Pontosan harminchét évvel ezelőtt két jó barát azon törte a fejét, hogyan játszhatná ki a diktatúra csoportosulási tilalmát, hiszen akkor (is) erősen tiltották a magyar fejek és szívek összehajlását. Az egyik ember egy szegény festőművész volt műterem nélkül, a másiknak volt egy örökölt telke, s háza Makkos-Márián az erdő kellős közepén. Történt egyszer, hogy a „telkes barát” Péter így szólt a festőhöz, Jánoshoz: Odaadom egy hétre a házamat, legyen az a műtermed. Azután pedig műterem-látogatásra hívjuk a barátainkat s azok gyermekeit. Hallotta ugyanis, hogy a művésznek joga van a műtermébe hívni ismerőseit, s ha ez a nap éppen a gyermeknapra esik, igazán nem feltűnő, ha nagyon sok ember gyűlik ott össze! Tehet arról valaki?
Imígyen játszották ki szépen a diktatúra éberségét és teremtettek hagyományt. Két év múlva a festő feleségül vett egy fiatal lányt, s így az akkor már „hagyományos” kiállítás és találkozó gyerekprogramokkal, bábjátékkal, mesével, felnőtteknek Pilinszky versekkel és Hamvas Béla írásokkal bővült. Zenészbarátaik pedig alkalmi koncertekkel kedveskedtek a jelenlévőknek. Sajátos népfőiskolává fejlődött ez a hely és az alkalom, ez az évről évre ismétlődő egynapos, szabadtéri képkiállítás, ahol a szervezett és spontán kulturális programok, bemutatkozások és a lét nagy kérdéseiről folyó beszélgetések egyképpen helyet kaptak. Ezekben a gondolatcserékben egyre fontosabbá vált a hit és az ész: a fides et ratio, a hit szükségessége és értelmes megfogalmazása.
S közel 40 esztendeje minden gyermeknapon megjelenik néhány száz ember ott. Az alapítók már ősz hajjal, de jönnek a tanítványok, a felnőtt gyermekek s az unokák is. No és az új barátok persze! Meg az utódok körül kialakult közösségek, baráti körök.
A festő pedig évről évre, minden kiállítási napon - külön kérésre – többször is tárlatvezetést tart, mert nem csak festeni, de beszélni is tud, igen eredeti gondolataira érdemes odafigyelni. Nem művészettörténeti előadások ezek, hanem a Történetben, a történelemben, a Jelenben élő művész megszenvedett gondolat-gyöngyei. Egy emberé, aki érzékeli a „való világot”, de hisz a Szeretet végső győzelmében s mint az ókorban az öreg szent János apostol Pathmos szigetén, nem is beszél másról, csak erről.
Ha mindezek után azt hiszitek, hogy egy elefántcsonttoronyba zárkózott nagyszakállú különcről írok, akkor csak a szakállméretet találtátok el.
Mert a valódi művész és az igazi filozófus próféta is, látó és beszélő ember, cselekvő polgár is. Tudták ezt a diktatúra urai is és féltek. Még a nyolcvanas években is jöttek, figyeltek, némelyeket elriasztottak, igyekeztek megfélemlíteni a látogatókat (mert kellemetlen egyedül félni). Pl. az egyik ilyen napon minden erdei úton keresztbeállt egy rendőrautó s egy, a fejünk fölött meglehetős gyakorisággal elhúzó „police” feliratú helikopterből fényképeztek bennünket. Hm…ilyenkor szokás kiszámolni, hogy hány lélegeztető gépre telt volna az üzemanyagköltségből, igaz? De „vegyük humorra a figurát”, mi is azt tettük, olykor vidáman föl-föl integetve a kamerás embernek. Meglepően kevés látogató ment el ijedten egyébként.
Egy szó, mint száz! Mindannyiotokat nagy szeretettel várunk minden május utolsó vasárnapján, a Gyermeknapon Makkos - Márián, Hellner Péter nevű barátunk telkén. Ha kocsival feljöttök a Makkos-Máriai kegytemplomhoz és háttal álltok a templomnak, akkor a szembe lévő úton fölfelé indulva kb. 10’ - es séta után s a kiállítást mutató nyilak segítségével megérkeztek a telekre. Jókedvet Ti is hozzatok, az erdő jó levegővel vár, természetesebb kiállítótermet pedig nem találtok úgysem. A gyerekek is élvezik ezt a kulturális eseményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése