Erre gondoltam, amikor ma hazatértem az „ edzésről.
Elfáradtam.
Nem heverésztem, csak olvasgattam.
Annyi elgondolkodtató dolog történik, még akkor is, ha látszólag minden csendes.
Vajon szánunk- e időt, ilyen apróságokon való töprengésre, meditálásra.
Vagy belesüppedünk a fotel börtönébe és bambán bámulunk egy színes képernyőt.
Mozgásképtelenné tesszük testünket, lelkünket, elménket.
Persze, ez még mindig jobb, mint egy kocsmában, „ eszmélet vesztő helyen” múlatnánk az időt.
A csend, nyugalom, pihenés még mindig nem nyerte el fontosságát életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése