Az egész ott kezdődött, amikor Noémi barátom fotóját megpillantottam Facebook oldalamon.
Éjszaka is magam előtt láttam képét.
Újra ott ültem a Holt- Tisza partján, a csatorna rendszer beton födémén.
Oromban éreztem a Tisza illatát.
Szemem a túlsó partról szemező „ Szigetre” vetettem.
A túlparton szürkegémek, sirályok készítették fiókáik otthonát.
Már a tavaszi teendőkre készültek.
Magam elé képzeltem csodálatos halfogásaimat.
Törpeharcsák, keszegek, ponty, csuka kavarta zsákmánytartó edényem vízét.
Sétáltam kedvenc parti fűzfám földre hajló ágai alatt.
Láttam az Andrássy kastély angolparkjában az évszázados, kiszáradt tölgyeket, melyek kísérteties hangulatot adtak atájnak.
Sétáltam a bukszus labirintusban.
Hallottam a kastély szökőkútjának csobogását.
Látom magam, amint Kocsis Zoltánnal, és családjával versengve igyekszem az ég felé emelkedő léghajó kosara felé.
Újra ott ülök, a kivilágított kastély oldalában felállított színpad nézőterén, hallgatom a felcsendülő zongorafutamokba behallatszó Bubu kutyám ugatását, udvaromban mekegő kecskegidáim hangját, galambjaim turbékolását.
Látom az emberek arcát, akik hozzám hasonlóan Tiszadobon estek szerelembe, a szőke Tiszával.
Illés Laci, BugyaPista, Szabó Péter, Dzsoni Bácsi,Aranka szemei csillognak előttem, vagy Bugya Mama szemei.
Örök szerelem a miénk.
Ember szét nem törheti, meg nem csalathatik.
Ragaszkodom álmaimhoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése