2011. március 29., kedd

Böjte Csaba: Az engedelmesség öröméről


Halálugrás

Emlékszem, milyen nehezen hagytam ott a biztos, kényelmes karbantartó állásomat a kis műhelyben, hogy elmenjek a bányába segédmunkásnak. Magam sem értettem, hogy pontosan miért kell lépjek, de éreztem, - ott bent, a lelkem mélyén - hogy menni, lépni kell.

Csodálom Máriát! Életerős fiatal lány, tele álmokkal, tervekkel a jövővel kapcsolatosan. Szeretem magam elé képzelni, ahogyan jegyesével, Józseffel együtt vannak, csacsognak, szövik a terveket, bejárják Názáret szép tájait, hogy megálmodják kis családjuk otthonát.... És akkor jön az angyal egy hatalmas kéréssel, egy ismeretlen, életre szóló feladattal, Isten akaratával.

Mária nagysága abban áll, hogy igent tud mondani a jó Istennek. Képes elengedni mindazt miben addig hitt, mit addig kis szívében építgetett, és ki tudja mondani Teremtőjének az igent.. Ez olyan, mind amikor az akrobata, fent a magasban elengedi a kezében lévő biztos trapézt, és bukfencet vetve a levegőben, egy halálugrással társa karjai közé veti magát. Mária bizalommal, mindent elengedve repül, és a jó Isten gondviselő karjai felfogják őt.







Csodálatos az Istenben bízó ember bátorsága! Mi is érezzük, - különösen ilyenkor nagyböjtben - hogy ezt-azt el kellene engedni, és hatalmas lendülettel bele kellene vetni magunkat abba amiben hiszünk, mit értékesnek, fontosnak, Isten akaratának látunk! A kérdés, hogy megvan bennünk a Boldogságos Szűz Anya bátorsága, hatalmas életereje, lendülete? El merjük-e engedni azokat a megszokott, hozzánk nőtt beidegződéseket, kényelmes szokásainkat, melyek visszafogják szárnyalásunkat?

Emlékszem, milyen nehezen hagytam ott a biztos, kényelmes karbantartó állásomat a kis műhelyben, hogy elmenjek a bányába segédmunkásnak. Magam sem értettem, hogy pontosan miért kell lépjek, de éreztem ott bent, a lelkem mélyén, hogy menni, lépni kell. Dolgoztam a föld alatt keményen, és aztán egy év múlva, egy tavaszi szép napon éreztem, hogy megértem a továbblépésre. Éreztem, hogy menni kell, életemet, az egyetlent, egy bátor lendülettel Istenem kezébe kell tennem. Rég érlelődő vágyamtól vezetve, jelentkeztem a teológiára.

Hihetetlenül nehéz volt elengedni a barátokat, a megszokott életet, megannyi ismerőst, a kényelmet, és egy hatalmas halálugrásban ellendülni az ismeretlen, titokzatos jövő felé, hinni azt, hogy Isten szeretete felfog, és nem lesz halálos zuhanás vakmerő tettemből. Csodálatos volt a teológián szinte lélegzet nélkül repülni az ismeretlen, új világba. Ma is beleborzongok az akkori élménybe! Huszonévesen mindent elengedni, és az egyházüldöző kommunista rendszer csápjai között, bizalommal suhanva, repülni a szeretet Istene karjai közé... Aztán mint felszentelt pap, ifjúsági lelkész, elengedni egy nyugodt, konvencionális papi életkeretet, és befogadni a gyermekeket, belezuhanni a szeretet "törvényen kívüli" végtelen távlataiba. Hogy mondjam el? Minden egyes új döntés egy biztos halál, de ugyanakkor egy végtelenül erős, jóságos, továbblendítő erőnek a megtapasztalása.

Hihetetlen öröm van bennem, mert megtapasztaltam, hogy Isten erős kézzel, jóságos karral felfog, felemel, újból és újból értelmet ad a hitből fakadó döntéseknek. Idő kellett megérteni, hogy életünk nem más, mint folyamatos halálugrás, mert minden új lépé, valaminek a bátor elengedése, es zuhanás a gondviselő Isten karjai közé. Egy új munkahely, családalapítás, gyermekvállalás, de még egy új kapcsolat, szövődő barátság is, minden de minden kisebb vagy nagyobb halálugrás, melyek előtt ha megtorpanunk, életünk kibontakozása leáll, és Szent Péter példájára mi is elkezdünk süllyedni létünk háborgó, galileai tengerén.

Most ezekben a szent nagyböjti napokban, imádkozom bátorságért, hogy a soron következő halálugrásainkat - mit tőlünk kér az Úr, – merjük megtenni... Merjük elengedni a kényelmes, talán már rég kinőtt állomásainkat, és Istenben bízó lélekkel nekilendülni az előttünk lévő, a szeretet tiszta vágya által szívünkbe felvázolt nemes cél felé.

Lehet, hogy csak egy jogosítvány megszerzése vagy egy idegen nyelv elsajátítása a cél, de lehet, hogy egy rég elkezdett tiszta kapcsolat házasságba torkolló beteljesülése, vagy a csodálatos szerzetesi, papi hivatás a te célod... Nem tudom a te utadat, de az biztos, hogy Isten a továbblépés, a mozgás, a kibontakozás Istene. Ő a dinamikus haladás, kiteljesedés útján akar vezetni bennünket. Egészen biztos, hogy a te célod a végtelen, és így mindig van tovább. Tudnod kell, nincs célba érés ezen a földön, csak lélegzetvételnyi pihenés, vagy halálos megtorpanás.

Társad, családod van? Ez nem ok a tunya sodródásra. Egyeztess és induljatok együtt bizalommal. Egy újabb kisbaba tudatos vállalása, talán a következő halálugrás számotokra? Rég megálmodott családi otthonotok alapjainak kiásása? Nem tudom! A jó Isten a szívetek visszatérő vágyai által akar vezetni. A legszebb álmotok az Ő szent akarata!

Én, a te kisebb testvéred, csak biztatni, bátorítani tudlak. Nefélj!

Egyetlen életed van, ne köss a langyos semmittevésben kompromisszumokat, a megszokott kényelemben ne poshadj el! Merd elengedni a biztos fogást, az állást, és merd elkezdeni a legszebb vágyad valóra váltását. Bízzál! Ha szíved indít, engedd el a trapézt, és zuhanj bele akár a tátongó semmibe! Legyen hited az élő Istened karjai közé vetni magadat! Nem könnyű tudom, de az élet ura, kinek nevében saját vágyaidra igent mondtál, nem veszi le rólad a szemét, passzívan nem hagy leesni, összetörni, Ő felfog és biztos kézzel tovább vezet... És ez a mindig tovább, - látod-, ez az élet! Léted egy bátor nekilendülés, újabb és újabb halálugrás, kibontakozó repülés a Végtelenbe!! Ne félj! Testi halálod utolsó ugrásod lesz ezen a földön, elszakadás a földi trapéztól, egy beteljesedés, bátor repülés Istened karjai közé.
Forrás: mindennapi.hu

Ezekkel a gondolatokkal bátorítalak, biztatlak 2011. nagyböjtjében, és kívánok mindannyiatoknak Istentől megáldott, szép Húsvéti ünnepeket.

Kisebb testvéri szeretettel:

Csaba testvér

Nincsenek megjegyzések: