Nemrégiben idéztem fel Szabó Lőrinc versét.
Magam is úgy érzek, mint a költő.
Az országban bárhová is vetődöm, mindenütt otthon érzem magam.
Soha nem adatott meg, hogy nyakamba kapjam a világot.
De a Hazát bejártam, mindenhová köt, valamilyen kedves emlék.
A gyönyörű napsütésben a városba indultam.
Van még mit felfedezni, marad is belőle.
Első utam a Bem térre vezetett.
Emlékszem, egyszer Lengyelországban, Torunban jártam.
A város katonai főiskolája Bem József nevét viselte.
Közös hősünk szobránál korabeli díszegyenruhába öltözött katonák álltak díszőrséget.
Én már akkor európai állampolgárnak éreztem magam.
A Trianoni emlékműnél megálltam egy pillanatra.
Határon túl élő magyarokra gondoltam.
A kárpátaljaiakhoz eljutottam, Az Andrássy- család nyomában a felvidéken is megfordultam.
Erdélyből áttelepült barátaim, munkatársaim vannak, talán oda is eljuthatok.
A várost látva szívesen írom le, hogy egyre szépülünk, gyarapodunk.
Folyik a nagy tradíciókkal rendelkező Csapó utca rendezése, a virágkarnevál előkészületeinek jegyében virágóra készül, már építik a hétvégi Cívis Korzó színpadát.
Egyszóval pezseg a város.
Mint ahogyan a vérkeringésem is a látványtól.
Még az sem veszi el a kedvem, ha a szökőkút melletti padon hajléktalant látok.
Ha már ilyen világban élünk, az Úr megsegít minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése