2010. december 10., péntek

Elkezdődik az Andrássy kastély felújítása


Elkezdődik az Andrássy-kastély felújítása

2010.12.10.

A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosításának ünnepélyes nyitórendezvényét, alapkőletételét és sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön Tiszadobon, a kastélyban.

Az eseményen részt vevőket, kivitelezőket, környékbeli polgármestereket, politikusokat, szakembereket Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Majd aláírásra került a tiszadobi Andrássy-kastély felújítására vonatkozó kivitelezői szerződés, és elhelyezték az alapkövet - szokásos dokumentumokkal - a kastély lovagtermének falában. A munkálatok a jelentős műemléki, építészeti értékek megfelelő helyreállítása miatt 2011 végéig tartanak majd.

Gondos, precíz előkészítés

Seszták Oszkár elmondta: - A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása című kiemelt projekt 2009-ben kapott támogatást, mint az Észak-alföldi régió kiemelt jelentőségű turisztikai fejlesztése.
- A mintegy 2,2 milliárd forint összértékű, 1,738 milliárd forint európai uniós támogatással megvalósuló beruházást összetettsége, nagysága és az európai uniós támogatás segítségével történő megvalósítása miatt rendkívül gondos és precíz előkészítés előzte meg.
- A felújítást végző HARCON-KE-VÍZ Konzorcium feladata nem kevesebb lesz, mint a jelentős történeti értéket képviselő kastély és kastélypark felújítása két építészeti Nobel-díjas tervező által készített tervek alapján.
- A támogatási szerződés szerint 2681 négyzetméter belső átalakítás-felújítás, 3200 négyzetméter homlokzatfelújítás, 1150 négyzetméter tetőszerkezet-felújítás, 2494 négyzetméter tetőhéjalás és 19.600 négyzetméter kertépítészet és térburkolás kerül elvégzésre a következő több mint egy év során - fűzte hozzá az elnök.

Többfunkciós kastély

- A projekt megvalósítását követően egy teljesen felújított, többfunkciós kastélyépület áll majd a látogatók rendelkezésére. A kastély látogatókastély funkciót fog betölteni, ahol korhűen berendezett termekben állandó és időszaki kiállítások várják majd a látogatókat. A kastély kulturális rendezvénykastélyként is kínál majd szolgáltatásokat, egyrészt az étterem három helyiségében, másrészt az időszakos kiállítások termeiben. A kastély parkja a rekonstrukciót követően szabadtéri színházi és zenei rendezvények otthonává válhat. A beruházás keretében 2012-re olyan egyedi turisztikai attrakció jön létre, amely az Észak-alföldi régió turizmusának centrumává és szimbólumává fejlődhet - összegzett Seszták Oszkár.

Nyomon követhetik a beruházást!

A tiszadobi Andrássy-kastély felújítási projektről külön erre a célra létrehozott honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők. A honlap címe: www.tiszadob.info. A honlap olvasói többek között ízelítőt kaphatnak a kastély történetéből, és nyomon követhetik a beruházás történetét is. A honlap készítői külön figyelmet szentelnek a sajtó munkatársaira, akiknek lehetőségük nyílik számos szabadon felhasználható fotó és videofelvétel, valamint sajtóanyag letöltésére is.

Fullajtár András

Nincsenek megjegyzések: