Az újkori örmény betelepülők a különféle hódítók elől menekülve a Fekete-tengert északi irányból megkerülve jutottak az örmény óhazából térségünkbe Moldván és az akkori Lengyelország területén keresztül. Az élénk kereskedelmi tevékenységet folytató örmények a XVII. század elejétől kezdve folyamatos kapcsolatokat építettek ki az erdélyi fejedelemséggel, s Apafi Mihály fejedelemtől 1672-ben letelepedési engedélyt és kiváltságokat nyertek. Az áttelepülők nagy része iparral, és termékeik (elsősorban bőráruk) értékesítésével foglalkozott. Az ekkor Erdélybe érkező örmények valóságos számát illetően pontos adatokat nem ismerünk, azonban az biztos, hogy a következő évtizedekben folyamatosan újabb családok érkeztek.
A XVII. században Erdélyben 4 településen élt jelentős örmény kolónia:: Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban és Szamosújváron. Az utóbbi kettő kezdetben csak örmény lakosokat fogadott falai közé, majd szabad királyi várossá emelkedtek a XVIII. Század végén. Az erdélyi örmények mellett délről, a török birodalom területéről is érkeztek örmények régiónkba, előbb átmenetileg Belgrádba, majd az 1739-es török ostrom miatt Újvidékre menekültek, s mivel hosszabb ideig török kézen maradt Belgrád, az örmények nem is tértek vissza. Templom építésébe kezdtek, amit 1746-ban szenteltek fel. A XVIII/XIX. Század fordulóján számuk a százat is meghaladta.
Az élelmesebb örmény családok bekapcsolódtak a nemzetközi marhakereskedelembe, a különböző helyeken felvásárolt szarvasmarhákat a magyar Alföld déli részein felhizlalták, majd végig legeltetve lábon hajtották a német piacokra őket. Mivel a magyarok nem aknázták ki a kereskedelmi lehetőséget, más idegen (görög, német, zsidó) etnikumokhoz hasonlóan az örmények olyan jelentős vagyont tudtak felhalmozni, hogy nemegyszer a kincstárat is kisegítették. Emellett jelentős adófizetők is voltak az örmények, s mindezeket hamarosan kedvezményekkel, nemesség adományozásával hálálta meg az udvar. Ezután egyre többen a korábban bérelt területeket megvásárolták, udvarházakat építettek rájuk, és vegyesházasságok révén bekerültek a helyi magyar nemesi társadalomba, sőt hamarosan jelentős vármegyei tisztségekhez is juthattak. Torontálban a Gyertyánffyak, Dánielek, Karassó-Szörényben a Jakabffyak, Bács-Bodrog megyében a Karátsonyiak vezető pozíciókat töltöttek be.
A XVIII. században a kereskedelem szerkezete megváltozott (a mezőgazdasági termékek és építőanyagok forgalmának javára) és zsidó, német valamint más polgárosodott elemek vettek át a vezető szerepet. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy az örmények, és más korábbi kereskedő csoportok nem kívánták kockázatos vállalkozásokba beruházni a már megszerzett tőkéjüket, hanem inkább földbirtokot vásároltak rajta. Ez azonban nem bizonyult annyira sikeres befektetésnek, mint a kereskedelem, s így az örmények a gazdasági életben betöltött pozícióikat lassan elvesztették, illetve átkonvertálták politikai, kulturális, kapcsolati tőkévé. Így az elit alsóbb, illetve a középosztály felsőbb rétegeit alkották.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése