Partiumi kalandozás

Székelyhíd az Érmellék déli részén helyezkedik el. Kedvező fekvése és természeti adottságai – dimbes-dombos , mocsaras vidék – alkalmassá tették, hogy területén a legrégibb időktől megtelepedjen az ember. A régészeti feltárások igazolják a neolitikumi kultúrák, a Körös- és Tisza-kultúra jelenlétét, festett kerámiás település került felszínre és ezzel egyidős zsugorított sírt találtak a Horo-farmon. A neolitikum végén és a kalkolitikum elején Székelyhídon és környékén földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó emberi közöségek éltek, és ezen területekről csiszolt kőbalták, rézcsákányok, kerámiatöredékek kerültek elő. A bronzkorra jellemző Ottományi kultúra emlékei a község több pontján is előkerültek. Az u.n. Ökörvárban, az Ér vizével és mocsaraival körülvett, védősánccal megerősített földvár jellegű települést tártak fel, mely Kr.e. 1700 – 1450 között virágzott. Itt hamvasztott urnasírok, tapasztott agyagpadlójú házak, különböző típusú kerámialeletek, más helyekről gazdag bronzleletek kerültek elő. De találtak szórványleletekben aranyékszereket is, ami a község mozgalmas történelmére utal. A vaskor emlékei ugyancsak megtalálhatók, és az itt talált kelta sír az egyik legrégebbi ilyen lelet Románia területén. A népvándorlók különböző hullámai – szarmaták, gepidák, hunok, majd a szlávok – megtelepedésére is utalnak a feltárt leletek. A VII. századtól gazdag avar sírokat tártak fel a község több pontján is. A változatos kultúrhatások, a népmozgások jelentős gazdasági és társadalompolitikai átalakulásokat eredményeztek a település életében. Fokozatosan kialakult a szabad faluközösség határhasználati rendszere, szláv hatásra utalnak a dülőnevek, mint: Vecser, Cserhát, Horo, Lápos stb. A IX-X. századtól ez a vidék a magyar törzsek, és ezen belül a katonai feladatokkal felruházott székelyek szállásterülete lett. Az itt élő székelyek már I. István korában századokat (székeket) alkotva biztosították az ország védelmét a besenyők, majd I. László királyunk idejében a kunok ellen, akik a Nyírségtől Bihar váráig terjedő vidéket állandóan fosztogatták. A Székelyhídon élő székelyek katonai szerepére utal a Váradi Regestrum, ami a „bihari vár fegyvereseinek” nevezi őket. II. Endre keresztes hadjáratának kezdeti évéből, 1217-ből származik az első írásos említése Székelyhídnak, a már említett Váradi Regestrum 323-as paragrafusában. Valószínű azonban, hogy a település sokkal régebbi, és az itt élők részt vettek a székely Usubu Mén-marót ellen vezetett 894-900 közötti hadjárataiban. A Váradi Regestrum bejegyzése szerint Székelyhíd lakosai, a „zachulok”, egész századot képeztek Lukács hadnagy vezetésével. A székelyeknek vámszedési joguk volt az Ér hídján észak-déli irányban haladó kereskedőktől, és valószínű, hogy innen származik a település neve is: SZÉKELYHÍD. Bár a XIII. század végén is a település lakosai a székelyek, a vámszedési jog kiváltságát elvesztették, mivel II. Endre Székelyhídat és környékét királyi adományként a Gutkeledeknek adományozza, és ezzel együtt a vámszedési jogot is. Az 1241-es tatárjárás elpusztította a virágzó települést, a Szent Mihály dülőn épült klastrom is elpusztult, a rengeteg téglatörmelék és emberi csontok után a nép mai napig is „Csontos”-nak nevezi a helyet. A XIII. század végén is Székelyhídat a Gutkeledek Dorogi ága birtokolta, és valószínű, hogy Dorogi Péter volt az, aki kastélyt épített azon a magaslaton, ahol a mai kastély áll. 1399-ben Zsigmond király az albisi Zólyomiaknak adományozza Székelyhídat, és az adományban 1401-ben megerősíti Zólyomi Márton fiait, Dávidot és Lőrincet. Ettől kezdve szinte az egész középkorban Székelyhíd a Zólyomiak uradalmi központja volt, és a különböző kiváltságok révén az Érmellék legjelentősebb településévé vált. Székelyhídnak vámszedési joga volt, ami igen jelentős jövedelmi forrása volt a Zólyomiaknak, mivel itt haladt át Pannónia felé a „Nagy út”. Zsigmond országos hetivásár tartási joggal ruházza fel (1410), majd 1459-től a hat Bihar megyei vásártartó hely közül a székelyhídi lett a legjelentősebb. Egy 1455-ből származó viaszpecsét igazolja, hogy Székelyhíd ebben az időszakban városi rangot (oppidium) kapott. 1460-ban Zólyomi Tamás és Dávid testvérek várépítési jogot kapnak Mátyás királytól. A vár a község északi határában, az Ér kiemelkedő szigetein épült 2,5 hold területen. A későbbiekben a védőfalakkal és bástyákkal megerősített vár fontos szerepet játszik majd az Erdélyi Fejedelemség történetében. Az 1514-es, Dózsa György vezette parasztháború Székelyhídat is érintette. Mészáros Lőrincz seregei, Körösszeg után, az Ér völgyében törnek előre, és május utolsó napjaiban megostromolják, majd elfoglalják a Zólyomi-kastélyt, és megölik Zólyomi Miklóst három testvérével együtt. Ugyanekkor pusztul el az 1470-ben épült gótikus templom is, melyet a XVI. század közepén, mint református templomot Zólyomi Tamás állíttat helyre. Erről tanúskodik a templomban található szarkofág fedőlapja is. A XVI. században a Zólyomi család szétágazásával a székelyhídi uradalmi birtok politikai szerepe ismét megnőtt. A nagy erdélyi fejedelmek: Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György, megerősítik kiváltságaikat. 1634-ben azonban Zólyomi Dávidot felségsértés miatt elítélik, Rákóczi György elkobozza birtokait, így Székelyhíd az erdélyi fejedelmek birtoka lett. Várad eleste után (1660. aug. 27.) Székelyhíd az Erdélyi Fejedelemség végvára lett. A törökök többször megpróbálják a várat elfoglalni, de ez nem sikerül, a támadások azonban rengeteg áldozatot követeltek. A települést és környékét a portyázó törökök többször végigpusztítják és felégetik, az egyik támadás során 4000 embert ölnek meg. Az osztrák és török által aláírt szégyenteljes Vasvári béke (1664. aug. 10.) 6. pontja előírja a székelyhídi vár lerombolását is. A török által soha el nem foglalt vár felrobbantását és lerombolását Szikha Lukács György hadmérnök irányította (1665. jan.9. – febr. 5. között). A későbbiekben a vár köveit széthordták, ma már csak egy négyszögű földhalom emlékeztet rá. A vár lerombolása után Székelyhíd védelem nélkül maradt, és így teljesen ki volt szolgáltatva a török pusztításoknak, és ezen csak Várad 1692-es visszafoglalása enyhített. 1685-ig Székelyhíd erdélyi közigazgatás alá tartozott, majd utána királyi joghatás alá került. A XVII. század második felében a parasztság helyzetét, a feudális kötelezettségek mellett, az osztrák-török háborúk is súlyosbították, így a székelyhídiak is csatlakoznak az 1672-es nagylétai, majd az 1697-es hegyaljai mozgalmakhoz. A Rákóczi fejedelmek után a székelyhídi uradalom II. Rákóczi Ferenc családját illette, így az általa vezetett szabadságharchoz az egész Ér-völgye csatlakozott. 1703. júniusában a diószegi Bóné András kuruc kapitány üzen II. Rákóczi Ferencnek, hogy az egész Bihar fegyvert fog, csak a jelre várnak. II. Rákóczi Ferenc 1703. augusztus elején Székelyhídon volt, és itt állítja ki agusztus 7.-én a hegyközszentmiklósi kurucok kiváltságlevelét, augusztus 9.-én pedig a szerbekhez szóló kiálzványt. A szabadságharc leverése után Székelyhíd birtokosai osztrákok lettek. 1728-ban gróf Dietrichstein János császári titkos tanácsos kapja meg az uradalmat. Ennek fia, ifj. Dietrichstein János építtette a katolikus templomot és a kastély déli szárnyát 1750-1760 között, későbarokk stílusban. Az uradalomhoz tartozott, Székelyhídon kívül: Mihályfalva, Diószeg, Léta, Gyapoly, Apátkeresztúr, Kereki, Asszonyvására, Albis, Védpuszta és Csatár. 1750 után megkezdődik a majorgazdaság kiépítése, és a munkaerő biztosítására Dietrichstein János sváb telepeseket hoz a károlyi uradalomból Székelyhídra és a környező falvakba. 1830-ban, házasság révén, a székelyhídi uradalom a Stubenberg grófok birtoka lett. Stubenberg Krisztián fia, Gusztáv 1844-ben honosította magát, majd ennek fia, József-Félix a magyarországi főrendi ház tagja lett. József-Félix gróf az első, aki a Halle-i egyetemen a modern mezőgazdaság irányításához szükséges ismereteket is megszerzi. Az 1848-as forradalom és szabadságharc nagy visszvangra talált Székelyhídon is. 1848. május 23.-án új képviselő testületet választottak, majd június 26.-án az országgyűlési képviselő választáson a bihari ellenzék neves képviselőjét, Bernáth Józsefet választják meg. A nemzetőrség megszervezése Bernáth Gedeon nevéhez fűződik, és a székelyhídi összeíráson 4 gyalogos és egy lovas nemzetőr zászlóaljat állítanak föl. Október 25.-én 600 nemzetőr indul Székelyhídról Kraszna megyébe Szakál János vezetésével, más alakulatok, Dobozi Imre vezetésével, Derecsenre és Varsolcra. 1849. tavaszán a nemzetőrség felszerelésére és ellátására Székelyhídról jelentős mennyiségű ruhát és élelmiszert adományoztak. Még 1849. nyarán is Székelyhídon és környékén újabb szabadcsapatokat állítottak fel. A forradalom lánglelkű költője, Petőfi Sándor 1843. november 4. és 23. között vándorszínészként Székelyhídon is megfordult, itt írta a „A szerelem, a szerelem...” c. versét, állítólag Penkertné, Teodorovits Rózához, a gyógyszerész feleségéhez. Ma a művelődési ház falán bronzplakett emlékeztet a költő ittjártára. A XIX. század második felében Székelyhíd a mezőgazdasági termelés fontos központja az Érmelléken. Fő termékei: a gabonafélék, élőállat, tejtermékek mellett a kiváló borok, elsősorban a messzeföldön híres bakator, amely az angol királyi udvarba is eljutott, de a legenda szerint, még a kínai császár asztalára is került belőle. A környék mocsárvilágának halbősége hozzájárult a lakosság ellátásához, és nagyszámú halászt tartott el. Eszközeiket a székelyhídi Halászmúzeum őrzi. Az iparosodást és a mezőgazdaság kapitalizálódását jelzi az 1872-ben létrehozott Érmelléki Hitel- és Takarékpénztár megalakulása, a vasút megépítése (1855 – 1877), az iskolahálózat fejlődése ( állami, református, katolikus és zsidó elemi iskolák, 1879-től polgári leányiskola, tanonciskola), a művelődési intézmények létrehozása (iparosotthon, mezőgazdász egyletek, könyvtárak, állandó mozi), két nyomda és a Székelyhídi Hírlap című hetilap jelzi (ez utóbbi 1911 – 1914 között jelent meg). Székelyhídon nagy kultusza volt Ady Endrének, aki 1900 és 1901 között sokat tartózkodott rokoni kapcsolatai révén községünkben. Szúnyogh Barna, helyi földbirtokos, sok versét megzenésítette, ezeket előbb Székelyhídon, majd Nagyváradon is bemutatták. Az I. világháborút lezáró békeszerződések után Románia határa Székelyhíd mellett húzódott, amit a II. világháború után szerződések is szentesítettek. Az 1945. márciusi földreformmal elkezdődik az uradalom felosztása, 1950-ben megalakulnak az első termelőszövetkezetek, és ez a folyamat 1962-ben ér véget, amikor létrejön az egységes kollektív gazdaság, mely több mint 3500 hektáron, az állami gazdaság pedig több mint 4000 hektáron gazdálkodott. Székelyhíd fejlődésében nagy visszalépést jelentett az 1961-es év, amikor a közigazgatási átszervezés után Székelyhídat, mint önálló közigazgatási központot felszámolták és Margittához csatolták, majd az újabb átszervezés következtében községközpont lett. Hozzá tartoznak: Nagykágya, Csokaly, Hegyközszentmiklós, Érolaszi és Érköbölkút falvak. A szocializmus éveinek erőltetett iparosítása Székelyhídon is megmutatkozott: bútorgyár, cipőgyár, lakatos és gépgyártó üzemrészlegek alakultak, melyek nagy része 1990 után bezárta kapuit, mert életképtelennek bizonyultak az állami támogatás megvonása után. A rendszerváltás után megszűnt a termelőszövetkezet, a földjeiket visszakapók közül egyesek egyéni gazdálkodással próbálkoznak, sokan pedig társulásokban műveltetik földjüket, mivel a szükséges munkaeszközök hiánya nem teszi rentábilissá az egyéni gazdálkodást. Az elmúlt ötven év talán egyetlen maradandó vívmánya az 1954-ben megalakult gimnázium, amely ma Petőfi Sándor nevét viseli. 2004. február 23-án Székelyhíd újra városi rangra emelkedett.
Összeállította: Wilhelm Júlia-Mária