2011. március 19., szombat

Apák Napja Gálospetriben


Rendhagyó módon ünnepeltem idén, a József napot.
Editkével felvettem a kapcsolatot, megbeszéltük, hogy személyesen köszöntöm Józsikát, fogadott keresztfiamat.
Nagyigyekezettel csomagoltam össze ajándékaimat.
Legszebb, legértékesebb darabja a Családok imakönyve volt.
Szombaton reggel vonatra szálltam.
Érmihályfalván taxiba ültem, azzal utaztam Gálospetribe.
Tizenegy óra tájban, már a Szentháromság Otthonban voltam.
A gyerekek nagy szeretettel fogadtak.
Közösségi helyiségükben ültek csendben az asztalok mellett.
Katica és Krisztina anagyböjt jelentőségéről beszélgetett a gyerekekkel.
Miután felköszöntöttem Józsikát, átadtam ajándékaimat, magam is beszéltem Apák napjáról.
Tehetségemnek megfelelően elszavaltam Reményik Sándor: József az ács Istennel beszél című versét.
Boldogan láttam, hogy a gyermekek szépen gyarapodnak testben és lélekben.
Mosolyt csalt az arcomra, amikor láttam Matyit, Petyust, Gergőt új szemüvegjeikkel.
Mint valami tudós professzorok úgy figyeltek.
Viszont látásra!
Elköszöntem, Krisztináékkal kocsival délre Debrecenben voltam.
Ilyen szép József napom még nem volt.

2 megjegyzés:

Sári mama írta...

Kedves József! Igazán öröm és békesség ilyen történetet olvasni! Ezért aztán kedvem lett Téged dalolva köszönteni Szent József napján. A dallamot képzeld hozzá, de ime egy kis segítség http://www.youtube.com/watch?v=KyLn-UkCTyc

"Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél, Zsákban Benedek hoz majd meleget, nincs több fázás, boldog, aki él."

Szóval boldog életet kívánok Neked, Isten éltessen sokáig!

Szeretettel: Saci

Unknown írta...

Aranyos vagy, köszönöm szépen!
Józsi