2010. december 18., szombat

A Betlehemi Békeláng


A Betlehemi Láng a krisztusi szellemiség szimbóluma, mely nagy út után ér el hozzánk. Immár két évtizede szervezik meg a Betlehemi Békeláng akciót, melybe évről évre több ember kapcsolódik be. A Betlehemi Békeláng ötlete szoros összefüggésben van Jézus születésével. A pásztoroknak kihirdetett békekinyilatkoztatásra emlékeztet több, mint 2000 évvel ezelőttről. Ezért a béke-fény terjesztésénél arra kell törekedni, hogy az emberek minél közelebb kerüljenek a karácsonyhoz.

Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy Habsburg Rudolf nevét viselő osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta évről évre Bécsből – cserkészek kíséretében – rendszerint egy-egy különleges gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen. Lámpásba zárva hozzák aztán repülővel Bécsbe, ahol egy hatalmas és nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei a lángot. Ezt követően a Betlehemi Láng szállítása speciális lámpákkal és örökmécsesekkel történik, a legváltozatosabb módon: autóval, autóbusszal, vonattal, kerékpárral vagy akár gyalog is szállítják, s adják kézről-kézre a cserkészek, hogy elvigyék otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen. Az otthonokban fénylő „betlehemi láng“ imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított láng, a béke lángja azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani.

A SZMCS cserkészei 1991-től hozzák el nekünk a lángot Bécsből az osztrák cserkészektől Lőrincz János cserkésztestvérünk ötleteként, s azóta is Felvidék számos helyére jut el. A jó Isten segítségével december 19-22. között idén is Szlovákia magyarlakta vidékein több mint 50 faluba-városba juttatják el magyar cserkészeink a szeretet lángját.

Ez a láng mindenkié, minden jószándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve. Cserkészeinktől kérhető, hazavihető, továbbadható, hogy minél több családhoz eljusson. Éljünk a lehetőséggel, fogadjuk be a betlehemi láng fényét, melegét otthonunkba, hogy átjárja életünket.

Nincsenek megjegyzések: