Örmény anekdotakincs

Megjelent
Bányai Elemér Az örmény metropolisz
Cikkek, anekdoták

KOPLALÓ CENTUMPÁTEREK
A mostani cegei gróf nagyapjának, gróf Wass Györgynek, a híres amerikai utazónak egy ízben szüksége volt a szamosújvári képviselő-testület támogatására. Valami birtokügyről volt szó,
melynek kedvező elintézése a grófnak különös érdekében állott. Meg is kérte külön-külön a centumpátereket, s azok meg is ígérték támogatásukat, mikor azonban tárgyalás alá került a dolog, egyhangúlag leszavazták.
Néhány nap múlva, a közgyűlési tárgyalás után, meghívta Wass György gróf az összes centumpátereket Cegébe „barátságos ebédre”. Azok ünnepi díszbe öltözének, s várták a kitűnő ebéd kezdetét.
A gróf mindenik centumpáterrel kezet szorított, és nagy örvendezés között diskurálgatott velük:
- Nem is képzelik az urak, mennyire boldognak érzem magamat, hogy megtiszteltek becses megjelenésükkel.
A centumpáterek illemkedtek, kellemkedtek, szemérmeskedtek, és biztosították a grófot, hogy csekélység az egész dolog, szóra sem érdemes.
Ilyen kölcsönös udvariaskodásban telt el négy-öt óra, mialatt a jó centumpáterek majd leroskadtak az éhségtől. De valahára mégis teríteni kezdtek, s egy jó félóra múlva, mikor a centumpáterek már az ájuldozás előtt állottak, jelenti az inas, hogy tálalva van.
A gróf rögtön az asztalfőre ült, s onnan buzdította az éhes centumpátereket:
- Nagyon kitűnő leves, csak tessék minél többet.
Azok pedig vettek volna kínálgatás nélkül is, de az inasok olyan rohamosan vágtattak a tálakkal tova, hogy mire vehettek volna, már híre-hamva sem volt a levesnek. Következett a pecsenye.
- Nagyon kitűnő pecsenye, tessék minél többet - ismétlé a gróf.
A szegény centumpáterek ismét nem vehettek, s így jártak a többi fogásokkal is. Az inasok megmutatták az ételeket, s egy kettőre már ki volt öntve a tálak tartalma az asztal közepén elhelyezett nagy vasedénybe.
Végre megsokallotta egyik a dolgot, és szemrehányólag fordult Wass Györgyhöz:
- Miért gúnyolódik velünk a gróf úr?
- Ments Isten - felelé Wass György. - Az urak megígérték nekem ugye, hogy mellettem lesznek a közgyűlésen, és leszavaztak. Én is megígértem hát az uraknak, hogy ebédet adok, és nem adtam: ennyi az egész. Remélem, ezért még nem leszünk ellenségek.
Aztán szívélyes búcsút vett mindenik centumpátertől, kedves egészségükre kívánta az ebédet, mialatt maga az asztalhoz ült, és az éhségtől támolygó emberek rettentő irigységére jóízűen falatozni kezdett.