Az imádságos élet

1. A mindig többre vágyó Krisztus jegyesének mindenekfölött
szükséges a kitartó imádságos élet és áhítatos szellem. A lanyha,
közömbös, nem kitartóan imádkozó szerzetes nemcsak szerencsétlen és
értéktelen, de Isten elôtt egyenesen meghalt a lelke. Az imádságnak
hallatlan nagy az ereje! Legyôzi a gonosz ellenség minden kísértését
és kelepcéjét. Pedig csak egyedül ez akadályozza meg Isten
választottját a boldog elôbbrejutástól és Istenhez-közeledéstôl!
Csodálkozol-e akkor, ha nyomorultul meghurcol a kísértés, ha
állhatatosan képtelen vagy imádkozni? Ezért mondja Szent Izidor
Egyházatya: ,,Csak egy orvosság van a bűn lángjának mardosása ellen:
ha elér a bűn lángja, mindannyiszor imádkozzál, mert a gyakori imádság
kioltja a bűnök tüzét.'' Ezért mondja az Úr Evangéliumában:
,,Imádkozzatok és virrasszatok, nehogy kísértésbe essetek.'' (Mt
26,41).
Oly fönséges erény az áhítatos imádság!... Mindenre használ,
mindig gazdagodhat vele az ember. Télen, vagy nyáron, napos, vagy esôs
idôben, éjjel, vagy nappal, ünnepen, vagy hétköznapon. Betegségedben
éppúgy üdvös, mint egészséged idején. Ifjúságodban éppoly szükséges
volt, mint öreg napjaidban. Ha állsz, vagy ülsz, sétálsz, mindig
imádkozhatsz. Kóruson éppoly fölemelô lehet, mint kóruson kívül. Sôt
oly értékes az imádság, hogy egyetlen imádságban eltöltött óra többet
ér, mint az egész világ. Mert néhány áhítatos percért tied lesz az
örökkévaló boldogság. Halld meg hát Isten segítségével, hogyan kell
imádkoznod. Igyekszem adni, de bizony magam is tanításra szorulok.

2. A helyes imádkozáshoz három dolog szükséges. Mikor
elhatároztad, hogy imádkozol, akkor összeszedett testtel s égô szívvel
zárulj be a külsô világ elôl. Ebben a lelki, megszentelt csöndben
tekints végig keserű és megtört szívvel nyomorúságod meglévô, elmúlt
és még elkövetkezô tengerén.
Elôször gondold csak el, életed minden napján mily sok és nagy
vétket követtél el. Rendedben és a világban mily sok és nagy jót
mulasztottál el.
Gondold el, mennyire eltávolodtál Istentôl a bűn által. Pedig
valamikor mily közel áltál hozzá! Mennyire elütsz Tôle; pedig
valamikor mily hasonló voltál Hozzá!... Mily szép volt a lelked
valamikor, mily elrútított lett azóta!...
Borzadj rá, hova tartasz bűneiddel: a pokol kapuja felé! Döbbenj
rá, mi mered még eléd: az Ítélet napja! Mi lesz hát mindezért a
jutalmad?... Az örök halál tüze!...
Verd hát melled a vámossal (Lk 18,13) és ,,jajgass szíved
fájdalmában'' (Zsolt 37,9) a zsoltárossal. Majd mosd meg az Úr Jézus
lábát könnyeiddel, mint Mária Magdolna tette (Lk 7,38). Ne is szűnjék
sírásod, mert keményen megbántottad a te szeretett Jézusod. Errôl
beszél Szent Izidor Egyházatya is: ,,Sóhajtsunk és sírjunk, mikor
imáinkban Istenbe kapaszkodunk. Hisz emlékünkbe tolulnak a súlyos
vétkek, amiket elkövettünk s elénk áll a kemény pokol, amit
megérdemeltünk!'' Ezek a könnyes-imás percek lesznek imáid kiindulása.

3. Fontos imáinkban a hálaadás. Mély alázatossággal kell
köszönetet mondanunk Teremtônknek a már kapott és a jövôben ránk váró
javakért. Ezt már Szent Pál is mondja: ,,Imádkozzatok állhatatosan,
éberséggel és hálaadással.'' (Kol 4,2). Csak ez tesz méltóvá Isten
további ajándékaira, az imádságos hálaadás a vett jókért. Ezért írja
levelében Szent Ágoston Aureliushoz: ,,Van-e, ami jobban szívemen
fekszik, van-e, ami hamarabb ajkamra tolul, van-e, amit szívesebben
írnék le, mint a Deo gratias, a hála Istennek?! Rövidebbet nem
mondhatok, vidámabbat nem hallhatok, nagyszerűbbet nem érthetek,
kedvesebbet nem tehetek!''
Gondold csak el hálaadó imádban, mit tett veled az Úr. Emberré
tett; nem elég: kereszténnyé tett! Végtelen sok bűnöd megbocsátotta.
Mennyi bűnbe estél volna, ha az Úr meg nem ôrzött volna! Nem engedte
meg, hogy a világban maradj, hogy ott halj meg! Fönséges és szent
hivatást nyitott meg elôtted és arra is választott. Neked nem kell
semmit sem fáradnod, mert ô ôriz és pásztorod. Érted lett emberré,
érted keresztelkedett meg. Érted lett szegény és mezítelen, alázatos
és megvetett. Érted böjtölt, éhezett és szomjazott. Érted dolgozott és
fáradozott. Érted folytak a könnyei. Vért is izzadott érted. Majd önön
szentséges testével táplált és drága vérével itatott. De ez nem volt
elég. Ütötték, leköpték, kikacagták, megostorozták. Majd keresztre
vitték s megsebezték, keserű és kemény halállal megölték. S így
mindezt kiért tette? Érted, egyedül érted. Miért? Hogy így megváltson
Téged. Majd eltemették, föltámadt s fölment az Égbe s a Szentlelket
adta. De ez mind nem volt elég. Neked ezenfelül és összes
választottainak mennyországot ígért!
Ilyen hálaadás igen hasznos. Nélküle az ima semmit sem ér. Mert a
,,hálátlanság perzselô szél és fölszárítja a buzgóság patakját, az
irgalom harmatát s a kegyelem árját'' -- mondja Szent Bernát.

4. Okvetlenül szükséges még a jó imádkozásnál, hogy másra ne
gondolj, hanem csak egyedül arra, amiért imádkozol. Illetlenség lenne,
ha szád ugyan Isten elé helyezne, szíved azonban másfelé barangolna.
Szíved fele az égben van, de másik fele a földhöz ragadt. Ilyen
imádság sohasem kedves Istennek. Ezért a Szentírás értelmezôi a
zsoltárnak erre a szavára: ,,Teljes szívembôl kiáltok, Uram, hallgass
meg engem'' így magyaráznak: ,,Fél szívet nem is hallgat meg az Úr.''
Ha az Úr választottja imára kulcsolja kezét, feledjen el mindent:
a mindennapok szürke gondját, a világ kérôdzô vágyait, a rendetlen
szeretetet és egyedül egy érdekelje: a belülvaló élet. Csak az az Egy
érdekelje, akihez imádkozik. Hiszen így akarja ezt Jézus is
Evangéliumában: ,,Te pedig mikor imádkozol, menj be kamarádba, és
ajtót betéve imádkozzál Atyádhoz a rejtekben.'' (Mt 6,6). Akkor léptél
kamarádba, ha minden gondolatod, minden érzelmed szíved legbensôbb
rejtekébe zártad. Akkor tetted be az ajtót, ha féltékenyen ôrzöd
szíved minden áhítatot rontó képzeletcsapongástól. ,,Mert az imádság
Istenhezfordulás alázatos és áhítatos érzelemmel.''
5. Halld tehát, Tisztelendô Anya, Jézus Krisztus jegyese, és
hajtsd füledet szám szavára (Zsolt 77,1). Ne tántorulj meg, ne
vezettesd félre magad, nehogy elveszítsd imádságod gyümölcsét, az
imádság mézét és édességét, amit imáidból meríthetsz. Mert az ima
gyűjtômedence. Ebbe gyűlik össze a Szentlélek kegyelme. Neked csak
merítened kell a fölséges Szentháromságból forrásozó édességbôl. Dávid
próféta is:

,,Megnyitom epedve számat
És vettem szellemedbôl.'' (Zsolt 118,131).

Megnyitottam számat: hogy imádtalak, hogy kerestelek, hogy
zörgettem Nálad. És vettem szellemedbôl: azaz merítettem
mélységeidbôl.
Mondtam már Neked: az imádság Istenhezfordulás. Milyen is az az
Istenhezfordulás?
Ima közben, egész összeszedettséggel csak Szerelmeseddel lépsz be
kamarádba. Most csak ketten vagytok, mert elôtted megszűnt a külvilág.
S ekkor emelkedsz magad fölé egész szívvel, teljes elméddel és
vágyaiddal. Ne bontakozz ki az imádságból. Az áhítat lángján addig
emelkedj föl, míg eljutsz ,,a csodás hajlék helyére, az Isten
házához'' (Zsolt 41,5). Ott majd lelked szemével meglátod Szerelmesed
és megízleled ,,mily édes az Úr s mily nagy édessége'' (Zsolt 41,5).
Pihenj meg ölelésében. Zárd be ajkad és úgy öleld magadhoz egészen.
Ekkor már egészen kiléptél magadból. Az égben érzed magad! Krisztus,
te vagy már én s én vagyok te! Ne tartsd vissza gyönyörködô lelked,
hanem kiálts föl:

,,Nem akar megvigasztalódni lelkem,
Sóhajtozom, ha az Istenrôl elmélkedem
Fönséges gyönyörét úgy élvezem.'' (Zsolt 76,3--4)

6. Istenért lángol a lelkünk néha azért, mert telítve vagyunk
áhítattal. Néha kitör belôlünk az ámuló csodálat s akkor ujjong, dalol
lelkünk tengere.

7. Az áhítattal telített lélek ,,nem tud semmit önmagáról, s
egészen kilépve önnön szellemébôl, magunk kicsinysége kiüresül. Ekkor
keserűség és semmi a külsô világ, mert fölgyújtott az égi vágyódás
lángtengere. Kicsap emberségünkbôl a lobogó szeretet lángja. Lelkünk
megpuhul, mint a viasz s lassankint egészen elolvad. Majd illatos
tömjénfüstként az égbe száll. S akkor fölkiáltunk a Prófétával:

,,Érje bár testemet, szívemet enyészet
Szívemmel s mindennel Istenemé leszek.'' (Zsolt 73,26)

8. Néha meg kitör belôlünk az ámuló csodálat. Mikor lelkünkön
végigszikrázik az isteni fény és meghökkent a fölségesen szép, oly
megdöbbentô ámulat ráz meg minket, mintha hasító villám villózna végig
bennünk. Elôször a láthatatlan szépség meglátása elnyom és a mélyre
hengerel. De minél mélyebbre taszított önmagunk semmibevevése, annál
gyorsabban szökkenünk az égi vágyódások lángján önmagunk fölé. S akkor
önfeledten kiáltjuk Eszterrel:

,,Láttalak, Uram, mint Isten Angyalát
S nagy dicsôséged szívemben elkápráztatott,
Mert csodálatos vagy Te Uram mindenek fölött
S arcod kegyelemtôl tündököl.''

9. Néha elfog az ujjongó, daloló öröm. Megrészegít a bensô
édesség ránk zúduló folyama. S akkor önfeledt idôtlenségben csak egyet
érzünk: máshol vagyunk, nem ezen a világon, boldog, csodás életbe
zuhantunk bele. S akkor kitör belôlünk az ujjongó öröm:

,,Mily kellemesek a te hajlékaid,
Seregek Ura!
Sóvárogva vágyódik lelkem
Az Úr udvaraiba!
Ujjongva eped testem és szívem
Utánad, élô Istenem!'' (Zsolt 83,2--3)

10. Így kell gyakorolnod magad a bensôséges imaéletben. De ahhoz,
hogy így tudj imádkozni, tiszta szív, el nem ernyedô áhítat szükséges.
Csak így leszel képes az isteni édesség megérzésére és szemlélésére.
Nem maradhatsz annál, ami múló. Hiszen benned ragyog Isten képemása,
hasonló vagy hozzá. Isten vérén vett meg téged és boldogságra
teremtett. ,,Neked a kerubok fölé kell emelkedned és a szelek
szárnyain repülnöd.'' Az Angyalok, az Istenember, az Ég polgárainak
boldogsága a te világod!
Kik elmélkednek ma ilyeneken? Kik turistái, hegymászói az Ég
örömeinek? Kik merülnek el az ég lakóival beszélgetésben? Szinte
senki! Hányról elmondhatjuk Szent Bernát szavát: ,,A szerzetesek
hivatása az Éggel való összekapcsolódás. Mindennapi kenyerük az
égiekbe merülés. Ôk üdvözlik az Angyalok karát, ôk csodálják a
próféták és vértanúk gyôzelmes kórusát. De sok szerzetes mit sem
törôdik ezzel. A test szolgaságába süllyednek s a testnek
engedelmeskednek. Mindenük a torkuk, meg a has!...