2010. december 12., vasárnap

Emigránsok Nemzetközi Napja


Meghívást kaptunk az Emigránsok Nemzetközi Napján a Tűzraktér Kulturális Központba (Bp. VI. Hegedű u. 3., Zeneakadémia mellett) 2010. dec. 18.-án, szombaton délután 2 órától este 9-ig. Ingyen rendelkezésünkre bocsátottak egy standot, ahol bemutatkozhat közösségünk.


Várjuk azok jelentkezését, akik a rövid határidő ellenére részt tudnak venni az eseményen. Akár egy fellépéssel, akár valmillyen olyan dolog árusításával, amely erdélyi hagyományokkal kapcsolatos. Kérem, olvassák el a rendezvénnyel kapcsolatos tudnivalókat, és gondolják át, milyen módon tudnának részt venni rajta!

A részletekért hívják: Boncata Csillát a +36 70 4519287-es telefonon.


Ime a rendezvény leírása:


"A kivándorlók napján az emberiség sokszínűségét ünneplik. A XXI. században egyre többen hagyják el szülőföldjüket, hogy aztán más országokban éljenek. A Föld lakosságának 2 százaléka, több mint 150 millió ember él szülőföldjétől távol. AZ EMIGRÁNSOK NEMZETKÖZI NAPJA december 18, ugyanis 1990-ben ezen a napon fogadta el az ENSZ a bevándorlók jogairól szóló határozatot. Első alkalommal 2000-ben ünnepelték ezt az eseményt.Ezt szeretnénk mi is most megünnepelni. E jeles alkalom nevében tervezünk egy közös multikulturális programot a menekült és migráns ügyben tevékenykedő vagy távoli kultúrákat népszerűsítő szervezetek és a Magyarországon bejegyzett kisebbségeket képviselő civilek közreműködésével. Célunk, hogy közelebbről megismerjük egymás szokásait, és lehetőséget adjunk az érdeklődőknek bepillantani a közöttünk élő és tőlünk eltérő származású és kultúrájú népcsoportok életébe.

A programot 2010. dec. 18.-án, szombaton tartjuk délután 2 órától este 9-ig, a Tűzraktér Kulturális Központban (Bp. VI. Hegedű u. 3.).

Elképzeléseink röviden:

- stand bemutatkozási lehetőséggel a résztvevő civil szervezetek számára

- különböző programok lebonyolítása (pl. nemzeti vagy regionális jellegzetességek bemutatása, hagyományos ételek kóstolója és akár árusítása, gyerekek részére csoportos és egyéni foglalkozások, amelyek kötődhetnek 1-1 népcsoporthoz)

- színpadi előadás, zenés, illetve táncos jelleggel- előadások e témához kapcsolódóan

- kiállítás (fotó, festmény, népi eszközök, stb.)

- filmek vetítése

- egyéb...(pl. a karácsonyhoz kapcsolódó ajándékozás vagy adománygyűjtés, ill. egyéb szezonális jellegű tevékenységek)

Már igen sok szervezet jelezte részvételi szándékát, a részletek egyeztetése is folyamatosan történik."

Nincsenek megjegyzések: