Apró búzaszem

László Atya vasárnapi gondolatai vezettek arra, hogy saját kicsinységemről, lehetőségeimről elmélkedjem.
Újra felmerült kis Szent Teréz neve, így hát utánanéztem:
Louis Martin és Zélie-Marie Guérin kilencedik gyermekeként született. Édesapja szerzetesi pályára készült, ám gyenge latintudása miatt eltanácsolták, így órásmester lett. Édesanyja is szerzetesnek készült, ám végül csipkekészítő lett. A kilenc gyermek közül 5 leány élte túl a gyermekkort: Marie, Pauline, Léonie, Céline és Thérèse. A kis Terézt anyja nem tudta szoptatni, ezért valamivel több mint egy évig Semalléban szoptatósdajkánál nevelkedik. 1876 decemberében az orvos megállapítja, hogy édesanyja mellrákban szenved, operációra már nincs lehetőség. 1877 augusztusában veszíti el Teréz édesanyját. Ekkor 4 éves volt. Az anya halála után novemberben a család a normandiai Lisieux-be költözött, ahol az anya gyógyszerész testvére feleségével és két leányával lakott. Teréz pótmamának nővérét, Pauline-t választja.
1881-ben kezd Teréz a Notre Dame du Pré bencés apátság iskolájába járni. Nyelvtanban és számtanban osztályelső, de a játékoktól távol tartja magát. Leginkább olvasni szeret, főleg lovagregényeket, Jeanne d’Arc történeteit. Mikor Teréz kilenc éves volt, Pauline belépett a lisieux-i kármelita kolostorba. Teréz úgy érezte, másodszor is elveszítette édesanyját. Teréz is követni akarta nővérét, ám ő még túl fiatal volt, nem fogadhatták be a kolostorba. 1883 márciusában Teréz megbetegszik, az orvosok tehetetlenek. A betegszobában az ágy mellett a Mária szobor állt. Május 13-án tetvérei Szűz Máriához fohászkodnak, a betegnek látomása van, melyben Mária rámosolyog. Másnapra a tünetek megszűntek, a beteg meggyógyult.


Teréz a Kármelbe lépése előtt
Betegsége után folytatja az iskolát, elsőáldozásra készül. Lelkesedését jellemzi, hogy március 1-jétől május 7-ig 1949 áldozatot számol össze, amit Jézusért hozott meg. 1884. május 8-án volt elsőáldozó, amit önéletrajzéban így kommentál: „Jézus első csókja lelkemen”.[1] 1886 tavaszán édesapja kiveszi az apátsági iskolából. Ettől kezdve magánórákra jár. 1886 őszén újabb veszteség éri, nővére Marie is kármelita lesz. Léonie pedig a klarisszákhoz lép be, ám alig 2 hónap után hazatér. 1886 karácsonyán életét meghatározó lelki élményt tapasztal. Ettől kezdve már nem aggodalmaskodik, nem érzékenykedik, nem nyafog, nem álmodozik. Kármelita hivatása megerősödik: imádkozni másokért, megmenteni másokat.
1887 márciusában gyilkosság híre borzolja a lakosságot: egyik éjszaka kegyetlenül meggyilkoltak két asszonyt és egy kislányt. A gyilkossággal vádolt Henri Pranzini tagad. A bíróság halálra ítéli. Teréz imádkozni kezd, hogy az ítélet végrehajtása előtt a gyilkos térjen meg, bánja meg bűnét. Jézustól jelet is kér. Pranzini mindvégig ártatlanságát hangoztatja, ám a guillotine mellett az utolsó pillanatban a feszületért nyúl és azt megcsókolja. Teréz még inkább elszánja magát a bűnösökért végzett imádságra, és a kármelita életre.
1887 októberében Teréz újra jelentkezik a kolostor elöljárójánál, aki életkora miatt ezúttal is elutasítja. Édesapjával Bayeux-ba indulnak a püspökhöz, aki nem adja meg a várt engedélyt. Ezután apjával zarándokútra mennek Rómába. Az úton számos pap társaságában Teréz újabb tapasztalattal gazdagodik: a papok is emberek, gyarlók, törékenyek, őértük is imádkoznia kell. Október 20-án az általános kihallgatáson XIII. Leó pápát is megkéri Teréz, hogy engedje őt kolostorba lépni 15 évesen. A pápa válasza: ha a Jó Isten úgy akarja, be fog lépni.[2] Az eset a sajtó érdeklődését is felkelti.
Ettől kezdve diplomáciai lépések sorozata következik, Teréz részéről pedig imádság. Karácsonykor már apáca szeretne lenni. Ám a püspök igenlő válasza csak később érkezik meg. A főnöknő pedig 1888 nagyböjtje után akarja felvenni Terézt a közösségbe.
1888. április 9. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. Teréz belép a Lisieux-i Kármelbe.
Fél évvel a jelöltidő után szokás szerint következik a beöltözés. Ám édesapjának betegsége miatt ezt elhalasztják. Végül 1889. január 10-én ölti magára először a rend ruháját. Ettől kezdve leveleit így írja alá: a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővér. Feladatai a közösségben a víz, a sör, a kenyértészta előkészítése. Ezenkívül harangoz, felolvas étkezések alatt, imádságot vezet. Közben édesapja súlyos beteg lesz, képzelődik, hallucinál, viselkedése környezetére és saját magára is veszélyessé válik. Caen-be kerül a Jó Pásztor kórházba.
Teréz a noviciátus után 1890. szeptember 8-án teszi le fogadalmát. 18 éves korától új beosztást kap: segédsekrestyés lesz. Ebben az időben ébred fel benne a vágy, hogy a saigoni kármelita kolostorba szeretne menni, hogy mindenkitől elfeledve, elrejtőzve élhessen. 1893. február 20-án nővérét Pauline-t választja meg a közösség perjelnőnek. Ágnes anya a korábbi főnöknőt noviciamesternőnek nevezi ki, Terézt pedig az ő segítőjének.
1893. szeptember 8-án három év noviciátus után kéri a perjelnőt, hogy örökös novícia maradhasson. Ekkortájt kezd el verseket, színdarabokat írni a közösség számára. 21 éves korától nagykorúként már Teréz is böjtölhet. Állandósulnak a torokfájásai, mellkasi fájdalmai.
1894. július 29-én meghal édesapja. 1894. szeptember 14-én hosszas előkészület után Céline nővére is a kármeliták közé lép. Az ő kolostorban készített fényképeiről ismerjük a kolostor életét. Ebben az esztendőben Teréz felfedezi a maga kis útját. Eközben Teréz egyre többet ír. Az 1894-95-ös télen kérésre elkezdi leírni gyermekkori emlékeit.
1896 márciusában a korábbi perjelnőt újraválasztják Teréz nővére helyett. Az új perjelnő Terézt továbbra is a noviciák mellé rendeli. Április 3-án éjjel, majd 4-én is, Teréz vért hány. Ennek ellenére nem kíméli magát. Megkezdődnek Teréz belső megpróbáltatásai, melyek haláláig tartanak, kísértések a hit és remény ellen.
1897 elején egyre többször utal arra, hogy nem lesz hosszú már az élete. Áprilisig nővértársai nem gondolták, hogy súlyos beteg. Állandó gyomorbántalmak, láz, hányások gyötrik, köhögési rohamok kínozzák. Május 18-án mentik fel feladatai alól. Június 2-ától kezdi írni önéletrajzát elöljárói kérésre. Július 8-tól a betegszobába viszik.
1897. szeptember 30-án, 24 évesen halt meg hosszú szenvedés után tuberkulózis következtében.
súcs és a hitvány homokszem között.”[3] Nem adja fel, határozottan tudja, hogy kicsisége ellenére is szent lehet. Ez az időszak az új találmányok időszaka. Rómában Teréz megismerte a liftet, innen jön az ötlet, valami hasonló eszköz kell, ami a magasba viszi: „én is szeretnék egy felvonót találni, hogy Jézusig emelkedjem, mert túlságosan kicsiny vagyok ahhoz, hogy a tökéletesség meredek lépcsőfokait járjam.”[4]
A Szentírásban a következő mondatot találja: Ha valaki egészen kicsi, jöjjön hozzám! (Péld 9,4) Izajás prófétánál pedig a következő részre lel: Mint ahogy az anya ringatja gyermekét, úgy vigasztallak meg én téged, keblemen hordozlak majd és a térdemen ringatlak téged (Iz 66,13). Ez a két részlet irányt mutat Teréznek.
Ettől kezdve nem akar naggyá válni, hanem minden időben, minden helyen, minden körülmények közt igyekszik azt tenni, amire képes, amit Isten vár tőle. Ez a kis út mindenki számára azt jelenti, hogy saját adottságait, körülményeit felhasználva kell az életszentségre eljutni. Ez az út mindenkinek a saját útja. „Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.”[5]