A halálos kutyatámadásokról jut eszembe

Újabb hír tudósított, végzetes kutyatámadásról.
Sajnálatos, hogy éppen egy gyermeknek kellett meghalnia.
A felelősök keresése államigazgatási feladat.
Gondolom, most, a szülők, a kutya gazdája is gondolkodik.
Gondolatébresztő:
Úgy gondolom, a kutyatámadások mögött, mindig emberi gondatlanság áll.
Az állatnak nem sajátja, acéltalan agresszió.
Saját történetem jut eszembe.
Amikor Tiszadobon házat vásároltunk, hatalmas telekkel, elgondolkodtam, hogyan tartsam távol a hívatlan vendégeket.
Kutyát kell szereznem!
Választásom, a kaukázusi juhász kutyára esett.
Sikerült egy kölyköt szereznem.
Mindent megadtam neki, mint addig minden kutyámnak.
Kényeztettem, babusgattam, mint egy babát.
Vele hancúroztam, birkóztam.
Szépen fejlődött, gyarapodott.
Hátsó lábaira ágaskodva, már magasabb volt nálam.
Súlya már a kilencven kilóhoz közelített.
Hallgatott rám.
Pontosabban, csak rám hallgatott.
Egyemberes kutya- mondták a hozzáértők.
Féltettem őt, az emberektől.
A kert közepén építettem neki kennelt.
Szenvedett, mert kevés mozgási lehetősége volt.
Amikor tehettem, pórázon, szájkosárral sétáltattam.
Hízelgőnek tartottam, büszkeséggel töltött el, hogy az emberek, messzire kerültek.
Azután jöttek, a figyelmeztető jelek:
Feleségem, a kerítés szomszédságában, szórakozottan mobilozott.
Lábával át- át tévedt hozzá.
Maci majdnem leharapta alábát.
Azután, egy etetésnél rámtámadt.
Akkor, már az utcafront melletti, tágas kifutóban tartottam.
Homlokom gyöngyözni kezdett.
Mi történik, ha Maci, véletlenül elszabadul, vagy valaki betéved hozzá?
Nem mertem, bele sem gondolni.
Már csak egy lehetőségem volt:
Telefonáltam vadász barátomnak.
Maci hatalmas testét sírva temettem el.
Akkor, nekem kellett sírnom.
Most másoknak.
Miért nem vesszük komolyan a figyelmeztetést:
Kutyát tartani hatalmas felelősség!