Makovecz Imre
megnyitó beszéde
Forrás Galéria, 2010. március 4.
A paradicsomi életfa koronájának baloldalán a Nap ragyog. Alatta a földön egy
férfiember áll, jobboldalán fenn a koronán a dagadó Holdat látjuk, alatta az
asszony áll.
A fa alatt nem látjuk a fa gyökerének koronáját, a sötét koronát, mert belenı a
föld sötétségébe, a föld közepe felé vonva ágait.
Ki az, aki a fától jobbra letépi az elsı gyümölcsöt a fáról? Ki az, aki ebben a
jelben az elsı birtokló mozdulatot megteszi az égig érı fával szemben? Ki az,
aki nem tud élni az élet eredete nélkül? Ki az, aki szőzen megfogan, s világra
hozza a fa másik oldalát, aki szőzen meghaladja a nemek világát?
Az Isteni Asszonyban bízunk. Fohászkodunk, énekelünk, könyörgünk neki
évezredek óta, mi magyarok.
Mi, magyarok, mindenkor a többi nép keserő győlöletét, átkát viseljük, egyre
kevesebben, gyerekek nélkül, és mégis minden pusztítás hiábavaló most is. Ma
pedig arra kényszerítenek bennünket, hogy vágjuk ki almafáinkat, szıleinket, az
önellátás minden formáját megszőntették. Hazugok és tolvajok vezetik az
országot, a pénz háttérvilágának alkalmazottjaiként, de van Forrás Galéria,
Forrás táncház, Kurultáj, és az élet, az igébıl született élet nem szőnik meg,
mert az ünnepelt és szívünkben élı Asszony nem hagy el bennünket. A mai
napig szól a dal: „Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése