nive.hu

Pénz nélkül


Én még Móricz Zsigmond Hét krajcárján nőttem fel.
Mindig szegények és boldogok voltunk.
Nem gyűjtöttem vagyont magamnak.
Félretett pénzem, az a kétszínű, csillogó „ hídpénz”/ kétszáz forintos/, amit a vasárnapi mise perselyébe tettem félre.
Nem panaszkodom.
Lámpásom Böjte Csaba Testvér.
Tisztán látom, addig élhetek, amíg adni tudok.
Tudok és akarok.
Mint az idézett Hét krajcárban a koldus, aki a hiányzó hetediket adta.
Mária Országa vagyunk:
Mária Földje - Gyermek árvaházak

Segítesz?

Hogyan?

Imával: Hihetetlen erővel képes összefogni minden jó szándékú embert az ima ereje. Egymásba kapcsol, erőt ad, a Istenhez emel. Déván és környékén számtalan emberi ésszel, képzelőerővel, tapasztalattal el nem gondolható módon valósulnak meg a megvalósíthatatlan dolgok. A csoda itt hétköznapi módon létezik, jelen van és működik. Sokszor csak ez segít! Imádkozz érte.

Az időd odaajándékozásával: Csaba testvér gyakran mondogatja nekünk; jó lenne ha a fiataljaink, az anyaországi testvéreink eljönnének és adnának nekünk az életükből, egy hetet, egy hónapot, egy évet.. Hihetetlen nagy szükség van munkás kezekre, a gyermekek ölelgetésére, simogatására, a beszélgetésekre, a nevelőszülők időleges tehermentesítésére.. Egyheti ottléttel is nagyon nagy terhet vehetsz le a hátukról.
Nagyon nagyon jó belecsöppenni a dévai lelkületbe, - erre hív Csaba testvér is.. Természetesen nem lenne szerencsés dolog, hogy ott ahol az esti vacsora (vajas)kenyerét is össze kell koldulni - egyszerre több tucat fiatal érkezne segíteni. Igaz a Jóisten ettől nagyobb problémákat igazít el, nap mint nap arrafelé, de úgy gondoljuk mégis, ezeket a látogatásokat jó lenne megszervezni. A szerveződéseket egyenlőre a magyarországi Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik kuratóriumi tagján keresztül érdemes megindítani: Hegyi János hegyijan@freemail.hu (otthon 1-409-0820, mobil: 30-9417-965)

Gyermekek befogadásával: Több mint 400 gyermek él a Csaba testvér által vezetett árvaházak falai között. Amit ott nem lehet megadni, az maga a CSALÁD. Nincs egészséges családmodell, se apa, se anya. A nevelőszülőket is ki kellene kapcsolni néhány hétre, hogy feltöltődhessenek és újult erővel indulhassanak az új esztendőknek. Mérhetetlenül nagy szükség van a gyermekek 1-2 hetes nyári vakációztatására, befogadására. Családok, egy-két közösség jelenleg is szervezi a gyermekek ittlétét, nyaraltatását, de több mint nyolc busznyi gyermek várna erre a lehetőségre. Mindeddig csak a töredékét sikerült elhozni. Szívesen vennénk, ha Ti is belekapcsolódnátok ebbe a lehetőségbe. Újra a fenti cím: Hegyi János hegyijan@freemail.hu (otthon 1-409-0820, mobil: 30-9417-965).

Anyagi segítséggel: Itt elsősorban pénzre gondolunk, hiszen ruhát, egyebet . küldenek bőven, élelmiszert pedig nagyon nehéz átjuttatni. A pénzzel jól lehet gazdálkodni és szintén hihetetlen nagy szükség van rá. A gyermekek megmentéséhez minimális pénzre van szükség, kb. havi 10ezer Ft-ra. Ennek a felére van csak anyagi fedezet. A többit Csaba testvérnek kell "összekoldulnia". Az élelmiszer, kenyér, stb. árak gyakran magasabbak, mint idehaza. Tejtermékeket a gyermekek nemigen esznek, pedig nagyon fontos lenne..

Csaba testvér alapításával Magyarországon is létrejött a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, ahová elküldhetitek adományaitokat:

Magyar Külkereskedelmi Bank - MKB 10300002-20145639-00003285

Gyönyörű kezdeményezések indultak útnak: idehaza létezik olyan iskolai osztály, ahol a tanulók havonta 170Ft-ot raknak be a "közösbe" és így a fagyipénzükből, egy dévai gyermek megmentését fedezik teljes egészében. A gyermek fényképe ott van az osztályban, tudják a nevét.. ismerik.
Bizonyára van ötletetek, segítsetek!

A mai időben felgyorsult az információáramlás. Az utóbbi hónapokban - azt lehet mondani - Csaba testvér a TV-ben, az újságokban, . szinte mindenütt jelen van. Kicsit azonban hamis a kép: a sokszor, sok helyen "jelen levés" még nem jelenti a segítség megjelenését.
Az a tapasztalatom, ha Te személyesen nem állsz mellé, ha Te személyesen nem fektetsz bele energiáidból, ha Te személyesen nem segítesz.. semmi sem megy tovább. Gyere állj mellénk, próbáljuk együtt: türelemmel, szeretettel, reménnyel a szívünkben.

www.devaigyerekek.hu


Kedves Mindnyajan!

Bizonyara jonehanyan hallottatok mar Devarol, a devai ferences arvahazrol.
TV, radio, ujsagok - mostanaban hal' Istennek sokat foglalkoznak ezzel a hellyel es azzal a fantasztikus emberrel, aki mindezt letrehozta, elteti.
Csaba testver ma mar kb. 380-400 felarva-arva gyermeket nevel itt munkatarsaival. A mai kor Neri Szent Fulopjekent, Don Boscojakent elhagyott, elveszett gyerekeket szed ossze utcakrol, palyaudvarokrol, disznoolakbol es nevel beloluk iskolazott, felsoiskolazott, cellal,hittel,hazaval, tenni akarassal a szivukben elo felnotteket.

Hiszem, hogy van miert odafigyelni erre az esemenyre! Sokat segithetunk es talan meg tobbet segithet nekunk ez a talalkozas.
Csaba testver alapitasaval letezik idehaza is egy Devai Szent Ferenc Alapitvany, mely termeszetesen mint kozhasznu alapitvany, lehetoseget nyujt mindenkinek az altala befizetett osszeg 30%-anak adoalapbol torteno jovairasara. Ezekrol az igazolasokat termeszetesen mindenkinek megkuldjuk.

Kerlek Benneteket adjatok tovabb ezt a hirt, hiszen szukseg van Mindannyitok segitsegere. A vilag telitve van szornyusegekkel, eroszakkal, terrorizmussal, s ezeket a jelensegeket tulsagosan is egyszeruen lato es magyarazo szolamokkal. Sokan hiszunk abban, ha a vilag jobbul elo fele nem a menekulest es az elhatarolodast valasztana, hanem segito kezet, tudast, idot szanna az elhagyott, nyomorusagukban neha eldurvult emberekre,megtalalhatnank azt az utat, amin talan mar regota jarnunk kellene.

Csak penzzel lehet segiteni?

Nem!

Szivesen fogadunk egyeb felajanlasokat, imakat, gyerekek nyari nyaraltatasat, segito kezeket, munkasokat, tanarokat Devan.

Talan az egyetlen dolog amibol jocskan adatik: a hasznalt ruhak. Bar ez bosegesen erkezik nyugatrol, de azert itt is van szukseg: sajnos ezekben sincs fehernemu, zokni, zsebkendo ?

Mit lehet meg?

Mososzer, fogkefe, fogkrem, intim betetek?.. mindezek aprosagoknak tunnek, de ezekre biztosan nem futja a kozos kasszabol.
Ezernyi mas dolog jol jonne: rendszeres tejtermekek az etkezesben, neha szalami az asztalon, egeszsegesebb taplalkozas ? felsorolni is nehez.

Legyetek talalekonyak?.

Mostanaban gyakran mondogatom: Ne higgye azt senki, ha nagy a hangossag egy-egy"esemeny" korul, akkor a segitseg is ily mertekben omlik be az ablakon.

Ha szemelyesen TE nem allsz be a sorba, ha Te magad nem segitesz, akkor hidd el, az egvilagon semmi sem fog tortenni!

Segits, ha tudsz!



Koszonettel es szeretettel:

Hegyi Janos

Devai Szent Ferenc Alapitvany kuratora

otthon: 1/409-0820
mobil: 06 30-9417-965

E mail: hegyijan@freemail.hu


Én hogyan segítek?
Tegnap beszéltem Editkével, a Gálospetri Otthon vezetőjével.
Mátyás nap lévén, meglepetést készítettünk Sass Matyinak, fogadott keresztfiamnak.
Őt hívtam személyesen telefonon Debrecenből, hogy felköszöntsem.
Nem tudom, melyikünk volt boldogabb.
Sokszor nem a krajcárok, csak szeretet, figyelem kell.
Abból bővelkedem.
Tudjátok, aki sokat gyűjt, soha nem bővelkedik.
Aki sokat ad, soha nem szűkölködik.

2010. február 24., szerda

Háromból kettő


Amikor Isten megteremtette a nemzeteket, minden népnek két-két
tulajdonságot adott. Sok lett a nép, elhúzódott a munka, a magyarokra
csak késő este került sor. Amikor a Mindenható megteremtett bennünket,
így szólt: - A magyaroknak az okosságot meg a becsületet adom, és azt,
hogy a kommunistákra kell szavazniuk.
- Elnézést, Uram! - szólt ekkor Gábriel arkangyal. - Ha jól számolom,
a magyaroknak három tulajdonságot adtál.
- Ejnye - mondta az Úr -, ezt aztán jól elnéztem, de most már vissza
nem vonhatom. Hát most mit csináljunk? Rövid tanakodás után úgy
döntött az Úr, hogy a magyaroknak adott három tulajdonság közül egy
emberre csak kettő lehet igaz, a harmadik nem, s maguknak kell
választaniuk az alábbiak szerint:
- Ha egy magyar okos, és a kommunistákra szavaz - mondá az Úr -, akkor
nem lehet becsületes. - Ha becsületes, és a kommunistákra szavaz,
akkor nem lehet okos. - Ha pedig okos és becsületes, akkor nem
szavazhat a kommunistákra.

Sodrásban


Balás Béla püspök nagyböjti gondolatai február 24. - Magyar Kurír

Választások közelegnek, változások várhatók. A hívő ember az események sodrában nem viselkedhet hűvös nézőként vagy eszement rajongóként. A történések nem kényszerpályán vágtáznak, azokat Jézus imája, könnye kíséri. A világot s benne az egyháztörténelmet utólag ugyan leírjuk, de előbb magunk alakítjuk.

Most tehát köszönjük meg világi vezetőinknek véget érő munkáját! Tiszteletre méltó volt azok teljesítménye, akik az általuk látott igazságért szembe mertek szállni külső nagyságokkal vagy saját belső kicsiségükkel.
Kérjük Istenünket, bocsássa meg nekünk mindazt, amit ő nem tett volna. Bocsássa meg azokat az „üresjáratokat”, amikor csak magunkat építettük, nem pedig az Ő országát, amely „igazság, béke és öröm” (Róm 14,17). Isten bocsássa meg, amikor szavunk csak leleplezett, ostorozott, majd halálpontosan sebzett, de hiányzott belőle a szeretet. Kár volt érte, és kárt okozott. A tömegtájékoztatás úgy rögzítette, mint „zengő ércet, pengő cimbalmot” (1Kor 13,1), de az eltalált személy így képtelen lett a változásra. Urunk, adj még alkalmat, hogy balszerencsés megnyilvánulásainkat jóvá tehessük! Engedd, hogy akaratodat felismerjük, a ránk váró munkát a tőlünk telhető legjobban végezzük!

A bajok nem ott kezdődtek, ahol 1956-ban Márai Sándor észrevette, mondván „Magyarország lóg a fákon…”. Szent Pál szavával: Már az is hiba nálatok, hogy pörös ügyeitek vannak… (1Kor 6-7). Baj a megtűrt gyűlölet, a viszonzatlan jó, az eltékozolt tehetség, az elmulasztott jótett, a meg nem születhetett élet, az örvendezőkkel együtt nem örülés, a sírókkal együtt nem zokogás (vö. Mt 11,17). Valahol a természetünk mélyén húzódik törékenységünk, a mindenkori válság magmája.

Helyzetünkben nem elég a négyévenként megszokott kormányváltás. Az ötven vagy százévenként esedékes nemzeti forradalom vagy az ezeréves honfoglalás emlékét se fogadjuk úgy, mint követendő példát. Minden mintavétel mélyén ugyanis magunkat találjuk. Kizárólag magunkban bízni pedig annyi, mint aszpirin az infarktusra, napszemüveg a rák ellen. Nekünk gyökérkezelés kell, pártokat meghaladó megváltó erőre van szükségünk!

A Biblia kettős teremtésről beszél. Az első: a világ teremtése, amit egykori eszközeivel ábrázolt a Genezis könyve. Ez nem volt elég, mert elrontottuk. Az evangéliumok, majd a Jelenések könyve szerint Isten nem a régi szép idők „restaurátora”. Bárhogy is szeretnénk, nem áll harcaink élére, hiszen országa nem innét való. Nem „bírója” ügyeinknek, és több mint „orvosa” a beteg világnak. Isten úgy mutatkozik be, mint aki újjáalkot mindent (vö. Jel 21,5). Az újszövetségi Szentírás vadonatúj, a gyakorlatban beváló elveket, ma is követhető magatartásformákat mutat be. Példát ad a járható útra, egy vállalható kormányprogramra.

Ne adjuk alább! Vágyódjunk a teljes megújulásra észjárásunkban, magánéletünkben, családjainkban! Folytassuk az Isten által kezdett újjáteremtést szociális ügyekben, oktatásban, édes hazánk minden tagjával való kapcsolatunkban!
Áldd meg, Isten a magyart igaz hittel, józan ésszel, ép erkölccsel, jó kedvvel, bőséggel, szíved szerinti vezetőkkel!

Balás Béla püspök

Láss, ne csak nézz!


A következő gondolatok nekem is csípik a szemem.
Hogy közösen bosszankodjunk, megosztom:
Rohadt cigányok töredékének képei zenével
Forrás: www.youtube.com
Retkes, rohadt cigányok! Csak a halott cigány, a jó cigány!
tegnap
Én is megosztom

Hozzászólás 1

Tetszik

Elrejtés

• Pogonyi Judit Ez azért elég gáz,mert a Jobbik nem ezt képviseli!tegnap
Ne legyenek illúzióitok, lássatok!

Találkozásom Bosák Nándor Püspök Atyával


Természetesen sokszemközt történt.
Tegnap, a Szent József Gimnázium dísztermében.
Akik a hegyen építettek.
Tanúságtevő vallomása megragadott.
A csendes, alázattal teljesített szolgálatról vallott.
Oly nagy szükség lenne ilyen nagyszerű emberekre.
Könnyebb lenne áprilisban választani.
Eddig kevéssé figyeltem rá, most megtettem:
Nyelv, igényesség, pontosság
Egyházközségi kommunikáció felelősök találkoztak Debrecenben
„Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk…. Parányi testrész a nyelv is, mégis egész nagy dolgokat vallhat magáénak…. Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlatosságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok száll. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie. Vajon a forrás esetében ugyanabból a nyílásból édes víz is fakad meg keserű is?” (Jak 3, 1-11)
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén működő egyházközségi kommunikáció felelősök ez évi találkozóját rendeztük meg november 7-én Debrecenben a Szent József Gimnáziumban. Ez a csoport 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy a központi és az egyházmegyei sajtóirodából érkező az egyházunkról szóló nyilatkozatokat, sajtóhíreket megismerjék, és ezek birtokában hírleveleikkel tájékoztassák az egyházközségük híveit, valamint ötleteikkel, szervezési munkájukkal kapcsolódjanak be az azok kommunikációs életébe. A megfelelő tájékozottság segít abban, hogy a keresztény értékek védelmében meg tudjuk fogalmazni véleményünket, adott esetben tudatos, átgondolt döntéseket tudjunk hozni. Az olvasás hátérbe szorult, a „második valóságot” teremtő, sok esetben az erkölcsi értékek közvetítésére nem képes, politikai csatározások színterévé vált világi média elveszítette az emberek bizalmát. Kisebb településeken nagy számban vannak azok a háztartások, ahol csak az „alap” (M1, M2, RTL, TV2) televíziós csatornák foghatók. Munkánkkal sokat tehetünk az egyházunkért. A munkatársakkal évente találkozunk, újragondoljuk a feladatainkat, és megosztjuk egymással a helyi közösségekben elért eredményeket. Nagyobb településeken több kisközösség munkálkodik, így arra is van példa, hogy a helyi kommunikációs munkatárs saját egyházközségi hálózatot hozott létre, ahol egy-egy közösségi tag beszámol az ott folyó tevékenységről.
„Azokra, akik újságokat írnak, hírleveleket fogalmaznak meg, minden egyes alkalommal a nyelv használata, a nyelvvel való bánás felelőssége hárul” - fogalmazott Gulyás Imre költő, újságíró, aki a „Nyelv, igényesség, pontosság” címmel tartott előadást. Kazinczy Ferenc nyelvújító születésének a 250 évfordulója alkalmából ezt az évet a magyar nyelv évének nyilvánították. Ehhez is kapcsolódva Gulyás Imre újságíró felhívta az újságírásban jártas munkatársak figyelmét a magyar nyelv szabályainak ismeretére, helytelen használatának veszélyeire, az írott sajtóban megjelent gyakorlati példákkal szemléltetve. Az előadó Bessenyei György a magyarországi felvilágosodás vezéralakjának egyik röpiratát idézte, miszerint a „Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány”, amelynek „kulcsa a nyelv”. „Valamint a tudományok, úgy a nyelvek is apródonként jutottak a tekéletességre. Így öregbedett a nyelv a tudománnyal együtt.” …”Valljuk meg, nagyon megszűkültünk a magyarságba”, holott „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen sohasem.” Az újságíró kifejtette, hogy Bessenyeinek ez a röpirata valóságos riadó a magyar nyelv érdekében. A rövid, tömör, érthető megfogalmazás helyett gyakran, az anyanyelvünk szépségét, gazdagságát, páratlanságát veszélyeztető töltelékszavakat alkalmazunk, ezek a kifejezések valójában csak„időhúzásra” valók.
Ezen a napon dr. Kádár Brigitta fehérgyarmati kommunikációs munkatárs egyházközségi munkájáról tartott beszámolót. Véleménye szerint a felelősök vagyunk abban, hogy az emberek mit olvasnak. Az elbulvárosodott médiumok között jelen kell lenni az egyházközségi híreknek is, majd utalt XVI. Benedek pápa a tömegtájékoztatás világnapján tett felhívására, amelyben a Szentatya a fiatalok leglátogatottabb fórumát az internet használatát, az evangélium hirdetésének egyik lehetséges módszerét ajánlotta. A szatmári munkatársunk az egyházközségük híreivel rendszeresen tájékoztatja nemcsak a katolikus sajtót, hanem a megyei és a határon túli szatmári napilapot, a helyi sajtót, más felekezetek lapjait, internetes oldalakat, valamint rádiós csatornákat. Kádár Brigitta mindezek mellett tevékenyen bekapcsolódik az egyházközségi programok szervezési, lebonyolítási munkájába is. Dicséretes, hogy a közelmúltban nyitották meg a Kelemen Didák Egyházközségi Könyvtárat ezzel is az olvasásra buzdítva az embereket.
A találkozó kulturális programmal zárult. Orosz Lőrinc a Szent Anna székesegyház plébánosa bemutatta a templomot, amelynek története szorosan kapcsolódik a reformációt követően Debrecen katolikus életének fejlődéséhez. Végül ellátogattunk a Déri Múzeum legimpozánsabb és legismertebb Munkácsy Termébe ahol dr. Keresztesné Várhelyi Ilona muzeológus Munkácsy-kutató tartott tárlatvezetést. Itt látható Munkácsy Mihály világhírű Krisztus trilógiája. A három nagyméretű festményt még a művész sem látta együtt.
Kovács Ágnes

Erdő Péter nyilatkozata


A Katolikus Egyház nem mondott le az iskoláinak járó finanszírozásról
Az MKPK elnökének nyilatkozata

február 23. 15:54


A Magyar Köztársaság Kormánya részéről az interneten keresztül hozzáférhetővé tett anyagok alapján az MKPK Gazdasági Bizottsága február 22-én közleményt és Püspöki Konferenciánkhoz szóló felhívást tett közzé, amelyben számszerűleg is megjelöli, hogy tanulónként milyen jelentős összeggel marad el az elmúlt évekre vonatkozó állami finanszírozás az egyházi iskolákban a többi iskolák finanszírozásától.

Ezek az adatok – különös tekintettel a hivatalos indoklásukról és mértékükről az utóbbi hónapokban nyilvánosságra hozott legkülönbözőbb és egymásnak ellentmondó állami közlésekre – azt mutatják, hogy a törvényesség és a jogbiztonság egyházi intézményeink tekintetében folyamatosan csorbát szenved.

Nem felel meg a valóságnak, hogy iskolafenntartó egyházaink, jelesül Katolikus Egyházunk lemondott volna iskoláink törvényben és nemzetközi egyezményben biztosított finanszírozásának egészéről vagy bármely részéről. A jogállamiság elve megkívánja, hogy az Állam törvényszabta fizetési kötelezettségeit állampolgáraival szemben is határidőre, egyoldalú halogatás nélkül teljesítse, amiként ezt külföldi hitelezőivel szemben mindmáig megteszi.

A Püspöki Konferencia Állandó Bizottságának hozzájárulásával, megfelelve Gazdasági Bizottságunk javaslatának, konferenciánk minden törvényes lépést megtesz az egyházi iskolákba járó tanulóink, valamint szüleik, és az iskolák dolgozói jogainak érvényesítése érdekében.

Erdő Péter
bíboros, prímás, érsek
az MKPK elnöke

Budapest, 2010. február 23.

Az MKPK Gazdasági Bizottságának közleménye itt olvasható.


© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Csukás István: Tavaszi vers


Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

2010. február 23., kedd

Francois Villon: Apró képek balladája


Tudom, mi a tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet;
csak azt nem tudom, kivagyok.

Tudom az urak nyakdíszét,
tudom, melyik ruha mi szerzet,
tudom, ki gazdag, ki cseléd,
tudom, mily fátyolt kik viselnek,
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
tudom, tortán él sok piszok,
tudom mely csap mily bort ereszthet,
csak azt nem tudom, kivagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
tudom, mit érnek, mit cipelnek,
tudom, pénz szava szép beszéd,
tudom, hol mérik a szerelmet,
tudom, mit higgyek a szememnek,
tudom, Róma mit alkotott,
tudom, a cseh mért eretnek,
csak azt nem tudom, kivagyok.

AJÁNLÁS

Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
/Szabó Lőrinc műfordítása/

2010. február 22., hétfő

P. Kiss Szaléz: Isteni szikra


Dante látnoki szeme, mint hatalmas tűzkohót szemlélte az Istent. A kohóból milliószám törtek elő és röppentek szét a tűzlángok és szikrák, - felices ignes, felices scintillae- hogy széppé, Istenhez és emberhez méltóvá varázsolják a földet, az életet. – a lobogó lángocskák, a röppenő tűzszikrák ez életben a lelkek.
Valóban, ha a csend szent némaságában, a sötétsége misztikus fénytelenségében befelé nézek, ha a szentbonaventúrai introspekciós fénnyel vizsgálom benső világomat, - megtalálom az én szerelmes lelkemet, ezt az Istenből kiszakadt boldog tüzet. Elámulok a bennem szorongó titkos, nagy világon és megértem Szent Izidor felkiáltását: „Ember, mond, mit csodálkozol a csillagos ég mérhetetlenségén, mit a tenger mélységén, hisz’ a te lelked a mélységek mélysége, s megcsodálhatod-e eléggé!?”
Titkos belvilágom első bizonyossága imago Dei vagyok, élő, eleven kép Istenemből. Halhatatlansága engem is ékít, - örök vagyok jövőmre nézve, - akaratomban szabad nagyhatalommá lettem, - gondolataimnak, vágyaimnak, érzelmeimnek határait senki se mérheti meg, - cselekvéseim biztos eredménnyel döntik el jövő sorsomat…
Ez mind igazság! Éppen azért nem leszek dilettáns, avagy kontár, hanem vérbeli életművész s vigyázok arra, hogy el ne rontsam magamban Teremtőm remekművét. A negatív ember azonban nem elégít ki engem, hiszen a természetem nyugtalanul keresi az élet pozitívumait, mindig a több igazat, a biztosabb jót, az eszményibb szépet és az abszolút Valóhoz segítőt keresi. Ezeket, mint életalakító erőket, beleviszem a szürke élet hétköznapjaiba, azoknak zűrzavaros, idegesen váltakozó gondjaiba, hogy rendet, békét, céltudatos életet teremtsek. – tengerszem leszek s azt akarom, hogy élettükröm törés nélkül mutassa a facies Deit, - Istenatyám arcát.
Szent Bernát segít megismernem a lelkemet, mint a mulandóság és az örökkévalóság horizontját. Kapocs, foglalat vagyok a kettő között, mert haladó testben járva az idő, a mulandóság igáját viselem, de halhatatlanságom az örökélet vágyát, tényleges részesedését biztosítja számomra. Sejtelmes kettősség ez! A mulandóság segít örök célomhoz, Istenhez, vagy zúdít le boldogtalanságom véget nem ismerő mélyébe. Viszont örökkévalóságom napsugarassá, békésen boldoggá varázsolhatja mulandóságomat, bár nyomor, vergődés, betegség, elnyomatás, halál jár velem egyazon életúton, - vagy pedig minden fény, illet, kéj, dicsőség, hatalom ellenére is kínlódó vergődést, titkos rágódást, mély fullánkot dobhat földi boldogulásomba.
Ezek nyomán részemre is csalhatatlan igazság az assisi Pátriárka, Szent Ferenc intése: a szolgaság igájába kell fogni a szamár testvért, hogy ne lázadozzák a lélek ellen. Igen, törekvésem odairányul, hogy ne legyek földszagú, giliszta ember, aki boldogtalan halálra kényszeríti magában a lelket. De túlzástól is óvakodom. Testemet nem vetem meg, nem utálom azt, - Isten remeke az is – hanem odatörekszem, hogy tiszta, ragyogó szentélye legyen a lelkemnek, hordozója a bennem lakó Istennek. Ezt elérnem dicső győzelem!
Végül a teremtmények koronája, éke, dicsősége is vagyok. Nem a szemeim, nem kezeim…, nem érzéki, fizikai világom révén, hanem halhatatlan lelkem által. E nagy természetfölé, világfölé emelő isteni erő irányítja, magasabb régiókba segíti bennem a gondolatokat, az érzelmeket a vágyakkal, sőt a cselekedeteket is, - új világokat tár föl, - összekapcsol a Végtelennel, - hitet lop elmémbe, reményt a lelkembe, szeretetet a szívembe, - bizton vonz a mélységek, magasságok felé…
Mennyi sok mulandó cél, törekvés, nagyravágyás tüzeli az embereket, mennyi csalódás, lemondás, meghunyászkodás, kétszínűség, ravaszság, embertelenség tarkázza életüket és mégis – vagy éppen azért?! – a vég milyen szomorú, elmúlás, nem egyszer már e földön kétségbeejtő nyomorúság. – E nagyon is szent igazságát: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja?” – Hát én nem ezt akarom, kincsek, rejtett kincsek kellenek nekem, melyeket Jézus sejt bennem, melyet Ő keresett először lelkemben. – Megtalált kincse leszek Jézusomnak, magamnak és embertestvéreimnek. Az elő kettő módja világos, a harmadikéra pedig elnémult ajkú Prófétánk, Prohászka oktat: „A forrás vizet, a szív vért lüktet; a lélek pedig, melyben Isten él, öntudatos jóságot, lelkiséget, szeretetet állít a világba!”

Megjelent: Korunk Szava: Aktív katolikus orgánumban, 1933. április 15. (III. évf. 8. szám), 133.o.

Kéz kezet mos


Amikor barátom, Wojtek fotomontázsát megláttam, elmosolyodtam.
Milyen nagy szükségünk lenne ilyen csapokra, amikor a választások közeledtével, egyesek, a kéz- kezet mos elvére alapozva tönkretesznek egy országot, tisztátalan szájukkal bemocskolják a világot.
Ezzel mosnám azokat a kezeket, ezzel öblögetném azokat a szájakat.
De sok égési sérült lenne!
Egy tiszta világban!

e-Szó: Az egység záloga

e-Szó: Az egység záloga

2010. február 21., vasárnap

Medjugorjei üzenet


2010. január 25-i üzenet

"Drága Gyermekek!

Ez az idő legyen számotokra a személyes imádság ideje,

hogy a hit magja növekedjen szívetekben,

és örömteli tanúságtétellé fejlődjön mások számára.

Veletek vagyok, és szeretnélek buzdítani mindnyájatokat:

növekedjetek, és örvendezzetek az Úrban, aki teremtett titeket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Ez a hívás, különös módon nekünk, a Látogatás Imaközösség tagjainak van címezve, mert mi megígértük, hogy mindent megteszünk, amit a Szűzanya kér tőlünk.

Hogy a hit magja növekedjen szíveinkben, szükségünk van a személyes imára.

Mert a hit és a szeretet mellett, mi mindannyian személyesen döntünk a szívünk mélyén. Mindenkinek el kell kezdenie a szívből való ima személyes iskoláját.

Hányszor volt rossz a hozzáállásunk az imához Gyakran úgy gondoljuk, hogy az ima az Istennek való ígéreteink és szükségleteink kezdete és felsorolása.

Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben ezt írja:

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthet* sóhajtozásokkal.* (Róm. 8,26)

Szent Ágoston tanít minket: „Isten füle szívedre van helyezve.”

Az ima a mi szívünkben születik meg. Innen átömlik az Isten szívébe.

Enélkül az ajándék nélkül az ember nem tud imádkozni.

Vagyis , ha nem szívvel imádkozol, akkor az nem ima.

28 éve és 7 hónapja tanít a Béke Királynője szívvel imádkozni-

Sok kőszívű és sérült szívű ember fedezte fel az imát Medjugorje –ban.

Megismerték az ima szépségét, amely ajándék, ami mindig meghallgattatik, mert ez Isten akaratával összhangban van.

Ezért fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy folyamatosan tanulni kell imádkozni.

Az ima nem a mi monológunk, vagy szóáradatunk, vagy kérések, mint valami tartalom.

Jézus az ilyen imát a pogányok imájához hasonlítja ( Mt. 6.7.).

Az ima annyi, mint Istennel együtt lenni. Ez azt jelenti, hogy az Ő közelében lenni.

Ez nem mindig könnyű, se nem egyszerű. A tanítványok ezért kérték Tanítójukat:

„ Uram! Taníts meg minket imádkozni.” (Lk. 11. 1.)

Minden nap el kell határoznom és egy bizonyos időt kell biztosítani az imára a családban,

a személyes imára a szívem csendjében, a kis szobámban, kápolnában, templomban...

Csak az imádkozó ember ismeri az Istent. Csak az imádkozó ember ismeri az embereket.

Az ima nélküli ember konfliktusokat okoz a mindennapi életben és a munkában.

A híres teológus és bíboros W. Kasper azt mondta:

„Az ima valóban a hit cselekedete, amelyet megvallunk, amikor imádkozunk.

Az ima mellett olyan ember dönt, aki hisz”.

Ezért teljesen megértjük a Szűz Anyát, aki meghív minket, hogy legyünk hitünk tanúi,

mert ez spontán megvalósul abban az emberben, aki imádkozik.

A család, amely megújítja az imáját, és állhatatosan kitart benne, egyidejűleg növekszik a hitben, amelyről bizonyságot tesz, és a szeretetben, amelyet él.
A szívvel imádkozó ember boldog ember. Áldott és mindig van mit adnia.

Boldoggá tesz másokat, és mindenki szereti őt, és mindenkinek szüksége van rá.

Ezért térjünk vissza az imához nagy hálával.

Ebben a világban se nekünk, se az Egyháznak nincs más útja.

Ebben a hónapban a következő szándékokért imádkozunk.

1. Püspökökért, papokért, szerzetesekért és szerzetesnővérekért, hogy mindenkinek az ima és a hit jelei lehessenek, akik az imából élnek
Új lelki hivatásokért, és az Egyház lelki megújulásáért.



2. Imaközösségünkért, hogy teljesíthessük fogadalmainkat, az életünkkel válaszolva a Béke Királynőjének hívására. Hogy azok, akik elpártoltak, visszatérjenek, akik elaludtak, felébredjenek, hogy továbbra is kitartsanak, akik elfogadták a meghívást. Hogy az ez évi Találkozónk termékeny legyen.

3. Akik imáinkba ajánlották magukat. Különösen a betegekért és nélkülözőkért, hogy a Béke Királynője vigasztalja, erősítse, gyógyítsa őket. Hogy az egész világ tudja, hogy a Béke Királynője köztünk van, hogy mindannyian elfogadjuk és éljük üzeneteit.


Fra. Jozo Zovko

Csevegés tanulságokkal


A netes üzenőfalon kialakult beszélgetésből adok közre néhány gondolatot, így a választások előtt tanulságos.
A következtetést mindenki maga vonja meg:
• Van ojan hogy kúltúrált roma lány?
Nem szétszedni kellet volna őket hanem káést adni nekik!tegnap
• Áncsán József ojan, ly- al.
bocsi kultúrált magyar!tegnap Hozzászólás törlése
• Karmazsin Veronika Plusz: Petőfi a versében nem kurva anyádat,hanem kurvanyádat írt,ami régen szoptatós dajkát jelentett..Herr Pataki..kéretik kijavítani tegnap
• Pataki Mihály Mi az hogy HERR?
Nem vagyok német és nem vagyok úr.
A helyesírásról meg csak annyit hogy néha elírok dolgokat,akinek nem tetszik nem olvassa el!tegnap
• Sziebert János Károly elnézést kérek,nem akarok a polémiába avatkozni,de ha igy van,akkor Karmazsin Veronika 'kurva anyádat'-ra vonatkozó megjegyzése és a kijavitásra vonatkozó figyelmeztetése indokolt. Nem kell azonnal 'felkapni a vizet',még hiuságból sem.,ugyanis elirhatunk valamit,de ez durva,hiszen nagyon sokan olvassák. Bocsi.3 órája
• Pataki Mihály A verset szándékosan nem javítom át,ezt ugyanis Petőfi egy egészen más hejzetben,más népcsoportnak írta.Úgy gondolom tisztességtelen lenne vele szemben,ha ti ezzel nem értetek egyet hát sajnálom.Ez van.
Én ugyanis nem szoptatós dajkára gondoltam.3 órája
• Sziebert János Károly Kultürált roma/cigánylány még teóriai sikon sem létezik,ehhez még elfogultnak sem kell lenni az embernek.3 órája
• Pataki Mihály János,valamiben azért csak egyet értünk.Az a baj hogy egyáltalán léteznek roma lányok.3 órája
• Sziebert János Károly Ebben is egyetértünk,de ezt terjesszük ki a cigány fiukra is,jó?!3 órája
• Pataki Mihály Osztom az ötleted,sterilizálni kell mindet.3 órája
• Áncsán József Anyanyelvünk, kultúránk ellen véteni legalább olyan bűn, mint embertársaink ellen!
Úgy gondolom, nem Jobbik, hanem egy jobb Magyarországra v an szükségünk!
Nagyböjt első vasárnapján kellene egy kis mentális fertőtlenítés!0 perce Hozzászólás törlése

2010. február 20., szombat

Falu Tamás: Esti ima


Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

e-Szó: A pusztában

e-Szó: A pusztában

Kerüld a megtiszteltetést!


Szép lassan megtanultam, nem azért kell jót tenni, jól tenni, hogy megdícsérjenek, megköszönjék.
Mint ahogyan keresztény hitemet sem jópontokért gyakorlom.
Csaba Testvér, a maga puritán egyszerűségével csak azt mondja: Jót tenni Jó!
Ma már senkitől nem várok köszönetet, teszem a dolgom, magamért, lelki békémért.
Mások boldogulásáért, öröméért.
Mert az élet értelme, a másokért való élet!

2010. február 19., péntek

Tilos a papás mamás!


Korlátozná a papás-mamás játékokat az óvodában a kormány. Az óvodai nevelés alapprogramjának novemberi módosításával a kormány a nemi sztereotípiák erősítésének kerülését és a migráns gyermekek önazonosságának erősítését írta elő az óvodapedagógusoknak.

A kormány tiltaná a papás-mamás játékot az óvodában
Módosította tavaly év végén a szocialista kormány az óvodai nevelés országos alapprogramját. A mindenkori kabinet ebben a dokumentumban határozza meg az óvodapedagógusoknak az általa kívánatosnak tartott gyermekképet. A jogszabály szerint a kisgyermekek nevelésénél tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, elő kell segíteni a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását.

Az alapprogram a gender ideoló giából táplálkozik. A gender, az egyenlőség szellemiségében, értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését, és az egyénre bízza a döntést, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát. Ezáltal mindenki eldöntheti, hogy hetero-, homo- vagy transzszexuálisként létesít kapcsolatokat, és ezeket a gender egyenrangúként kezeli. A több mint fél évszázados ideológia elszánt harcot vívott, hogy bevezesse a társadalmi nem fogalmát, és háttérbe szorítsa a biológiai nemiséget. Ennélfogva a gender ellenez minden olyan szándékot, amely különbséget tesz a férfi és a nő hivatása, például a házasságban, a családban betöltött szerepe között.

A kormányrendelet előírja, hogy a foglalkozásokon az óvodapedagógusoknak kerülniük kell a nemi sztereotípiák erősítését. Ez a gyakorlatban a teljes magyar népmesekincs mellőzését jelentheti, ugyanis ezekben az anya hamuban sült pogácsát ad a vándorútra induló fiúnak, és a nő, általában a király lánya az, akit meg kell mentenie a gonosztól küzdelem árán a férfinak.

A nemiség semlegessé tételén kívül a nevelési alapprogram rögzíti a kívánatos óvodakép kialakításánál, hogy az óvodai nevelésben biztosítani kell a hazájukat elhagyni kényszerülő, vagyis migráns családok gyermekeinek az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését. A kisgyermekekkel foglalkozó nevelőket kötelezi a jogszabály arra is, hogy a foglalkozások zenei anyagának összeállításánál vegyék figyelembe a nemzetiségi, etnikai, kisebbségi nevelés esetében a gyermekek hovatartozását. Az érzelmi nevelés és a szocializáció szabályozásakor a kormányzat meghatározza, hogy a gyermekeket a különbözőségek elfogadásán kívül azok tiszteletére kell nevelni.

Ranschburg Jenő pszichológus a kormányhatározatról lapunknak azt mondta, vitatott kérdés, hogy az óvodai nevelésben mennyire kell hangsúlyossá tenni a nemi sztereotípiákat. Hozzátette, a feminista irányzatok a hétköznapokban is elfogadottá tették, hogy az otthonon kívül a nő nemiségétől függetlenül legyen egyenrangú a férfiakkal. Ranschburg Jenő szerint jogszabályokkal nem lehet megváltoztatni azt az utat, amelyet a gyermekek ősidők óta járnak, és továbbra is a papás-mamás és hasonló típusú játékokon keresztül fedezik fel a nemek közötti különbségeket. A pszichológus szerint az óvodai nevelésnek amúgy kevés hatása van a nemi sztereotípiák kialakulására, a médiumok mesekínálatának befolyása jóval nagyobb, és az döntően a hagyományos férfi-női szerepeket propagálja. Ranschburg Jenő összességében József Attila idézetét tekinti iránymutatónak ebben a kérdésben: „de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

Tóth Dániel, a Heim Pál Gyermekkórház gyermekpszichológusa szerint aggasztó kérdéseket vet fel a jogszabály. A nemi sztereotípiák tisztázásának kerülése vagy az, ha a közösségben a gyermek nem megfelelő példát lát, összezavarhatja a gyermekeket. A zavart a családi háttér sok esetben már nem tudja kiküszöbölni, hiszen óvodás kortól a legtöbb gyermek esetében otthon megszűnik az aktív szülői foglalkozás. Tóth Dániel bízik benne, hogy az óvodapedagógusok is tudják, hogy ez a jogszabály rossz, és alkalmazása ellen tiltakoznak. A gyermekpszichológus a szabályozás ellenére nem tartja életszerűnek, hogy begyűjtenék a Barbie babákat és a katonákat a gyerekektől, hogy ne játszhassák az ezekhez kötődő férfi-női szerepeket.

Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa élet-és természetellenesnek nevezte a kormányrendeletet. A nemi sztereotípiák a nő és a férfi közötti különbség az alapja a családnak, az emberiség fennmaradásának. Hozzátette, kormányváltás után azonnal eltörlik a jogszabályt. Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a migráns gyermekek önazonosságának megerősítéséről úgy rendelkezik a kormány, hogy nem hangsúlyozza a befogadó nézet kultúrájának megismertetését.
Sándor Csilla

Hát nem egy háborodott világban élünk?
Ferences szemléletünkben:
Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg! (…)”
Nézzük meg, mit mond a tudomány embere kérdésre válaszolva:
1. „A család, mint alapközösség a legalkalmasabb arra, hogy előkészítse az egyént a társadalomban való részvételre. Emellett közismert, hogy a családban élőknél a megbetegedések esélye kisebb, mint a magányosoknál, a gyógyulásé pedig jóval nagyobb. Szívinfarktus esetén például a házasságban élők túlélése legalább kétszer olyan valószínű. A család a legfőbb egészségmegtartó erő, segítségével rengeteg mentális és testi betegséget meg lehetne előzni. És akkor még csak az egészségügyi következményekről beszéltünk. A társadalom számára kifizetődőbb lenne a családok támogatása, mint a beteg, elhagyatott, munkaképtelen és deviáns viselkedésű emberek problémáinak „kezelése” szociális és rendőri intézkedésekkel.”

2. „A szóhasználat árulkodik: amikor személyiségi jogokat emlegetünk, összekeverjük a személyt és a személyiséget. Az utóbbi egy lélektani fogalom, amely az egyén individuális, másoktól különböző tulajdonságait jelenti, és mi erre építünk jogokat! Ha nem azonosulsz a homoszexuálisok szemléletével, akkor te vagy a „homofób”. Vegyük észre, hogy ez egy kóros állapotot jelző, patológiából vett fogalom! Így csúsznak át az általános emberi jogok a „személyiségre”, a különösre, így lesz a „patológiásból” „normális”, és fordítva.”
(KÉPMÁS 2009. 07. Az önzés társadalmai
Prof. Tringer Lászlóval beszélget Szám Katalin )
A mostanában többször tapasztalt veszélyről is fontos az észrevételeket megosztani.
Ne gondoljuk, hogy ez periférikus kérdés, amivel nem kell foglalkoznunk. Sőt!
Czakó Gábor: Válság a válságban / Magyar Hírlap online 2009. 07. 04.
Az Úr „férfinak és nőnek” teremtett bennünket. Ontológiai alaphelyzetünket törölné a „gender mainstreaming”, a nemtelenségi főcsapás, miszerint társadalmi nemünk is van, amit váltogathatunk, s ami fölülírja a biológiait. Jellemző a tudományra, hogy amilyen fickósan kitiltotta köreiből Istent, oly alázatosan szolgálja az Antikrisztus pokoli tudománytalanságait.







Előszó Dr. Lawrence Crabb: Nők és férfiak (A különbözőség öröme) c. könyvéből Harmat Budapest, 2001
Növekvő aggodalommal figyelek két fejlődési folyamatot a kereszténységen belül. Az egyik az evangélium fokozatos leszűkülése arra az üzenetre, hogy rosszul működő családunkban, felnőtté válásunk során sérülést szenvedett énünk helyett Krisztus új személyiséggel ajándékoz meg minket. A másik pedig a Krisztusban való új élet egy sajátos értelmezése, mely szerint figyelmen kívül hagyhatjuk férfi és női mivoltunk egyediségét, mivel Őbenne egyenlőek vagyunk.
Lehet, hogy a korral jár, de egyre szenvedélyesebben ragaszkodom néhány, számomra fontos igazsághoz, amely ellentmond a fent leírt két folyamatnak.
Ezek közül az egyik igazság az, hogy az evangélium kezdete az ítélet, központi drágaköve pedig a megbocsátás. Ha nem döbbenünk rá bűnünk mélységére és Krisztus kegyelmének nagyszerűségére, akkor az önszeretet értéktelen csecse-becséjévé tesszük Krisztus új teremtését bennünk. Ha viszont felismerjük, hogy a megbocsátás Isten kegyelmének édes gyermeke, akkor azáltal, hogy Isten dicsőségére és mások szolgálatára szenteljük életünket, megismerhetjük új status quo-nk örömeit.
A második igazság az, hogy amikor személyiségünk valóban megerősödik, akkor minden kapcsolatunkban határozottan férfiasabbá és nőiesebbé válunk. Örömmel adjuk majd tovább mindazt, amire nemiségünk képessé tesz, és a másik jólétét előbbre tartjuk a magunkénál.
Könyvem ezt a két igazságot fejti ki, és nyíltan szembeszáll a fent vázolt folyamatokkal. Reményeim szerint a könyv párbeszédet indít a két csoport – a fenti folyamatokat támogatók és ellenzők – között. Meggyőződésem, hogy az evangélium középpontja a folyamatos megbocsátás, és az a szemlélet, hogy a férfi és a nő egyenlőképpen megváltott és mennyei örökös, lénye legmélyén mégis örömteli módon különbözik egymástól.
Ezt a kérdést bővebben érintő könyvek:
Gabriele Kuby : A nemek forradalma / Kairosz Kiadó 2008
Dominik Klenk: A nemek összezavarása / Kairosz Kiadó 2009
Angelo Scola bíboros, velencei patriárka: Férfi + Nő (A szerelem „súlyos esete” )
Szt István Társulat 2006
II. János Pál: A test teológiája / Kairosz Kiadó 2008
Mindezekből következik, hogy mint FVR-iek, van mit tegyünk a világban. Karizmánk kifejtése egyben üzenetté is válhat a környezetünk számára, hogy a Gondviselő Isten soha nem hagy magunkra.
Mint tapasztaljátok, a szűkre szabott „beszámoló” ill. gondolatokat ébresztő észrevétel igen hiányos, de arra talán mégis elegendő, hogy egy boldogságban is gazdag új esztendők kívánjak szeretettel minden testvérnek.
János



Sztrilich Ágnes SSS elöljáró
Mária IGENT-t mondott Istennek …
Igen – Igent a Titokra
a Kiválasztottságra
a Kiszolgáltatottságra
Józsefnek – az emberi tekintetekre – a Gyermek sorsára –
Igent az IGÉRE –
És az Ige TEST-té és TETTÉ lőn az Emberfiában –
A Szűzben – aki igent mondott,
igent Betlehemre – a be-nemfogadottságra –
arra, hogy ő maga az Emberfiának otthona,
ahol lehajthatja fejét –
Mária IGEN-t mondott
az Isten mégis-szeretetére,
mely megtalálja a megszólítható szíveket,
• a kicsinyeket, az egyszerűeket, a menekülteket, betegeket, tudatlanokat –

Mária IGEN-t mondott,
arra, hogy JEL lesz, melynek ellene mondanak
az idők végezetéig –
Mária IGEN-t mondott,
Isten Igéjének termékenységére és terméketlenségére,
Betlehemben kezdődő megfeszítésére…
Mária IGEN-je ölelés
életadás
öröm
mindazok örökbefogadása,
akik újjászületnek
vízből és Szentlélekből –
Akik TETTÉ váltják a FIÚ ajkáról való IGÉT
örökbefogadásra azoknak,
akik vágyakozva – várakozva –
a szív megváltatlanságaival – vadságaival és szenvedéseivel
érintik a FIÚT
mindazok örökbefogadása,
akiket csak a KERESZT karjaival tud magához vonni
Isten Szeretete –


Mária IGEN-t mondott
a Megtestesülés titkára
az Atya akaratára – Jézusban –
a világban
Bennem – Benned –
de
Mária – a gyermek Anyja,
Mária – az Emberfiának-Istenfiának anyja
Anyja annak, aki azt mondta magáról:
Én vagyok az út az igazság és az élet –
Mária – tehát Anyja vagy az Életnek –
fogadd irgalmasan öledbe
az örök életre megfogant,
de e világi életre meg nem született életeket!
Mária, Élet Anyja,
öleld szívedre és mutasd be az Örök Atyának,
mint Fiad testvéreit azokat,
akiket evilági anyaméh, család,
nem tudott vagy nem akart befogadni.
Mária, Irgalmasság Anyja, Élet Anyja, Istennek szent Anyja,
járj közbe gyermekeidért, akiket a világ nem tud és nem akar befogadni,
akikről a világ nem tud, nem akar gondoskodni!
Mária, Piéta,
vedd öledbe, öleld szeretetedbe az új heródesek, bűnös struktúrák
miatt síró rácheleket,
Mária, szűz és anya
imádkozz érettünk bűnösökért,
akik reménytelenségünkben, tehetetlenségünkben
sokszor és sokat vétkeztünk az élet ellen,
gondolattal, előítélettel, szóval,
és tétlenséggel.
Mária, Élet Anyja, örök életre megfogant életek Anyja,
aki hittel és reménnyel állsz a Barlang-istálló és a barlang sír titkánál,
hadd legyünk tanítványaid
hogy megismerjük az igazi, az örök életet,
és így eljussunk az Élet teljességére, mindazokkal
egységben, akik életre fogantak.





Komáromi Mária ofs

Ferences Testvéreim


Szent Ferenc az alázatosság és a szegénység sziklájára alapozta a rendet

Szent Ferenc megtérésének kezdetétől, az Úr segítségével, mint bölcs ember, életét és házát, vagyis rendjét erős sziklára alapozta, tudniillik Isten Fiának igen nagy alázatára és szegénységére, szerzetét Kisebb Testvérek Rendjének nevezve el. A mélységes alázatra: amiért is a rend kezdetekor, miután a testvérek kezdtek megsokasodni, azt akarta, hogy a testvérek a leprások kórházaiban éljenek és szolgáljanak nekik. Abban az időben ugyanis, amikor a rendbe nemesek és nem nemesek léptek be, egyebek közt elmondta nekik, hogy a leprásokat kell szolgálniuk, és a leprások házaiban kell lakniuk. A legnagyobb szegénységre: amint a regula mondja: a testvérek „mint vándorok és jövevények” lakjanak a házakban, amelyekben élnek, „semmit se akarjanak birtokolni az ég alatt”, csak a szent szegénységet, és ezáltal az Úr majd gondoskodik róluk ebben a világban, testüket táplálja, erényekkel felruházza, az eljövendő világban pedig elnyerik a mennyei örökséget. Szent Ferenc saját életét is a legnagyobb szegénységre és alázatosságra alapozta; mert bár nagy ember volt Isten egyházában, mégis azt akarta és azt választotta, hogy alávetett legyen nemcsak Isten egyházában, hanem testvérei között is.





Az okos ember sziklára építi házát. (ld Mt 7, 24) Aki hallgatja Jézus szavát, és tettekre is váltja, az magára Jézus Krisztusra, az ő alázatára és szegénységére épít. Ferenc atyánk meghallotta, majd teljes figyelemmel hallgatta, és minden igyekezetével azon volt, hogy meg is valósítsa életében Krisztus tanítását. Így „...mint bölcs ember, életét és házát, vagyis rendjét erős sziklára alapozta, tudniillik Isten Fiának igen nagy alázatára és szegénységére, szerzetét Kisebb Testvérek Rendjének nevezve el.”

Krisztus nem az igazakhoz és az egészségesekhez, hanem a bűnösökhöz és a betegekhez jött, hogy nyilvánvaóvá tegye az emberek előtt Isten minden képzeletünket felülmúló szeretetét. Ezt a „mozdulatot” utánozza Szt. Ferenc, és erre az utánzásra hívja testvéreit is, amikor a leprások közé megy, és az ő szolgálatukra rendeli a testvéreket.

Talán választóvíz is volt a testvérek befogadásánál ez a feladat; aki elvállalta, arról egy idő után bizonyára kiderült: alázatból, vagy „teljesítmény-”, ill. megfelelés kényszerből vállalja-e ezt a szolgálatot. Testvérként tud-e a leprásra (és a testvérre!) nézni, vagy csak állandó „leereszkedésben”, felülről közelít hozzá.

Az alázathoz hasonlóan a szegénység is az isteni gondolkodás- és cselekvés-, Isten „emberi létformájának” megnyilvánulása. A boldogságmondások elsője nem ígéret, hanem kijelentés. És Ferenc teljes bizalommal hagyatkozik Jézus szavára. Nem, hogy nem vitatja, de szenvedélyesen keresi, és tapasztalja ennek igazságát. És amit ő megtapasztalt, azt a testvéreinek is felkínálja, hogy ők is tapaztalhassák: ►... a testvérek „mint vándorok és jövevények” lakjanak a házakban, amelyekben élnek, „semmit se akarjanak birtokolni az ég alatt”, csak a szent szegénységet, és ezáltal az Úr majd gondoskodik róluk ebben a világban, testüket táplálja, erényekkel felruházza, az eljövendő világban pedig elnyerik a mennyei örökséget.◄

Ferenc krisztuskövetése a testvérekhez való viszonyában is tettenérhető: „...bár nagy ember volt Isten egyházában, mégis ..azt akarta és azt választotta, hogy alávetett legyen nemcsak Isten egyházában, hanem testvérei között is.”

Ferenc lábnyomait próbálgatva tudatosul-e bennünk az ő kívánsága és igyekezete? Csakugyan vágyunk-e az alázat erényére, a szegénység lehetőségeire? Elkötelezetten törekszünk-e a Ferences Családban ezekről az alapokról épülni? Testvéri közösségünk segít-e feltárni: szikla, vagy homok?...
NB