Az etnikai tudatról

AZ ITT ÉLŐ ÖRMÉNYEK ETNIKAI TUDATA
A világban szétszóródott örményeket az általuk beszélt dialógusok alapján két nagy csoportra oszthatjuk: a tágabb értelemben vett Örményországban (Kaukázus előtere) és Kis-Ázsiában élnek a keleti örmények, míg az Európában és onnan a világ egyéb tájain szétszóród örménységet nyugati örménységnek szokták hívni. Az ókorban az akkori örmény állam tette a világon elsőként államvallássá a kereszténységet, amely azonban nem vetette alá magát a sem a római pápának, sem valamelyik görögkeleti patriarchának, s önálló maradt. Ezért ez az örmény egyház önálló egyházfővel rendelkezik, vallási terminológiával szólva autokephal. Az örmények szeretik „gregorián egyház” elnevezést használni, amely legfőbb szentjükre, Világosító Szent Gergelyre utal. A nyugati örménység egyházi szervezete is zömmel ezt a vallást követi Európában és Amerikában. A Habsburg Monarchia területén a korábbi lengyel királysághoz tartozó Galíciában, Velencében, Bécsben és a történeti Magyarország területén élő örmények egyházi vezetői a görög katolikusokhoz hasonlóan azonban elfogadták a római pápa főségét, s vallási unióra léptek a római katolikusokkal, ezáltal megszületett az örmény katolikus vallás (ezt az elnevezést hivatalosan 1773-tól használják)..Régebbi munkákban (többek között Szongott Kristóf is) használták az ortodox örmény vallás kifejezését, amely azonban nem azonos a görögkeleti vallással, hanem az autonóm örmény egyház óhitűségére vonatkozik. Találkozhatunk még a szakadár örmény egyház kifejezéssel, amely arra vonatkozik, hogy nem fogadják el a római pápa egyházfőségét, azonban a római egyháztól való elszakadás azért nem is jöhetett létre, mert más autokephal keresztény vallásokkal (szír, malankár, Tamás keresztények) valójában soha nem is tartoztak sem a római pápa, sem a konstantinápolyi patriárka alá. A Kárpát-medencébe érkezett örmények a keleti dialektus egy akcentusát beszélték, azonban a többi közép-európai örménnyel együtt ők is örmény katolikus vallásúak lettek. A magyar vidékeken az asszimiláció előrehaladtával egyre inkább már csak a vallási különbség jelentette az örmény-tudatot.
Kezdetben az örményeknél teljes volt az endogámia, azonban a XIX. század elejére a térbeli szétszóródásnak is köszönhetően ez már csak a 4 nagyobb erdélyi örmény etnikumú településen (Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz) volt lehetséges. Ennek ellenére még a 19. század végén is voltak csökkenő létszámban olyan emberek, akiknek majdnem az összes felmenője örmény volt, és a nyelvet is anyanyelvként beszélték (mintegy 3000 fő). E mellett mind nagyobb létszámban voltak azok, akiknek legalább az egyik ágon nem örmények voltak az ősei, azonban erős szálakkal kötődtek az örmény rokonsághoz (10 000-nél több fő). Az első kategória a húszadik században gyakorlatilag eltűnt, azonban jelenlegi időpontban több mint 100 000 olyan ember él a Kárpát-medencében, akiknek örmény ősei is voltak, ezzel szemben csak néhány tucatra tehető azoknak a frissebben érkezőknek a száma, akik ténylegesen örménynek tarthatják magukat (gyakorlatilag örményül beszélni is csak ők tudnak). Ezek alapján a következő kategóriákat tudjuk a jelenlegi helyzetben felállítani Magyarországon és Erdélyben:

1. teljes illetve döntő részben örmény etnikumú személyek, akik elsősorban az örmény kultúrára és nyelvre szocializálódtak (pár tucat fő).

2. részben örmény felmenőkkel rendelkező személyek, akik családjukban megőrizték az örmény kultúra bizonyos sajátosságait, de elsősorban magyarnak vallják magukat (néhány ezer fő). Az örmény katolikus templommal rendelkező településeken lakó, vagy ott született és onnan elköltöző személyek vallása is identitáshordozó; de ebbe a csoportba sorolhatunk római katolikus, református, vagy éppen nem vallásos személyeket is, akik szívesen emlegetik örmény őseiket; tagságot vállalnak kulturális szervezetekben és eljárnak az örménység társasági rendezvényire. Az utóbbi kategóriába sorolható személyek már a tizenkilencedik században "magyar-örményként" emlegették magukat.

3. örmény ősökkel is rendelkező személyek (egy dédszülő vagy ennél is kisebb arányú örmény származás), akik azonban ennél többet nem is igen tudnak az örménységgel kapcsolatban, érdeklődésük és szimpátiájuk mindez mellett megvan (több mint százezer fő). Ők érdeklődve hallgatnak az örményekről szóló előadásokat, azonban maguk már nem vallják magukat semmilyen tekintetben kettős (magyar-örmény) identitásúaknak.

Érdekes, hogy az örmény származástudat még akkor is erős, ha már a nagyszülők sem vallották magukat örménynek. Noha a mai felnőttek többsége sokszor már nem is tudja megnevezni a saját dédszüleit, és meglehetősen kevesen vannak, akiknek az elmúlt 150 évben csak magyar ősei voltak, és mégsem tartják számon, ha pl. szlovák vagy német ősöktől származnak. Ennek magyarázata lehet az örmény etnikum kuriózum volta, illetve, hogy a külső megjelenésben is látszódhat mindez az utódokon.

Örmény és más kettős identitás természetesen nem csak a magyar etnikummal kapcsolatosan létezik még a Kárpát-medencében. A többszörös identitás jól megfigyelhető az Azaduhi Varduca Horeniannal készült interjúban: „Mi kisebbek csak a miatyánkot tudjuk örményül. Otthon magyarul beszéltünk és az iskolában románul tanultunk. Nagyobb testvéreim közül az egyik magyar, a másik román iskolába járt, de midig örménynek vallották magukat. Arra tanítottak, hogy a magyarokat és a románokat is szeressük, s becsüljük meg azt az országot amiben élünk, és a körülöttünk lévőket. Szamosújváron akik a XVII. században jöttek elmagyarosodtak, s vannak az újabban jöttek, ezek gregoriánok, mint pl. apám. Mi örmények maradtunk. Apám lemondott a vallásáról és reverzálista volt, mi örmény katolikus templomba jártunk édesanyám után. Én a román és a magyar kultúrának is kívánom, hogy minél gazdagabb legyen. Magyarul akármit elolvasok, verset etc., de a kifejezésem nem a legjobb.”

Az identitás egy másik példája az az interjúalanyom, aki teljesen magyar nyelvű, azonban mégis gyűlölettel beszél a magyarokról: „A szőrzetem is akkor hullt ki, a hajam meg mindenem a milícián. Az arcomon volt egy daganat olyan ökölütés ért a magyartól, a románok nem vertek, a románok kifutottak és sajnálták az embert. A kegyetlen kutyaság a magyarokban van a legtöbb, mert olyan rosszféle népek. Még azt mondta a nővérem nekem, a szegedi, hogy menjek Magyarországra, ha van valamim adjam oda a fiának és a leányának, mert ott gondoznak. Mondtam, ha a vejek megunnak akkor betesznek, menjél te közéjük! Jól laktam tőlük, nem is akarom látni a színüket se. Mikor úgy verték az embert, és rugdosták a földön, ilyeneket csináltak.”Emellett interjúalanyom vallási hovatartozásában is bizonytalan, hiszen nemcsak az örmény katolikus templomba jár: „Lengyelné haragudott, miért megyek a románokhoz. Én ahol imádkoznak és ahol az Istent tisztelik és katolikusok, hát miért ne mennék! Én nem törődtem a nemzetiséggel, nekem a nemzetiség nem adott egyik sem semmit…” E szavakból arra is következtetni lehet, hogy az egyébként magyar érzelmű többi örmény katolikus elvárta a közösség tagjaitól, hogy önmagukat határolják el a románságtól. A szamosújvári örmény egyház, mint közösségmegtartó erő sem funkcionált jól, többek közt, mert sok konfliktusuk volt az azóta elhunyt Sáska Jenő nevű plébánossal.

AZ ETNICITÁS JEGYEI
Lássuk sorra, hogy melyek azok a jellegzetességek, amelyek az örménységhez köthetnek valakit. Ezek felderítéséhez meg kell ismerni közelebbről a vizsgált személyeket. Jómagam 1996 nyarán készítettem egy több mint tíz óra hosszúságú interjúanyagot Erdélyben. Ezeken a beszélgetéseken a családi ősökről, az egyéni életpályáról és szokásokról volt szó. Részben ez, részben pedig a szakirodalom alapján próbálom megválaszolni e kérdéskört.
1. közös nyelv: mint arról már szó volt, igen kevesen beszélnek örményül, inkább az a jellemző, hogy pár alapvető szót (igen-nem, férfi nő, stb.) ismernek, illetve sokan el tudják örményül mondani a Miatyánkot, azonban csak mechanikusan ismétlik a számukra ismeretlen szavalat egymás után. Ezek alapján a közös nyelv, mint olyan nem igazán képezheti a kohéziós erőt a mai örmények számára.
Örmény írás: az ókor óta létező örmény abc-t az Erdélybe beköltöző örmények is használták. Hivatalos és üzleti irataikat, a XIX. századtól azonban már magyar nyelven folytatták.
2. történelem: sokan éppen csak azzal vannak tisztában, hogy őseik örmények voltak, és a közös származás tudata semmiféleképp nem jelenthet olyasmit, mint a törzsi társadalmakban. Azonban nem szabad elhanyagolni az ezen alapuló kölcsönös szimpátiát. Elsősorban az intellektuális érdeklődésű személyek járnak utána az örmények történelmének. Kevés az olyan család, ahol megszakítás nélkül a szülők hagyományoznak tovább történelmi emlékeket, esetleg az örménységgel kapcsolatos anekdotákat. Ezek elsősorban a hajdan volt örmény városokban megmaradt családok, amelyekben erősebb az etnikai tudat.