Elhunyt Huszár Jeromos OFM | Magyar Kurír

Elhunyt Huszár Jeromos OFM | Magyar Kurír

erdély ma - Ferences Óra a csíksomlyói kegytemplomban

erdély ma - Ferences Óra a csíksomlyói kegytemplomban

Aláírásgyűjtés a Regnum Marianum Templomért

Kedves Támogatónk!

A Váralja Szövetség 2011. február 25-én útjára indította legújabb kezdeményezését: a Regnum Marianum-templom visszaépítésének szorgalmazását.

A Regnum Marianum-templomot, amely a magyarság életében kiemelt történelmi szerephez jutott, 1951-ben romboltatta le Rákosi. 60 évvel a felrobbantás után lehetőség nyílhat a templom visszaépítésére.

A kezdeményezés sikere mindannyiunkon múlik. Ezúttal rajtunk a sor!
Kérjük, írja alá internetes petíciónkat Ön is:
www.varaljaszovetseg.hu/02

Kérjük, küldje el ezt a hírlevelet minél több ismerősének! Kezdeményezésünket akkor tekintjük sikeresnek, ha a templom felépítéséért legalább tízezer aláírás összegyűlik.
Támogatására feltétlenül számítunk!

Tisztelettel:
Váralja Szövetség

Szeretet

Ferencesek Baráti Körének felhívása

Kedves Barátaink!
Az adózási határidőkre való figyelemmel tisztelettel kérjük, amennyiben más prioritásuk nincs, támogassák Autista Segítő Központunkban és Majorságunkban ellátott-gondozott gyermekeinket adójuk 1%-ának felajánlásával!
Intézménykomplexumunk kb. 100 családnak nyújt nélkülözhetetlen segítséget, egyedülálló rendszere és volumene miatt pedig nagy szüksége van minden apró segítségre.
Az Ön adója 1%-ának felajánlása Önnek semmibe nem kerül, nekünk, nekik viszont óriási segítség!
Tisztelettel táékoztatjuk, hogy amennyiben adóbevallását már beküldte, az adó 1%-ról szóló rendelkezést utólag is eljuttathatja a NAV-nak.
Kérjük, ha teheti, hívja fel mások figyelmét is erre!
Bővebb információt ezen a helyen talál:
http://www.ferencesek.hu/tamogatasok/keresek-kampanyok-0
Adószám: 18588873-1-10
KÖSZÖNJÜK!

Harsányi Lajos: Hóvirág

Mint holt leány ajkán a megfagyott csók,
Olyan hideg s fehér.
Nem áraszt illatot, a lelke alszik,
Nincs benne vér.

Ijedt hírnök. Mint ama márciusnak
Remegô angyala,
Kinek fagyott ezüstbôl volt a szárnya
És dérbôl a haja.

De elrepült ajkáról az örök szó:
Üdvözlégy Mária!
A holt földnek a megváltó tavaszra
Már nem soká kell várnia.

A Regnum Marianum Templomról

Az erzsébetvárosi plébániának a Városliget felé húzódó részén lakó hívei messze laktak a templomtól. Ezért az ifjúság nevelésével foglalkozó Regnum Marianum Közösség épített egy kápolnát házának udvarán (Budapest VII. Damjanich u. 50.), de ebben csak kevesen fértek el. 1901. december 8-án szentelték fel. 1919-ben az érsekség az erzsébetvárosi plébániából leválasztva megalapította a Magyarok Nagyasszonya plébániát, melynek hivatalos neve Magna Domina Hungarorum lett. Átmenetileg a Damjanich u. 50. alatt működött.
A Városliget szélén, a Damjanich utca tengelyében kezdődött meg a templom építése. A templom alapkövét 1925-ben rakták le, a tényleges munkálatok 1926nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. Az épület, amely a budapestiVárosliget szélén, a Dózsa György úton állt, 1820 négyzetméter volt, kupolás, erősen emlékeztet a jeruzsálemi Szent Sír templomára. Tornyát, egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette. Az első plébános a Regnum Marianum Közösség házfőnöke, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök lett 1927-től 1928-ig. A közbeszédben így lett a templom a Nagy Regnum, a kápolna a Kis Regnum. Shvoy Lajos utóda már nem regnumi atya volt, így a közösség és a plébánia elvált egymástól. Gróf Mailáth Gusztáv támogatásával készült el a templom, délfrancia stílusban. 1931. június 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián hercegprímás.
1951-ben Rákosi Mátyás, Sztálin születésnapjára szánt ajándékként építtetni kezdte a nagy felvonulási teret, a templomot pedig lebontásra ítélték. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a templomot az 1919-es kommün bukása után építették, és ezt a gondolatot megörökítették az alapkő letételénél és a benne elhelyezett dokumentumokban. Emberek élőlánca próbálta megakadályozni a pusztítást, ám azÁVH tagjai szétoszlatták a tömeget, és a templomot felrobbantották. Az ingoványos területen beton cölöpökre épült vasbeton szerkezetű templom bontása több mint fél évig tartott és csak katonai segédlettel, robbantásokkal sikerült porba tiporni. Ifjú regnumisták, köztük Hajnal György atya, követték a maradványok sorsát és figyelték azok nyughelyét. A templomnak még a nyomait is igyekezett eltüntetni aszocialista kultúrpolitika, fényképeit még az építészeti szakirodalomban sem engedték megjelentetni, mintha nem is létezett volna. A lerombolt templom helyét hamarosan elfoglalta a szocialista dísztribün és a Sztálin-szobor (amit később, 1956-ban ledöntöttek), majd a Magyarországi Tanácsköztársaság emlékműve. A Sztálin-szobor és a tribün a mai Városligeti fasor tengelyébe épült.


A
Mivel 1990-ben még élt a rendelet, hogy új templom építésére nem adható engedély, ezért Paskai László bíboros jogutód plébániatemplom építésére adott megbízást Hajnal György atyának. Így a templom jogutódjaként épült fel Zuglóban a Zoborhegy téri Regnum Marianum templom és közösségi ház. A plébánia közösségi házát 1991. novemberében, templomát 1995. júniusában kezdték építeni. Az új templom építkezésének megkezdésekor, 3 méter mélyről Hajnal atya ásatta ki és szállíttatta az új plébánia kertjébe a városligeti templom néhány tartóelemét, az új templomba pedig két kövét mementóul. Az új plébánián – a regnumos szellemiségnek megfelelően – kiemelt hangsúlyt kap a fiatalokkal és közösségeikkel való foglalkozás, dr. Hajnal György kanonok-plébános vezetésével. 1995-ben a városligeti Magyarok Nagyasszonya plébánia területét felosztották a szomszédos plébániák között.
2000. november 5-e óta egyszerű fakereszt jelzi a volt templom helyét, amit felállítása óta többször megrongáltak. Kisharangja 2005 óta a dióspusztai (Somogyapáti) Szent Mihály Kápolnában van használatban.[1]

Forrás: Wikipedia

archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html

archivportal.arcanum.hu/maps/html/katfelm2b_google.html

Böjte Csaba a törvény igazi természetéről

Elkészült a jó Isten parancsairól szóló könyv is

Nyílt, őszinte párbeszédet folytat Jézus, nincs mellébeszélés, hímezés-hámozás: „Péter, szeretsz te engem?” vagy „Saul, Saul mért üldözöl engem?” Rövid, tömör, egyértelmű szavak, melyek nem a konfrontálódást, a viszálykodást keresik, hanem a megoldást, az előre lépést. Maga is arra buzdít, hogy az igen legyen igen a szánkban, a nem legyen nem.
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige, Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” Jn1,1

A teremtés hajnalán Isten mondta, hogy legyen és lett. A kimondott szó világformáló erejében hisz az élő Isten, és hisz az Isten szavára elinduló ember is.

Isten nemcsak a teremtést, hanem a megváltást is a szeretetből kimondott szavakra, a párbeszédre alapozza. Megszólítja Ábrahámot, majd Mózest, a prófétákat, párbeszédet kezdeményez, és az ember a maga gyengeségében meghallja és válaszol is teremtőjének szavára. Csodálatos folyamatok indulnak el, emberek, népek életét határozza meg ez a párbeszéd, Isten kimondott bölcs szava. Az újszövetség szintén a párbeszéd könyve. Az Úr angyala által megszólítja Máriát, majd a pásztorokat. Igazából ha megfigyeljük Jézus Krisztus legnagyobb csodája, hogy kész és képes párbeszédet kezdeni az emberekkel: Megszólítja Pétert: „gyere légy emberek halásza!”... Zakeust: „gyere le a fáról, ma nálad szeretnék megszállni!” Az öreg Nikodémusszal éjnek idején párbeszédbe kezd, de a Szamariai kútnál a bűnös növel, vagy a garadai ördöngössel szintén párbeszédet kezdeményez Jézus Krisztus, akárcsak az áruló Júdással: „Barátom csókkal árulod el az ember fiát?”

Nyílt őszinte párbeszédet folytat Jézus, nincs mellébeszélés, hímezés-hámozás: „Péter, szeretsz te engem?” vagy „Saul, Saul mért üldözöl engem?” Rövid, tömör, egyértelmű szavak, melyek nem a konfrontálódást, a viszálykodást keresik, hanem a megoldást, az előre lépést. Maga is arra buzdít, hogy az Igen legyen igen a szánkban, a nem legyen nem.







A mi szeretett Istenünk egyik legcsodálatosabb vonása az hogy megszólal, megszólít, hogy kész párbeszédet folytatni gyermekeivel, és ebből a párbeszédből élet, fény fakad a mi életünkben. Talán az emberi civilizáció egyik legmeghatározóbb Istennel folytatott beszélgetése a Isten tiz életet jelentő szava, kijelentése, a „Tíz parancsolat” és Jézus Krisztus által megfogalmazott „szeretet parancsa”.

Az életre, boldogságra vezető isteni tanácsok, útmutatások, kérés, a köztudatban mint „parancsolatok” ivódtak be. Sajnos a mai ember számára a parancsolat egyben szabadságunk korlátját, a kibontakozás kerékkötőjét is jelenti, így a parancsoknak van egy negatív zöngéje, ezért sokan kapásból elutasítják. Biztos vagyok benne, hogy Isten nem ilyen értelemben adta a maga „szavait”, parancsolatát. Számomra ezek a parancsolatok a teljes, boldog életre vezető Isteni útjelző táblák. A parancsolatok a sivatagban eltévedt vándorok számára az oázishoz vezető útmutatás. A rejtett kincsnek megtalálásához vezető térkép, mely hihetetlen gazdaggá, boldoggá tehet. Ahogyan az aeronika törvényei, nem gúzsba kötik az ember repülés utáni vágyát, hanem pont ellenkezőleg utat nyitnak a kék ég felé, ugyanúgy hiszem, hogy a z isteni parancsolatok a boldogságra vágyó embernek megmutatja a kiteljesedés, az örömteli lét felé vezető egyetlen utat. Általuk teljesedhet ki az ember, nőhet szeretetben alázattal oda, hogy teremtőjével egy asztalhoz ülhessen. Ilyen értelemben a „parancsolatok” életünk legdrágább kincsei, mindennél fontosabbak.

Az anyagelvű, materialista világkép, hiszem, hogy önmagában hordja a teljes kudarcot, a pusztulást, mert olyan értékeket állít a végtelenre vágyó emberiség elé, melyből csak korlátozott, véges mennyiség van. Sajnos az emberiség rendelkezésére álló anyagi értékek, föld, vagyon, műkincsek, drágaságok, csak véges mennyiségben állnak a rendelkezéseinkre. Ha ezeket tekintjük legtöbb értékeinknek, akkor ezek megszerzése, birtoklása miatt, egymás nyakának fogunk esni előbb utóbb, így borítékolni lehet a földi civilizáció pusztulását. Amennyiben az Istenre hallgatunk, és az Ő parancsolatában foglaltak alapján a szeretet és a jóság, az irgalom és a szolidaritás lesz életünket irányító legfőbb erők, akkor irány a csillagos ég, a végtelen, mert mindig lehet bölcsebben, szebben, jobban szeretni Istent és a teremtett világot, benne a legdrágábbat, szeretteinket, és az embertársainkat. Így a végtelen vágyak előtt, végtelen célok állhatnak!

Az emberiség nagyjainak dönteniük kell, mit állítanak a média, a közbeszéd által, a kereső, önmaga megvalósítására vágyó ember elé mint elérendő célt? A többezer éves Isteni tanácsokat, útmutatásokat, melyeket egyszerűen Isten Parancsolatainak nevezünk, vagy a politikusok, a kereskedők által megfogalmazott önös emberi célokat: hatalmat, vagyont, kincseket? Biztos vagyok benne, hogy e döntés elöl nem lehet kitérni.

Energiahordozóból, termőföldből, ásványi kincsekből, tiszta vízből, levegőből csak véges mennyiség áll a rendelkezésünkre, ha ezeket az értékeket állítjuk magunk elé mint elérendő célokat, újból és újból torzsalkodásba, háborúba fog torkolni az életünk. De ha tudatosan magasabb rendű célokat fogalmazunk meg és állítunk magunk elé, egyéni, közösségi boldogságunk forrásaiként, akkor hiszem, hogy a bölcsen elosztott anyagi eszközök elégségesek lesznek, emberhez méltó létünk fenntartásához.

Az anyagi javak, ha nem felhalmozásra, mohó birtoklásra való célként jelennek meg előttünk, hanem a szeretet, a szépség és a jóság civilizációjának a megteremtésében eszközként szerepelnek, akkor bőségesen fog jutni belőlük mindannyiunknak. Ezt ígéri gondviselő Istenünk is: „nézzétek az ég madarait... Lelkünk mélyén mindannyian, - szegények, gazdagok - erre vágyunk! Évezredek óta újból és újból a fiatalok ezért lépnek a forradalmak útjára, hogy egy testvéribb, egyenlőbb, szabadabb világért küzdjenek. Ez a folyamat feltartóztathatatlan, a kérdés az, hogy mennyi vér, szenvedés által valósulhat mindez meg?

Olyan jó lenne, ha a népek elöljárói, hatalmasai a saját életüknek, de az államok életét irányító alkotmányoknak, törvényeknek is zsinórmértékéül állítanák Isten csodálatos szép törvényeit. A nemrég eltelt huszadik század nagyjai közül csak azokat nevezi az utókor boldogoknak, akik a szeretet, a jóság útján jártak. Kalkuttai Teréz anya, vagy II János Pál pápa élete, és az ők nyomdokaiban járó oly sok sok ember élete, példája fényesen igazolja mindezt. A véreskezű, vagy akár puha diktátor csúfos bukása, - és itt nem csak az államok, birodalmak élén álló gőgös, erőszakos hatalmasságokra gondolok, hanem a közigazgatás, a vállalatok hierarchiájában lévőkre is – mind azt bizonyítja, hogy még itt ezen a földön sincs maradandó boldogság, fény Isten parancsainak megtartása nélkül.

Könyvünkkel nemcsak megismertetni, körbejárni szeretnénk Istenünk drága tanácsait, parancsait, hanem szeretnénk azokat megkedveltetni, megszerettetni, hogy bátran merjük életünk döntéseiben mint iránytűket használni, létünk alapvető döntéseibe beépíteni. Meg vagyok győződve, hogy minden ember felnőtt fejjel tudatosan, hosszan kell elmélkedje mindazt, mit szeretetből kér tőle az Isten. Tudnunk kell, hogy ezekre a jóságos Isteni parancsolatokra, életünkkel adott mindennapi válaszainktól függ földi kibontakozásunk és az örök boldogságunk is.


Böjte Csaba ofm
Forrás: mindennapi.hu

Sík Sándor: Ejhaj, hóvirág

Ejhaj, hóvirág!
Lesz még egyszer jóvilág,
Február ha fáj is.
Bárhogy bőg a bőjti szél,
Mégis benne jődögél
S mézzel jő a május.

Ejhaj, hóvirág!
Ez a világ jó világ,
Rajt az Isten ujja.
Mégis egyik fancsalog,
Másik meg az angyalok
Furulyáját fújja.

Ejhaj, hóvirág!
Fogsz te is még glóriát
Énekelni lelkem!
Téli hó, vagy nyári nap:
Így is, úgy is gazdagabb
Termőbb lesz a telkem.

Böjte Csaba: Merjük a szerető Krisztus vonásait magunkra ölteni

A mi Urunk Jézus Krisztusról, a Szentírás csak egyetlen helyen említi meg, hogy örömében felujjongott, éspedig akkor, amikor a hetvenkét tanítványt kettesével szétküldi a világba, meghagyva nekik, hogy aranyat, ezüstöt ne vigyenek magukkal, de menjenek és vigasztalják a szomorúakat, bátorítsák a csüggedőket, tegyenek jót szeretetből, és azt is hozzá teszi, hogy " ingyen adjátok, mert ingyen kaptátok...."

A Szentírás tanúsága szerint, míg napokig elmentek a tanítványok, addig Jézus imádkozva otthon maradt. Aztán mikor visszajöttek, a Mester türelmesen meghallgatta a beszámolókat, ők meg egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen nagy dolgokat tett általuk a jó Isten.
Szeretem magam elé képzelni, hogy a jótettek örömétől lelkes tanítványok között Jézus figyelmesen hallgat, majd talpra ugrik, szeretettel felujjong, és hálatelt szívvel elkezdi áldani az Atyát, aki jónak látta kinyilatkoztatni a jóság és a szeretet édes örömét az ő kedves tanítványainak...

Jézus Krisztus nem azért jött, hogy megmutassa nekünk, mint szájtáti nézőknek, hogy milyen sok mindent tud ő tenni, hisz mikor a gonosz lélek rá akarta venni, hogy a templom tetejéről vesse le magát és az angyalok hordozgassák a tenyerükön, akkor Jézus ezt a vásári figurát vissza utasította. Az ő célja az, hogy megtanítson, felszabadítson minket a szeretet életadó örömére...
Jót tenni jó!! Jónak lenni, egymáshoz lehajolni, szeretettel a gyöngét felkarolni jó dolog, sokkal szebb és örömtelibb dolog, mint szép ruhákban páváskodva betegre enni magunkat, vagy magányosan bolyongani egy múzeumnak is beillő, hatalmas lakásban. A szeretet, a jóság útja, az emberi kibontakozás, kiteljesedés útja, erre kell magunkat is, de egymást is tudatosan ráneveljük, mert e nélkül az ember csak befejezetlen torzó, elvetélt magzat.

Nem hiszem, hogy akár az állam, akár az Egyház meg tudná oldani a világ szociális gondjait. Ezért is úgy érzem, hogy az én dolgom kettős: Egyfelől megéreztetni, megmutatni, hogy a szeretet, a jóság, az irgalom melegénél, a gyermekek, a felnőttek lelke, jelleme, személyisége gyógyul, kivirágzik, megszépül, és kiteljesedve társunk lehet.... és a másik célom, hogy megéreztessem mindenkivel, hogy jó dolog jóságosan a társunk gyógyulásán, kibontakozásán szeretetből fáradozni. Mert a jó tett önmagában hordozza a fizetségét, nem beszélve arról, hogy remélhetjük annak a háláját, aki még egy pohár vizet is számon tart, mit szeretetből adunk. ...

Jézus Krisztus azt mondotta, hogy: "azt szeretném, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen, és örömötök teljes legyen!" Isten végtelen öröme, melyet szeretne megosztani velünk a jóság, a szeretet, az irgalom öröme. Olyan öröm, mely felemel, megszentel, beragyogja a lelkünket és mindent, de mindent fénnyel, értelemmel tölt el. Mindannyian arra vágyunk, hogy szívünket eltöltse a béke, a boldogság, az öröm, és én hiszem, hogy nagy öröm jónak lenni. Jó megtapasztalni, ahogy egy-egy kis megriadt emberpalánta megnyugszik, eltelik békével, bizalommal, és ahogyan határozott léptekkel elindul a maga útján. Úgy gondolom, hogy az emberiség, nem nagy globális intézményrendszereket kellene hihetetlen pénzekkel, központból irányítva fenntartson, hanem a Krisztus által felkínált tiszta örömökre kellene a figyelmet irányítani. Mindenek előtt a fogyasztói, önző, kizsákmányoló szeretet helyett a családoknak meg kell mutatni, hogy az egymás terhét hordozó szeretet mennyivel értékesebb és szebb. Én is szerethetem azt a gyermeket az édesapa helyett, aki esetleg egy kocsmában vergődik az alkohol rabságában, de szerintem a gyermek helye az apja karjai között van. És azt is hiszem, hogy mérhetetlenül boldogabbá, tisztábbá, szentebbé tenné őt a tiszta apai feladatok végzésének az öröme, mint idegen, önző kereskedőktől drága pénzen megvásárolt ócska méreg. Hiszem, hogy minden faluban, lépcsőházban, utcában vannak olyan emberek, akik megengedhetik maguknak és képesek is anyagiakkal, jó szóval a bajban lévő embertársaiknak a segítségére lenni. Ha társadalmunk felfedezné úgy igazán a szeretet útját - melyre mindannyiunkat meghívott Jézus Krisztus, mely által megszentelődhetünk és felnőhetünk oda, hogy majd vele egy asztalhoz ülhessünk, - akkor hiszem, hogy rendre nagyon sok szociális intézmény bezárhatná az ajtaját...

Ha sok baleset van, akkor természetes, hogy baleseti kórházak is kellenek, hol az összetört embereket az orvosok, a legjobb tudásuk szerint összerakják, gyógyítják... Ha a társadalom azt látja, hogy a balesetek száma nő, akkor szerintem nem drága pénzzel újabb és újabb kórházakat kell nyisson, hanem a biztonságos közlekedést kell felvilágosítással, tanítással előmozdítsa, mert az a jó, ha az útra kelt ember szépen és épen célba ér. Nincs az az orvos, mely egy balesetben összetört embert jobbá, egészségesebbé tud tenni, mint amilyen az a baleset előtt volt... A legjobb szociális munkás az, aki a családokat egybe tartja, és megtesz mindent azért, hogy egyetlen gyermek se hulljon ki a családi fészek melegéből, egyetlen idős se sodródjon el szeretteitől.


Az egészségügy kezdeti idejében, egy - egy háborúban, balesetben, az orvosok, hogy a vérmérgezést, üszkösödést megelőzzék, könyörtelenül amputáltak, levágták a sérült végtagot. Ma már azt látjuk, hogy az orvosok, még a súlyosan sérült testrészt is megpróbálják vissza varrni, gyógyítani, és hála az Istennek nagyon sok esetben sikerrel. Aztán a megmentett testrészt, a gyógytornás nagyon komoly munkába fogja, hogy az felépüljön, újból használhatóvá váljon. Úgy gondolom, hogy meg kellene tegyünk mindent, hogy ne trancsírozódjanak szét a közösségek, hogy ne névtelen személy donorjai legyenek a bajba került családjaink, egy sokszor már önmagáért lévő szociális rendszernek. Valamilyen módon személyiségfejlesztő gyógytornászokra, alázatos papokra, lelkészekre lenne szükség, hogy az állami segélyek kerekesszékéből saját lábára állított ember, megtapasztalja az autonóm mozgás örömét, felemelő szabadságát.

Kemény beszéd, de hiszem, hogy ez az irány, mely méltó az emberiséghez, és ennek az útnak a szépségére, járhatóságának a tanítására, népszerűsítésére kellene sokkal, de sokkal több energiát, időt fordítanunk. A közmédiák erre a szelíd, tudatos népnevelésre kellene időt, pénzt szánjanak. Hiszem, hogy így nemcsak megspórolható lenne egy csomó közpénzből finanszírozott szociális kiadás, hanem maguk a családjaink, a társadalom, mi mindannyian sokkal felszabadultabb, békésebb, boldogabbak lehetnénk.

Merjünk rálépni a szeretet útjára, merjünk mindannyian ott, ahol vagyunk a szerető, szolgáló Krisztus vonásait magunkra ölteni, Isten képűségünket kiteljesíteni.

Szeretettel,

Szomjas Oázis

Szomjas Oázis

Az oltáriszentséggel való találkozás

Néhány éve – második elemista gyermekekkel az Oltáriszentségről beszélgetve – az elmélkedés szót használtam s megkérdeztem a kicsiket: értitek hogy mit jelet ez a szó? Persze, vágta rá csillogó szemmel egy 7 éves kislány, és már mondta is a számára magától értődő tapasztalatot: elmélkedés az, amikor az ember a szívével gondolkodik. Eltűnődtem. Mi mást tett vajon szent Ambrus, Aquinoi szent Tamás vagy Assisi Szent Ferenc? A szívükkel gondolkodtak. Nem képzavar ez, hanem a misztérium-közeli, Istenképű ember mély megragadottsága. Nem erre gondolhatott Jézus, mikor azt mondta: „Ha nem lesztek olyanok, mit a gyermekek…”?

A fejlődéslélektan figyelembe vétele nagyon fontos az egészséges személyiség kialakulásában. Nem mindegy mikor tanítunk szótagolva olvasni, mikor tanítunk egyenletet vagy elvont filozófiai disciplinákat. De biztosan bölcsek vagyunk-e akkor, ha az első szentáldozás időpontját az értelem használatának képessége alá rendeljük? Nem több-e az Oltáriszentséggel való találkozás az értelem cselekedeténél? Ki állíthatja, hogy érti az Oltáriszentség titkát, a valóságos Jelenlétet?

Melyik pap merné azt állítani: érti, hogyan lesz egy bűnösből épp az ő szolgálata által megtisztult, szabad ember? És ki az a püspök, aki érti, hogyan lesz az ő kézrátétele által egy tegnap még éretlen, gyarló, huszonéves fiatalemberből az Élő Isten papja?

Nem több-e az Oltáriszentséggel való találkozás is az értelem aktusánál? Nem ragadhatná meg sokkal inkább a teljes embert, ha – tanulva az Anya Szent Egyház pedagógiájából és liturgiájából – sokkal nagyobb teret engednénk a szemnek, a fülnek, a fantáziának, a gyermeki képzeletnek?

Közel 30 éve készítek fel évről évre elsőáldozókat. Hadd hivatkozzak e sok év tapasztalatára – bátran teszem, hiszen maga a pszichológia is empirikus tudomány. Létezik egy nagyon finom, de több katekéta által is igazolt fejlődés lélektani „törésvonal” a második elemis és harmadikos között. A kisebbek még tisztábban, mélyebben, „gyermekibben”, személyiségük egészével élik át a teljes misztériumot. A nagyobbak már „okoskodnak”. Persze nem kapnak – mert nem kaphatnak – a rációt tökéletesen kielégítő válaszokat. Már nem tudnak olyan egyszerűen a „szívükkel gondolkozni”, de még éretlenek arra, hogy „megértsenek” valamit a misztérium más síkon létező igazságáról. Ezért félő, hogy megszokják: a vallásban udvariasan elfogadjuk az érthetetlent anélkül, hogy megragadna bennünket Krisztus szelleme. Megszokjuk a szertartásokat is, nem sokat elmélkedünk azokon, de a szívünk mélyén nem jelentenek sokat, hisz érthetetlenek.

Érdemes lenne föltenni a kérdést, hogy nem azért tart-e ott Európa ahol, mert túlhangsúlyoztuk a rációt, mert morálist csináltunk Krisztus örömhíréből, mert nem az Eucharisztia szerelmében élünk? Mert elfelejtettünk a szívünkkel gondolkodni? Innen már csak néhány lépés a rágózva áldozni ballagó katolikus. Miért is haragudnánk meg reá?

Van egy értelmileg súlyosan sérült barátom, Peti, 27 éves. Szülei nem vallásosak. A Hit és Fény közösségben találkozott Krisztussal, első áldozó lett. Néhány éve egy körmenten a kezét fogva segítettem őt, így kellett volna elvezetnem az Eucharisztia előtt. Ő, aki addig és utána is görcsösen szorította a kezemet, most elengedte, az Oltáriszentséghez lépett és egy kisgyermek mosolyával simította arcát hosszan a monstranciához. A menet megállt, mi egymásra néztünk a pappal és – mint később kiderült – egyre gondoltunk: egyikünk se merte volna megtenni ugyanezt, pedig mindketten értelmünk használatánál vagyunk. (Tengernek Csillaga XI/1.–2006.)

Komáromi Mária

Komáromi Mária tanúságtétele

Aprószentek ünnepén a Budapesti Belvárosi Főplébánián:

138.zs.

Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem, tudod, ha leülök és ha fölkelek.

Messziről ismered gondolataimat, szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek.

Előre ismered minden utamat. Még nyelvemen sincs a szó, és te már érted egészen, Uram.

Minden oldalról körülveszel engem, és fölöttem tartod kezedet. Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás: ésszel föl sem érhetem!

Húsz éve volt az első, ehhez hasonló imaalkalom. Húsz év Isten előtt szinte semmi, a történelemben szinte semmi, az ember életében azonban nagy idő. A mi nemzetünk életében pedig történelmi, nagy idő. Azóta többször is meghívást kaptam erre a helyre, hogy gondolataimat megosszam az élettel kapcsolatban. Ezekben a megszólalásokban általában a teológia felől közelítettem, kevés volt benne a személyes vonatkozás. A 20 éves évforduló azonban személyesebbé teszi most a mondanivalómat.
Amikor az ember meghívást kap

arra, hogy szentségi életformában éljen, az általában egy belső késztetés formájában, ill. emberektől érkezik. Házassági meghívás kézenfekvő, hogy a másik embertől is. Akarsz-e a társam, feleségem-férjem, lenni egy életen át? Mert én fogadom, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben…míg a halál el nem választ… Hozzám ez a meghívás 40 éve érkezett, s akkor mondtam először igent Jánosra, a szentségi házasságra, a gyermekekre, az életre, a jövőre, ami nem tudtam még, hogy milyen lesz…





Húsz éve is már közeledtünk a 20 éves házassági évfordulónkhoz. Már megfogant mind a hét gyermekünk, közülük hatot már nevelhettünk is, egy előrement… de a gyerekek még kamaszok voltak, a legidősebb is csak 17 éves, s a legfiatalabb még csak 7. Ma a legidősebb 5 gyermekes családapa, az egyik 3 gyermeket nevel és vállalkozó, a legkisebb is már asszony és keresett gyógytornász, s van köztük testnevelő tanár, szerzetes és felszentelt pap is.

Isten igent mondott ránk.

Régen gyakran szorongtam álmatlan éjszakákon forgolódva, mert alkalmatlannak éreztem magamat arra, hogy váratlan, nehéz helyzeteket oldjak meg. Aztán Isten megengedte, hogy sok balesetet éljünk át. 5 fiú és egy vagány lány mellett ez természetes is persze. Ezek a balesetek általában olyankor érkezetek, mikor éppen az erőm teljesen elfogyott. S akkor jött egy-egy baleset, vagy betegség, kórház, intézkedések, megoldandó feladatok. S én kísértem a gyerekemet a mentővel, intézkedtem a kórházban, igyekeztem ellátni az otthoni egészségeseket. Aztán menet közben, vagy utólag rádöbbentem, hogy kaptam erőt hozzá. Nem előre, hanem akkor, amikor szükség volt rá! S kaptam embereket is a nehézségek és feladatok mellé. Jánost, akiben mindig megbízhattam. Akire hagyhattam az otthon maradt csapatot. Szüleimet, akik mindig segítettek. Apósomat – anyósomat, akik minden vasárnap finom ebéddel és beszélgetésekkel vártak. Keresztény közösséget, akik imádkoztak értünk velünk. Akik sokszor számunkra ismeretlenül anyagilag is segítettek bennünket. Segítségükkel és Isten segítségével rájöttem, hogy nem az én erőmmel cselekszem, ha cselekedni kell.

Gyakran elmondom azt is, hogy én akkor, mikor a gyermekeink sorban érkeztek, családanyaként s közösségépítő emberként, plébániát segítő személyként, majd nagymamaként képzeltem el a jövőmet.

De húsz éve iskolát is alapítottunk – akkor már hitoktatói múlttal, hisz a templomban évek óta előbb óvodás, majd iskoláskorúaknak hittant tanítottam, nekik s szüleiknek lelkigyakorlatokat szerveztem, vezettem. S mivel fordult egyet a lábunk alatt a föld, meg a történelem kereke, heti néhány órát önkormányzati iskolában is tanítottam. Időnként főnökatyáim közölték velem, hogy „Ja, magát beírattam a hitoktatói tanfolyamra, végezze el!” – Továbbfejlesztették az iskolát, beírattam, jelentkezzen!” – Teológiai főiskolává fejlődött, szerintem vizsgázz le…”

Szóval 20 éve néhányan iskolát alapítottunk, ahol azóta is tanítok, kb. 10 éve osztályfőnök vagyok, s munkaközösség vezető. Közben a FVR örökfogadalmas tagjává tettem.

Aztán 10 éve – mint olyan hitoktatót, aki családi életre neveléssel is foglalkozik – hívtak meg egy konferenciára, s hamarosan megalapítottuk néhányan a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola egyik intézményét, a Családpedagógiai Intézetet.

Az említett konferencián talált rám a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet vezetője is, s lettem ott un. Tantárgygondozó.

Jelenleg talán az álláshalmozó nagymama a legtalálóbb kifejezés az állapotomra. Megtalálnak a feladatok.

Két okból mondtam el mindezt:

Közel hatvan éve Isten és a szüleim igent mondtak rám és megszülethettem. Közel 40 éve Jánossal igent mondtunk az életre és Isten igent mondott ránk. Teremtő társakká emelve minket, az élet szentélyét, a családot engedi építeni velünk. Pontosabban építi Ő, velünk. Eltűnt, pontosabban meggyógyult az egykori szorongó fiatal nő, és magtanult bízni, bizalommal élni, mert tudja, hogy nem ő adja az erőt.

Közben gyakran néztek csodabogárnak, akik a jólétnek szentelték magukat. „Aranyosak ezek a Jánosék, de nem teljesen százasok.” – mondták vagy éreztették. Mostanában ugyanezek az emberek – gyakran látványosan megöregedve, megrokkanva, csalódva az emberekben, egyre közelebb húzódnak hozzánk. Egyre jobban irigyelnek a szép családért, a sikeres életért. És keresik a titkot, hogy vajon miért vagyunk derűsek, jókedvűek, tervekkel teli szívűek ilyen ősz hajjal is.



A titok egyszerű. Megfogalmazta a zsoltáros a 138. zsoltárban. Isten mindenben, mindig, mindenhol. Aki igent mondott rám, s Aki igent vár tőlem.

Hová mehetnék lelked elől, hová bújhatnék színed elől? Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy, ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.

Ha felölteném a hajnal szárnyát, s a tenger szélső határára szöknék, ott is a te kezed vezetne, és jobbod tartana engem.

Mondhatnám: „Borítson be a sötétség, s váljon éjszakává köröttem a fény”, de neked nem sötét a sötétség, s az éj mint a nappal, oly világos előtted. Fény és sötétség közt neked nincs különbség.

Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem.

Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved! Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam.

Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy kis eltel volna belőlük.

Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem, milyen hatalmas a számuk!

Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél, s ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék.

(...)

Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.







Johan Frinsel:

Az üzenet

Hogy történhetett ez meg vele! Ámbár Vera valósággal kierőszakolta a dolgot. Most, így utólag, teljesen világos lett a számára, hogy is csinálta. Megvolt a maga saját taktikája erre. Megnyerő modorában újra meg újra türelmesen ismételgette a saját felfogását, míg partnerét maradéktalanul meg nem győzte véleménye helyességéről. Vele szemben odavolt minden ellenállás, elolvadt, mint hó a napon. Ha Vera valamit egyszer a fejébe vett, akkor hat ökörrel sem lehetett eltántorítani attól.

Elég hamar rájött, hogy mire is megy ki a játék. Kézzel-lábbal tiltakozott ellene, bár a kezdet kezdetétől tisztában volt azzal, hogy Verával szemben csak ő lehet a vesztes.

- Természetesen, tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy – mondta Vera -, ezt el is magyaráztam a többieknek. De éppen amiatt van ez, mert olyan tehetséges vagy, mert művészi adottságaid vannak. És ugyan ki csinálná meg, ha nem te?

- Igen, ki csinálná meg különben? Ráadásul ez a szakmája – rendező, méghozzá a tévénél. Vera többször is hangsúlyozta, hogy ő az egyetlen, aki ezt tudja csinálni.

- Na jó, de ha én csinálom, akkor én szabom a feltételeket. Sokkal jobbnak kell lennie, mint az elmúlt években. Úgy kell nekilátnunk, mint a tévénél – egyezett bele végül megadóan.

- Hát persze – felelte Vera -, máskülönben nem is téged kértünk volna meg.

- Ragaszkodom a jó megvilágításhoz, és a legfontosabb a jó hangosítás, hogy a terem leghátsó sorában is értsék, ami a színpadon elhangzik. Ezenkívül korhű kosztümök kellenek. Nem akarok öreg lepedőkből készült felismerhetetlen műremekeket. Olyan karácsonyi színdarabot, amelynek üzenete van, ami megszólít.

Hát igen, így történt, hogy ő, Weiss Lukács, egy karácsonyi gyermekdarab rendezője lett!

Az első megbeszélésen azzal kezdte, hogy felsorolta, mi minden fontos a számára, mihez ragaszkodik. Számolniuk kell azzal, hogy addig nem nyugszik, míg tökéletesen nem megy az egész. Megismételte, hogy a legfontosabb a színdarab üzenete. Nem lesznek papírtevék vagy tornacipős pásztorok! Egy pásztor legyen mezítláb és saruban. Farmernadrágos angyalok pedig végképp nem lehetnek! Mindenki egyetértett vele.

Lukács egyre inkább belelkesedett. Főleg amikor észrevette, hogy számíthat néhány egészen használható emberre. Például Arnoldra, aki a hangosítás megszállottja. Ismer minden fogást és trükköt, úgyhogy tényleg lehet majd hallani az egész teremben a legvékonyabb hangocskát is. Ő szerezte be a mikrofonokat és a hangszórókat is. Egy gonddal kevesebb, legalább ezzel nem neki kell foglalkoznia.

A kibérelt teremnek nagy színpadja volt, igazi megvilágítással és kulisszákkal. Lukács azt akarta, hogy a gyerekek ruházata a lehető leghűségesebben tükrözze a történelmi kort. Óriási munkát jelentett ez, de bizonyára megéri! Látott egyszer egy olyan karácsonyi darabot, melyben a ruhákat csak egy-két madzag és biztonsági tű fogta össze. Az egész terem harsogott a nevetéstől, amikor a szegény József elveszítette a nadrágját.

Mindenki el volt ragadtatva lukács ötleteitől. Illetve csaknem mindenki. Az egyetlen kivételt Jan bácsi, egy idősebb ember képezte. Amikor a véleményét kérdezték, csak ennyit mondott:

- Szép, szép, de nem szabad elfelejtkeznünk a gyerekekről; végül is ők fogják előadni.

Hát igen, a gyerekek! Amikor Lukács elkezdett velük próbálni, majdnem inába szállt a bátorsága. Negyven fiú és lány! Olyan lármát csaptak, hogy azt hitte az ember, forradalom tört ki. Szerencsére ott volt Jan bácsi. Az énekeket tanította be a gyerekeknek, és zongorán kísérte őket. Lukács a gyerekek felét legszívesebben azonnal hazaküldte volna. De Jan bácsi erélyesen tiltakozott az ellen:

Minden gyereknek játszania kell!

Na jó – engedett Lukács, belátta ugyanis, hogy szüksége van Jan bácsira. Rá hallgattak a gyerekek, és neki nem került nagy erőfeszítésébe, hogy lecsendesítse a társaságot.

Nagy nehezen sikerült elosztania a szerepeket. Jó sok időbe telt. Azok, akiknek már semmilyen szerepecske sem jutott, az angyalok kórusában énekelhettek. Ez a megoldás mindenkit kielégített, mert így tényleg minden gyereknek volt feladata. De az egyik fiúcska, a kis René, olyan hamisan énekelt, hogy Lukács kénytelen volt pásztort csinálni belőle.

Rendezőjük lelkesedése gyorsan átragadt a gyerekekre is. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megértsék, mit vár tőlük és mi darab jelentése. Gyakran kellett figyelmeztetnie őket:

Hé egy angyal nem áll így! Ne turkálj az orrodban, mindenki látni fogja a közönségből. Előre ki kell majd fújnod az orrod, mert egy angyal nem hord zsebkendőt a zsebében. Hát te meg mit csinálsz? Csak nem rágózol? El tudsz képzelni egy pásztort, amint rágógumit rág? Gyerekek, egyet szeretnénk ha megértenétek: Olyan karácsonyi darabot akarok, amelynek üzenete van! Tudjátok, mit értek ez alatt? Azt akarom, hogy úgy énekeljetek és játsszatok, hogy megértsék a nézők, miért jött el az Úr Jézus ebbe a világba.

Lukács egyre jobban élvezte a próbákat a gyerekekkel. Csak egy gyerek okozott neki gondot – a kis René. Nem mintha nem akart volna jól játszani, csak éppen a döntő pillanatban mindig valahol máshol jártak a gondolatai.

- Pásztor! Mit álmodozol? Igen te, René. Megint elkéstél a belépéssel. Mit is kell most mondanod? Na?

- Azt mondom, hogy… hogy…- ennél tovább általában nem jutott.

- Csak ezt kell mondanod: ”Nézzétek, világosodik!”

Teljesen reménytelen volt az eset, Renének ez sem ment. Lukács már réges-rég másnak adta volna a szerepet, de Jan bácsi nem engedte.

- René már csak ilyen, egy kis álmodozó. De a szöveg nem okoz neki nehézséget, és ha mégis megakadna, azért van súgónk. Vera majd megsúgja neki.

- De nem akarom, hogy ez az egy fiú elrontsa az egész darabot – tiltakozott Lukács.

- Ugyan, biztos,, hogy menni fog – vélte Jan bácsi. – ha valami baki becsúszik, egyszerűen tovább kell játszaniuk a többieknek. Ettől még nem szenved csorbát az előadás üzenete.

Lukács nem harcolt tovább az igazáért. Jan bácsinak tényleg minden gyerek egyformán fontos.

Az előadás előtt egy héttel René megbetegedett. Lukács egy másik fiúnak adta a szerepét, aki a fogadóst játszotta. Kitűnően ment minden. René mindenáron részt akart venni a próbákon még betegen is, de édesanyja nem engedte el. Azt mondta, hogy abból még nem lesz baj, ha egy próbát elmulaszt az ember. Ám ez nem nyugtatta meg Renét. Tudta magáról, hogy rossz színész. Tulajdonképpen saját maga a hibás ebben, de nem tud rajta változtatni. A tanára is mindig azt mondta róla, hogy álmodozó. Pontosan tudta, mit kell mondania, de amikor Jan bácsi zongorázott és a gyerekek olyan szépen énekeltek, akkor mindenről megfeledkezett, ami körülötte történt. Olyan volt, mintha igazi angyalok és pásztorok állnának előtte. Már ott is volt Betlehemben, és az Úr Jézusra gondolt. Aztán hirtelen neki kellett volna megszólalnia, de olyan gyorsan nem tudott visszaemlékezni arra, mit is kell mondania. Lukács úr mindig leszidta emiatt. Na de majd az előadáson menni fog. Ha az a sok ember mind nézi őket, akkor majd összeszedi magát és nagyon fog figyelni. Annyira szerette volna jól csinálni, hogy minden néző megértse, miért jött az úr Jézus a világba.

Számára teljesen világos volt. Mindannyiunkért… hát ezt is énekelték. Jan bácsi beszélt nekik erről. Hogy az Úr Jézus azért jött, hogy az emberek szívében lakjon. De a legtöbben nem akarták befogadni őt. Csak egy istállóban talált helyet. De ő, ő be akarja fogadni az Úr Jézust. Jan bácsi mondta, hogy ha valaki szereti az Úr Jézust, akkor kérje meg Őt, hogy költözzön be a szívébe. Ezt Jézus meg is teszi akkor, és mindig benne marad. Ez a karácsonyi színdarab üzenete.

Egész pályafutása alatt még soha nem volt ilyen ideges Lukács, mint a karácsonyi darab előadásának estéjén. Még olyan sok tennivaló volt hátra. Mindenki akart tőle valamit, úgyhogy arra is alig volt ideje, hogy pár falatot bekapjon.

Nagy sikert arattak a díszletek. Minden olyan valóságosnak tűnt. Mintha 2000 évvel ezelőtt, Betlehem utcáin járna az ember. Arnold sem túlzott, amikor azt ígérte, hogy a hangosítással minden rendben lesz. Kitűnő volt a hangminőség, és olyan jól helyezte el a mikrofonokat, hogy az egész teremben lehet majd hallani minden egyes gyermeket a színpadon. Minden a terv szerint alakult.

Már özönlöttek is befelé a terembe a várakozásteljes nézők. Lukács rettenetesen ideges volt. Alig győzte nyugtatni az izgatott gyerekeket. Még szerencse, hogy Jan bácsi ott volt. Nélküle nem is boldogult volna a felbolydult gyereksereggel. Egyszer csak ott állt előtte René. Lukács már nem is gondolt rá, örült, hogy ilyen egyszerűen megszabadult egy problémától. A kis René nagy, várakozással teli szemekkel nézett Lukácsra:

- Meggyógyultam.

- Örülök neki, René. De a szerepedet oda kellett adnom másnak. Ijedten vette észre, hogy a gyerek szemei megtelnek könnyel.

- Pedig biztosan… biztosan menne – dadogta.

Lukács rázta a fejét:

- Most már nem lehet rajta változtatni. Ülj le szépen a nézők közé, onnan mindent jól fogsz látni.

- Jan bácsi Lukács karjára tette széles kezét, és halkan így szólt hozzá:

- Ezt nem teheted. Nézd csak a fiút! Katasztrófa lenne a számára; annyira örült ennek a mai estének.

- És ha elrontja?

- Akkor se dől össze a világ. De én azt hiszem, hogy menni fog neki!

- Ám legyen. Szerepelhet, de nem pásztorként – adta be a derekát Lukács. – René, jól figyelj. Most már András a pásztor, ezen nem változtathatunk. Te viszont átveheted az ő szerepét, mint vendéglős. Amikor jön József Máriával és megkérdik tőled, hogy lenne-e szállás, semmit nem kell mondanod, csak rázod a fejed, hogy nincs. Értetted? Láttad eleget a próbákon, ugye? Tehát a kellő pillanatban rázod a fejed, megegyeztünk?

- René elsápadt. De Lukács már ott sem volt, annyi dolog várt még rá.

Pontosan nyolc órakor felemelkedett a függöny, és elkezdődött a darab. Minden remekül folyt. Lukács oldalról, a színpad mellől figyelte művét. Kitűnően játszottak a gyerekek, csodálatosan énekeltétek az angyalok. Lassacskán megnyugodott. Megért a fáradtságot, a hetekig tartó próbákat. A súgólyukban gubbasztó Verának semmi dolga nem akadt.

Olajozottan folyt az előadás. Mária és József megérkeztek Betlehembe. Valóban olyan fáradtnak látszottak, mint akik napok óta úton vannak. Bekopogtak a fogadóba, mire kilépett a vendéglős a feleségével.

- Messziről jöttünk, és nagyon elfáradtunk. A feleségem ráadásul gyermeket vár. Nem lenne egy kis helyük, ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára.

- René megkövülten állt előttük, szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de nem jött ki hang a torkán. A nézők körében nőtt a feszültség.

- Nem – súgta Vera. René mintha meg sem hallotta volna. Csak bámulta Józsefet és Máriát, és patakzottak a könnyei. A vendéglősné mentette meg a helyzetet: a kelleténél kicsit hangosabban is „nem”-et mondott, megragadta René karját, behúzta a házikóba, és becsapta maguk mögött az ajtót. Odabentről azonban szívet tépő sírás hangzott fel:

- Nem hagyhatom kint őket!… Nem akarom az Úr Jézust elküldeni! – zokogta René.


Lukács magánkívül volt dühében. Nem igaz! Ez a kis ügyefogyott az egészet elrontotta. Tudta előre. És ez a nyavalyás hangosítás, mindenki hallotta a fiú bömbölését. Tajtékozva fordult Jan bácsi felé. „Tönkretette az egész munkámat…” akarta mondani, de torkán akadt a szó, amikor meglátta az öreg könnyes szemeit.

- Azt akartad, hogy legyen a karácsonyi darabnak üzenete. Teljesült a kívánságod – súgta amaz a rendezőnek.

Lukács csak ekkor vette észre, milyen csönd lett a teremben.

Karácsonyi történetek (Ethos Kft Budapest. 1996

John Henry Newmann

Isten néz téged, bárki vagy, úgy, ahogy vagy, személyesen.

Neveden szólít, lát és megért, olyannak, amilyennek teremtett.

Tudja, mi él benned, ismeri minden legsajátosabb személyes érzésedet és gondolatodat, adottságaidat és vágyaidat, erődet és gyöngeségedet; lát örömöd és szomorúságod napján, együtt érez minden reményeddel és viszontagságoddal, osztozik aggodalmaidban és emlékeidben, bontakozó és hanyatló napjaidban; átölel és karjában hord, fölvesz és leültet, olvas vonásaidból, akár nevetésbe, akár sírásba hajlanak, akár egészségtől duzzadnak, akár betegségben hervadoznak; gyöngéden tekint kezedre és lábadra, figyel hangodra, szíved dobogására, leheletedre is. Nem szeredet magad jobban, mint Ő szeret téged, nem riadhatsz vissza jobban a szenvedéstől, mint amennyire Ő szenved, hogy viselned kell; és ha mégis rád szakadt, akkor mintha magad mérted volna magadra, ha van benned üdvösségre vivő bölcsesség.

What A Friend We Have In Jesus

Gospel Café Rádió Tisztán Soul!

Gospel Café Rádió Tisztán Soul!

A család évében

Komáromi János

Ima és engesztelés az ÉLETÉRT a Család Évében

Aprószentek ünnepén újra imára és engesztelésre jöttünk össze a Belvárosi Főplébánia Templomba (Bp. V. ker. március 15. tér).

A mostani alkalom azért is volt talán kiemelkedő, hiszen huszadik éve kerül megrendezésre ez a sajnos folyamatosan aktuális együtt imádkozás, mert a Magyar Egyház meghirdette a Családok évét. A püspöki körlevél, ami dec. 26.-án Szent Család vasárnapján felolvasás formájában avatott be az elkövetkező év rendkívül fontos és remélhetően sok kegyelmi erőt mozgósító történéseibe. Ezért a mostani aprószentek ünnepéhez kötődő együttimádkozás és elmélkedés részben a család irányába próbált gondolatokat ébreszteni a jelenlévőkben. Biztosra mondható, hogy a halál civilizációjának foglyaként nem vagyunk képesek megfékezni vagy leállítani az abortusz gyilkos gyakorlatát. De a család, mint Isten teremtési logikájából létbehívott szakrális közösség, amint minden továbbélési lehetőség alapja, igenis megálljt tud parancsolni az önzésből következő gyilkos indulatoknak. Igen, de ahhoz elsősorban az szükséges, hogy II. János Pál pápa felszólítását komolyan végig gondoljuk: „Család légy az, ami vagy”, hogy átvehessünk belőle olyan kegyelmi erőket, ami tudatosan képesít a család ellen munkálkodó szintén teljesen tudatos gonosszal szemben. Ezért a mostani elmélkedők a személyes tanúságtétel és a gondolati megfontolás megfogalmazásával próbáltak segítségünkre sietni.

Reményeim szerint egy-egy ilyen alkalom talán képes eljuttatni többünket az alapvetően szükséges bűnbánat fontosságához. Különösen nekünk, akik a bűnbánók rendjéhez tartozunk megközelítőleg illik ismernünk, hogy a Szeráfi Mester élete is a bűnbánatból meríti mindazt az elengedhetetlen erőt, ami Isten segítségével nem pusztán az egyházat, de Európát is képes volt talpra állítani. Tehát nem a véletlen művének tudható, hogy az elmélkedők gondolatait Assisi Szent Ferenc imáival tagoltuk és a béke zarándokainak egyszerű énekeivel az un. taize-i énekekkel próbáltuk befogadhatóvá tenni.

Nem gondoltuk és utólag sem gondoljuk, hogy a közös imádkozásnak ez az egyetlen és garantáltan hatékony formája, de azt pontosan tudjuk: az együtt imádkozás – ha az valóban ima – életünket átformáló erő. Erre

pedig nagy szükségünk van.

Az Aprószentekhez kötődő alkalom, három

órát vett igénybe. Komáromi János FVR, aki a húsz éves folyamatot mindvégig gondozta, rövid bevezető szavait követően Dr. Osztie Zoltán plébános a KÉSZ elnökének elmélkedésével folytatódott. Őt követte Komáromi Mária FVR katekéta személyes vonatkozásokat is tartalmazó elmélkedése. A következő megszólaló Uzsalyné dr. Pécsi Rita zenepedagógus.

Ezt követően szólt P. Bátor Botond OSPPE a Pálos Rend magyarországi előjárója. Mély elmélkedésében szintén kiemelt szerepet kapott a család és kereszténységünk egyik meghatározó szerepét az ajándékozást emelte ki. Az utána megszólaló Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes orvos a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézet vezetője beszélt az Istentől kapott hivatásáról.

A Szentmise előtti időben még Zs. Szabó Mária hegedűművész szólaltatott meg J. S. Bach-tól egy a gondolatokat összegezni segítő zenei meditációt.

A püspöki szentmisét Bíró László az MKPK Családügyi referense celebrálta és homiliájában erőt sugárzóan szólaltatta meg az Egyház álláspontját.




Találkozóra hívta a pápa a világ vallási vezetőit

A békéért imádkoznak majd Assisiben

Az újévi Úragyala imádság alkalmából a pápa a Szent Ferenci-i pax et bonum-mal köszöntötte a Szent Péter teret megtöltő híveket, mindnyájukat Szűz Mária oltalmába ajánlva.

- A béke világnapja jó alkalom arra, hogy közösen elgondolkozzunk azokról a nagy kihívásokról, amelyeket korunk állít az emberiség elé. Ezek közül napjainkban drámaian sürgető a vallásszabadság kérdése – mondta. – M két, egymással ellentétes irányzatnak vagyunk tanúi. Mindkettő szélsőséges és negatív: egyrészt a laicizmus, amely háttérbe szorítja a vallást, hogy a magánszférába száműzze, másrészt a fundamentalizmus, amely éppen ellenkezőleg, mindenkire erőszakkal rá akarja kényszeríteni a maga vallását. Ahol ténylegesen elismerik a vallásszabadságot, ott tiszteletben tartják a személy méltóságát. Ekkor az igaz és a jó őszinte keresése révén megszilárdul az erkölcsi tudat, megerősödnek a társadalmi intézmények, a polgári élet. Ezért mondhatjuk, hogy a vallásszabadság a béke építésének kiváltságos útja – szögezi le.

Ezután arra buzdította a híveket, hogy ismét fordítsák tekintetüket a Mária karjaiban fekvő Jézus felé.

- A béke fejedelmét szemlélve megértjük, hogy a békét nem valósíthatjuk meg sem fegyverekkel, sem a gazdasági, politikai, kulturális hatalom révén vagy a tömegtájékoztatás eszközeivel. A béke az igazságnak és szeretetnek megnyíló lelkiismeretek műve. Isten segítsen bennünket, hogy az új évben ezen az úton haladjunk előre – fohászkodott a szentatya.

Az úrangyala elimádkozása után utalt rá, hogy 2011-ben emlékezünk az Assisiben megrendezett imavilágnap huszonötödik évfordulójára. A találkozót II. János Pál hívta össze először 1986-ban a békéért. XVI. Benedek bejelentett, hogy ezért októberben elzarándokol Szent Ferenc városába. „Meghívom a különböző felekezetekhez tartozó keresztény testvéreket, a világ vallási hagyományainak vezetőit, és gondolatban minden jóakaratú embert: csatlakozzanak ehhez a lelki úthoz, hogy megemlékezzünk elődöm történelmi gesztusáról, és ünnepélyesen megújítsuk minden vallás híveinek elkötelezettségét, hogy hitüket a béke ügyét szolgálva éljék meg” – tett hozzá, majd a pápa arra kérte a híveket, hogy kísérjék imáikkal kezdeményezését.

(Új Ember: 2011. jan. 9.)

Gyümölcsoltó Boldogasszony Napjára

Kedves Testvérek!

Szeretném néhány eseményre felhívni a figyelmeteket, szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot.

A Magyarországi FVR képviseletében március 11.-én néhányan látogatást teszünk Kárpátalján Majnek püspök atyánál és találkozunk az ott élő világi rendi testvéreinkkel is. Kérlek benneteket, kísérjétek imával utunkat, hogy minél több gyümölcsöt hozzon ez a találkozás.

Szeretettel hívlak benneteket március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, 18.30-tól „Megtalált kincs” címmel a Gellérthegyi Sziklatemplomba az életigenlésről tartandó közös elmélkedésre. A programot 20.00 órakor szentmise zárja, melyet Dr. Udvardy György püspök atya mutat be.( A Mária Rádió az eseményt közvetíti.) Szeretném, ha minél többen együtt imádkoznánk azért, hogy a Szűzanyához hasonlóan igent tudjunk mondani az életre, igent Mennyei Atyánk akaratára.
Azok, akik nem tudnak személyesen jelen lenni, szervezzenek saját plébániájukon ehhez kapcsolódó programokat, (lelki adoptálás, közös ima, virrasztás, szentségimádás stb.) vagy társuljanak a helyi plébánia által szervezett hasonló kezdeményezéshez.

Végül, de nem utolsó sorban, felhívom figyelmeteket, hogy még "itt az ideje a nevetésnek", "itt az ideje a táncnak". Vagyis, még tart a farsang. (Hamvazószerda: március 09. ) Használjátok ki ezt az időt közös vidámságra, mulatságra, mert ezzel is értéket közvetíthetünk a világnak. Megmutathatjuk, hogy lehet kultúráltan, önfeledten együtt vígadni, keresztény, ferences módon örvendezni.

Mindannyiotoknak sok szépet és jót, bőséges kegyelmet kívánok!
Testvéri szeretettel: Horváth Éva

Mountain bike

"A pillanatnak élni annyit jelent, mint
elengedni a múltat és nem várni a jövőt.
Tehát tudatosan élsz, annak tudatában,
hogy minden pillanat ajándék."
(Oprah Winfrey)

Élethelyzetem idézett fel bennem egy régi régi történetet.
Ha nem untatlak, elmesélem:
Falun éltem, gyermekvárosban dolgoztam pedagógusként.
Feleségemmel, az előző házasságából született fiúcskát, Lórántot neveltük nagy szeretettel.
Lóri születésnapja mindig kiemelkedő eseménye volt a családnak.
Éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy mindenünk meglegyen.
„ Ha kell, lopok, csalok, hazudok ezért!”
Vallottam.
Elhatároztuk feleségemmel, hogy fiacskánkat egy csillogó, villogó mountain bike- al lepjük meg.
A szomszéd kisvárosban találtunk rá, a legmegfelelőbbre.
Elérkezett a születésnap estéje.
A kerékpárt dísz csomagolásban pántlikáztuk fel.
Magam, egy használt, ütött, kopott kerékpárt használtam.
Boldog volt a család.
Azután az örömbe üröm vegyült.
Napokig nem láttam a kerékpárt.
Elromlott, de megjavíttattam.
Nyugtatott Lóri.
Kiderült, eltörött a váz, Lóri meghegeszttette a műhelyben.
A csillogó festés tehát megsemmisült.
Nem baj, úgysem tetszett, mondta fiacskánk.
A gazdaboltban vásárolt Neolux festékszórót, és átfestette.
Máris matt, sötétkék, megfolyt színű lett a csodakerékpár.
Ő örömmel hajtotta, bennem egy világ dőlt össze.
Ennyit ér az ajándékom?
Most az életem akarom odaajándékozni valakinek.
Nem járok- e úgy, mint az a kerékpár?
Ütött, kopott életemet már nem tudom átfesteni.
Vajon lesz becsülete, az ajándékomnak?

Októberben három új szenttel gazdagodik az egyház | Magyar Kurír

Októberben három új szenttel gazdagodik az egyház | Magyar Kurír

Dailymotion - JÉZUS SZERETETE - HET ANGYALT KÜLDÖK Neked - KT - a Music video

Dailymotion - JÉZUS SZERETETE - HET ANGYALT KÜLDÖK Neked - KT - a Music video

Ferences irodalom

Dizionario Francescano:

Öröm, boldogság, humor

„Az egész ferences lelkiséget elönti egy élő boldogság; boldogság és nem vidámság amiben valami gyerekes és zajos is, és nem is öröm, ami intenzivitása miatt nem tarthat sokáig; a boldogság és a vidámság úgy vannak egymással, mint Assisi horizontja Nápoly horizontjával; és úgy van az örömmel mint a spoletoi völgy színei az alpesi völgyek színeivel.
A boldogság az élet ferences felfogásának kifejezése” írta A. Gemelli, 1942-ben, a Ferencesség című könyvében.
Szent Ferenc jelleme

A három társ legendája az mondja Szent Ferencről, hogy élt „egésze más szellemben, mint atyja, mert hasonlíthatatlanul bőkezűbb volt nála. Mivel élt-halt a mókáért és a dalért” (3Társ 2). Nagyon könnyű tehát Ferenc boldogságáról beszélni, amely az élet legkülönbözőbb körülményei között mutatkozott meg, a szegénység, az alázat, a szenvedés megtapasztalásának közepette, az élet különböző küzdelmeiben és a halálban, a kegyelem befogadásában és a szeretet lendületében. Sokkal nehezebb az okait magyarázni, amelyek végső soron valószínűleg egyetlen egyben összefoglalhatók, látván, hogy a ferences boldogság biztosan ugyanazt az egyszerűséget bírja, amit Ferenc maga.



A megtérés: az értékek felcserélődése
A megtérés bár kétségtelenül az értékek felcserélődése, mégsem változtatta meg Ferenc személyiségét.

Így az ő érzelem világa ugyanolyan élő maradt, mint előtte, de egyesült a szenvedésideállal, amely, hála az Úr kinyilatkoztatásának mindig egyre biztosabban megerősödött.

Egy nap, Montefeltro kastélyában, prédikációt tartott az ott összegyűlteknek, egy trubadúr versről: „Olyan nagy a jó, amit várok, hogy minden fáradtság kedvemre van” (Fioretti). Az a jó, az a legfőbb jó Ferenc számára nem egy elvont idea, hanem Jézus Krisztus, az élő Isten, akinek hallotta a hangját, akit látott a San Damianoban felé hajolni. Ferencet immár teljesen magával ragadta Krisztus Jézus. És elkezdődik jellemének különböző vonásainak egyesítése. Az ő érzelemvilága a feje tetejére ált: „míg bűnökbe éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.” (Végrendelet 1-3).

Az ő tettre készsége rögtön megvalósít mindet, amit Krisztus kinyilatkoztat neki: „Utána egy kevés ideig még vártam, azután elhagytam a világot.” (Végr 3). Az ő természetessége, spontaneitása, Jézus és mindazok felé irányítja, akikben Jézus fedezi fel. Immáron új szemmel látja az egész teremtett világot.

Ő, aki nem viselte el az ellenmondást, örvendez, amikor bolondnak nevezik: „”A nagy Király hírnöke vagyok. Mi közötök hozzá?” Erre a rablók megragadták, és sűrű ütlegek közt egy hóval telt mély árokba taszították. „Így, nyugodj itt, te paraszt hírnöke Istenek”” (1Cel 16). Ambiciózusosan törekedett a hírnévre, most már csak a szegénységre és alázatra vágyódó. „És akik jöttek, hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt, amijük csak volt, a szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és alsóruhával. És nem akartunk többet birtokolni, Mi, klerikusok a többi klerikushoz hasonlóan mondtuk a zsolozsmát, a laikusok pedig a Miatyánkot mondták. És igen-igen szívesen időztük a templomokban. Tanulatlan emberek voltunk, és mindenki alárendeltjei” (Végr). Nem kereste most már a finom szöveteket és az értékes öltözéket: „Amikor látta a legkülönbözőbb ételekkel megrakott fazekat, először megborzadt, de azután erőt vett magán, és Istenre emlékezve élvezettel fogyasztotta el a kotyvalékot.” (2Cel14) Immáron az ő jósága gyengédséggé lett: „milyen gondos szeretettel kell kinek-kinek szeretnie lélek szerinti testvérét” (2Reg 6,8). Most már többet számít a cselekedet, mint a tudásvágy: „A tudományban járatlanok ne törjék magukat tudományok után, hanem ügyeljenek, hogy mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr lelkének és szent működésének birtoklására,” (2Reg 10, 7-8). És így vált mindig egyszerűbbé lelke és nő a boldogsága.


3. Jézus Krisztus, a boldogság forrása

Ferenc boldogsága vibráló, élő. A páncélokról és a harci eszközökkel teli teremről szóló álma után Ferenc lelkesen kell fel. A megtérése után, egy napon mialatt az isteni irgalmat ostromolta, az Úr megértette vele, hogy nem sokára tudatni fogja mi is a szándéka. E kijelentés hallatára… eltelt örömmel” (3Társ 13).

Ferenc érzelmeinek központjának megváltozása legjobban a leprásról szóló epizódban látható: „Ferenc a világ összes szerencsétlenjei és nyomorékjai közt a leprásoktól irtózott legjobban. És íme, egy napon, mikor Assisi határában lovagolt, éppen egy leprás jött vele szemben. Bár agy undort és félelmet érzett magában, mégis, nehogy a kapott parancs és a tett eskü megszegőjének tűnjék fel, rögtön leszállott a lováról, és odalépett hozzá, hogy megcsókolja. Mikor azután a leprás alamizsnát kérőleg feléje nyújtott kezét, nemcsak a pénzt adott neki, hanem csókot is nyomott a kezére. Utána rögtön lóra pattant, figyelmese ide-oda tekingetett, s bár miden irányban nyílt mezőség tárult eléje, és látását semmi sem gátolta, a leprást sehol sem tudta többé felfedezni. Csodálkozással és örömmel eltelve néhány nap múlva tudatosan megismételte az esetet: odament leprások telepére, mindegyiknek pénzt adott, s mindegyiket kézen és szájon csókolta. Így a keserűt édesbe vette, és férfiasan készült a további parancsok teljesítésére.” (2Cel 9).



Az Úr akaratának keresése közben „a legbensőbb hévvel hívta segítségül az ÚR irgalmát, megmutatta neki az ÚR, mit kell cselekednie. Ettől kedve olya szertelen öröm töltötte el, hogy nem tudott fölötte uralkodni, és így egy s más akarata ellenére is eljutott az emberek fülébe” (1 Cel7).

Miután társai akadtak, Ferenc az Úrhoz fordult, hogy mit kell tennie. Az imádság után, visszatért a testvérek közé és örömmel eltelve azt mondta: „Erősödjetek meg, kedveseim, és örvendjetek az Úrban! Ne szomorkodjatok azon, hogy keveseknek látszotok, és ne csüggesszen el benneteket se az én, se a ti egyszerűségetek”
(1 Cel 27).

Ahogy Celano mondja: „az ÚR valóban Szent Ferenccel volt: bárhova ment, mindenütt kinyilatkoztatásokkal örvendeztette és jótéteményekkel sarkallta őt” (1 Cel 33).

Ferenc maga, aki saját tapasztalatát átnyújtja nekünk a Meg nem erősített Regulában „Minden jót a fölséges és hatalmas Úristennek adjunk vissza, és ismerjük el, hogy minden jó az övé; neki adjunk hálát mindenért, akitől minden jó származik.” (17,17).

A teremtett világ és az élet élvezetének, élvezésének igazi feje tetejére fordítása történt. De pont ez a fejtetőre állítás, ami Ferenc boldogságának oka. Az ő lelki tapasztalata olyannyira bele süllyedt a mindennapi életbe, a mindennapok alázatos és apró cselekedeteinek szövetébe, hogy a gyökerei és lényege úgy egyesültek vele, mint lélek a testhez, hogy egy élő egységet alkot. Azt mondhatjuk, hogy Ferenc olyan módon egyesített volt önmagában, hogy egy olyan jelenlétet valósított meg Isten és mások számára, hogy olyan átláthatóvá vált mások számára, mint amilyen Isten számára volt. Ebben az értelemben a boldogság nem más, mint az újra feltalált szabadság.




Dr. Dienes Valéria: Az ima

Szent tárgy… sokszor halljuk a vádat érmeink, keresztjeink, rózsafüzéreink miatt: fétisek, totemeitek vannak. Tegyük fel hát a kérdést: mi a különbség a pogány fétis és a katolikus kegytárgyak között? A fétis oly tárgy, mely mágikus erőt bocsát ki magából. Viselőjének hite szerint saját erejéből taszít el minden veszedelmet. Van gyengébb és erősebb fétis. Egyik legyőzheti a másikat, egyik többet tesz, mint a másik. A katolikus szenttárgy semmiféle erővel nem bír. Valaki azt imádkozta, hogy áldása legyen azon, aki azt viseli vagy lakásába viszi, s ennek az imának teljesedésében rejlik az értéke. Álld meg Uram, azt az embert, aki ezt az érmet gyertyákat, e rügyező gallyakat beviszik. – Nem a tárgy anyagi mivolta szent, azzal nem történik semmi. De szent az ima, amelyet felette mondtak, szent ígéret, mely az imához fűződik, és szent a hit és az áhítat, mely az ilyen imatárgyakat magához fogadja. A szentelés tehát ima-akció, és tartalma, hogy könyörgésével erőszakot akar tenni Isten országán, lokalizálni akarja Isten szándékait oda, ahol e tárgyak lesznek, s ezeket az imaértékeket e tárgyakon át az emberek közé szórni.

A szent tárgyakon lévő imaérték tehát nem a tárgynak tulajdonsága, hanem a tárggyal kapcsolatos lelki érték. Nincs bűvkörük, nincs mágikus erejük, ezért a katolikus szentelmény és a pogány amulettek között világ tátong, oly szakadék, mint a vak babona és az áttisztult imádság között.

Ahol valaki szent gondolatokat gondolt, szentelményeket élt, az a hely áldott hely.

Meg van áldva, mert ima hangzott el ott, áldó élet lelkendezett ott, s nem lehet elvenni attól a helytől azt a tényt, hogy az az imaélet ott végbement. Szent Lőrinc tüzes rácsán félelmetes lelki erők játszották tusájukat. Szent Margit szigetéről soha el nem sodorható Szent Margit múltja, s aki elmegy oda megkeresni, rátalál. Lourdes-ot feldúlhatják vad embercsordák, de Mária jelenéseinek emlékét nincs hatalmuk elvinni onnan. Wartburg lehet akárkié, de Erzsébet lelkének imaemlékeit ott várják az odatévedt imádkozók.

Isten akarja, hogy a szent helyeket keressük, csodákkal hív meg nagy lelki vendégségekre, szent emlékeken bővebben osztogatja a kegyelmeit. Miért szent a hely? Mert ima tette szentté, s mert az ott elmondott és átélt imák folytatásra várnak. Lehet egy helyet, vidéket, templomot átimádkozni. Püspöki ajkakról hallottam egy templomszentelés után:
„Mi megszenteltük a templomot; de még hátra vannak a szentelésből a hívek imái”. A szent hely tehát újabb imatartalmakat kínál.

Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 2010. 19-21 oldal.

Márciusi meghívó

Vidáman hullámzik a nevetés tánca,
kisimul az arcunk minden apró ránca.
Szemünk mosolyától vidámul a lelkünk.
Mindennapok gondját könnyebb elviselnünk.
Aki nem jön közénk az magára vessen!
De legalább néha Önmagán nevessen.
Óvja egészségét napi kacagással,
ha velünk nem nevet, hát nevessen mással!

Ám ha eljössz közénk, nevetni is könnyebb,
itt annyit kacaghatsz, - kicsordul a könnyed.
Eltehetsz belőle nehezebb napokra,
s huncutságért sem áll senki a sarokba.
Gyere el, életed próbáld szebbé tenni!
Engedd lelked élni, vidáman nevetni!


2011. március 4-én, pénteken 18 órakor tartjuk, a következő Hahota Jóga Klubfoglalkozásunkat az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház első emeletén, a 116-os teremben (1042 Budapest, István út 17-19). A foglalkozás kb. 45-50 percet fog igénybe venni. A részvételi díj 1.000 Ft.

Amire szükséged lesz:
Könnyű, laza ruházat, amiben jól érzed magad (pl. melegítő), váltócipő, mert a terembe csak ezzel léphetsz be, és feltétlenül hozz magaddal egy üveg ásványvizet, mert bár a hahota jóga nem megerőltető fizikailag, ugyanakkor jelentős folyadékveszteséggel jár. Örülünk annak is, ha pozitív, kellemes hangulatban érkezel, aminek fokozásáról igyekszem gondoskodni. Kérlek, a foglalkozás előtt, legalább 10 perccel érkezz meg, hogy legyen időd kényelmesen átöltözni, és a kezdéskor már ott lehess.



Nevess, vagy lövök!

Hogy addig is legyen min nevetni:

A szerencsére bízza:
- A férjem minden este feldob tíz forintot, hogy menjen-e a kocsmába vagy sem. Ha fej, akkor megy.
- És ha írás?
- Akkor még egyszer dob!

Egy kis óvodás panaszkodik:
- Apám japán, anyám kínai, én meg már alig látok!

Szintén az óvodában:
- Mondd csak kislányom, te kínai vagy?
- Nem, csak ma reggel apukám kötötte meg a copfom...

Meggyónt a paraszt, a pap feloldozza, és rendel öt Miatyánkot penitenciának.
A paraszt elköszön:
- Viszontlátásra, atyám!
- Szervusz, fiam.
- Viszontlátásra, atyám!
- Szervusz, fiam.
- Viszontlátásra, atyám!
- Mondd, fiam, te bolond vagy? Minek köszönsz annyiszor?
- Látja, atyám, háromszor köszöntem, és már hülyének néz. Mit fog szólni az Úristen öt Miatyánkhoz?

Kovácsné szidja lányát, mert egy szegény emberhez ment feleségül.
– Te vagy az oka, hogy ilyen nyomorban élünk, hogy még egy vendéglőbe sem tudunk elmenni.
A lány közbeszól:
– De mama, hiszen te is szegény emberhez mentél feleségül!
Kovácsné elvörösödve ordítja:
– Annak is te vagy az oka!

Szeretettel várlak (március 4-én, pénteken 18 órakor) a Hahota Jóga Klubba.
Ha bármilyen kérdésed van, küldj egy e-mail-t!
Üdvözlettel:
Aranyosi Ervin

II. János Pál boldoggáavatásának ünnepén | Magyar Kurír

II. János Pál boldoggáavatásának ünnepén | Magyar Kurír

Emlékezés a romagyilkosságok áldozataira

A Pest megyei Tatárszentgyörgy cigánysorán 2009. február 23-ára virradóra az elkövetők az utca utolsó házára gyújtópalackokat dobtak, majd a tűz elől menekülő emberekre sörétes fegyverekkel rálőttek. A támadásban a 27 éves családfő, Csorba Róbert és ötéves kisfia életét vesztette, a szülők hatéves kislánya súlyosan megsérült.

A gyanú szerint a támadás a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat része volt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást, a támadások hat halálos áldozatot követeltek.

A tatárszentgyörgyi gyilkosság évfordulója alkalmából kedden gyertyagyújtást és néma megemlékezést tartanak a budapesti Szent István-bazilika előtt, majd az áldozatok emlékére szentmisét mutatnak be. A Beszélő Tatárszentgyörgy kiáltó éjszakája címmel felolvasóestet rendez, amelyen a folyóirat szerzői, költők, értelmiségiek emlékeznek a történtekre.

Az ország több kisebbségi önkormányzata szintén megemlékezést szervezett saját településén. Az Országos Cigány Önkormányzat volt elnöke, Kolompár Orbán megemlékezést hirdetett az érdekképviselet Dohány utcai épületébe, de - mint azt az MTI-nek hétfőn elmondta - mivel az épület bejárata mellett, a romagyilkosságok áldozatainak még 2009 novemberében állított emléktáblát az OCÖ új vezetése "eltüntette", szintén a bazilika előtt, majd a Nehru parton, a roma holokauszt emlékművénél kívánnak emlékezni a két áldozatra.

Múlt vasárnap a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség békásmegyeri Megbékélés Háza Templomában rendezett megemlékezést: nappali virrasztást tartottak Csorba Róbert és kisfia emlékére, beszédet mondott Iványi Gábor metodista lelkész, igét hirdetett Donáth László evangélikus lelkész.

Daróczi Ágnes, a Phralipe Független Cigány Szervezet alelnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: a tatárszentgyörgyi özvegy a gyermekeivel még mindig a szüleinél kénytelen lakni, ugyanis a biztosítótársasággal perben állnak, mert a támadás során kiégett és lakhatatlanná vált épület után szerintük méltánytalanul alacsony összeget fizetett a biztosító.

Hozzátette: a tavaly elindított és az idén is folytatódó, a német Zentralrat Deutscher Sinti und Roma és a hazai Phralipe által indított nemzetközi újjáépítési akció keretében a szülők házát felújították, komfortosabbá tették, így Csorba Róbert özvegye ott lakik gyermekeivel, amíg számukra új otthont nem tudnak biztosítani.

Daróczi Ágnes közlése szerint Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár segítségével a magyar kormány is csatlakozott akciójukhoz, egy meghívásos pályázat keretében a támadássorozat által érintett családoknak kívánnak segíteni, konszolidált lakáskörülményeket szeretnének nekik biztosítani. Tatárszentgyörgy mellett eddig Tiszalökön és Kislétán végeztek felújítási munkálatokat, míg az idén négy családnak akarnak segíteni, elsősorban Piricsén és Alsózsolcán, ehhez építőipari cégek felajánlásait várja a Phralipe - mondta.

Az NNI kilenc, romák sérelmére elkövetett bűncselekmény ügyében folytatott eljárást: az elkövetők 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfi és 5 éves kisfia vesztette életét.

A bűncselekmény-sorozat elkövetésével gyanúsított négy férfit 2009. augusztus 21-én, mintegy három héttel a Szabolcs megyei Kislétán történt gyilkosság után, Debrecenben fogták el. A feltételezett elkövetők azóta előzetes letartóztatásban vannak, büntetőügyük tárgyalása márciusban kezdődik meg a Pest Megyei Bíróságon.

A négy gyanúsított 9 helyszínen intézett támadást romák ellen; a vád szerint összesen 78 lövést adtak le, 7 helyszínen összesen 11 Molotov-koktélt dobtak el. A bűncselekmények következtében hatan meghaltak, öten életveszélyesen megsérültek, és a nyomozók szerint összesen 55 ember testi épségét veszélyeztették a gyanúsítottak.

A támadássorozattal gyanúsítható K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt - a többi között - előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve és 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettével vádolja az ügyészség.
Forrás: ZIP

Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény
Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié

Hogyan jutunk közelebb Istenhez és egymáshoz

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, három év kihagyás után, januártól ismét folytatja az Avvenire című olasz napilapban „Reggeli gondolatok” sorozatát. „Nem oldhatom meg életed összes nagy problémáját. E sorok olvasója számára csak útitárs lehetek, aki ugyanazokat a fájdalmas vagy örömteli tapasztalatokat éli át, ugyanolyan kérdései vannak, kétkedik, fél, remél, olykor talán el is keseredik. Igaz: „nem vagyok nagy dolog”, ahogy a Reggeli gondolatok sem az. De igyekszem veletek együtt „mindaz lenni, ami csak lehetek” – írja saját maga a sorozat újraindulásakor. Az alábbiakban egyik írását közöljük:
Képzeljetek el egy földre rajzolt kört. A kör a világ, a középpontja pedig Isten. A sugarak az emberek útja: minél inkább előre haladnak, annál közelebb jutnak Istenhez, és közelebb kerülnek egymáshoz is. És fordítva. Talán Gázai Dorotheosz az első századok szerzetese is rajzolt egy ilyen kört a sivatag porába, akitől ezt a kifejező mértani hasonlatot vesszük.

A gondolat nagyon egyszerű: az emberek minél közelebb kerülnek Istenhez, annál szolidárisabbá válnak egymással. És minél nagyobb lesz közöttük a szeretet, annál közelebb találják magukat Istenhez. Persze, az a veszély is fennáll, hogy visszafelé, azaz kifelé megyünk a sugáron, és így megszakad az Istennel és az emberek egymással való találkozása.

A valódi hit az egység forrása, nem a megosztottságé. Szent János szavaival élve: aki szereti a felebarátot, az szereti Istent is, és fordítva. A későbbi svájci teológus, Hans Urs von Balthasar eleveníti fel ezt a hasonlatot A búzaszem (144) című kötetében. Így ír:

„A petárda olyan mint egy tűzcsóva, amely sebesen száll az ég felé. Eléri a repülés végpontját, (az elragadtatás pillanatában) felrobban, és ezer szikra száll az égből villámgyorsan a föld felé. Isten küld vissza téged ezer darabra szakadva a testvéreidhez.”

Igen, az igazi misztikus élmény Isten végtelensége felé tár ki téged, de nem hagy ott függőben a fényben. Visszaküld a testvérekhez, a történelembe, a földre. Ha már tűzzé váltál, meleget adhatsz; ha már szikra lettél, világíthatsz; ha már átalakultál Istenben, egy kis pontnyi fénnyé válsz, mely ezer felé árad, hogy elérje az oly sok emberben lévő sötétséget és fagyot. Az Isten iránti szeretet nem valós, ha nem jelent szeretetet a testvérek iránt is.

Magyar Kurír

Ady Endre: Szeretn�m, ha szeretn�nek

Böjte Csaba: A házasság nyilvános szerelmi vallomás

Lőrinc barát bőrébe bújt néhány órára Böjte Csaba. A kulisszák mögött segítette a fiatal színészeket szerepük hitelessé tételében, miközben maga is belekóstolt a színház világába.


A Rómeó és Júlia bemutatójára készül a Vígszínház. Shakespeare legismertebb művét sokan feldolgozták, számos művész tudhatta már magáénak Rómeó, Júlia vagy Mercutio szerepét. De kevés ferences rendi szerzetes mondhatja el magáról, hogy Lőrinc pap bőrébe bújhatott, ha máshol nem is, legalább a ku­­lisszák mögött. Ebbe a különös helyzetbe került Böjte atya.

A leghíresebb erdélyi ferences atya, aki jó néhány határon túli magyar kisgyermek sorsát mentette meg árvaházaival, Eszenyi Enikő meghívására járt Budapesten. – Nagy élmény volt a színészeket látni egymás között, a nézők nélkül. Megosztották velem az élményeiket, titkaikat, én pedig beszélgettem velük a házasság és a szerelem témájáról. Elmondtam nekik, hogy a házasság egy nyilvános szerelmi vallomás. Fontos, hogy a két szerelmes a házasság révén egymás családjának is a tagjává válik, ezért ennek a cselekedetnek egységesítő ereje van – magyarázta Csaba testvér, aki maga is számos, tinédzserek között fellobbanó szerelem tanúja lehet a keze alatt nevelkedő gyermekek életében.

Az atyától megtudtuk: nagyon kedveli a klasszi­kus drámákat, mert azok tömören, egységesen fejtenek ki örök érvényű értékeket. A karizmatikus pap meghívására júliusban Erdélybe látogatnak a színészek, és egyhetes színházi tábort tartanak Böjte atya pártfogoltjainak.

Karol Wojtyla: Szerelem és felelősség

Karol Wojtyla könyve először 1960-ban jelent meg. A Kairosz Kiadó által 2010-ben kiadott kötetben olvasható tanulmányok azokat az előadásokat tartalmazzák, melyeket 1958-59-ben tartott a lublini katolikus egyetem etika professzoraként.
A szerző elismeri: vannak, akik úgy vélekednek, hogy a házasságról csak azok nyilatkozhatnak, akik maguk is házasok, a nő és a férfi közötti szerelemről pedig csupán olyan személyek, akik maguk is átélik ezt. A cölibátusban élő papoknak, teológusoknak tehát nem lehet sok mondanivalójuk ebben a témában. Ám Karol Wojtyla rámutat: a lelkipásztorok hivatásuk gyakorlása közben olyan sűrűn találkoznak ezekkel a problémákkal, mégpedig különféle szituációkban, hogy ezekből másfajta tapasztalatot merítenek, mint a benne élők, „kétségkívül sokkal közvetettebbet és idegenebbet, ugyanakkor sokkal szélesebb körűt.”

A későbbi II. János Pál pápa több mint negyedszázados pontifikálásának egyik meghatározó tanítása volt, hogy kivétel nélkül minden egyes embert megillet méltóságának a tiszteletben tartása, a fogantatástól kezdve a földi halál pillanatáig. Ugyanígy, már egyetemi professzorként és fiatal püspökként a férfi és a nő szerelmét elemezve figyelmeztet: a szerelem csak akkor válik valóban két ember közötti harmonikus kapcsolattá, amelyet meghatároz a szeretet és egymás feltétel nélküli elfogadása, ha felemelkedik a személyi méltóság igenlésének szintjére, „úgy a szerelem alanyának tekintetében, mint annak tárgyának a viszonyában, mégpedig mindenben, amiből ez a méltóság kinő.” A férfi és a nő szexuális kapcsolatát illetően Wojtyla hangsúlyozza, hogy „csak a szerelem zárhatja ki az egyik személynek a másik által történő kihasználását. A szerelem nem lehet használati tárgy, hanem csak a szeretet tárgya, mindkét fél részéről… A szerelem… egyes személyeknek az ugyanahhoz a jóhoz fűződő kölcsönös kapcsolatuk révén jöhet létre. Ezt a jót célként választják, és annak rendelik alá magukat. A házasság ennek az elvnek az egyik megvalósítási területe.” Ez a jó – közös – cél a házasság esetében a gyermeknemzés, az utódok, a család, egyúttal a két személy együttélésének a házastársi közösség összes területén érvényesülő, szüntelenül növekvő érettsége.

Wojtyla egyik alapgondolata, hogy a személy – külön kihangsúlyozza, hogy más nemű egyén – egy másik személy számára „nem lehet csak a célhoz szolgáló eszköz, amit a szexuális öröm vagy élvezet nyújt… A házasság nem korlátozódhat csak a fizikai közösülésre, ahhoz egy érzelmi klímára is szükség van, amely nélkül az erény – a szerelem és a tisztaság erénye – nehezen valósítható meg.” Azt, hogy a férfi a nőt – vagy fordítva – ne csak szexuális tárgyként használja, a szeretet zárja ki, ami nem csupán testi, de lelki dimenzióba is emeli a férfi és a nő kapcsolatát. Test és lélek között ugyanis szoros kapcsolat van, összefüggésben a teremtéssel: „A férfi és a nő szexuális kapcsolata alapvetően testi kapcsolat, aminek viszont ugyanúgy lelki szerelemből is kell fakadnia. Amikor pedig egy új ember fogantatik, egy új lélek is fogamzik… Az emberi lény ezáltal – amint az Egyház is tanítja – magának az Istennek a műve. Ő teremti ennek a lénynek a szellemi és halhatatlan lelkét, amelynek a szervezete egy férfi és egy nő testi kapcsolatának következményeképpen kezd létezni. A testi kapcsolatnak személyek szerelméből kell fakadnia és abban kell teljes fedezetének is lennie.” Wojtyla püspök a szexuális ösztön tulajdonképpeni célját az utódnemzésben jelöli meg, „ami… a férfi és a nő számára egyúttal a szerelem alapanyagát is nyújtja…. A férfi és a nő házasságon belüli nemi élete csak akkor rendelkezik a személyes egyesülés teljes értékével, ha az a szülői hivatás lehetőségének tudatos elfogadását is tartalmazza.” Ám a krakkói püspök tisztában van azzal, hogy a házastársi nemi élet a kölcsönös odaadó szerelemből ered, „és abból is kell erednie. Arra a szerelemhez, nem pedig csak az utódnemzéshez van szükség.”

Karol Wojtyla kiemeli: a Teremtő, megadva a férfinak és a nőnek az értelmet, azt a lehetőséget, hogy tudatosan dönthetnek saját cselekedeteikről, azt is biztosította számukra, hogy „önállóan válasszák ki azt a célt, amelyhez a nemi élet természetes úton vezet. Ott ugyanis, ahol két személy bizonyos jót közös célként választhat, ott létezik a szerelem lehetősége is. A Teremtő tehát nem használja fel a személyeket teremtő hatalmának eszközeként, hanem feltárja előttük a szerelem különös megvalósításának lehetőségét. Az már az ő dolguk, hogy a nemi életüket a szerelem szintjére, az egyénnek megfelelő szintre emelik-e, vagy megelégednek annak alacsonyabb szintjével.”

A szerző arra is rávilágít: a Teremtő akarata „nemcsak az, hogy a fajt a nemi élet útján fenntartsa, hanem hogy azt az emberhez méltó szerelem tartsa fenn. A Teremtő akaratának ilyen értelmezésére késztet minket az evangéliumon keresztül, ami a szeretet parancsolatának a tartalma… A házasság összes céljának megvalósítása egyben a szeretetnek mint erénynek a megvalósítása is kell, hogy szolgáljon, mivel a szeretet csak mint erény felel meg az evangéliumi parancsolatnak, valamint az ebben a parancsolatban foglalt perszonális normának. Az a gondolat, hogy a házasság céljai a perszonális elvre való támaszkodás nélkül is megvalósíthatók, alapjában véve nem lenne keresztény, mivel ellentétes az evangélium alapvető etikai posztulátumával.”

A kötet szerint Karol Wojtyla szükségesnek tartotta a nemi életre való folyamatos nevelést is, melynek legfontosabb pontjának minősítette, hogy az egyénben alakuljon ki az a meggyőződés, hogy „a másik személy fontosabb nálam. Az ilyen meggyőződés nem jelenik meg hirtelen, a semmiből, a testi közösülés során. Az kizárólag a szerelem nevelésének integrális következménye lehet. A nemi élet maga nem tanít a szerelemre, de a szerelem – ha igazi erény – azzá válik a házastársak nemi életében is. Csak akkor teljesít megfelelő szolgálatot a ’szexuális képzettség’: annak nevelése nélkül inkább csak kárt okoz…” (Kairosz Kiadó, 2010).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kaplonyi Barátok: A szeretet ára te magad vagy

Érdemes lenne egyszer abból a szempontból elolvasni az evangéliumokat, hogy az Úr Jézus hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen akarta követői szívébe vésni, hogy a „legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13). Az a szeretet, amely elsősorban nem abban áll, amit Ady Endre így fogalmazott meg az ő versében: „szeretném, hogyha szeretnének”, hanem a türelemben, megbocsátásban, udvariasságban, másokra való odafigyelésben, a szükségben lévő megsegítésében és az áldozatvállalásban megnyilvánuló szeretet.
Kt. Az igazságosság elve szerint mindenkinek azt kell megadnunk, ami neki jár. Látszólag tehát elég a jót jóval viszonozni, de ha valaki ellenségként kezel minket, annak nyugodtan visszavághatunk, s viszonozhatjuk a rosszat, alkalmazván a „szemet szemért, fogat fogért” - elvet.
Az ószövetségi törvény, látszólag megengedte ezt, Krisztus új törvénye viszont már nem. A szeretet törvényét helyezi az igazságosság mellé, amely minden helyzetben megköveteli a szeretetet és a türelmet.
A korunkban is szerte a világban tapasztalható erőszak és háborúk azt mutatják, hová vezet, ha az ember csak a maga igazát hajtogatja. Ha az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás, akkor még jó, hogyha csak fogat fogért, szemet szemért követel, és nem üti agyon azt, aki kiverte a fogát, vagy kivájta a szemét. Ha az igazságossághoz nem párosul a krisztusi szeretet, akkor természetes, hogy verseng, irigykedik, gyanakszik, bosszút forral, s örül rosszakarója kárán.
Ne feledjük, a rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a szeretetre, a megbocsátásra, ha nem veszik, ha nem vesszük komolyan a Krisztus által meghirdetett szeretet parancsát.
Óriási dolog a szeretet, a legnagyobb a földön, s a mennyországban is, ahogy Pál apostol fogalmaz: „Addig – a színről színre látásig – megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet” (1 Kor 13.13).
Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a világ számára nem az lesz a szinte kényszerítő erejű bizonyíték Krisztus istensége mellett, hogy az égen feltűnik az Emberfiának jele, hanem hogy a keresztények szeretik egymást. S ez az egyetlen hiteles tapasztalatunk Isten belső, szentháromságos életéről és az üdvözültek túlvilági boldogságáról is.
A szeretet annyira Isten életének lényege, hogy nem eszköz, hanem végső cél. Még annak sem lehet eszköze, hogy vele kicsikarjam testvéremtől szeretetem viszonzását. Éppen ez az, amiért azt mondja Jézus, hogy a kölcsönös szeretet nem érdemel jutalmat, hiszen ha szeretetem viszonzásra talál, az maga a legnagyobb jutalom.
De szeretnünk kell akkor, is, ha nem kapunk viszonzást. Sőt, Jézus parancsa, amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszban: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket…”
Az ellenségszeretet kemény követelményének hallatán fogalmazódik meg bennünk a kérdés: lehet-e, képesek vagyunk-e az ellenséget szeretni?
E kérdéssel kapcsolatosan mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a szeretet három módon valósítható meg. A szeretet legalacsonyabb szintje a testi szépség és az érzelmek kiváltotta vonzalom. Ennél magasabb rendű az a magatartás, amelynek lényege a másik személyes értékeinek megbecsülésében és kedvelésében áll. A szeretet legmagasabb szintje azonban a másik ember szabad létének és istenközelségének az akarása. A Szentírás görög szövege a szeretetnek ezt a fajtáját az agapé szóval jelöli. S amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, erre az agapéra gondol. Azt hirdeti, hogy a tanítványnak mindent meg kell tennie azért, hogy embertársát /adott esetben ellenségét/ közelebb vigye Istenhez. Az agapé, vagyis az embertársat imával, türelemmel és megbocsátással segítő szeretet, az ellenség szeretet, abban az esetben is megvalósítható, ha érzelmeink tiltakoznak ellene.
Simone Weil a neves gondolkodó írta egyszer ezzel kapcsolatosan: „Kilépünk a világból, mint kiscsirke a tojásból, és odaszállunk az Isten mellé. Őmellőle, vele együtt nézünk le a világra. Akkor tudjuk szeretni”. Nincs ennél nagyobb igazság: Jézus is így nézte, így szerette a világot. És a világon az embereket, minden embert, kivétel nélkül. Mert ismerte az Isten szívét. Tudta, hogy „hajunknak egy ősz, hulló szála - följegyzett bú nála”. Tudta, hogy az „uraknak Ura” „ős szerelem” (Ady); és szeretett az Isten szívével.
Ha valaki nem képes kiröpülni a világból, az Isten mellé telepedni, az Ő szemével nézni és az Ő szívével szeretni a világot, akkor köröket kezd rajzolgatni maga köré, és beosztogatja az embereket: aki beleesik a körbe, az felebarát; aki nem, ahhoz vagy nincs közöm, vagy ellenség. Felebarát a család; felebarát a baráti kör, felebarát az érdektárs; felebarát, aki szimpatikus; felebarát a tisztességes ember; felebarát, aki osztja politikai nézeteimet, kiszolgálja egyéni érdekeimet; felebarát, akin uralkodni tudok jótéteményeimmel; stb.
Addig, amíg én maradok a központ és magam köré húzom a köröket, nem ismerem az igazi szeretetet, nem ismerem az Istent. Az igazi, az agapéval jelölt szeretetnek korlátja, határa nincs. Mert az Atyaisten mellől nézi a világot, és az Isten szeretete határtalan. Ha csak egyvalakit is kizárok, már nem valódi a szeretetem. Mert a valódi szeretet egybeforrás a teremtően, feltétel nélkül szerető Isten szívével. Nem naiv idealizmus és álmodozás ez. Senki oly élesen nem látta az emberek rosszaságát, mint Jézus. Látta, szenvedett miatta, és mégis jó volt hozzájuk. „Hiszen az Isten is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz” (Lk 6,35) – „föl kelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek”(Mt 5, 38-48).
Tehát az első kérdésre válaszolva: lehet szeretni az ellenséget, sőt képesek vagyunk az ellenség szeretetre, hiszen Isten gyermekeiként megkaptuk a Szentlelket, és így részesedtünk a Szentháromság belső életéből. Jézusunk önként vállalt kereszt áldozatában és a kereszten ellenségeiért végzett imájában pedig olyan leckét kaptunk, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Nem mondhatjuk tehát, hogy nem tudom, nem bírom, képtelen vagyok rá. Valljuk be őszintén: nem akarjuk szeretni az ellenséget. Ugyanis a szeretet ezen a szinten elhatározás kérdése. Nem kívánja tőlünk az Úr, hogy minden embertársunkhoz ugyanazzal az érzelemmel viszonyuljunk, de azt igen, hogy mindenkire úgy tekintsünk, mint az Atya egyetlenjére, páratlanul kedves, helyettesíthetetlenül érétkes gyermekére.
Szeretetünk őszinteségének nem az a fokmérője, hogy milyen és mekkora érzelmeket táplálunk embertársaink iránt. Sokkal inkább az mutatja meg kölcsönös szeretetünk valódiságát, tisztaságát, hogy mennyire tudunk olyanokat szeretni, akiktől nem kapunk viszonzást. Az ismeretlenek, közömbösök vagy éppenséggel az állandóan gáncsoskodók, és minket befeketítők, az ellenséges érzületűek iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat lehet az igazi hitelesítő pecsét szeretetkapcsolatainkon.
Nem elég kitűnünk az egymás iránti szeretetben és buzgóságban. Igaz, nem könnyű, de vállalnunk kell olykor azt a szegénységet, megaláztatást és kifosztottságot, amivel a szeretet egyoldalú ajándékozása jár. Szent Ágoston, a szeretet nagymestere mondotta: ,,Ha kenyeret akarsz venni, filléredet adod. Ha telket akarsz venni, tallérodat adod. Ha szeretetet akarsz venni, magadat kell adnod. A kenyér ára a fillér. A telek ára a tallér. A szeretet ára te magad vagy!''
Azzal, hogy mindenkiről jót gondolunk, jót mondunk, és csak jót teszünk velük, kezdünk hasonlítani a mennyei Atyára, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt.
Kt. Az ellenségszeretet Jézus legkeményebb követelményei közé tartozik. Önerőből képtelenek volnánk rá, de Isten erejében megvalósíthatjuk. A mai szentmisében ezért az isteni erőért fohászkodjunk. Kérjük az Urat, tegyen képessé bennünket az agapé értelmében vett szeretetre, hogy a jókat és a gonoszokat egyaránt szerető Isten magatartásáról tett tanúságtételünkkel Jézus valódi tanítványai közé tartozhassunk.