Halottakra való emlékezés

„Ne szomorkodjatok úgy, mint akiknek nincsen reményük” (1Tessz 4,13)

November elsejét szenteli az egyház a halottak tiszteletére. Az egész magyar nyelvterületen szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, virággal díszítése, valamint halottaink lelki üdvéért gyertyát gyújtani. Néphitünk szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottaink.
Például nagyon sok helyen annyi gyertyát szoktak gyújtani, ahány halottja van a családnak.
Ez a nap a „lelkek emlékezete”.
Az ünneplés és a gyász napja, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai:

Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk. / Ady: Halottak napján /


E napon a távolba szakadt családtagok is hazatérnek, emlékeznek. Az ünneplés a gyász napja. Bennem ilyenkor egy kérdés tevődik fel: Elég időt szentelünk-e életükben szeretteinknek? gondolom, mindenki fejében megfordult már - a sír előtt állva az a gondolat, hogy mily rövid az élet.

Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint meg a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk.

Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak Neked
Örök világosságban, békességben nyugodj
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!
Memento mori - emlékezz a halálra! Így szól a Középkor figyelmeztetése, és ezt a latin nyelvű mondatot olvashatjuk a temetők kapuin. Ez nem csak azt jelenti, hogy előre tekintünk halálunkra, sokkal inkább szeretteink sírjára tekintve emlékezünk életükre! Bizonyítjuk, hogy nem felejtetjük el őket, mutatja ezt szeretetünk, ragaszkodásunk.

Halottak napja – e gyászos ünnep arra is rávezethet minket, hogy az élet "túléli" a halált. Az életet nem lehet koporsóba zárni, enyészetre váltani. Mi, keresztények a halálból, az elmúlásból, a meghalásból szándékosan és tudatosan csinálunk etikai kérdést. Ha életünk nem más, mint az örökkévaló, teremtő és Megtartó Isten életében való részesedés, akkor Isten a mi személyiségünket is örökkévalóvá teszi, és ezen még a halál sem foghat ki. Lehet, hogy a halál pillanatában úgy érezzük, egy kicsit elengedte a kezünket, de odaát újra megfogja.
Ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, aki legtöbbször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál. Találkozik a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik az élet delén túl lévő ember, aki ezen a napon elveszett hozzátartozóit idézi fel. S találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét.
Halottak napja: visszapillantó tükör, vizsgája szemnek, emberségnek.

Ady Endre: HALOTTAK NAPJÁN c. versét idézem:
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk -
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

Jelen emlékezésünk alkalmával azt szeretném, ha valami bíztatóval, reménységgel távoznánk e templomból (vagy a sírok mellől). A „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István nagycenki nyughelyének bejáratánál olvashatjuk: „Voltunk mint ti, lesztek, mint mi.” A komor mondat, mely egy alapvető igazságot fogalmaz meg, jól illik a sírkerthez, a sírás helyéhez, ahol szembesülünk az elmúlás gondolatával.
Halottak napja minden ember számára újra felidézi azt a napot, amikor utolsó útjára kísért egy olyan hozzátartozót, aki közel állt hozzá. A mai napon egy kicsit újra átéljük az egykori temetéseket, de ugyanakkor a hívő ember elgondolkodik azokon a reményteli mondatokon, melyeket a mai szentírási szakaszokban hallott.
„Ne szomorkodjatok úgy, mint akiknek nincsen reményük” (Tessz 4,13)
Természetes, hogy szomorkodunk egy szerettünk elvesztésén, de ne úgy szomorkodjunk, mint aki nem hisz az örök életben. A mi szomorúságunkba a mai napba az örökélet reménye vegyüljön: ha meghalunk is, akkor is örökké az Úrral leszünk. A sír előtt állva és most is az emlékezés pillanatában merjük vigasztalni egymást ezzel a tanítással. Mert mi akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk, és ebből a legfontosabb a földi élet: ne a halál után, hanem még e földi létben mutassuk ki szeretetünket.
Ady Endre szerint: ha a sírra nézünk, az örök élet reményével vigasztaljuk magunk
Ámen.


Ima:
Istenünk, gondviselő édes Atyánk! Szomorú szív vel és vigasztalást kereső vággyal jöttünk Hozzád ebben az órában is.
Lelkünkben itt élnek ma is, akik el távoztak, szellemük, lelkük itt él közöttünk. Ilyenkor, Halottak Napján újra és újra megértjük, hogy a halállal nincs vége min­dennek, nem szakad el minden kötelék, amelyet az élő és a halott között a hit, a példaadás, a re mény és szeretet szálai kötöttek össze.
Istenünk, áldd meg emlékeinket, töröld le a könnyeinket. Erősítsd meg hitünket abban a tudatban, hogy nincs mi től rettegnünk, mert akár éljünk akár haljunk, mindig a Tieid vagyunk. Szeretetetedtől semmi nem szakaszt hat el sem életünkben, sem halálunkban. Halottaink porainak adj csendességet, zavartalan pihenést, lelkünk nek örök üdvösséget atyai kebleden. Ámen.

Csendes ima … Miatyánk …

Felhívás:
Emlékezni és egy szál gyertyát gyújtani gyűltünk össze: Mindannyiunknak vannak halottai, akikre emlékezünk.
Ilyenkor, halottak napján sokunk lelkében felvetődik a kérdés, amit a költővel kérdezünk:

Mi lesz velünk, ha elfut a nyár?
Mi lesz velünk, ha életünk lejár?
Ha ránk borul örök vak éjjelünk,
Uram, mi lesz velünk?
Ha már nem leszünk és nem érezünk,
Ha e világból örökre kifogyunk,
S egy koporsó lesz minden otthonunk,
Ha nem marad csak rideg telünk,
Uram, mi lesz velünk?

Találjuk meg a választ Gárdonyi Géza: Útra készülődés című írásban:

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,
kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám felé.
A halál nekem nem fekete börtön,
Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
Egy ajtó bezárul itt a földön,
S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:
Ez a halál!”

Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre és gyújtsuk meg a gyertyát!


összeállította Léta Sándor