A szegénység tanúságtétele, a ferences szabadság

Az emberiség mindig félt, irtózott a szegénységtől, szerencsétlenségnek tekintette azt. Igaz, hogy akadtak már a pogány bölcsek között is egynéhányan, mint Diogenes, Anthistenes, Crates, vagy Photion, akik lemondtak a vagyonról, hogy annál szabadabban adhassák át magukat a bölcsesség tanulmányozásának. De ezek csak tiszteletreméltó kivételek voltak. Példájuk nem igen vonzott másokat. A nép legfeljebb különcködőknek tartotta őket, akiket megmosolyogtak, de senkinek nem volt kedve őket követni.
Krisztusnak, a megtestesült Istenembernek kellett eljönnie, betlehemi istállót, názáreti ácsműhelyt kellett az embernek látnia, a nyolc boldogságról szóló hegyi beszédet hallania ahhoz, hogy megváltozzék némiképp a szegénységről alkotott régi pogány felfogása. A szegénységnek Jézus szerzett becsületet; az Ő betlehemi jászola lett a szegénység tanának katedrája.
„Tudjátok meg, testvéreim, hogy a szegénység az üdvösség különös útja, az alázat táplálója és a tökéletesség gyökere. Bár titkos, de sokféle a gyümölcse. Ez az evangéliumi szántóföld elrejtett kincse, amelynek megvásárlásáért mindent el kell adnunk és amit nem adhatunk oda, azt hozzá viszonyítva meg kell vetnünk”. (S. Bonaventura, Leg. Maj. VII,1).
A szegénység a ferences boldogság és szabadság forrása. Amikor valaki mindentől meg van szabadulva, akkor megtalálja Istent, az öröm forrását, mivel Ő a szeretet forrása, neki lettünk alkotva, Ő a szeretet, ami minden igazságnak, vágynak, megelégedettségnek és igazi örömnek a forrása.
Amikor valaki elválik mindentől, akkor szabadnak érzi magát, szárnyai kinyílnak, és a lélek repül a lelki valóság és végtelen felé, ahol otthon érzi magát. A szegénység megszabadítja az egyént a földi dolgok szolgaságából, a test rabszolgaságából, és így szabadon, egész figyelmét a Végtelen Valóságra és az igaz szeretet felé tudja irányítani, amire az ember teremtetett. „A szent szegénység megszabadít minden kapzsiságtól, fösvénységtől és e korszak minden gondjától” mondja Szent Ferenc, (Salutatio virtutum, Opusc., 21). „A szegénység, az az égi erény, amely által minden földi és mulandó dolgot lábbal taposhatunk. Általa a lélek minden, minden nyűgét lerázva, szabadon egyesülhet örökkévaló Istenével. Ez teszi a lelket képessé arra, hogy még itt a földön az égiekkel érintkezhesse”. (Fioretti XIII, n. 22).
A szegénység mennyei angyalokká tesz, megszabadít minden földi elfoglaltságtól, mindentől, ami anyagi és jelentéktelen, hogy átalakítson egy teljes angyali és lelki életre. „A szegénység bejuttat a mennyek országába”- mondja Szent Bonaventura. (Sermo 4 de S. Franc; IX, 587).
A szegénység isteni erény, mert megisteníti az embert Krisztusban, aki magának és saját Anyjának választotta: „Midőn egy alkalommal az egyik testvér ebédnél a Boldogságos Szűz szegénységéről és szent Fiának, Krisztusnak szűkös helyzetéről beszélt, ő azonnal felállott az asztaltól, fájdalmas sóhajtásait megkettőzve és könnyezve a puszta földre kuporodott, és ott ette tovább kenyerét. Királyi erénynek mondta a szegénységet, mivelhogy a Király és a Királyné életéből olyan elbűvölően sugárzik felénk. Mikor testvérei egy összejövetel alkalmával azt kérdezték tőle, melyik erény teszi az embert leginkább Krisztus barátjává, ő mintha csak szíve legbensőbb titkát nyilatkoztatta volna ki, így válaszolt: "Tudjátok meg, fiacskáim, hogy az üdvösség legbiztosabb útja a szegénység; ennek ezerféle a gyümölcse, de csak kevesen ismerik." (2Cel, CLI, 200).
A ferences szegénység a Kereszt szeretetétől született meg, és meg lett erősítve Ferencnek az Evangélium által. (Vö. Mt 10, 7-10; 1Cel 22). Lemondás, elszakadás Isten fiainak szabadsága és Krisztushoz való tartozás: íme, ez az egész ferences szegénység. A lemondás az anyagi dolgokról nem lehetséges mindenkinek, de a lelki lemondás mindenkiben megvan. Nincs keresztény tökéletesség, nincs Krisztushoz való tartozás az anyagi dolgokról való lemondás és a szegénység nélkül. A ferences szegénység önmagában egy tökéletes eltávolodás minden teremtett dologtól. Itt meg kell említeni, hogy nem csak a külső fontos, hanem ez a lemondás belülről is fontos: lemondani a saját akaratunkról és szívünk akaratáról és kívánságairól.
Hogyan lehet megélni a szegénységet a mai világban? Lelki vagy anyagi szegénység?
A ferences lelkiség három fajta szegénységről beszél, amelyek elvezetnek a teljes lemondáshoz, megengedik, hogy Krisztushoz társuljunk, és így megtaláljuk a megváltást és a boldogságot.
Az első: a világ minden ideiglenes dolog szegénysége. A második: szülők és barátok és minden ideiglenes hozzákötődés szegénysége. Ez nehezebb lemondás, de fontos a Krisztushoz tartozáshoz, mert Ő az egész szívünket akarja. Mindent vagy semmit. A harmadik: saját magamtól való szegénység, vagy az önkiüresedés. Ez a legnehezebb, lényeges a tökéletesség eléréséhez, mert meg kell halni önmagunknak és új életet kezdeni Krisztusban.
Íme, hogyan lehet felismerni az igazi lelki szegényt: mondja Szent Ferenc: „Sokan vannak, akik állhatatosak az imádságban és a zsolozsma végzésében, sokat böjtölnek és sanyargatják testüket, de egyetlen szón, melyet magukra nézve sértőnek éreznek, vagy valami semmiségen, amit elvesznek tőlük, mindjárt megbotránkoznak és fölháborodnak. Az ilyenek nem lelki szegények; mert aki igazán lelki szegény, az magát gyűlöli, és azt szereti, aki őt arcul üti”. (Admon. 14).
Távol minden földi dologtól, távol saját magadtól, íme, az igazi lelki szegénység, amely nélkül az anyagi szegénységnek nincs semmi értéke. Ami hozzátartozik a szegénység erényéhez, az nem más, mint az, hogy az ember örömmel elfogadja a szükséges dolgok hiányát, ugyanakkor örömmel lemond mindenről, és élni, érezni akarja azt a szegénységet, amelyet Jézus élt és érzett.
Önmagában a ferences szegénység nem a szükséges dolgok hiányát és a nyomort jelenti, hanem lemondást és eltávolodást minden földi dologtól, legfőképpen a földi vágyaktól. Hányan nem szegények anyagilag, de gazdagok vágyakban és emiatt nem jutnak be a mennyek országába! Ezekben nincs meg a ferences szabadság, nem tudják kitárni szárnyaikat a lélek magassága felé. „Mint a lábainál megkötözött madár, bár tudja mozgatni szárnyait, de nem tud felemelkedni a magasban, úgy az a szegény ember is, aki leköti magát a földi dolgok szeretetében, nem tudja megtapasztalni a mennyeieket”. (S. Bonaventura, Sermo 1 de Nat. S. Joan. Bapt., III; IX, 541).
A ferences szegénység viszont azt jelenti, hogy örömmel lemondunk minden földi vágyról, és így az elnyert szabadsággal megengedjük a léleknek, hogy hozzáközeledjék az öröm forrásához, amely birtokolja magát a Szeretetet, azaz Jézus Krisztust. „Ahol vigasság és szegénység van, ott nincs sem kapzsiság, sem zsugoriság”. (Admon. 27,3).
A ferences szegénység megszünteti azt az akadályt, amely megakadályozza a Krisztussal való egyesülést; a szegénység megteszi azt velünk, hogy ne önmagunknak és önmagunkban, vagyis test szerint éljünk, hanem Krisztusban, az Ő akarata szerint, ami az Atya akarata. A ferences szegénység lényegileg magában foglalja az alázatot is, ami lemondást jelent saját magamról, általa elismerem saját semmiségemet, és akaratomat Isten akaratához viszonyítom.
A ferences testvérek közül is sokan tévedünk akkor, ha azt gondoljuk, hogy a tökéletesség az anyagi szegénységben valósul meg, és felfuvalkodottakká válunk külső szegénységünkkel. A szegénység nem cél önmagában, hanem eszköz a Krisztussal való egyesülésben. Ez az egyesülés Krisztusban a szeretet által valósul meg. A szegénység szeretet nélkül fölösleges és haszontalan.
A szegénység elszakadást, megsemmisítést jelent; a felfuvalkodott, a gőgös rabja saját magának, saját akaratának és hiábavalóságának; a gőgösség tehát a ferences szegénység megtagadása abban, ami tökéletes benne: az elszakadás és önmegsemmisülés saját magamtól. „A gőgös és felfuvalkodott szegény gyűlöletes Isten és az emberek előtt” mondja Szent Bonaventura. „A szegénység nem tetszik Istennek, hanem egyszerű és alázatos”. (S. Bonaventura, In Luc., c. 9, n. 105; VII, 249).
Szegénység, alázatosság, egyszerűség; ezek elválaszthatatlanok; az egyik tagadása a másik tagadását jelenti. Ezért Szent Ferenc soha nem beszélt a szegénységről anélkül, hogy megemlítené az alázatot vagy az egyszerűséget. Ő, mint Úrnőit köszöntötte:”Üdvözlégy Bölcsesség Királyné, tartson meg téged az Úr nővéreddel, a szent tiszta egyszerűséggel egyetemben. Szent Szegénység Úrnő, tartson meg téged az Úr nővéreddel, a szent alázatossággal egyetemben”. (Salutatio virtutum, 1-2).
„A szegénység választása, az egyik legfontosabb hozzájárulás a ferences testvérek részéről, amivel tanúságot tudnak tenni a mai világban és az Egyházban”, mondta Cláudio Hummes bíboros (OFM) a nemrég befejezett nemzetközi gyékényesi káptalanon.



(Írta: Leone Veuthey, OFM Conv, Manuali di spiritualita francescana, pp. 335-341. fordította: Lăcătuşu Ştefan testvér )