Adventi álom

Csipke Józsibá’ egy kiadós veszekedés után végigdőlt a nappali heverőjén.
Tarkójában fájdalmasan kerengett a vér.
Lassan izmai elernyedtek, lélegzete egyenletessé simult.
Álmában ismét Csipke Józsika volt.
Édesapjával és testvéreivel a kopott falusi ház szobájában éppen szaloncukrokat kötöztek fehér gépselyem cérnával.
A szobában olajkályha dübögött.
Kinyílt az ajtó és Apa jelent meg, kezében a takarossá varázsolt csupasz fenyővel.
A csúnyácska fenyőt napokkal előtte hozta a kopasz hegyről.
Műhelyében addig fúrta, faragta, toldozgatta, amíg olyan egyenletes nem lett a formája, mint a kereskedőnél számára megfizethetetlen fenyőfáké.
A kötözött szaloncukrok mellett már ott sorakoztak az arany sztaniol papírba csomagolt diók.
A szekrény tetejéről előkerültek az évek során félretett üvegdíszek.
Vékony, színes bányászdrótokból gyertyatartót készítettek.
A négy testvér figyelmesen nézte, követte az apa mozdulatait.
Amikor mindennel megvoltak, izgatottan láttak neki a feldíszítésnek.
Amikor Apa elégedett volt az eredménnyel, a konyhába vitte a gyermekeket.
Asztalhoz ültette őket.
A szegényes konyha nélkülözött minden hivalkodó karácsonyi dekorációt.
Az asztalközépen elhelyezett, zománcos tálban, az apa által megfőzött halászlé gőzölgött.
A mindig éhes testvérek mohón láttak neki az ételnek.
A kanalak csörömpölését, időnként a csípős leves okozta fulladozás szakította meg.
Mosakodás, ágybabújás következett.
Sutyorgásukat, a nagyszoba felől érkező csengőszó szakította félbe.
Kipattantak az ágyból, és hanyatt homlok rohantak a feldíszített karácsony fához.
Egymással versengve bontogatták, a színes csomagolópapírban rejtező ajándékokat.
Józsika, mint legidősebb, a legnagyobb dobozt bontotta ki.
Semmi meglepetés nem tükröződött az arcán.
Társasjátékot rejtett a doboz, amit napokkal előtte megtaláltak a gyerekek, a szekrényben.
Hálásan megköszönték apának.
Józsika szégyellte magát, félrevonult.
A szoba félreeső sarkába ült, törökülésben.
Testvérei, már vidáman játszottak.
Egyszerre hangot hallott, valahonnan a tarkója mögül.
Nézz jól körül, mert ilyen karácsonyod nem lesz több!
A karácsonyfa ragyogott.
Vattapamacsok borították, mint tucatnyi hópihe.
Ágain selyemzsinórra fűzött pattogatott kukorica tekergőzött.
A fenyő illata, az egész szobát betöltötte.
Józsibá’ horkantott egyet, majd a másik oldalára fordult.
Egy lakótelepi lakás szobájában látta magát.
A Sarokban az a fenyő díszlett, amit napokkal előtte, a Sárbogárd melletti erdőben kapott az erdésztől.
Feleségével és a szomszéd kisfiúval karácsonyfát varázsoltak belőle.
A gyermekre pillantva, tekintete elhomályosult.
Bárcsak az én gyermekem sertepertélne most itt!
Az elsötétült szobában, a fenyő alá guggolt.
A hang ismét megszólalt:
Ilyen karácsonyod nem lesz több!
A következő pillanatban már térdig gázolt, a holt Tisza befagyott, behavazott tükrén.
Szemből Feri Bácsit, bohém szomszédját látta fütyörészve, dűlöngélve közeledni, termetes fenyőt cipelve vállán.
Hogyé adod?
Kérdezte Tőle nevetve.
Keressmagadnak, az Isten is megsegít!
Felelte az öreg nevetve.
Megállt a víztükrön, majd leemelte szánkójáról fejszéjét.
Léket vágott, felszerelte horgászbotját, a horogra tűzte hordóban nevelt csaliját.
Élvezettel eresztette, a lék alatti folyóba.
Néhány perc után, a víz alá merülő úszó jelezte, ráharapott a csuka.
Diadalittasan vonta ki a felszínre.
A távoli házkémény bodrozódó füstje jelezte, a vacsorakészítés ideje elérkezett.
Összeszedte felszerelését, fogta az egykilós csukát, és hazafelé vette az irányt.
Otthon, a konyhában már nagy volt a sürgés- forgás.
Anya az utánozhatatlan bejglijét sütötte, a fia éppen diót tört.
Kisietett udvari műhelyébe és amint apjától látta, hozzáfogott fenyője csinosításához.
Beleerősítette, a bearanyozott talpba.
A szobában barátságosan pattogott a tűz, a megrakott cserépkályhában.
A szoba közepére állított fenyő illata azonnal megtöltötte a szobát.
Pontosan olyan volt, mint valaha otthon, a szülői házban.
Gyere Lóri!
Szedjük elő a díszeket!
Óvatosan kicsomagolták a család féltve őrzött üvegdíszeit és hozzáláttak a fenyő díszítéséhez.
A gyermek, szája sarkán nyelvét kidugva aggasztotta fel a díszes üvegfigurákat, egyenletesen elosztva az ágakon.
Majd következett a szaloncukorkák, csokifigurák, habkarikák elhelyezése.
Felkerült a pattogatott kukorica spirál és a hópihék is.
A halászlé illatát anya követte:
Gyertek asztalhoz!
Az ünnepi teríték minden darabja a karácsonyt idézte.
Apa meggyújtotta az arany színű gyertyát.
Csillogó szemekkel, élvezettel kanalazták a tiszai halászlé minden cseppjét.
Anya leszedte a tányérokat, majd behozta a második fogásnak elkészített töltött csukát.
A pirosra sült csuka farka kackiásan kunkorodott, szájában a citrom, a ragadozó szomorúságát jelezte:
Citromba harapott.
Miután jóízűen elköltötték a vacsorát, visszavonult a család.
Lopakodva előszedték az előre, díszbe öltöztetett ajándékaikat, felcimkézve helyezték a karácsonyfa alá.
Lóri a szobájába vonult, apa, anya csendben sürgött- forgott a fa körül.
A csengő hangja éles csörömpölésként szólalt meg.
Józsibá’ tarkója mögül ismét a hang szólalt meg:
Nézz körül, ilyen karácsonyod soha többé nem lesz!
Kinyitotta a szemét.
Még sokáig dörgölte kivörösödött szemeit.
Hatalmasat nyögve feltápászkodott.
Eszébe jutottak a veszekedést követő gondolatai.
Mérgében, akkor úgy határozott, félre minden karácsonyi készülődéssel!
De a fájó tarkója mögött megszólalt az ismerős hang:
Nézz körül, mert ilyen karácsonyod nem lesz többé!
Fogta noteszét és lázasan írta teendőit.
Mit is kell még tennem?
Csakhamar megtelt a papíros.
Ha nincs elég eszed, legyen noteszed!
Gondolta jókedvűen.
2010 örömvasárnapján, Debrecen
Áncsán József