Mivel már jócskán benne voltunk a délutánban, az otthon felé vettük utunkat.
Este hétre jelezték a szentmisét és vacsorát.
Nem akartunk lemaradni, mert Csaba Testvér miséi valahányszor emlékezetesek maradnak.
Most sem kellett csalódnunk.
Beültünk a kedves kis kápolna padsoraiba.
Gyülekeztek a hívek, folyt az előkészület.
Pöttöm emberkék, komoly felnőttek.
Megérkezett Csaba Testvér, kértem, dedikálja számomra könyvét.
Tudtam, úgy tekintek rá, mint egy imakönyvre.
Felemelő volt hallgatni szavait.
Kis Szent Teréz nyomán arról beszélt, hogy úgy kell éljük életünket, legyünk magunk ajándék a mellettünk élőknek.
A szavaiból most sem hiányozhatott a derű.
Elmesélte, hogy amikor a Parlamentben járt, nála is elvégezték az átvilágítást.
A műszer, persze azonnal jelezte a zsebében lapuló metszőollót.
Hát ez mire való Atyám?
Kérdezte a kormányőr.
Gyakran járom a természetet, amikor elszáradt, beteg ágat látok a fán, lemetszem.
Úgy látom, itt is elkelne egy kis nyesegetés!
Csaba Testvér mintegy másfél órán át hirdette az Evangéliumot, hitvallását.
Itt- ott már bóbiskoltak a fehérbe öltözött ministráns gyerekek, volt néhány csöppség, aki már nehezen viselte az egy helyben maradást.
Ilyenkor megállt, kedvesen kérte a nevelőt, sétáljanak egy kicsit a gyermekkel.
A mise végén újra átéltem egy csodát.
Mert csak így tudok mesélni arról, amikor Isten házában gyermekek énekelnek.
Mintha angyali üdvözlet hangjait hallanám.
Az áldozást követően arra gondoltam:
Ma sem éltem hiába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése