2010. május 13., csütörtök

Felelősségünk


Kedves Nővéreim, Testvéreim az ország minden szegletében!

Nyolc éven keresztül sokszor voltam rossz kedvű. Időnként tehetetlenül bosszankodtam, hogy merre megy ez a Magyarország?
Lázadtam és bőgtem 2004 december 5-én, hogy az Úr még ezt is megengedi. Imádkoztam a Kossuth téren, hogy az ország vezetői
felismerjék hibáikat és változtatni tudjanak ezen az elképesztő ámokfutáson. Sokáig úgy tűn hiába?!
Hosszú volt, de most aztán nyertünk!
Most előttünk a lehetőség, persze most kell tenni és imádkozni csak igazán.
Azt gondolom az imádság Mária országáért minden testvérnek felemelő lehetőség és lelkiismereti kötelesség.
De nagyon fontosnak tartom azt is, hogy mindenki a maga lakóhelyén, az Úrtól kapott talentumával és lehetőségeivel keresse
azt is, ahol tenni tud az ügyért. Az „ügy” pedig ennyi:

„A haza sorsa, csak részben múlik a kormányon, nagyobbára rajtunk: azon, hogy leszünk-e újra öntudatos, tájékozott, művelt nép,
amely önmagát nemzetté szervezi, az országot pedig hazává. Leszünk-e Isten hű képmásai? Becsületesek?
A család és családunk védelmezői? A nemzet hajdan eleven szövetének újra szövői….. „ Czakó Gábor


Ehhez kívánok minden testvéremnek áldott pünkösdöt és örömteli, dolgos hétköznapokat:

Paczolay Balázs Pio közösség szolgája

Nincsenek megjegyzések: