2010. május 19., szerda

Súlyos helyzet Edelényben


A helyzet változatlanul kritikus az árvíz sújtotta Edelényben és környékén, az Új Magyar Gárda tagjai helyiekkel, és az ország minden pontjáról érkezett önkéntesekkel erősítik a töltéseket. A védekezés a lehetőségekhez képest jól meg van szervezve, az irányítást a tűzoltóság és a vízügyi igazgatóság emberei végzik, a homok és a zsákok utánpótlása folyamatos. A város több pontján jelentős számban van jelen az Új Magyar Gárda több alakulata, a Barikád hetilap munkatársai a békési gárdistákkal dolgoztak együtt a folyammá duzzadt Bódva bal partján.

Jellemző, hogy az országos televíziók stábjai egyáltalán nem, vagy csak elvétve keverednek át erre a részre, nyilván nem illik a képbe, hogy Orbán Viktor miért akarná két pofonnal haza küldeni gárdistákat. (2008-ban a Hernádnál alakult ki hasonlóan súlyos helyzet, akkor az egyik település polgármestere elmondta, hogy a HírTv és az RTL Klub stábja is visszafordult, amikor meglátták, hogy az Árpád-sávos zászló alatt gárdisták pakolják a homokzsákokat.) Más településektől eltérően a védekezésben itt jelentős számban vesz részt a rendőrség, a vám és pénzügyőrség is, Debrecenből katonák is érkeztek. Edelényben mindenkire szükség van, mert ha újabb helyen átszakad a gát, a fél várost elöntheti a víz.

Nincsenek megjegyzések: