2010. január 20., szerda

SANSZ


Tegnap érdekes beszélgetést hallgattam kedvenc rádióadómon, a debreceni Friss Rádióban.
A Sansz Alapítvány képviselője beszélt tevékenységükről.
Mottónak is beillik nevük eredete:
Segít, a Négylábúak Szertetete!
Megtudtam, hogy a Kenézy Kórház Pszichiátriai Osztályán, Idősek otthonában, gyermekintézményekben dolgoznak.
Főként terápiás kutyákkal.
A téma régóta érdekel, alkalmaztam magamon, sőt Nóra unokahúgom végzős a KLTE Pszichológia szakán.
Záródolgozatát, lovas terápiából készíti.
Ő a lovak szerelmese.
Magam is kipróbáltam.
Használt.
De továbbvittem a gondolatot.
Úgy gondolom, lelki sérüléseink, bajaink gyógyítására a leghatékonyabb eszköz, maga a Szeretet.
Hogy azt négylábú, vagy kétlábú társainktól kapjuk, illetve adjuk, nincs jelentősége.
Sőt, ha valóságos, kézzelfogható személyekből szűkölködünk, egy valóságos személy mindig velünk van.
Álljon itt, egy történet:
„Ma megmentettem egy embert.”

A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon sétált és benézett a kennelekbe. Azonnal éreztem, hogy gondterhelt, szomorú, és hogy segítenem kell neki. Elkezdtem csóválni a farkam, de nem túl gyorsan, nehogy megijesszem. Amikor megállt előttem, úgy álltam, hogy ne lássa hátul a kis balesetet, ami aznap történt velem. Nem akartam, hogy tudja, ma még nem sétáltattak. A gondozóknak itt rengeteg dolguk van és nem akartam, hogy rosszat gondoljon róluk. Amikor elolvasta az ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem, hogy nem szomorítja el őt nagyon. Én már csak előre tudok nézni és szeretnék valakit szeretni, valakinek sokat jelenteni.
Legugolt hozzám és gyengéden cuppogott. Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz, hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni a nyakamat, sürgősen társaságra volt szüksége.
Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én felemeltem a lábamat, biztosítva arról, hogy minden rendbe fog jönni.
Röviddel ezután kinyílt a kennel ajtaja és olyan ragyogó mosoly töltötte be az arcát, hogy én rögtön a karjai közé ugrottam.
Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz.
Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom.
Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a mosoly az arcáról és a szeme csillogása soha ne tűnjön el. Óriási szerencsém volt, hogy pont az én folyosómon sétált. És hányan vannak még odakint, akik ezeken a folyosókon még nem jártak. Mennyien vannak, akiket még meg kell menteni. Nekem sikerült legalább egyet megmenteni közülük.
Ma megmentettem egy embert!
Írta: Vass Ágnes

Nincsenek megjegyzések: