2010. december 2., csütörtök

Egymillió csillag a szegényekért


Az Egymillió csillag nemzetközi szolidaritási akció, amely 1998-ban Franciaországból indult, azóta évről évre egyre több helyszínen szervezik meg. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.


A Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akciójának megnyitójára 2010. december 5-én 16 órakor kerül sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
Az akció keretében a Karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adnak a járókelőknek, s minden egyes mécses egy rászorulót jelképez. A gyertyákért adott adományból származó összeget a Karitász minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítja.

Az országos akcióban idén a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így az ország több mint 130 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek. (A helyszínekről a Karitász honlapján tájékozódhatnak.)

Az egy héten keresztül nap mint nap fellobbanó egyre több fény a körülöttünk élő szegényekre, a megélhetési gondokkal küzdőkre szeretné a figyelmet irányítani.

A megnyitón beszédet mond Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója. Elhangzik Reményik Sándor Öröktűz című verse Nikl Jánosnak, Katolikus Rádió bemondójának előadásában, majd sor kerül a szeretet lángjait szimbolizáló gyertyák meggyújtására.
Az önkéntesek egy gyertyákból kirakott nagy szív formával hívják majd fel az arra járók figyelmét a szegényekkel való sorsközösség vállalásának fontosságára, valamint az önkéntesek ebben vállalt jelentős szerepére.

Az Európai Unióban a 2011-es év az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve lesz, amelynek célja, hogy a bekapcsolódó országok megteremtsék az önkéntes tevékenységek ösztönző feltételeit, és növelje az önkéntes tevékenységek láthatóságát az EU-ban. A Katolikus Karitász az „Egymillió csillag a szegényekért” rendezvénnyel kapcsolódik be az önkéntesség évébe, amelyet az év során számos akció követ majd.

További információ: www.karitasz.hu

MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések: