Élt Assisi városában egy Ferenc nevű ember, akinek áldott az emléke[26]. Isten ugyanis jóságosan elébe jött az édesség áldásaival[27], irgalmasan kiszabadította a jelen élet veszedelmeiből, és bőségesen elhalmozta az égi kegyelem ajándékaival. Olyan emberek között nőtt fel, akiknek minden dolga csak a hívság[28], így fiatalon hiábavaló dolgoknak élt; később pedig némi tanulás után nyereséges kereskedői vállalkozásba fogták be. Az égi segítségtől vezetve sem a léha ifjak között nem adta át magát a testi kicsapongásnak, bár hajlott a mulatozásra, sem a kapzsi kalmárok között nem vetette bizalmát a pénzbe és a kincsekbe[29], bár vágyott a nyereségre.
Volt a fiatal Ferencben valami Istentől adott nagylelkű könyörület a szegények iránt, amely gyermekségétől fogva együtt nőtt vele[30], és olyan jószívűvé tette, hogy - többé már nem süket hallgatójaként Evangéliumnak - föltette magában, hogy mindenkinek ad, aki kér tőle[31], különösen ha Isten szerelmére kéri. Amikor egyszer az üzleti sürgés-forgásban szokásától eltérően elutasított egy szegény embert, aki az Isten szerelmére alamizsnát kért tőle, mindjárt föleszmélt, utánaszaladt és bőséges alamizsnát adott neki. Ekkor megfogadta, hogy többé, hacsak lehet, soha nem utasít el senkit, aki az Úr szerelmére kéri. Ezt haláláig állhatatos hűséggel meg is tartotta, és így az Isten szeretetének és kegyelmének egyre bőségesebb áradását érdemelte ki. Később, amikor már tökéletesen magára öltötte Krisztust[32], azt szokta mondani, hogy már világi életében sem tudta mély megilletődöttség nélkül hallgatni, ha valaki Isten szeretetét emlegette.
Lelki finomsággal párosult szelíd nyájasság, emberfeletti jóság, karöltve tehetségét is meghaladó bőkezűséggel, tüntette ki ezt a széplelkű ifjút, amely mind előrejelezte azt, hogy a jövőben az isteni áldások özöne mily túláradó lesz rajta. Beszélik, hogy valami assisibeli férfiú Istentől ihletve, amikor egy alkalommal a városban találkozott vele, levette köpenyét, lába elé terítette ruháját és kijelentette, hogy Ferenc minden tiszteletre érdemes lesz, mert a közeljövőben nagy dolgokat visz végbe, s azért a hívek egyetemessége dicsőíteni fogja.
2 Önmagát illetőleg Ferencnek nem volt tudomása Isten szándékairól. Egyrészt azért, mert atyja parancsára a világi dolgok foglalták le, másrészt azért, mert az eredeti bűn következtében nem vonzották az eszményiek és nem tudott még szemlélődni az égiek felett, s nem kóstolt bele az isteni dolgokba. Ámde a megpróbáltatás felfigyelteti a lelket. Igy esett, hogylőn rajta az Úr keze[33] és megváltozott a Fölséges jobbja által.[34] Hosszas betegség nehezedett testére, hogy lelkét alkalmassá tegye a Szentlélek kenetére. Mikor aztán helyreállott egészsége, s magának illedelmes ruhát készíttetett mint annak előtte, egy nemes, de szegény és rosszul öltözött lovaggal találkozott össze. Jó lélekkel megszánta ennek szegénységét és ruháját legott levetve neki adta, hogy egyszerre kettős jócselekedetet vigyen végbe, a nemes lovag szégyenkezésének is, meg a szegény szorultságának is véget vetve.
3 Következő éjtszaka aztán, amikor éppen mélyen aludt, az isteni irgalom Krisztus keresztjének jelével ékesített fényes és nagy fegyveres termet mutatott neki annak kinyilvánítására, hogy a legfőbb Király iránti szeretetből a szegény katonával gyakorolt irgalmasságáért felbecsülhetetlen jutalom lesz a kárpótlás. Kérdésére, hogy kié a fegyverek, égi szózatban azt a választ kapja, hogy az övé és katonáié.
Reggelre ébredve, mivel még lelke nem volt gyakorlott az isteni titkok felfogására, s nem tudott a szemmel látottakon át a láthatatlan igazságok észrevételére jutni, arra magyarázta a szokatlan látomást, hogy az nagy, jövendő gazdagság előrejelzője. Elhatározta tehát, - nem ismerve még az Isten akaratát - hogy Apulia egyik előkelő grófjához megy, s az ő szolgálatában hadi dicsőséget szerez, amint azt látomása előrevetítette.
Elindulása után azonban hamarosan, alig érte el a legközelebbi várost,[35] éjszakának idején nyájas igékkel szólt az Úr hozzá:
- Ferenc, ki tud több jót tenni veled, az úr vagy a szolga, a gazdag vagy a szegény?!
Válaszára, hogy az úr és a gazdag képes több jóra, mindjárt hozzátette az égi szózat:
- Akkor hát miért hagyod el az Urat a szolgáért, s a gazdag Istent a szegény emberért?!
Erre Ferenc így szólt:
- Mit akarsz, hogy cselekedjem, Uram?![36]
Az Úr pedig meghagyta neki:
-Menj haza, mert a látomásnak, amit láttál, lelki értelme van, amit nem emberi, hanem isteni akarat teljesít meg benned!
Megvirradva sietséggel tér vissza Assisibe és az engedelmesség mintaképe lett, aki lelkileg bízvást és örömest várta az Úr rendelkezését.
4 Ettől kezdve a nyilvános élet zsivajától kivonta magát és buzgón kérte az ég kegyességét, nyilvánítaná ki neki, mit kelljen csinálna. A gyakori imádságtól a mennyei vágyakozásnak tűzlángja oly hevesen lobbant föl lelkében, hogy az égi haza szerelméért mindent semmibe vett. Úgy érezte, hogy rejtett kincsre bukkant. S arra gondolt,hogy mint az okos kereskedő-ember, a megtalált drágagyöngyért eladja minden vagyonát és megveszi azt.[37] Csak a mód, hogy mint hajtsa ezt végre, nem volt világos előtte. Annyi mégis leszűrődött a lelke mélyén, hogy a belső élet a világ megvetésében, Krisztus lovagjáé meg az önlegyőzésben kezdődik.
5 Egy nap éppen az Assisi alatt elterülő síkságon át lovagolt, amikor bélpoklos emberrel találkozott, akinek váratlan feltűnése borzalommal töltötte el. Visszaemlékezett azonban a tökéletességnek lelkében megfogant föltételére és arra a gondolatra, hogy aki Krisztus lovagja akar lenni, annak előbb önmagát kell meggyőznie, azonmód leszállt lováról és a bélpoklost megcsókolta. S midőn ez kérőleg nyujtotta feléje kezét, csókja mellé pénzajándékban is részesítette.
Az eset után lóra kapva, midőn körülnézett, senki sem volt körülötte és a poklost sem látta egyáltalán. Erre csodálkozás és öröm töltötte el és az Úr dícséretébe kezdett. Majd elhatározta, hogy a tökéletességre fog törekedni. Ezért a magányos és a töredelemre alkalmas helyeket kereste, ahol miközben állandóan kimondhatatlan sóhajokban[38] tört ki, hangos imádsága eredményeként meghallgatásra talált az Úr előtt.
Egy ízben ugyanis mialatt egy félreeső helyen imádkozott és a lángoló buzgalom egészen Istenhez ragadta, megjelent neki Jézus Krisztus, keresztrefeszítetten. Láttára olvadozott lelke[39] és Krisztus kínszenvedésének emléke annyira beleevődött szive rostjaiba, hogy ettől az órától kezdve, ha Krisztus keresztrefeszítése eszébe jutott, alig tudta könnyeit és nyögéseit külsőleg visszafojtani, amint azt bizalmasan maga megvallotta halála közeledtekor. Az Isten embere magára vonatkozóknak értette az Evangélium szavait: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.[40]
6 Ez időtől számítva magára öltötte a szegénység szellemét, az alázatosság érzületét és a belső ájtatosság szeretetét. Aki a bélpoklosokkal nemcsak az együttlétet kerülte, de még a távoli megpillantásuktól is fölöttébb irtózott, a keresztrefeszített Krisztusért, aki a próféta szavai szerint mint poklos[41] megvetettnek tűnt fel - hogy magát egészen megvesse -, az alázatosság és emberiesség szolgálatait buzgalommal gyakorolta a poklosokkal. Többször megfordult házaikban, bőkezűen osztott alamizsnát köztük és igaz együttérzésének kifejezéseképpen kezüket és szájukat csókolgatta. A kéregető szegényeknek pedig nemcsak vagyonát, de önmagát is odaadni törekedett. Egyszer ruháját vetette le, máskor szétfejtette, ismét máskor szétdarabolta azt, hogy nekik adhassa, ha egyéb nem akadt kezeügyébe. A szegény papoknak is jámbor tisztelettel segédkezett, különösen az oltárdíszítésben, miáltal istentiszteleti dolgot is mívelt, meg a templomnak is használt.
Egykor vallásos buzgalommal látogatott el Szent Péter apostol sírjához. Mikor a templom ajtajában meglátta a szegények sokaságát, részint a jámborságtól vezettetve, részint a szegénység szeretetétől megbűvölve odaadta az egyik szűkölködőnek saját ruháját, maga meg annak condráit öltötte föl. Az egész napot szokatlan lelki gyönyörűségben töltötte el. Igy a világ dicsőségét is megvetette és lassanként az evangéliumi tökéletességet is megközelítette. A test sanyargatására pedig még inkább ügyelt, hogy Krisztus keresztjét, amit szive belsejében hordozott, testén kivülről is viselje.
Az Isten embere, Ferenc mindezt még világi életében és viselkedésében mívelte volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése