Mint a cigány, aki egy esôben három
ízben is megázott; egyszer a határon
átfutó viharban; másodszor az erdôn,
amikor beszaladt bujkálva, didergôn,
s csöpögô fák alatt tovább ázott árván,
holott kint kiderült, fény volt és szivárvány;
s harmadszor, amikor a világot szidva
vad mérgében ledôlt a csajtos pázsitra:
így jár, aki zordon könnyzáporok tűntén
emlék-fák közt jár, míg kint öröm süt tündén.
Én az emlék-erdôt felégetem mindig:
könnyen szárad lelkem, ha könnyek meghintik.
Viszont! Mint a cigány, kit egyazon rôzse
háromszor melegít: egyszer mikor össze-
szedi, másodszor míg hazahozza vállán,
harmadszor a tűzhely lángjánál pipálván:
így melegít engem minden szépség-rôzse,
mit tűzzel tömött meg minden tüzek ôse,
minden napok Napja, öröklángú Isten!
Melegszem, míg gyűjtöm, nagy gyerekes hitben;
másodszor melegszem, amikor a versben
összefűzve hordom finoman vagy nyersen;
s mikor emberszívek kandallóját töltöm:
harmadszor melegszem e fagyszívű földön.
Élôket nézek, 1938
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése