Forma Minorum

IGAZSÁGBÓL FAKADÓ IMÁDSÁG

„Az élet mindenekelőtt nem terv, amelyet én alkottam, hanem válasz, amelyet egy Másik hívására adtam.” (Angela Scola bíboros: Férfi + nő 49. old)

Örömmel osztom meg Veletek, hogy a nemzetközi eligazításban olyan szívem szerinti segítséget kaptam, ami újra megerősít abban, hogy nem egy öregedő ember beszűkülni látszó gondolatai tartanak fogva. Örömömet elsősorban nem az erősíti, hogy a testvérek gyanakvása vagy mosolya esetleg gyengül, hiszen az észrevételeim konkrétan és kikerülhetetlenül az életünkhöz köthetően fogalmazódtak meg. Természetesen a gyarlóságai félreértésre vagy értetlenségre adhattak lehetőséget. Most, hogy a Nemzetközi Tanács a képzés vonatkozásában egy havi dosszié keretében próbál mindannyiunk segítésére lenni, úgy gondolom, hogy némileg képes csökkenteni az eltévelyedés lehetőségét. Elsősorban ennek örülök, és ezért adok hálát köszönettel. Mert ebből következően hatékonyabban tudom szolgálni a Testvéreket.
Nyilván, hogy a hármas tagoltságú, képzési anyagnak is minősíthető beosztás legelső – egysége mérhetetlenül fontos!– része a Fogadalom kérdéskörében tárgyalható gondolatok. Ezen belül az adomány vagy ajándék jellegének körüljárása szükséges, ami az elköteleződés kérdését pontosítja. Ez egyben a FVR-hez tartozás mikéntjét és tartalmát is érinti. Ebből következően kijelenthető, hogy a FVR nem olyan emberek gyűjtőhelye, akik végképp közösség nélkül maradtak, a FVR nem szociális érzéketlenségből következő magányosok klubja. Külön figyelmet érdemlően megemlítem Benedetto Lino 2007 májusában Egerben elmondott előadásából az ide vonatkozó részeket (Pl: Hivatás, küldetés, Ferences lelkiség, Testvéri közösség, A fogadalom, A közösség, stb.)

Itt említem meg, hogy a Forma Minorum 43. (2007. augusztus) számából A FVR hivatása, a karizmája, küldetése c. Benedetto Lino ofs.; A FVR fogadalom: ajándék és elköteleződés c. Felice Cangelosi ofm.cap. tanulmányozható folyamatosan.

A második egységként kiemelt vonatkozás az éppen aktuális liturgikus szempontok érintése. Természetesen csak egy részleges kitekintésre van lehetőség, hiszen az egyházi élet csúcsa- és forrásaként megjelölt liturgia teljességét kimeríteni nem lehet.

Még megközelíteni is csak részben lehetséges.

Most, hogy a húsvét nagy titkában próbálunk elmerülni és megújulni, szeretnék emlékeztetni röviden egy igen fontos szempontra a liturgia kapcsán. Teszem ezt azért, mert ferencességünk okán is érdemes elgondolkoznunk arról, hogy ne a különböző érzelmeink vagy ebből következő elképzeléseink megközelítésével vegyünk részt a liturgián. Ezért figyelemmel kérem átgondolni a következőket:

A hitigazságok és az érzelem szerepe a liturgiában

A liturgia mindenekelőtt azt mutatja, hogy a közösségi imaéletet az eszmének kell irányítania. A liturgikus imádságok alapját a dogmák alkotják. Aki először foglalkozik liturgiával, az elsősorban ezeket a benne rejlő pontos teológiai tételeket veszi észre, s csak később látja, hogy ezekben a finoman csiszolt mondatokban imádságos áhítat rejlik. Áll ez elsősorban a vasárnapi misék könyörgéseire. Még ott is, ahol az imádság terjedelmesebb, világos gondolatok irányítják. A szentmise és a breviárium át van szőve szentírási olvasmányokkal és az egyházatyák műveivel, melyek minden sora gondolkodásra késztet. Ezeknek az olvasmányoknak a bevezetői és záradékai azonban (responsoriumok) sokszor sajátos elmélkedésszerű imák, amelyeknek az a feladata, hogy a hallott vagy olvasott imádságok hosszan a fülünkben csengjenek és a szívünkbe vésődjenek. A régi mondás szerint a Lex orandi (≈ „az imádkozandó”), a liturgia, egyszersmind Lex credendi (= amit hinni kell), a hit törvénye. A liturgia ugyanis a kinyilatkoztatott igazságok tárháza.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy a szívnek és kedélynek egyáltalán nincs szerepe az imaéletben, hiszen az imádság „érzelmeinknek Istenhez emelése”. Szükséges azonban, hogy az érzelmet a gondolat vezesse, támogassa, nemesítse. Előfordul, bizonyos körülmények között lehetséges, hogy valaki sokáig megmarad egy akár önmagától támadó vagy valami szerencsés „behajtástól” kiváltott puszta érzelmi lelki rezdülésben, sőt, komoly lelki gyarapodást is szerezhet belőle. Az az imádság azonban, amely gyakran ismétlődik, mindig más és más hangulatban talál bennünket, mert egyik napunk sem egyezik teljesen a másikkal. Mármost, ha ez az imádság túlnyomóan érzelmi tartalmú, akkor egy teljesen elhatárolt lelki alkat bélyegét fogja viselni, mivel az összes lelki megmozdulások közül az érzelem irányul leginkább az egyedre. Az imádság idegen színezetű lesz, mihelyt csak egy kissé is elüt belső hangulata annak az illetőnek a hangulatától, aki végezni akarja. Ilyen esetben vagy használhatatlan, vagy éppen nem létező érzelmet fejez ki. Ugyanerre a megállapításra jutunk, ha megfontoljuk, hogy teljesen más és más természetű egyének igényeit kell kielégíteni. Hogy a közös imádság hasznavehető legyen, szükséges, hogy tiszta és termékeny hitelvek telítsék meg és itassák át. A közösségnek, mely különböző természetű emberekből alakul ki, és változó hangulatok befolyása alatt áll, csak így lehet hasznára.

A lelki életet is csak nagy gondolatok tudják épen megerőzni. Csak az a jó imádság, amely az igazságból fakad. Ezt azonban nem csak úgy kell érteni, hogy nem származhatik tévedésből, hanem hogy a teljes igazságból sarjad. Az igazság teszi az imádságot erőteljessé, az igazság adja neki azt a tartalmat, éltető energiát, ami nélkül satnya maradna. Így van ez már az egyes ember imádságánál is, de még inkább a nép imádságánál, amely bizonyos tekintetben amúgy is hajlandó az érzelgősségre. A dogmatikus gondolat szabadítja ki az imát a kedély rabszolgaságából s ez mentesíti az érzelmesség nyálkásságától és lustaságától. Ez tisztítja meg s teszi az élet számára hatékonnyá. Romano Guardini. Az imádság iskolája, Szt. István Társulat, 1988-ból

A liturgia szelleme c. részből 162-163. old.

Természetesen kívánok még a húsvéthoz kötődően egy-két gondolattal segíteni a Testvéreknek az éppen most aktuális elmélyülésben. De a harmadik egységként érintem ezt a kérdéskört is, amit szintén kiemelt szempontként jelölt meg a Nemzetközi Tanács. Így aztán mindannyiunk épülésére hozhatom elő azokat az észrevételeket, amelyek lényegileg az életünkhöz és feladatainkhoz tartoznak. Nem gondolható, hogy ez a kuriózumok kutatásából következő egyénieskedés csupán. Egyben arra sem nyílik lehetőség, hogy bármelyikünk arra gondoljon, hogy csak a saját elképzelései, tervei vagy vállalkozásai alapján van tennivalója.

Gondoljunk egyházunk fontos megnyilatkozásaira.

Egyházi megnyilatkozások környezeti és fenntarthatósági témákban
Gaudium et spes (II. Vatikáni Zsinat) 34-39. p. 62. p.

Lumen Gentium (II. Vatikáni Zsinat) 36. p.

De Justitia in Mundo (Egyház társadalmi tanítása, 1971) 10-12. p.

Octogesima Advenientis (1971 (VI. Pál, 21. szakasz

Redemptor Hominis (1979) 8-15. p.

Laborem Excersens (II. János Pál enciklika, 1981) 4. p., 12-15. p.

Gubbiói nyilatkozat (Assisi Szent Ferenc 800 évfordulóra), 1982

Centesimus annus (II. János Pál enciklika 1991), 37-39. p.

A Béke Világnapjára, 1990, II. János Pál, 1991

Evangelium Vitae 1995, 17. p., 42, p

Igazságosabb és testvériesebb világot, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1996, 49-50. p.

Solicitudo rei socialis (II. János Pál enciklika, 1997), 24-26. p. 29-30. p., 48. p.

Velencei nyilatkozat, II. János Pál és Bartolomeus p. közös nyilatkozata, 2002. jún. 10.

Az élet kultúrájáért, bioetikai körlevél, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2003. 161-174.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, SZIT, 2007, 229-245. oldal

MPKP: Felelősségünk a teremtett világért, SZIT, 2008. Az egész erről szól.












Ugyanis az aktív részvétel a társadalomban – amire konkrét és egyértelmű, valamint többszöri felszólítást kaptunk a Nemzetközi Tanácstól – hihetetlenül változó és sokrétű tevékenységre szólít mindannyiunkat.

Példaként említhető:

a gyermekeinket és unokáinkat érintő szociális támogatásokat megvonó intézkedések az élelmezési területet is érintően,
a művészi képzést támogató költségek drasztikus csökkentése, ami az érett személyiség neveléséhez szükséges, az egyre nehezedő pszichoszociális körülményekből következő zavarok kiegyensúlyozást segítő szakemberek gazdasági körülményekre való hivatkozással történt menesztése,
a folyamatosan növekvő adminisztráció életellenes mértéke,
a családok fokozódó diszkriminációja a lassan teljesen támogatás nélkül maradó nagyobb családok ellehetetlenülését eredményezi,
a szociálpolitikai támogatás megvonásával az induló családoknak és a lakáslehetőségeinek felszámolása a tragikus demográfiai helyzetet még tovább rontja,
az abortuszok további támogatása és az eutanázia kérdésének forszírozása, valamint a homoszexuálisok kapcsolatának majdnem házasság szintű legalizálása továbbra is a humánökológiai katasztrófa irányába terel.

A nagyon szűk és improvizatív felsorolás is mutatja, hogy egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy ölbe tett kézzel és gondtalan semmittevésben élvezze a FVR közösségi pátyolgatását és ne próbáljon a saját területén a Krisztusi és ferences missziós elvárásnak, meghívásának megfelelően eleget tenni.

Továbbra is egyértelmű, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindannyiunknak egyformán kellene viselkednie. De nagyon remélem, hogy az is legtöbbünknek egyértelmű, amit XVI. Benedek pápa a béke világnapjára adott üzenetében valamennyiünknek üzent: „Ha békére törekszel, védd a teremtett világot”. Tudom, hogy ez nem újdonság. Hiszen II. János Pál húsz évvel ezelőtt a béke világnapjára kiadott üzenetében is ugyanezt mondta: „Béke a teremtő Istennel, béke az egész teremtett világgal.” De ha még visszább megyünk az időben, akkor látjuk, hogy VI. Pál is figyelmeztet: „a természet e könnyelmű kihasználásán keresztül az ember azt kockáztatja, hogy elpusztítja azt, és ennek a pusztításnak önmaga is áldozatul esik.”

Itt is utalni kívánok a Iustitia et Pax (Igazságosság és Béke) Pápai Tanácsának titkára, Gianpaolo Crepaldi püspök az egyház társadalmi tanítását összefoglaló kompendiuma alapján összeállított környezetvédelmi tízparancsolatára. Ez olvasható a Forma Minorum 49. szám 2008. okt. 16. oldalán.

< Sok szempont közül talán nem is véletlenül kiemelek egyet XVI Benedek igen tartalmas megszólalásából… „bátorítom az ökológia felelősségére irányuló nevelést, amely – ahogy „Caritas in veriate enciklikámban jeleztem – védelmezi a hiteles humánökológiát és határozottan megerősíti, hogy az emberi élet minden szakaszában és állapotában sérthetetlen; megerősíti az emberi méltóságot és a család egyedülálló küldetését: itt tanulja meg az ember, hogy mit jelent a felebaráti szeretet és a természet védelme.” >
Érdemes itt még egy igen megszívlelendő könyv (Dominik Klenk: A nemek összezavarása c. Kairosz Kiadó. Bp. 2009) gondolatát is megfontoltan végiggondolni.

Az életnek lobbira van szüksége

Leginkább a hozzánk közel álló, velünk otthonunkat megosztó emberek alakítják az identitásunkat. A fejlődés legfontosabb feltételét a stabil kötődések jelentik. A Biblia szerint a család az emberi közösségnek isten által alapított legkisebb olyan egysége, amely az ilyen kötődések keletkezését különös módon elősegíti. A család azonban csak akkor lehet békés és védett hely, ha ott a férfi és a nő – egymással egyenrangúan, de egymástól különbözően – egységet alkotnak, és „egy testté válnak”. A nemek közötti békekötés feltétele a generációk közötti békének. És mivel minden gyerek „elhagyja apját és anyját”, hogy újabb kötődésre lépjen, ezért minden generációnak újra meg kell fogalmaznia a férfiasság és a nőiesség eszményét, túl az előre meghatározott szerepeken és kliséken.

Társadalmunk időközben a „család” gyűjtőfogalomba besorolna minden olyan otthoni környezetet, hol „gyerekek vannak”. Létfontosságú tehát, hogy újra megjelenjen a köztudatban a zsidó-keresztény hagyomány alapján kifejlődött családi modell és annak kultúrát alkotó értéke. Ezért manapság a házasságnak és a családnak újra lobbira van szüksége!

Súlyos ellentmondásként jelöli meg a pápa 2010. jan. 12-én a diplomáciai testület tagjainak, hogy „elválasztják, sőt szembeállítják egymással a környezet és az emberi személy védelmét.” Mint látjuk itt igen szoros összefüggésről van szó.

Végezetül köszöntök minden Testvért az ősi, ilyenkor szokásos köszöntéssel:

Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!

Szeretettel: János testvéretek