Ezüstöt fújt a zuzmara
A kertre és a fákra
Karácsony van, szűz béke hull
A békétlen világra
Mint hétágú gyertyatartón
Csillag ég a gesztenyén
Friss szél száll a fehér havon
S rád villan a hűvös fény.
Mezítlen fürge angyalok
Surrannak kint a hóba
Becéznéd ôket itt fognád
Nem állnak veled szóba
Hová gurult a gyerekkor
A régi régi játék
Harminchoz nem vagy messze már
S felkomorlik az árnyék.
Férfi vagy már haj elfutott
Az ifjúság hôs álma,
Kezedben fegyver szerszám toll
S hô homlokodon szánt a
Gondok ekéje, más sorsok
Zord virrasztója lettél
Neked csak csikorgó fagyot
És zúzt küld a hideg tél.
A jászoloknál József vagy
Nem a tied a gyermek
Más bölcsôkre hajolsz csak rá
S lábad alatt mély vermek
Nyílnak nyílnak s a napjaid
Búsan belé dobálod
De égô testednek tüze
Ôrzi a dúlt világot.
Mi lenne mondd ha minden vágy
Beteljesülne menten
Ki szállna harcba vérrel itt
Ki élne akkor szenten
De induljon ki csillagot
A vakulásig látott
Oltson el minden tüzet hogy
Felgyújtsa a világot.
Hajíts hát fáklyát fénytvetôt,
Fellobbanót a hóba,
Vagy nagy fekete keresztnek
Állj útra ácsolódva.
Hol vannak régi váraid
- Ím tornyod van a gondból --
Mit könnyű kézzel formáltál
Rég jó puha homokból.
Hol a zászló és hol szemed,
Mi pocsolyákba tengert
Látott szép Óperenciát
És az emberben embert!
Férfi lettél, látod a kor
Bekormozott csúf-rútul,
Keresd meg anyád szép szívét
És füröszd meg a bútul
Szíved te szepegô gyerek
Hisz karácsony van, béke.
Az angyalok kék szemébôl
Ibolya hull a szélbe
Tanítsd örömre sírásra
Legörbülô bús szádat
S visszalopott gyermekséged
Ezt a zöld fenyôágat
Lóbáld meg s hidd hogy csuda lesz
Virággá válik menten
Kuporogj a tövébe le
És édes önfeledten
Aludj míg egy látatlan száj
Csókol rá homlokodra
Béke virraszt és pár csillag
Száll be a vánkosodra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése