Kerekasztal Magyarország demográfiai helyzetéről
2002. július 13. 01:00
Lukács Csaba - Skrabski Fruzsina
A szakemberek szerint egy középkorú magyar férfinak ma rosszabbak az életesélyei, mint a múlt század harmincas éveiben! Csökken a születések száma, évente egy közepes város lakosságának megfelelő lélekszámmal fogy az ország lakossága. A Magyar Nemzet kerekasztalának szakemberei az ország demográfiaijellemzőiről beszélgettek, és kevés biztatót tudtak megfogalmazni.
Magyar Nemzet: Fogy a magyar: 2001-ben harmincötezerrel csökkent Magyarország lélekszáma. Többen halnak meg és kevesebben születnek, mint harminc esztendővel ezelőtt. 2000-ben a várható élettartam férfiak esetében 67,1 év, nőknél ugyanez 75,6 év volt. Demográfiai krízisben vagyunk, de ismerjük-e ennek az okait? És ami lényegesebb: kilábalhatunk-e belőle?
Klinger András: Kezembe került az 1860-as évekből egy kalendárium, amelyben arról írnak, hogy fogy a magyarság, kevesen vagyunk. Ma is ugyanezeket a mondatokat halljuk – lényegében mióta statisztikai adatok vannak, azóta fogyunk a környező országok népességéhez képest. Arányaiban kevesebben születnek és többen halnak meg, mint amennyi szükség lenne a népesség kívánatos alakulásához.
Magyar Nemzet: Kezdjük boncolgatni az okokat. Miért nem születnek többen? „Egyké”-zésre állt be a társadalom? És miért alakult ki mindez?
Klinger András: A népi írók az egykében látták a fogyás egyik okát: szerintük a birtok egyben tartása miatt állt be erre a magyar vidéki társadalom. Valamikor az ötvenes években megvizsgáltuk a jelenséget, és kiderült, nem csak emiatt döntöttek a szülők az egy gyerek mellett. Sok helyütt ugyanúgy egy utód született annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt birtokuk, vagy csak nagyon kis földdel rendelkeztek.
Pongrácz Tiborné: Azzal még nem lógunk ki az európai trendből, hogy nálunk alacsony a születések száma, e mutató tekintetében a középmezőnyben vagyunk. A kétezredik évben tapasztalt pozitív folyamat sajnos átmenetinek bizonyult, mert tavaly újra csökkent az arány. A számok ellenére – érdekes módon – felméréseink azt mutatják, hogy a magyar társadalom igen erőteljesen családcentrikus, felvetődik hát a kérdés, hogy ha a nők fontos értéknek tartják a családot, miért nem vállalnak több gyereket. Egyik válasz az iskolázottság növekedése: az emberek hosszabb időt töltenek az iskolapadokban, így később kötnek házasságot, tehát kitolódott a családalapítás időpontja. A mérések azt mutatják, hogy fontosabb lett a karrier és az anyagi gyarapodás, ezért a fiatal párok az első gyereket jóval később vállalják, mint régen – ha egyáltalán vállalják. Olyan családok esetében, akik a párkapcsolat kezdetén több gyereket terveztek, megfigyelhető a visszakozás: az első gyerek után ráeszmélnek, hogy az az egy is kielégíti a gyerek utáni igényt, így nem születik meg a korábban tervezett kistestvér. A rendszerváltozás addig soha nem tapasztalt karrierlehetőséget csillantott meg a nők előtt, ugyanakkor a munkahelyek több mint fele a magánszférából kerül ki, s a piac nem honorálja az anyasággal járó pluszfeladatokat. A jó munkaerő ugyanis nem siet haza, soha nem beteg a gyereke, és főleg nem megy el szülni.
Magyar Nemzet: A népesség 1981 után kezdett csökkenni, ám előtte is dolgoztak a nők.
Klinger András: A népességcsökkenés nem elsősorban az alacsony születési mutatóknak, sokkal inkább a magas halandóságnak a következménye.
Kopp Mária: De így is érdekes a kérdés, mert valóban, annak, hogy a nők munkába jártak, hosszú ideig nem volt jelentős hatása a születések számának változására.
Pongrácz Tiborné: Ennek több oka van. Szerintem a legfontosabb, hogy az akkori nagyszülők még nem dolgoztak, volt kire hagyni a gyereket. Akkoriban még nem volt olyan kemény verseny, így a munkáltató könnyebben hunyt szemet afelett, ha valaki nem ment dolgozni, mert beteg volt a gyereke.
Klinger András: Családonként átlagosan valamivel több mint két gyereknek kellene születnie ahhoz, hogy ne öregedjen el a társadalom. Ez a szám Európa-szerte már jó ideje elérhetetlennek bizonyul – Magyarországon a hatvanas évek vége óta tudjuk, hogy az elöregedés be fog következni. Az utolsó tíz esztendőt két oldalról vizsgálhatjuk. Az egyik, hogy családonként hány gyerek született: innen nézve az utolsók között vagyunk Európában 1,3-as átlagunkkal. Ez azonban hamis kép, mert a csökkenő tendencia mellett nagyon nagy az időbeli átrendeződés: jóval később születnek meg a gyerekek. Mi a nyolcvanas évekig arról voltunk híresek, hogy fiatalon szülnek a nők; csak az átmenet éveiben indult meg az a folyamat, amely már évtizedekkel ezelőtt lezajlott Európában. Meg kell várni, hogy a helyzet stabilizálódjon, ekkor kaphatunk pontos képet arról, hogyan is állunk a családok gyerekszámával. Erre már van példa Hollandiában, ahol a hatvanas évek gyerektelensége utólag rekuperálódott, vagyis megszülték az anyák a gyerekeket, csak később. Persze van ellenpélda is, mondjuk Olaszország, ahol az átmeneti generáció zöme végül mégsem vállalt utódot. Vegyünk hazai példát is: az a korosztály, amelyik a nyolcvanas évek közepén kezdte párkapcsolatait kialakítani – mondjuk az 1960-ban születettek –, mostanában fejezi be a gyerekvállalós időszakot. Ezt a nemzedéket már elérte a nyolcvanas évek közepén életbe lépett népesedéspolitikai intézkedések pozitív hatása (gyes, gyed és társai); nem tudni, hogy főként ennek köszönhető-e, de átlagosan majdnem két gyereket hoztak a világra. Nekik köszönhető, hogy a kilencvenes évek közepéig lényegében nem csökkent a gyerekek száma Magyarországon.
Pongrácz Tiborné: Érdekes, hogy a születések száma az összes volt szocialista országban zuhanórepülésbe kezdett az átmenet után. Legutoljára nálunk – talán annak köszönhető a késés, hogy a gazdasági nehézségek ellenére sokáig nem változott a családpolitika.
Kopp Mária: 1998-ban végeztünk egy felmérést a tizennyolctól huszonnégy éves lányok körében: házasságban élve ők két-három gyereket neveztek kívánatosnak. Egy korábbi vizsgálat eredménye szerint a férfiak is hasonló gyerekszámot tartanának ideálisnak, tehát ha a kívánt gyerekek megszületnének, nem lenne baj Magyarországon. Ugyanakkor minden második nő bűntudatról számolt be, ami azt bizonyítja, hogy nagyon nehéz összeegyeztetniük a kitolódott iskolai szakaszt és a karrier utáni vágyat a gyerekvállalási kedvvel. Mindenhol úgy érzik, hogy nem tudnak eléggé teljesíteni.
Pongrácz Tiborné: A harminc év alatti nők közül százból hatvan egyetért a tradicionális családmodellel, vagyis ha tehetné, nem dolgozna, hanem a családnak, a gyereknevelésnek szentelné az életét. Minden bizonnyal azért is, mert ők már kulcsos gyerekként nevelkedtek fel, és tisztában vannak ennek a hátrányaival.
Tóth Pál Péter: Elfogadom ezeket az érveket, de úgy gondolom, a ma még kényszerű – nem tudatosan vállalt – gyerektelenség lassan tudatos gyerektelenségbe megy át. A termékenység motivációja hihetetlenül bonyolult dolog, nehéz egy-két okra leszűkíteni, de véleményem szerint az elmúlt hetven-nyolcvan évet – amelyben az értékek összezavarodtak és a politika száznyolcvan fokkal fordult többször is – nem lehet kihagyni az értékelésekből.
Klinger András: Ezzel nem értek egyet. Mi azért harcolunk, azt próbáljuk megértetni a döntéshozókkal, hogy nincs speciális magyar oka a csökkenésnek. Jugoszlávia az elmúlt években borzalmas helyzetbe került, háború volt, szétdarabolták, ennek ellenére ma a gyerekszám ötven százalékkal magasabb, mint nálunk.
Tóth Pál Péter: Én mégis úgy gondolom, hogy a politikai presszió hat az egyénre, a családra, és ezt nem szabad kifelejteni az elemzésből. Azt például tudjuk, hogy mentális problémák tömegét okozza a politikai nyomás – akkor miért ne hatna ez a gyerekvállalási kedvre is?
Klinger András: Ha ez igaz lenne, akkor az ötvenes-hatvanas években nem születtek volna gyerekek Magyarországon!
Kopp Mária: Azt azért ne felejtsük el, hogy a társadalmi összetartás akkor sokkal nagyobb volt!
Tóth Pál Péter: Folytatva a gondolatot: a művi terhességmegszakítás 1956-os liberalizálása kulcskérdés ebben a folyamatban. Azóta hétmillió legális abortusz volt Magyarországon! Egy másik vizsgálat azt mutatja, hogy ma minden újabb gyerek vállalása újabb lehetőség az elszegényedésre. A családok többségének azzal a dilemmával kell szembesülnie, hogy vállalja-e a következő gyermeket, rontva a már meglévők esélyeit, vagy inkább a biztonságra játszik, és nem vállal többet. A rendszerváltozás csak élezte a problémát, hiszen akkor nyílt ki a társadalmi olló. Másfelől, aki máról holnapra él, nem gondol nősülésre vagy gyermekvállalásra. Társadalmunkra az a legjellemzőbb, hogy nincs határozott jövőképünk.
Klinger András: A demográfiai átmenet a világ összes fejlett országában bekövetkezett, például minden országban csökkent a házasságkötések száma.
Tóth Pál Péter: Csakhogy mi több mint húsz éve fogyunk!
Klinger András: Németországban 1960-ban egy családra átlagosan másfél gyerek jutott, míg Magyarországon ugyanekkor ez az arány két gyerek volt, pedig nekik volt jövőképük, jövedelmük, szabad volt az abortusz. Az általános tendencia ma minket sem kerül el.
Kopp Mária: Ugyanakkor mindenütt komoly társadalmi változásnak lehetünk tanúi, ami az értékrenddel függ össze. Két komoly befolyásoló tényező van: az egyik a születésszabályozás lehetőségei (Kelet-Európában az abortuszt is születésszabályozási módszernek tartották), a másik a fogyasztói kultúra elterjedése.
Magyar Nemzet: Magyarországon milyen tényezők befolyásolják a nőket, amikor az abortusz mellett döntenek?
Pongrácz Tiborné: 1990-ben Európa nyugati és keleti fele megoszlott az abortusz szempontjából. A legrosszabb helyzetben a FÁK-országok vannak, ahol a nők átlagosan legalább két abortuszon esnek át. Magyarországon az abortusz liberalizálása után – amikor még nem voltak jó minőségű fogamzásgátló eszközök – kialakult értékrend a mesterséges terhességmegszakítást fogamzásgátló eszközként fogadta el. Az abortuszok száma 1990 óta évről évre csökken, tavaly ötvenhatezer volt. Ez a szám európai összehasonlításban középmezőnyt jelent. Az abortuszok száma nem csak az anyagi helyzettel és a jövőképpel függ össze, és nem függ okvetlenül az iskolai végzettségtől sem, bár a nyolc általánosnál kevesebbet végzetteknél magasabb, mint a képzettebbeknél (a középiskolát vagy egyetemet végzők között már nincs nagy különbség). A rendszerváltozás előtt az abortusz vallási és morális kérdéseiről nem lehetett beszélni, csak egészségügyi hatásairól. 1990 után végre az emberek szembesültek azzal, hogy a terhességmegszakítás nem foghúzást jelent. 1998 óta végre a fiatalok körében is csökkent az abortuszok száma, és ez nagyon jelentős változás.
Magyar Nemzet: Milyen a terhességüket megszakító nők kor szerinti megoszlása?
Klinger András: Sok az abortusz a fiatalok között, akik még nem élnek tartós párkapcsolatban, szintén sok az idősebbek között, akik már esetleg több gyermeket is szültek, majd nem védekeztek megfelelő módon. A gond az, hogy Magyarországon az abortusz és a védekezés közötti választás anyagi kérdés is: olcsóbb ma abortálni, mint fogamzásgátlót vásárolni. Mindenféle kezdeményezés volt a fogamzásgátlás ingyenessé tételére, de ezek sajnos a gyakorlatban nem valósultak meg.
Kopp Mária: Felméréseinkből az derült ki, hogy a legalacsonyabb rétegekben is tudnak már a fogamzásgátlás modern formáiról, de nem élnek vele. És még nem beszéltünk a házasságkötések számának óriási mértékű csökkenéséről – igaz, ez is európai tendencia.
Pongrácz Tiborné: Fél éve készítettünk egy felmérést, amelyből kiderült: attól függetlenül, hogy valaki házasságban vagy élettársi kapcsolatban él, mégis az előbbit tartja a legjobb formának. Érdekes, hogy megnőtt a házasság előtti együttélések száma.
Tóth Pál Péter: Tegyük fel a kérdést: egészségi állapotunknak semmi szerepe nincs a termékenységben? A stressznek, a rossz általános egészségi mutatóknak?
Kopp Mária: A társadalom ezen a téren is kettészakadt. Tény, hogy a depressziós nőknek kevesebb gyerekük van. Aki bízik a jövőben és számít a társára, szívesebben vállal terhességet. A gyermekvállalási kedvet vizsgálva furcsaságra bukkantunk: a jobb anyagi helyzet majdhogynem fordított arányban van a gyerekek vállalásával (az egészségi állapotnál ez nincs így, a gazdagabbak egészségesebbek). Ez valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy a gyerek mint önmegvalósítás, a kevésbé iskolázott nőknél talán fontosabb. Az utóbbi években ennek az ellenkezője is megfigyelhető, az, hogy a diplomás nők közül sokan tudatosan vállalnak több gyermeket.
Magyar Nemzet: Készültek statisztikák valaha a romák gyerekvállalási kedvéről?
Klinger András: Voltak ilyen mérések, de ezek nem pontosak, mert önbevallásra alapulnak, magyarán a nyilatkozó nem mindig vállalta nemzetiségét. A hatvanas években durván azt lehetett mondani, hogy a romák háromszor annyi gyereket vállaltak, mint az ugyanott élő nem romák. A különbség aztán fokozatosan csökkent, a legutolsó vizsgálat (amely a kilencvenes évek elején készült) negyven-ötven százalékos differenciát mutatott ki.
Magyar Nemzet: Térjünk rá a halálozási okok vizsgálatára! Abban egyetérthetünk, hogy e kategóriában sokkal rosszabbul állunk az európai átlagnál (2000-ben ezer lakosra 13,5 haláleset jutott), csak Bulgáriában és egyes FÁK-országokban drámaibb a helyzet.
Kopp Mária: Elöljáróban szögezzük le, hogy mindez nem annak köszönhető, hogy mi, magyarok úgymond sérülékenyebbek vagyunk más nemzeteknél. A hatvanas években ugyanis a magyar népességen belül kifejezetten jók voltak a mutatók, például a szív- és érrendszeri halálozásban, amikor Finnország vagy Amerika nagyon rosszul állt. A hatvanas évek végétől a nyolcvanas évekig rendkívüli rosszabbodás következett be, ennek eredménye a jelenlegi állapot.
Klinger András: Így van, az első világháború előtt és a két világháború között nagyon rosszak voltak a mutatók, de azután volt jó korszakuk a magyaroknak 1945–1965 között.
Tóth Pál Tibor: Ebben az időszakban küzdötték le a fertőző betegségeket, mert ezen a területen gyakorlatilag együtt haladtunk a Nyugattal. Mi akkor kezdtünk lemaradni, amikor ott a krónikus betegségek ellen is sikerrel vették fel a harcot, mert ez nálunk nem sikerült. Igazán nem is törekedtek rá, az egészségünkkel kapcsolatban a szemléletünkből hiányzik a betegség megelőzésének gondolata.
Klinger András: Abban sem álltunk rosszul. Inkább azt lehet mondani, hogy a jólét hozta ezt a helyzetet. A javuló életviszonyok, a több étel és ital.
Kopp Mária: Ez nem ilyen egyszerű. Óriási társadalmi változások voltak akkoriban.
Tóth Pál Tibor: Emlékezzünk csak: akkor kezdték az embereket a téeszekbe erőszakkal bekényszeríteni. A depresszió, az alkoholizmus és más problémák akkortól jelentkeztek tömegméretekben.
Kopp Mária: Magyarországon leginkább a középkorú férfiak halálozási aránya emelkedett. Ma többen halnak meg közülük, mint az 1930-as években. Ez tragikus. Ha valaki megéri a 65-70 évet, már hasonlók az életkilátásai a nyugati országokban élő férfitársaiéhoz. Ebből az következik, hogy a jelenséget nem magyarázhatjuk az egészségügy helyzetével. Érdekes, hogy az érettséginél magasabb végzettségű férfiak várható élettartama majdnem kétszerese, mint az alacsonyabb végzettségűeké. Ez azt jelenti, hogy a leszakadó rétegek vannak a legrosszabb helyzetben. Az alacsony végzettségű, középkorú férfiak rövid élete csak fele részben magyarázható a hagyományos kockázati tényezők emelkedésével, az alkoholproblémával, illetve a dohányzással.
Klinger András: Ez sem csak magyar jelenség, az összes volt szocialista országban ugyanez következett be. Legrosszabb a helyzet a FÁK-országokban. Oroszországban tíz év alatt ugyanennyi évvel csökkent a férfiak születéskor várható élettartama!
Magyar Nemzet: Mi az oka annak, hogy a rendszerváltás óta még rosszabbak a halálozási mutatók?
Kopp Mária: Magyarországon a korai halálozás emelkedése a nyolcvanas évek végéig volt a legerősebb, azóta csökkent a rosszabbodás mértéke. A hirtelen társadalmi átalakulás és a társadalmon belüli különbségek növekedése szorosan összefügg a halálozási mutatók roszszabbodásával, tehát a lemaradó rétegekben nagyobb az egészségi állapot romlása.
Klinger András: Érdekes, hogy az előző öt évben a hozzánk hasonló országokban (Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában) és Magyarországon is egy évvel nőtt a születéskor várható élettartam (a férfiaknál hatvanhatról hatvanhétre emelkedett, a nőknél hetvenötről hetvenhatra), de a férfiak esetében ez így is tíz évvel kevesebb, mint az európai átlag!
Magyar Nemzet: A társadalmi különbségek miért befolyásolják az élettartamot?
Pongrácz Tiborné: A létbizonytalanság miatt. A szocializmusban – igaz, alacsony szinten – tudtak előre tervezni az emberek. Tudták, hogy idővel lehet Trabantjuk és telkük, fizetésük elég a következő hónapig, így kevesebb volt a stressz.
Magyar Nemzet: Vannak nálunk szegényebb országok, amelyekben jobbak a halálozási arányok.
Kopp Mária: Igen, Albániában például kifejezetten jók a mutatók, s ez azt bizonyítja, hogy a szegénység önmagában nem komoly kockázati tényező, de az igen, ha valaki úgy érzi, lemaradt, másoknál kisebb értékű.
Tóth Pál Péter: Sokáig azzal magyarázták az 1956 utáni magas halandóságot, hogy elkezdtünk enni, inni és egészségtelen életmódot folytatni. Úgy gondolom, ennek háttere érdekes, az ilyen életmódra ösztönző pszichikai tényező. Miért kezd tömény szeszt fogyasztani az a nép, amely ezt előtte nem nagyon tette? Miért fojtja zsírba és alkoholba az életét, miért nem mozog eleget? Szerintem ezek következmények, nem okok. A gazdasági rendszerváltásnak voltak negatív hatásai, például a jólét utáni lihegésünk. Élni nem tudunk, hanem kiéljük magunkat abban, hogy tegnapi életszínvonalunkat próbáljuk megőrizni, ennek következtében önkizsákmányolást folytatunk. Feloldhatatlanok azok a pszichés problémák is, amelyek a munkahely elvesztésével járnak. Önmagunkat sem érdekel a saját egészségünk, de sajnos a pártokat és a politikusokat sem.
Klinger András: Az emberek egészségének javítása hosszú távú befektetést igényel, melynek csak harminc-negyven év múlva látszik meg a hatása. Magyarországon száznegyvenezer-százötvenezer ember hal meg évente. Ha meg tudnánk közelíteni az európai átlagot, akkor ez a szám negyvenezerrel kevesebb lenne.
Kopp Mária: A régi magyar borivó szokások egészségesek voltak, de ma rossz minőségű töményet iszunk, sokszor egyedül, nem csupán étkezéshez. Ennek következtében ma mi vezetünk a világon az alkohol okozta halálozásban. De a legfontosabb kérdés, hogy miért iszik valaki kóros mértékben, miért nem tud leszokni a dohányzásról. Ennek hátterében az alapvető probléma a kontrollvesztés élménye: sokan úgy érzik, saját helyzetüket nem tudják megoldani, értékrendjükben az anyagi javak dominálnak. A hatvanas évekig nem az volt a legfontosabb, hogy mikor vehetnek jobb kocsit.
Klinger András: Húsz-harminc évvel ezelőtt az iskolázottság sem számított kockázati tényezőnek. A hatvanas évek óta egyértelmű a magyarok egészségi állapotának romlása, de a társadalom azóta nem tett semmit. Nyugaton ugyanilyen tendencia kezdődött, de felismerték és tettek ellene. Mi gyógyszerárakon vitatkozunk, ágyszámokon, privatizáción, de a megelőzésről és az egészséges életmódról jóval kevesebbszer esik szó.
Kopp Mária: Finnországban a hatvanas években a nők elmentek tüntetni az egészségügyi minisztérium elé „Nem engedjük, hogy meghaljanak a férjeink!” jelszóval. Közösségi programokat szerveztek, amelyeknek az volt a lényegük, hogy a kis falvakban – az egyházak és az iskolák bevonásával – figyeltek egymásra az emberek, támogatva és így felemelve a leszakadókat. Amikor a faluban észrevették, hogy valaki a kocsmában tölti a napjait, akkor ezt közös ügynek tekintették.
Magyar Nemzet: Egyes egyházak ma is próbálnak segíteni a kontrollvesztett embereken.
Kopp Mária: Ez nem a kisegyházak, hanem a társadalom feladata lenne. Magyarország átvehetné a Nyugaton jól bevált kölcsönös segélyegyletek modelljét. Ezekbe az egyletekbe bevonják az embereket, így ők nemcsak tagjai, hanem tulajdonosai is lesznek az egészségpénztáraknak. A 2000. évi egészségügyi világjelentésben sorba rendezték az országokat, hol használják fel legjobban az egészségügyre fordított kereteket. Franciaország állt az élen, ahol szinte mindenki tagja a pénztáraknak.
Klinger András: Érdekes, hogy Franciaországban a leghosszabb a várható élettartam, pedig ott is sokat isznak. A japánok dohányoznak a legtöbbet, mégis ők élnek a legtovább. A rossz egészségi állapot nemcsak az egészségügyi ellátáson és színvonalon múlik, hanem azon a filozófián is, ahogyan az egészségügyhöz viszonyulunk. Amíg egy orvos jövedelmét az határozza meg, hogy milyen műtétet végzett, nem pedig az, hogy körzetében csökkent-e a halandóság, addig nem oldhatók meg ezek a problémák.
Tóth Pál Péter: Magyarországon a népesség eltartó képessége egyre rosszabb. Az előrejelzések szerint 2030-ra egy aktív keresőre három eltartott jut. Az is köztudomású, hogy az egészségügyre fordított összegnek több mint hatvan százalékát a hatvan éven felüliek használják. A fiatalkorúak egészségi állapota sokkal rosszabb, mint amire életkoruk alapján gondolni lehet, ám e nemzedék egészségmegőrzésére alig jut pénz, így nekik még rosszabbak a kilátásaik.
Magyar Nemzet: Magyarországon a bevándorlók száma javít-e a népességi mutatókon?
Tóth Pál Péter: Nem tudjuk, mert nincs információnk arról, hogy hányan mennek el az országból. Az előző tíz évben nagyjából százezren vándoroltak be hazánkba, és telepedtek le többé-kevésbé végleges szándékkal. Valószínűleg nyolcvanezren mentek el, tehát nem beszélhetünk a migrációnak köszönhető komoly népességnövekedésről. A bevándorlók kor szerinti összetétele is romlott, ugyanis egyre jelentősebb számban érkezik az idősebb nemzedék Magyarországra. Ők leginkább Kárpátaljáról és Erdélyből érkeznek, valószínűleg gyermekeiket követve, és olyanok is akadnak szép számmal, akik nyugdíjaséveiket élvezni telepednek haza nyugatról.
Pongrácz Tiborné: Hogy mondjunk valami jót is végszóként: a magyarok sok szempontból pozitívan reagálnak a változásokra. A keletnémet nők például 1990-ben, amikor elvesztették munkahelyüket, nem szültek gyereket. A magyar nőket nem viselte meg annyira a munkanélküliség, könnyebben megváltoztatták értékrendjüket.
Kopp Mária: Az előző évtized az agy évtizede volt. A társadalomnak végre fel kellene ismernie, hogy az agy, azon belül a pszichés funkciók alapvetően befolyásolják életműködésünket, különösen az egészségi állapotunkat. A megelőzés, az egészségmegőrzés, a közösségi alapú programok jól működnek Nyugaton – ezekből a példákból kellene tanulnunk.
Tóth Pál Péter: Ki kellene dolgozni egy hosszú távú stratégiát, de a legsürgetőbb egy rövid távú hatásos program megalkotása a középkorú férfiak halálozásának megállítására.
Klinger András: A közösség könnyen befolyásolhatja negatívan az egészségi állapotot, pozitív változásokat annál nehezebb előidézni. Fontos, hogy a magyar társadalom és politika – ha már segíteni nem tud – legalább ne rontsa a tragikus egészségügyi helyzetet.
Klinger András az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán címzetes egyetemi tanár, 1973 óta a demográfia oktatója. A demográfiai tudományok kandidátusa. 1950-től dolgozik a Központi Statisztikai Hivatalban a népesedés- és társadalomstatisztika területén, főosztályvezető, majd elnökhelyettes. Nyugdíjazása óta tudományos szakértő. Elnöke volt az MTA demográfiai bizottságának, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaságnak. 1980 óta főszerkesztője a Demográfia című folyóiratnak.
***
Kopp Mária orvos, pszichológus, egyetemi tanár, MTA-doktor, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatója 1993 óta. 1973 óta dolgozik a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a Pszichiátriai Klinikán a Pszichofiziológiai Laboratórium és a klinikai epidemiológiai munkacsoport vezetője, valamint a pszichoszomatikus ambulancia megszervezője volt
***
Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta demográfus, szociológus. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa, az MTA demográfiai bizottságának tagja. Kutatási területe: családdemográfia, a gyermekvállalási magatartást befolyásoló társadalmi-gazdasági, értékrendi tényezők, a gyermekvállalás és a kereső tevékenység összeegyeztetésének konfliktusai, a családpolitikai és a demográfiai folyamatok kölcsönhatása, a termékenység szempontjából sajátos népességcsoportok..
***
Tóth Pál Péter szociológus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, az MTA demográfiai bizottságának titkára. Tagja a román–magyar történész vegyes bizottságnak, szerkeszti a Magyar Tudomány szociológia és interjú rovatát. Főbb művei: A magyar értelmiség története a két világháború között I–II., Messiások…, Ítéletidő, Nemzetközi vándorlás – Magyarország, Haza csak egy van?, Szórványban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése