2010. december 19., vasárnap

Jöjjetek imádkozni!


IMA és engesztelés az ÉLETÉRT

A CSALÁD ÉVÉBEN

2010. december 28 –án, kedden, 16 – 19 óráig

Együtt imádkozunk az élet örömeinek felismeréséért

és az élettel szemben elkövetett tévedéseink, bűneink bocsánatáért.

Kérünk mindenkit, aki nemzetünk s életünk megtisztulásáért vállalja az együtt imádkozás

és közös elmélkedés segítő megújulását, a sérüléseinkből való gyógyulás megsegítését,

jöjjön el erre az ünnepre!

Szeretettel hívunk és várunk!

A Belvárosi Főplébánia (Nagyboldogasszony) Templomba

Budapest, V. Március 15-e tér

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél

„...élek és ti is élni fogtok.”

Jn 14,19
„Az élet szentélye a család.”

II. János Pál pápa

Az imák és elmélkedések rendje:

Szentlélek segítségül hívása,

majd

Komáromi János ofs bevezető szavai

Bíró László püspök, a MKPK családrefense

Komáromi Mária ofs, katekéta

P Bátor Botond OSPPE, a Pálos Rend magyarországi elöljárója

Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes orvos, a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézetének vezetője

Uzsalyné Dr. Pécsi Rita zenepedagógus

Dr. Osztie Zoltán plébános, a KÉSz elnöke

Zenei imádság:

Zs Szabó Mária hegedűművész

valamint

ferences imák és taize-i énekek

18. 00

szentmisét mutat be

Bíró László

püspök

Nincsenek megjegyzések: