Erdélyi templomok fehére
vigyáz az idő türelmére.
A templom mindig ünneplőben
állott a mivesnap-időben.
Vándor, ki bárhova is mennél,
úgyis nagy szeme előtt lennél.
A tornyok mind utánad szólnak:
nélküled mi lesz velünk holnap,
mikor a közel és a távol
egymással rólunk is elszámol?
Keresd magadban azt a sarkot,
amely szívednek otthont alkot,
a legcsendesebb csendességet,
melyben már csak a lélek éghet,
amely nem bontatott le, nem rom,
még ép és tiszta, mint a templom.
Kavics vagy roppant kőfalából;
hát számolj, számolj, számolj!...
Ahogy tova a sorsunk foszlik,
a száz út millióvá oszlik;
századok számolták meg rendre:
hány zsák s mennyi a búza benne
s ezer év számolta meg itten,
hogy egy az Isten! egy az Isten!
Vándor, ha átvonulsz e tájon,
a harangszó csak akkor fájjon,
ha Istent s földjét – ezt az egyet,
valami folytán elfelejted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése