2010. október 30., szombat

Gondolatok Böjte Csaba kitüntetése kapcsán


Csaba Testvér magas állami kitüntetése hallatán az alábbi levéllel köszöntöttük:

Kedves Csaba Testvér!
Örömmel értesültünk kitüntetésedről.
Tudjuk, nehezen fogadtad el.
Hiszen, amit teszel, nem földi elismerések reményében teszed.
Kitüntetéseddel, talán a ferences életszemlélet is elismerésben részesült.
Ahol a kicsik, az elesettek képviselete, segítése, szeretete fontosabb a világot átszövő kapzsiságnál, önzésnél.
A kolontári tragédia figyelmeztet bennünket a megtisztulás elodázhatatlan fontosságára.
Hiszem, hogy határon innen és túl, a gyermekek nevelése mellett, magyarjaink nevelésében is nélkülözhetetlenek érdemeid.
Jó egészséget, Isten áldását kívánja munkádhoz Áncsán József, a Ferences Világi Rend Debreceni Kapisztrán Szent János Közössége
Néhány nap múlva az alábbi levelet kaptam:
Az alábbi gondolatokkal köszönöm a jóságodat, cs.t.


Az élet egy nagy csoda! Én hiszem Anyámmal az Egyházzal, hogy van jövő. Nem magamban és nem is a bűnre hajló emberben bízok, hanem a gondviselő Istenben, Jézus Krisztusban, ki azt mondotta: Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom. Én ebben az értünk munkálkodó Istenben bízom!

Hiszek a mennyei Atyában, ki a teremtés hajnalán azt mondta, hogy legyen és lett! Hiszek a Fiúban aki karácsony éjszakáján képes volt magára venni az emberi lét minden terhét, gondját és rámosolyogni édesanyjára, nevelő apjára, az egyszerű pásztorokra. Hiszek a Lélekben, ki marék porból született létünket megszenteli és vezeti. Hiszem, hogy a Szentháromság által megálmodott világunk minden bűnünk ellenére, az egymást váltogató adventek sóvárgó imájában előre halad, kibontakozik.
Hiszem, hogy nem reménytelen a mai reggeli korán kelésem, a rorátéra hívó templom harang szavával feleselő kisgépem billentyűzetének kopogása. Tudom, hogy szerető Istenünk karjai roskadásig tele vannak ajándékokkal, melyet nekünk szán, és melyeket mi megálmodni sem tudunk, de alázatosan térdre rogyva kérhetünk.

Igen, kérhetünk és elfogadhatjuk, mert Istennek gyermekei vagyunk...!

Szeretettel, Csaba t.
Jót tenni jó!

Nincsenek megjegyzések: