A karosszék után egy négyzet,
mint csatatéri tisztás, végzet,
a nyílt terep után a dombok,
bevetett ágy, párnáin gombok,
aztán ott elöl ég: az ablak
tiltó jeleivel a fagynak,
s a pára, rajta túl a kertek.
Úristen, mibe is kevertek!
Az ablakig szalad. De látod
a fák közt folytatott világod.
Jól látható: a kinti, benti
a kimért színteret jelenti.
Csak időben nem végtelenség.
Hogy most unalmasak az esték?
Mi lesz még ebben a szobában,
mi jön, ha én végleg megálltam?
Mi lesz, mikor majd áll az óra
s a sírásod se bírja szóra!
Egy világ süt a kerten át rám.
És engem éltetett e látvány.
... A párán túl igazi ablak.
Megnyugtató: e fák közt hagylak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése