Tisztelt Képviselőjelölt Úr!
Mindenekelőtt hadd gratuláljak Önnek azért, hogy képviselő-jelöltsége érdekében sikeresen összegyűjtötte az Ön személye és pártja iránt is bizalmat érző állampolgárok jelölőszelvényeit! Nagy munka lehetett ez, de talán még nehezebb feladat lenne csalhatatlan pontossággal kimutatni, hogy az Ön jelöltsége mellett döntő állampolgárok között milyen arányban voltak azok, akik kifejezetten az Ön személyével rokonszenveztek és/vagy esetleg pártjának politikai jövőképét támogatták ajánlásukkal.
Nekünk, mezítlábas állampolgároknak mindenesetre rendkívül tanulságos az a törekvés, mellyel a hivatásos politikusi pályára igyekvők egy része minden áron megnyerni igyekszik a mi szavazói bizalmunkat, vagyis biztosítani azt a különös hatalomátadást, amelynek sikere esetén több százan majd országgyűlési képviselőként hivatkoznak majd ránk, a „nép”-re, s közben kerek négy éven át birtokolják vagy bitorolják értünk vagy ellenünk a törvényhozói hatalmat.
Mivel e hatalomgyakorlás hosszú évtizedek óta az ún. „néphatalom” („demokrácia”) jegyében, a „haza”, „ a haladás”, a „fejlődés”, a „dinamizmus” „az idő” , „a nemzet” vagy egyéb, sokak számára még szépen hangzó, mások számára viszont hamisan csengő hívószavakkal történik, engedje meg, hogy felhívjam figyelmét egy olyan fogalomra, mely szigorú következetességgel hiányzik a közéleti arénába igyekvő politikai piacépítők szóhasználatából, noha elvi alapokon nyugvó használatával jelentősen előmozdítható lenne a nemzet testi és lelki gyarapodásában megnyilvánuló közjó.
A termékenység fogalmáról van szó, amely álláspontom szerint egyben a szabadság és szaporodás viszonylatában megjelnő nemzeti sorskérdés megválaszolásának is kulcsa. Az Életet Teremtő erőnek ez az a szent fogalma, amely a görög-zsidó-keresztény Európa legnagyobb vallásalapítói, gondolkodói és prófétái szerint is létezik és hat, hisz ennek Törvényét a bioszféra minden élő egyedébe belevéste a Teremtő.
Ez az a szent fogalom, amelynek jegyében a mi Szent István királyunk fölajánlotta országa koronáját a termékenység ősi magyar istennőjének, a kereszténnyé lett Boldogasszony Szűz Máriának. A nem – nemzés – nemzetség – nemzet fogalomsorral évszázadok rendje azért írta e törvényt nemzetünk „alapprogramjába” is, mert elődeink tudták: csak az e fogalmat szolgáló megtartása biztosíthatja népünk és hazánk megmaradását a bennünket tépő történelem vérzivatarában.
Kedves Képviselőjelölt Úr!
Választások lázában ég az ország, de mintha senki se hangsúlyozná az országunkat tragikusan pusztító dögvész, a termékenységellenesség megismerésének és leküzdésének fontosságát, amire pedig így int az Írás:
„Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!
(Mózes Törvényei 30.19.)
Ön szülészorvos és közgazdász is, ezért feltételezem, hogy tudja, miféle nagy bajról, miféle romlásról, vagy helyesebben rontásról beszélek. De persze kérdezheti, ha még eddig nem tette, miféle országos baj az, amely a terméketlenség dögvészével pusztítja nemzetünket, s amely miatt Keszthelyen is rózsákkal ünnepeljük a Magzatgyermek Napját és/vagy Gyümölcsöltő Boldogasszonyt.
A családjában kilencedik gyermekként született, később nemzeti költőnkké lett református Arany Jánossal válaszolok:
„Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz, aki él,
Király, te tetted ezt!” (A welszi bárdok)
A népünk ezreit levágó kommunista „királyt” 1956. június 4-én úgy hívták: Minisztertanács. A heródesi népirtás parancsát, vagyis az abortuszt a Teremtő Isten elleni lázadást legalizáló 1043/1956. számú minisztertanácsi rendelet tartalmazta. Ezzel kezdődött a belső Trianon, nemzetünk végső szétszakítása: „s lőn magzatod miatt magzatod hamvvedre.”
A Teremtő és a nemzetünk ellen indított hadüzenet eredményeképpen a hivatalos statisztikai adatok szerint 5 és fél millió, más számítások (pl. a nemrég elhunyt Fekete Gyula író) szerint napjainkig legalább 7-8 millió magzatgyermek áldozata van ennek a legdurvábban abortusszal gyilkoló, belső Trianonnak. De ha hozzáadjuk a fogamzásgátlás meddőségét, az újszülött-gyilkosságok vagy a legújabb csapás, a művi meddővé tétel, a gender filozófia lelki nemtelenséget eredményező rombolását és a környező országokban élő magyarság lélekveszteségét, már számolnunk sem kell veszteségeinket, mert nem is lehet, mert a vesztes már halott. De most még tragikus jelek utalnak a Nemzet élő szívéből fakasztott sebekre. Elborzadás nélkül is csak sejteni, felmérni nem lehet azt a vérveszteséget, amelyhez még csak hasonló sem ért bennünket egész történelmünk során, és amely maholnap az „eutanázia” kényszerhalálával sújtja a meg-nem-született eltartók nélkül maradt öregek százezreit…
Ez tehát a baj, ez tehát a rontás, amelynek mélyén azonban nem valami arctalan és leküzdhetetlen, szívünket, agyunkat és karunkat egyaránt megbénító fátum, hanem erényekkel oldható bűneink fortyognak.
És beteljesedni látszik a termékenység elleni terror és perverzió, az Útnak, Életnek és az Igazságnak az a szándékos felforgatása, melyet ekként fogalmazott meg a Radnóti Miklós 1944-ben írt Töredék című versében:
Oly korban éltem én e földön,
mikor a gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő irigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
Vitatkozni kellene azon, hogy miféle „fátum” az, amikor személyes életben maradásunkat, a túlélésünket már csak a termékenységünk visszaszorításával, vagy a gyermekeink föláldozásával biztosíthatjuk. De nem tesszük!
Vagy kérdezhetnénk azt, csoda-e, ha bármiféle balsors beteljesedhet rajtunk, amikor a termékenység teljesen hiányzik a szavazatainkra ácsingózó politikusok szótárából. De nem kérdezzük!
Firtathatnánk törvényhozóink felelősségét is, hogy hová tűnt a termékenységben testet öltő szabadság kultusza. Hová tűnt az élet kultúrájának ápolása egy olyan nemzet életéből, amelynek hangadói politikailag helytelennek bélyegzik azt a beszédmód, amely fölveti, hány gyermek foganását akadályozzuk meg fogamzásgátlással, hány anyaméhet zárunk be örökre művi meddővé tétellel, hány megfogant gyermeket ölünk meg abortusszal, hányat újszülött-gyilkossággal?! De nem firtatjuk, nem kutatjuk!
Idézhetnénk Kölcseyt, hogy „Hajh, de bűneink miatt” mily Isten keblében ne gerjedne harag, miközben olyan heródesi politikai gyakorlatot lát, amelynek szándékolt célja személyes és közösségi élettereink végzetes beszűkítése, hogy ennek eredménye nem lehessen más, mint a termékenységellenesség ön- és népirtássá fajuló agresszív magatartásformáinak diadala!
De nem idézzük őt!
De azt azért már tudjuk, hogy az ötvenes években kezdődő és ma is regnáló abortuszdiktatúra kezdetben külön rendelettel szorította a legtöbb szülész-nőgyógyászt arra, hogy minden valódi orvosi, egészségügyi ok nélkül is szakítsák meg a náluk jelentkező nők „terhességét.”
A pusztítást – a propagandisztikus körítéstől (a „női önrendelkezési jog” kiterjesztése, a „nő felszabadítása”) eltekintve – lényegében a szociális nyomor elrejtésének szociálpolitikai eszközeként legalizálták, majd hossszabbították meg 1992-ben , illetve 2000-ben a „magzati élet védelméről” papoló, azt azonban végzetesen elhanyagoló törvény megalkotói. A politikai diktatúra által működtetett állam polgárainak hálószobájába törve egészen az anyaméhekig hatolt, s ott alakította ki az abortuszdiktatúra máig is zavartalanul működtetett, sőt kormányzatról kormányzatra támogatva működtetett, kannibalisztikus intézményrendszerét.
Kezdetben még annak ellenére is elvégzendőnek állították be a szülészeknek a „terhesség-megszakítás” elvégzését, hogy azt korábban újra meg újra elutasította a parlament orvos-egészségügyi bizottsága. Az anyagi termelést és a termelékenységet fetisizáló, az életet szolgáló szülői termékenységet semmibe vevő „tirann törvény” a politikai diktatúra közegében lényegében a legtöbb szülészt a rendelkezés feltétel nélküli végrehajtására szorította. Az Egészségügyi Minisztérium illetékese a Baranya megyei szülészek előtt is ismertette e rendeletet, amelyről így számol be a kortárs, a poszthumus Emese Érdeméremmel kitüntetett, néhai dr. Csúcs László mohácsi szülész-nőgyógyász főorvos (1906-2000) önéletrajzi írása:
„Mindannyian önkéntelenül felszisszentünk, mire a megyei főorvos még hozzátette. Ez törvényerejű rendelet, kibúvó nincs alóla! Nem állhattam meg, megkérdeztem: – Hogyan egyeztethető össze ez a rendelet az eddigi hivatalos jelszavakkal: „Legfőbb érték a gyermek!” és a pesti bábaképző bejáratának feliratával: „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!” Mi fog itt gátat szabni az esetleg mértéktelenné fajuló magzatirtásnak? És a magzat életének, létének semmibe vevése micsoda szakadást fog előidézni az élet, a humánum értékelésében? Amint hallottuk, a védőnők, bábák kötelessége lesz ezután a nők kioktatása a simán elintézhető művi vetélésre, a nem kívánt terhességektől való szabadulásra! A terhesség mindig is „terhes” volt. Ha most az asszonyok pillanatnyi szeszélyére bízzuk a méhükben fejlődő új ember megőrzését vagy eldobását, hányan fognak ezután a terhesség, a szülés, a gyermeknevelés örökös áldozatot kívánó útjára vállalkozni?! Olyan gátszakadást indít meg ez a rendelet, mely megrokkantja az ország ember-utánpótlását”. (…) Gáspár Miklós, akivel évek óta nem találkoztam, nem restellte, hogy félrehúzzon a sarokba, és keserű fintorral kijelentse: - Mindnyájan gyávák vagyunk. Hagyjuk, hogy megerőszakoljanak bennünket. Teljesen egyetértek veled, és meg vagyok győződve, ennek még keserű böjtje lesz!” (…) Egész lényem kétségbeesetten tiltakozott az elénk tett feladat teljesítése ellen! 22 esztendős szülészorvos működésem alatt, még kezdő koromban, három ízben kényszerültem művi abortusra, a betegek fenyegető életveszélye miatt! Azóta rájöttem: a betegséget kell meggyógyítani, nem a terhességet megszakítani!”
A mohácsi Városi Kórházban 42 éven át nemzedékek hosszú sorának világra jövetelénél segédkező szülészorvos azonban nem csupán a szűkebb szakmai berkekben jelentette ki, hogy ő nem kívánja abortusszal megcsonkítani a másállapotukkal terhessé tett női termékenységet, és modern Heródesként pusztítani a magzati életkorú gyermekeket.
Még az abortuszdiktatúra „kikiáltásának” idején, a város teljes nyilvánossága előtt is megkérdőjelezte a hippokratészi orvosi eskünek, a személyes lelkiismeretnek, a szakmai meggyőződésnek és a távlatos nemzeti érdeknek egyaránt ártó rendelkezést. E hitvallói magatartással a mohácsi szülész főorvos a saját személyén kívül még öt kiskorú gyermek és egy beteg feleség biztonságát is a világi ítélkezők mérlegére tette. Ügyében végül az egészségügyi miniszter döntött: „Ha lelkiismereti kérdést csinál belőle, hagyjátok!”
Tudta-e, hogy az Ön „földije” volt egy másik szülész, akit itt és most hasonló példaképként, ugyanilyen orvoshősként idézhetnénk?! Keszthelyen született és a helyi Premontrei Gimnáziumban 1936-ban érettségizett dr. Bánk Endre szülész-professzor, aki a várható megtorlás tudatában a hatvanas években merészelt nemet mondani a hatalom életellenes parancsának. (E helytállásról az Egy orvos nemet mond című könyve tanúskodik.)
Velük együtt még bizonyára akadtak szülészek, akik inkább pályát módosítottak, mert nem kívántak engedelmeskedni a szülészek számára is erőszaktételt jelentő rendeletnek. Ők mindannyian jól tudták:
a hippokratészi esküben rejlő bölcsesség azért nem engedélyezi a magzatelhajtást, mert annak oka többnyire nem valóságos, testi-szomatikus okokban, hanem egy hagyományos orvosi ténykedéstől távoli, inkább szociális és érzelmi kapcsolati mezőben rejlik, amelynek gyógyító szándékú feltárására, „orvoslására” nem a medicina hivatott.
Ha ezt az összefüggést nem ismeri fel, ha ezt a parancsot nem utasítja el a szülészorvos, akkor már csak az ártás és rontás, a nemkívánatos ítéletvégrehajtói szerep marad neki, vagy ahogy Christophe Haufland (1762-1836), ez a bölcs német orvos összegezte az élet értékét mérlegelő orvos személyével kapcsolatosan:
„ha egy orvos a munkája során egyszerre csak mérlegelni kezdi, hogy egy bizonyos életnek van-e értéke vagy nincs, akkor ez az orvos az állam legveszélyesebb polgára lesz”.
Tisztelt Képviselőjelölt! Kedves Doktor Úr!
Biztos vagyok abban, hogy Ön nem akar az állam legveszélyesebb polgára lenni… De foglalkoztatta-e eddig az Ön szülészorvosi, emberi vagy akár politikusjelölti lelkiismeretét „halomba” levágott népének sorsa?
Bántja-e Önt a „Király, te tetted ezt!” szülészorvosokat is érintő vádja? A népirtásé, amelynek vádjával egy élő lelkiismeretű magyar állampolgár épp a minap jelentette föl az összes magyar kórházat?! Bántja-e Önt a naponta abortusszal kioltott 120 magzatgyermek és szüleik tragédiája? A termékenységükben megcsonkított nők és férfiak abortusz utáni szindrómában és fokozott mellrák megbetegedésben vagy gyógyíthatatlan meddőségben jelentkező kínja? Látja-e a hazánkban szemlátomást elnéptelenedő falvakat? Ismeri-e Ön a szaporodó temetések, a csökkenő születések statisztikáját? Tud-e arról, hogy a magyarnál szerencsésebb anyaméhben fogantak fokozódó mértékben települnek elanyátlanodott országunkba? Hallja-e Ön a saját, megrabolt szabadsága miatt idegen méhek gyümölcsét gyűlölő magyar ember fogcsikorgatását? Hallja-e Ön azt a halálos némaságot, mely a politika és annak végrehajtói által feldúlt, aztán terméketlenségükben bezárt anyaméhek űrjéből áramlik? Járt-e Ön olyan játszótéren, ahol gyermekek már nem játszanak, hanem csak ölebeket sétáltatnak? Tudja-e Ön, hogy gyermekhiány miatt hány iskolát zártak be? Számon tartja-e Ön, hogy iskolás gyermekek hiányában hány tanítót és tanárt eresztettek eddig szélnek? Tapasztalja-e Ön, miként hányja-veti magát hazánkban a hazai munkáskezek híján megjelenő idegenek kínja-gőgje?! És mit mond Ön minderre?
Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, rajtam kívül még sok magyar választópolgárt érdekelne, milyen feleletet adna ezekre a kérdésekre, mert mindebből kitetszene, hogy Ön máris „felelős” politikus, vagy csak valamikor azzá is szeretne válni.
Ezeket az embereket nem érdekli az, hogy Ön világnézete szerint tényleg „megrögzött ateista”-e, mint ahogy azt az Ön ellen indított „nemtelen támadások” állítják, mert az életfakasztást diktáló természettörvény Önre és minden megrögzött istentagadóra is érvényes.
Az sem tántoríthat el bennünket Ön mellől, hogy Ön esetleg „kommunista-liberális szimpatizáns” volt (mint mondják), vagy netán még most is az, mert e tévelygését is fölülírhatja az Ön jövőbeli, megtérő viselkedése.
Az sem izgat bennünket, hogy a paraszolvenciának becézett szülészorvosi csúszó vagy hálapénzből Ön hány milliót kapar össze évente. (Bár ismerjük azt a szülészek körében elterjedt mondást, mely az abortusz végzéséből származó többletjövedelemre utalva ekként bíztat: „Kaparj, kurta, neked is jut!”)
Az sem ránk, hanem legfeljebb az adónyomozókra tartozik, hogy vett-e, s ha igen, adózott vagy adózatlan jövedelemből az Adrián nyaralót és luxusjachtot.
Az azonban már korántsem mindegy, hogy az Ön személyes hitvallásként megfogalmazott álláspontja és az Ön által űzött szülészorvosi gyakorlat erkölcsisége ütközik-e annak az új és sok százezer választópolgárban reményt keltő politikai pártnak a szándékaival, amely Önt indította, s amely a jövőben "az orvosi és a keresztény etika szempontjából is elfogadható magzatvédelmi törvényt” kíván alkotni.
A „keresztény etika” problematikájához fogódzóul hadd ajánljam Önnek Mindszenty József hercegprímás 1962-ből keltezett, sajnos kevéssé ismert szellemi végrendeletét, mely ekként figyelmeztet:
„Ne engedjétek az orosz érdeket a magyar anyaméhig oroszbérenc, esküszegő »orvosok« és »gyógyszerészek« kezével! Aki teszi, engedi, megtagadja magyarságát, ártatlan életek útonállója idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel.”
Az „orosz” birodalmi időkből és a gulyáskommunizmus korából közben áttántorogtunk az európai birodalom és a gulyáskapitalizmus korába, de sem az elkövető-áldozatok-szemlélők, sem az ártatlan életek útonállói, sem az idegen bandák meg nem csömörülnek...
Éppen ezért nem mindegy néhányunknak, hogy Ön mint országgyűlési képviselőjelölt nyílt levelezésében eddig mentegetni-magyarázni igyekezett a terhesség-megszakításban való cselekvő részvételét, noha az érvényben lévő alkotmány mellett sok éve már az egészségügyi törvény is biztosítja Önnek és minden más orvosnak is, hogy a lelkiismereti jog alapján eldönthesse: aki tényleg és őszintén vissza akar vonulni a magzatgyermekek elpusztítását jelentő ítéletvégrehajtói szereptől, vagy továbbra harcot folytat a saját nemzete anyaméhen belül húzódó, legbelsőbb határai ellen.
Tisztelt Uram!
Március 25-én az Ön városa, Keszthely nyilvános fölvonuláson tiszteleg és gyászolja azon magzatgyermekek millióit, akiket „szüleik” beleegyezésével és/vagy kérelmével a politikusok által ítéletvégrehajtóvá tett vagy önszántukból azzá lett szülészorvosok abortáltak. Tudjuk, hogy e véres tragédiának – nevezzük most így: babacaustnak – elkövetőként, áldozatként és szemlélőként mindannyian részesei vagyunk, s a babák égő áldozata azoknak is fáj, akik nem beszélnek róla.
Az Ön kórházát vezető döntéshozók reményeink szerint felajánlásukkal csatlakoznak az abortuszmentes napok mozgalmához, és ennek jegyében legalább az év három napján tartózkodnak a művi terhesség-megszakítástól. Isten áldja őket ezért!
Nagy örömhír tehát, hogy harmincnyolcadikként hamarosan a keszthelyi kórház is szerepelni fog azoknak a magyarországi szülészeteknek a listáján, amelyek akár a körlevelünkre adott önkéntes készséggel, vagy az életvédő zarándokok kérésére adott helyszíni válasszal jelezték: csatlakoznak a közjót szolgáló, életvédő kezdeményezéshez.
További örömhír az is, hogy egyre több szülészorvos neve szerepel azoknak a hippokratészi elvek szerint viselkedő és élő lelkiismeretű magyar szülészeknek a névsorában is, akik minden esetleges munkahelyi kényelmetlenség és anyagi hátrány dacára is napról napra szaporodó számban, bátorsággal jelzik: alapvető emberi és állampolgári jogaikkal élve a jövőben egyáltalán nem kívánnak terhesség-megszakítást végezni.
A fentiek alapján tisztelettel felkérem képviselőjelölt urat, szíveskedjen megfontolni, tud-e a saját szakmájának, a szülész-nőgyógyászat hippokratészi szellemben történő művelésével áldozatot hozni Magyarországnak. Áldozatot hozni egy termékeny és gondoskodó Anya-Országért, amely szabadsághiányos, beteg állapota miatt eddig sajnos már a hatmillió magzatgyermeknek nem tette lehetővé a megszületést, sokmillió szülőnek pedig a szülést!
Tudom, hogy sem ezt, se másféle ajándékot nem lehet kérni. Csakhogy én nem magamnak vagy a velem felvonuló zarándokoknak kérek ajándékot Öntől. Babitscsal mondom: „Nem magamért sírok én, testvérem van, millió.” E milliók üdvére kérem, hogy irgalmat gyakorolva ne vegyen többé részt a bölcsők háborújában!
Kérem, kegyelmezzen a magzati életkorú gyermekeknek és a közösségi bűnbakképzés által terhessé tett szülőknek!
Kérem, ne vegye el leendő honfitársainktól azt az életet, amivel a Teremtő ajándékozta meg őket!
Kérem, hogy ne vegyen részt a nemzet elleni hadviselésben, mert ha valakinek, akkor Önnek tudnia kell, hogy: méhében él a nemzet!
Bátorságot és bölcsességet kívánva javaslom, éljen a keszthelyi „rózsatemetés” nyilvánosságával, és azon megjelenve – mindannyiunk üdvére szolgálóan – jelentse ki: állampolgári és emberi jogaival élve a jövőben nem kíván sem sebészi, sem vegyi eszközökkel művi terhesség-megszakítást végezni.
Akárhogy is lesz, a hatalomért és szavazatokért való lázas tülekedés közben nem felejtjük, s javaslom, Ön se feledje, hogy választónak és választottnak mindig a Teremtőt kell a hatalom legfőbb forrásának tekinteni, mert minden pártpolitikán túl, és nemzetpolitikán innen a legfontosabb és örök időre szóló szavazatot mindig ő adja le Övéire!
Tisztelettel és reménykedve üdvözli: dr. Téglásy Imre
abortusztúlélő
9 gyermek édesapja
az Alfa Szövetség elnöke
www.alfaszovetseg.hu
alfa@alfaszovetseg.hu
Anya-Ország Alapítvány
+36 30 9226 775
Budapest, 2010. március 24-én.
„Együtt egy termékeny és gondoskodó anyaországért!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése