Én Jézusom -
Én nem szoktalak megszólítani,
S nem szoktunk beszélgetni ketten.
Én a külső sötétségben lakozom,
Orcád sugarától messze vetetten.
És sírok, és csikorgatom fogam.
Most mégis, mégis megszólítalak,
Mert hivatalod szolgáival szemben
Nagy és nehéz panaszolnivalóm van,
És egyedül Te lehetsz igazságos bírám e perben:
Hogy szived szerint valót cselekedtem-e vajon,
Vagy ellened valót, igaztalant és vakmerőt mertem??
Én Jézusom, én nem hiszem,
Hogy a virág, a mezők virága,
Pár szál a te virágaid közül,
S az örömszerzés édes, tiszta vágya
Vétkes legyen.
Én Jézusom, akárki mondja, hivatalos szolgád:
Én nem hiszem.
És nem hiszem, hogy az egyszerű ajándék,
Mit tiszta szívvel adnak és fogadnak,
Ártalmára lehessen akárkinek is, harmadiknak!
És nem hiszem, hogy akármiféle rendnek
Megárthasson zengőn felbuggyanó forrása
Az örök szeretetnek!
Sőt azt hiszem: ha valakit egyvalaki nagyon szeret:
Kiárad boldogsága a világra,
Készebb mindenki simogatására,
S egy mosolygó tekintetet
Minden emberre örömestebb vet.
És azt hiszem, én Jézusom,
Ha valaki teljességgel Neked szenteltetett,
S valakihez a Te szived szerint
Mégis csak melegebb:
Te ezt az egy édes árnyalatot
A szolgálatban és a szeretetben
Meg nem irigyeled.
Én Jézusom, Te ezt tudod -
Egész világért feszítettél meg,
S mégis volt Jánosod,
Ha én úgy akarom,
Hogy ennek halál nélkül legyen élete:
Mi közötök vele??!
Én Jézusom, te nem akarsz egyforma és langyos szeretetet
Attól sem, ki mindenestül Neked szenteltetett.
Akik másképp hiszik: rosszul hiszik,
Mikor a békesség forrásait
Lassan s balgatagon megmérgezik.
Itt állok - előtted a szivem gyökeréig feltakartam:
Hiszem: szolgáló-leányodat szolgálatában nem zavartam.
Igaztalant és vakmerőt és ellened-valót sohasem mertem -
Azért légy Te az én egyetlen, igazságos bírám ebben a perben.
Kolozsvár, 1937. július 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése