A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent, a kiszáradt árok fenekén találta meg az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé. Megállt előtte, és csendesen így szólt:
— Itt vagyok.
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett. — Rabbi! Rabbi! — zokogott. És a mester szelíden folytatta:
— Ne sírj. Állj fel, és jöjj velem. Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé, és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott, és az ő öltönyét megragadta.
— Mester! — kiáltott elfulladva és könnyek között —, ó, mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
— Semmit — mondta ő szelíden —, csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon, és megkérdezett titeket: ,,Kit engedjek hát el közülök, Barabbást, a gyilkost vagy a názáretit?"
— Ó, én bolond — kiáltott a nyomorult, fejét öklével verve —, ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
— Jól van — folytatta szelíden a mester —, most hát jöjj velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: ,,a názáretit!", mintha azt kiáltanád: ,,az életemet!"
Az pedig követte őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése