Egy ideje, háromszor is meggondolom, hogy utcára lépjek.
Mióta összecsuklottam a buszmegállóban, ösztönösen gondolok arra, vajon mennyi időt ad még az Úr.
Nincs bennem halálfélelem , egyszer már átéltem.
Nagyböjti fogadalmat tettem:
Nem engedem, hogy rámcsukódjon a lakás ajtaja.
Ekkor kaptam meghívást ferences testvéreimtől a Szent Gellért Sziklatemplom Gyümölcsoltó Boldogasszony Napjára.
Volt meghívás, Igent mondtam.
Volt ösztönzés, teljesítettem.
Volt erőm, volt zsebpénzem, vonatra ültem.
Tíz évig tanultam Budapesten, ismertem, ám nem szeretem a várost, mai állapotában.
Nagy izgalommal léptem a templomba és a csoda lenyűgözött.
Olyan erőt éreztem magamban, hogy elhatároztam, felkapaszkodom a Sziklatemplom felett emelt kőkereszthez.
Felfelé menet többször megszédültem, fohászkodtam Máriához, segítséget kérve.
Feljutottam.
Az érzés, mely átjárt, nehezen megfogalmazható.
A Hit erejével a legnagyobb akadály is leküzdhető.
Akarni kell, remélni kell, kérni kell!
Hinni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése