2010. január 30., szombat

Papp Asztrik: A Jézushágón


A Jézushágón

Írta: P. Papp Asztrik OFM


Piros pünkösdre virradólag

- éjfél után három lehetett –

kimentem én is,

hogy megjárjam a Szent Hegyet.

A Hegy körül kereszt keresztet ért,

zúgott az „ékes virágszál,” és szállott

föl a magasba, lobogtak a zászlók. Előrefutottam, hogy elérjem
a Jézushágót.

S jártuk a keresztutat.

Minden szent stációnál állott,

Imádkozott egy keresztalja,

Ha végeztünk előre mentünk,

Hajtottuk egymást, űztük, kergettük

föl a magasba:

lelkünkön nagy, nehéz keresztünk:

- föl, föl a sziklás-véres meredekre,

föl, föl a jézushágós oldalakra!

S kapaszkodott a mozgó erdő,

Erdőnyi ember…

Úgy láttam, mintha mind ott lettünk volna,

Ahányunkat csak megtermett a föld,

Mind, mind, vállunkon, lelkünkön kereszttel

S előttünk ment, cipekedett az Istenember.

Piros pünkösd volt. Fent a hegy felett

Ott lobogtak a szent pünkösdi lángok.

Azóta mindig így látom népemet:

Apraja-nagyja, - vállán súlyos kereszt –

járja a Jézushágót.


(P. Papp Asztrik 1951)

Nincsenek megjegyzések: