Gyönyörű álmot osztunk meg egymással – olyan álmot, amelyben boldogság élni. Ebben az álomban csodálatosan napsütötte, meleg nap van. Madarak dalolnak, szellő susog, egy kis patak csörgedez. Elindulsz a patak felé. Partján egy öregember meditál, és látod, hogy a fejéből színpompás, csodás fény árad. Megpróbálsz csöndben maradni, hogy ne zavard, de ő észrevesz, és kinyitja szemét. Derű és szeretet árad pillantásából. Megkérdezed, hogyan sugározza azt a csodás fényt. Megkéred tanítsa meg neked is. Azt válaszolja, hogy sok-sok évvel ezelőtt ő is erre kérte mesterét. Az öregember elkezdi mesélni az életét. „A mesterem megnyitotta mellét, kivette szívét, majd a szívéből csodálatos láng tört elő. Aztán megnyitotta az én mellemet is, kivette szívemet, és egy kis lángocskát helyezett bele. Visszatette mellkasomba szívemet, és mikor már bennem volt, hatalmas szeretet áradt szét bennem, mert az a láng, amit a szívembe zárt, saját szeretete volt. A láng növekedett szívemben, míg nagy-nagy tűz nem lett belőle – tűz, amely nem éget, de megtisztít mindent, amihez hozzáér. Ez a tűz megérintette testem minden sejtjét, és a sejtek viszontszerettek. Eggyé váltam a testemmel, de szeretetem egyre nőtt. A tűz megérintette minden érzelmemet, és azok erős kitartó szeretetté változtak. És minden feltétel nélkül szerettem magamat. Ám a tűz tovább égett, és szeretetemet meg kellett osztanom másokkal. Elhatároztam, hogy szeretetem egy-egy apró darabját szétosztom a fáknak, és a fák viszontszerettek, és én eggyé váltam a fákkal, de szeretetem nem csökkent, hanem egyre nőtt. Szeretetemet szétosztottam a virágok között, adtam belőle a füveknek, földnek. A virágok, a füvek és a föld viszontszerettek, és mi eggyé váltunk. És a szeretetem egyre nőtt, és én szerettem minden földön élő állatot. Azok válaszoltak szeretetemre, és eggyé váltunk. De a szerettetem csak nőttön-nőtt. Szeretetemet akkor szétosztottam a kristályok között. Kaptak belőle a kövek, a homokszemek, a fémek. Mind viszonozták szeretetemet, és én eggyé váltam velük. Aztán szeretetemet szétosztottam a víznek, az óceánnak a folyónak és esőnek és a hónak. Viszonozták szeretetemet, és eggyé váltunk. És a szeretetem csak egyre nőtt. Megosztottam szeretetemet a levegővel, a széllel. Testemből valónak éreztem a földet, a szelet, az óceánt, a természetet, és a szeretetem csak nőtt, egyre nőtt. Felnéztem az égre, a Napba, a csillagokra, és szétküldtem szeretetemet a csillagoknak, a napnak, és a Holdnak. Ők visszasugározták szeretetemet, és én eggyé váltam a Holddal, a Nappal, és a csillagokkal, a szeretetem pedig csak nőtt. Aztán minden embernek adtam a szeretetemből, és eggyé váltam az egész emberiséggel. Akárhová mentem, akárkivel találkoztam, az ő szemükkel láttam magam, mert részese vagyok mindennek, mert szeretek.”
Az öregember most megnyitja saját mellét, kiveszi a szívét, amely gyönyörű színnel ragyog, és a szívedbe helyezni a lángot. És most az a szeretet benned ég. Most már te is egy vagy a széllel, a vízzel, a csillagokkal, az egész természettel, az állatokkal , és egy vagy minden emberrel. Érzed a szíved lángjából fakadó melegséget. Fejedből gyönyörűséges, színes fény árad. A szeretet fényét sugározod, és így imádkozol:
„Köszönöm világ teremtője az életet, amit ba kaptam tőled. Köszönöm, hogy mindent megadtál nekem, amire igazán szükségem van. Köszönöm, hogy ilyen gyönyörű testben élhetek, és ilyen csodálatos szellemem van. Köszönöm, hogy minden szereteteddel bennem élsz, tiszta végtelen lélek, meleg és sugárzó fény. Köszönöm, hogy szavaimat, szememet, szívemet használod, hogy megosztod velem szeretetedet, bárhová is menjek. Szeretlek annak, aki vagy, és mivel engem is te teremtettél, önmagam is olyannak szeretem, amilyen vagyok. Segíts, hogy megmaradjon a szeretet és a békesség szívemben, hogy új életet kezdhessek, hogy a további életemben szeretetben legyen részem. Ámen.
Forrás: Sz F. Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése