2011. május 6., péntek

II. János Pálról nyílt kiállítás Veszprémben


A vasárnap boldoggá avatott II. János Pálról, a volt pápa életéről, papi szolgálatáról nyílt kiállítás szombaton Veszprémben, a várban lévő Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény termeiben; a tárlaton Piotr Jantos lengyel és Szirányi Imre magyar fotóművésznek Karol Wojtyla, lengyel katolikus plébánosról, érsekről és bíborosról, illetőleg a pápasága idejéről készített felvételei láthatóak.



(MTI) - Kiállítottak számos dokumentumot, könyvet és újságcikket is, amelyek szintén a 2005-ben elhunyt és idén május 1-én a Vatikánban boldoggá avatott pápa életét, papi szolgálatát mutatják be.

A lengyel társadalom 1979 júniusában, a pápa első lengyelországi látogatásakor ébredt rá igazán az erejére, mert ez a "legforróbb hangulatú népünnepéllyé" változott - mondta a kiállítás megnyitóján Illés Pál Attila, a Pázmány Péter Katolikus egyetem tanára, történész és polonista. Emlékeztetett arra, hogy kortól és meggyőződéstől függetlenül emberek milliói vonultak az utcákra Lengyelországban, vagy nézték otthonukban az élő közvetítéseket a pápa látogatásának helyszíneiről, szentmiséiről. A varsói szentmisén kétmillióan vettek részt, s a százezer belügyi ember "varázsütésre eltűnt, mint csepp a tengerben" - mondta az egyetemi tanár, megjegyezve: "a társadalom kilökte őket magából és tudatára ébredt erejének".

Illés Pál Attila szerint a korszak első legfontosabb személyisége Stefan Wisinszky bíboros, prímás volt, majd a letartóztatását követően Karol Wojtyla, krakkói érsek, bíboros lépett a helyébe, akit a lengyel kommunista vezetés legnagyobb riadalmára 1978 októberében római pápává választottak - mondta a történész. Hozzátette: a lengyel nép körében viszont "mérhetetlen volt az öröm, az emberek az utcákra tódultak és egymást ölelgették".

A kiállítási képekre utalva azt mondta: a nagy pápának "a szemét nézzék, abban benne van az egész ember". Mint mondta: "benne van az egész élete; a vidámság, a huncut mosoly a szeme sarkában, de benne van a fiatalság is".

Wojciech Kucza, a bécsi Szentháromság-templom rektora - akinek néhány, Karol Wojtyláról készített fotója szintén látható a kiállításon - elmondta: 1977-ben 13 éves gyermekként ismerte meg a krakkói bíboros érseket, aki a bérmálásakor is felismerte őt. Hangsúlyozta azt is: "nagy kegynek" tartja, hogy II. János Pál pápa szentelte pappá Rómában, a Szent Péter-bazilikában. Mindkettőnk "könnyei folytak, amikor nekem a szentséget kiszolgáltatta" - emlékezett a lengyel pap.

II. János Pál pápa rendkívüli ember volt, akit nagy megértés jellemzett - mondta a bécsi templom rektora, megjegyezve: a pápa viszonya hozzá "nagyon atyai volt". Wojciech Kucza szerint II. János Pálról mindenki érezte, aki találkozhatott vele, hogy "egy szent ember". A bécsi Szentháromság-templom rektora úgy fogalmazott, hogy "szentté nem az élete után válik valaki, hanem az élete során, mert az élete után az egyház csak megerősíti ezt a szentséget".

A II. János Pál pápáról összeállított tárlat október 15-ig látogatható a veszprémi vár Gizella múzeumában.
Forrás: culture.hu

Nincsenek megjegyzések: